Tartozás elévülés 5 év után létezik?


drbjozsef # 2017.09.06. 12:19

amazonas,

A behajtó cégek rendszerint azokat a követeléseket kapják meg, amik vagy nehezen behajthatóak, vagy már el is évültek. Utóbbi esetben is érdemes lehet próbálkozniuk, hiszen az elévülés csak azt jelenti, hogy bírósági úton sem behajthatóak már, de önkéntesen fizethetsz, ha akarsz.

Gyakran bepróbálkoznak elévült követelésekkel is. De ezt csak ők tudják, te nem mehetsz biztosra. Ha erősen valószínűsíteni mered, hogy elévült, írhatsz nekik egy szép levelet, hogy sajnos a követelésük elévült, továbbiakban nem tudsz segíteni. Itt még nem kockáztatsz sokat.

Minden bizonnyal bepróbálkoznak egy fizetési meghagyással. Ennek neked időben, 15 napon belül ellent kell mondanod, ha továbbra is tartod, hogy szerinted elévült. Ha nem mondasz ellent, végrehajthatóvá válik, és akkor nem számít, hogy egyszer már elévült (értsd: kitalált követelést is behajthatnak egy jogerős FMH-val). Ha ellentmondasz, nekik kell bíróságon pert indítaniuk.

Ha tudják a követelésről, hogy elévült, de legalábbis nem tudják bizonyítani az elévülés megszakadását, akkor a behajtók itt általában ejtik az ügyet. Ha azt gondolják, hogy tudják, akkor perelnek, és ha sikerül nekik, akkor a perköltséget is neked kell fizetni. Ez a Te kockázatod. Ez a követelés többszöröse is lehet, szóval neked kell mérlegelned, akarsz-e elévülésre hivatkozni, vagy kifizeted nekik a mostani tartozást.

ObudaFan # 2017.09.06. 11:47

Továbbá úgy tudom, hogy a fizetési felszólítás 2014-től már nem tartozik bele az elévülés megszakításának lehetőségeibe (lehet, hogy nem jól tudom

Ez korábbi tartozás, a régebbi szabályok irányadóak.

mik lehetnek a menthető okok és akadályok amelyek megszűnhetnek

Csak egy példa: nem tudták, ki az örökös. (Persze ha könnyem megtudhatták vlna, az más eset.)

amazonas # 2017.09.06. 10:59

ObudaFan

Mivel nem vagyok jogi szakember, ezért nem teljesen értem ezt az 1 évet és hogy mik lehetnek a menthető okok és akadályok amelyek megszűnhetnek. Továbbá úgy tudom, hogy a fizetési felszólítás 2014-től már nem tartozik bele az elévülés megszakításának lehetőségeibe (lehet, hogy nem jól tudom). Az Ön által leírt megszakítási lehetőségek közül egyik sem teljesült, mert semmi ilyen nem történt.

ObudaFan # 2017.09.06. 10:30

Akár el is évülhetett, de nem feltétlenül.
Az erre a követelésre még irányadó szabályok szerint ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél kevesebb van hátra. követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása – ideértve az egyezséget is –, végül a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése megszakítja az elévülést.

amazonas # 2017.09.06. 10:29

gerbera317

Persze, nem is ez a legnagyobb problémám most, hanem az, hogy nem tudom, hogy ez esetben érvényes e az elévülés. Még ha az engedményezéstől számítom is, ami 2008-ban történt, az akkor is 9 év.

amazonas # 2017.09.06. 10:24

Kedves Kovács_Béla_Sándor!
Csak szerettem volna választ kapni a "nem jó kérdések" - re. Milyen kérdést tehetek fel, amire esetleg olyan választ tudok kapni, amelyben megértem valamennyire a jogi lehetőségeket? Nem arról kérdeztem a fórumozókat, hogy mennyi voltot ad le egy elem, hanem a fórum témával kapcsolatosat. Azt hittem jó helyen járok!!!

gerbera317 # 2017.09.06. 10:16

Sajnos bebizonyítani nem tudom, hogy nincs tartozás
Emiatt majd akkor fájjon a fejed, ha a jogosult bebizonyította, hogy van tartozás. Úgysem fog neki sikerülni, hacsak nem vesz rá fondorlatos úton (pl. fmh), hogy közjegyző előtt elismered a tartozásodat.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.09.06. 10:06

Nem jók ezek a kérdések.

amazonas # 2017.09.06. 09:40

Kedves Fórumozók!
Az alábbi történetben szeretnék segítséget kérni.
Egy behajtó cégtől a mai napon kaptam tájékoztatást, hogy Édesapám után, aki 2011-ben elhunyt van egy fennálló közüzemi tartozás amelyet testvérem és Én örököltünk. Ezt a tartozást a közmű 2008-ban engedményezte át a behajtó cégre és egy 2004-es tartozásról van szó. 2004-ben ez az ingatlan el lett adva, tehát lekerült Édesapám nevéről. A közműtől sem testvérem sem Én nem kaptunk tartozás fennállásáról értesítést. A kérdésem az lenne, hogy jogosan kérik e ezt a tartozást vagy sem, illetve erre érvényes e az elévülési idő? Sajnos bebizonyítani nem tudom, hogy nincs tartozás, mert természetesen több mint 10 év után a csekkek már nincsenek meg. Előre is köszönöm a segítséget. Üdvözlettel: B.E.

Rexor # 2017.09.06. 09:08
  1. Szerintem nem évült el..
  2. Lásd 1. pont
  3. Nem tudom mi van a méltányossági kérelemben
  4. Megbeszéled velük őszintén hogy hogyan, milyen formában tudnál törleszteni. Nekik is és neked is jobban megéri így.
Kovács_Béla_Sándor # 2017.09.06. 09:05

Az általános elévülési idő 5 év. 2017-2013=4. (A legjobb esetben.)

MiFerenc # 2017.09.06. 08:55

Üdvözlök Mindenkit!

Az alábbi történetben szeretnék "tisztán látni".

Volt egy American Express hitelkártyám, amit 2010-ben már nem tudtam feltölteni munkanélküliség miatt. 2013-ban az OTP Faktoring kiadta végrehajtónak. A végrehajtás ingatlan tulajdoni lap bejegyzésre került, de más nem történt.
Azóta fizetve nem volt.

Most kezdem újraépíteni az életemet, és ehhez hozzátartozik, hogy szeretném lezárni ezt az ügyletet.

Felkerestem a Faktoringot, ahol megtudtam, hogy a tartozás több, mint háromszorosára nőtt, amit nem tudok kifizetni.

Azt javasolták, hogy "Méltányossági Kérelem Egyösszegű Kifizetésre" címmel legalább a tőkére tegyek ajánlatot.

Az a problémám, hogy arra sincs lehetőségem.

Ezért szeretném válaszukkal segítségüket kérni az alábbi kérdésekben:

  1. Elévülhetett ez a tartozás, vagy a végrehajtási jog?
  2. Ha elévült bármi ebből az ügyletből, akkor mennyire "élesztem fel" azzal, hogy befizetéssel szeretném lezárni?
  3. A méltányossági kérelem egyben jelentheti azt, hogy elismerem a teljes követelést?
  4. Szándékomban áll valamennyit fizetni. Hogyan jöhetnék ki ebből a legjobban?

Segítségüket előre is köszönöm!

Üdvözlettel: M. Ferenc

drx9999 # 2017.09.04. 19:34

ObudaFan

Köszönöm az információt.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.09.04. 10:35

Igaz.

ObudaFan # 2017.09.04. 10:13

Nem, de ebben az ügyben még a régi Ptk. alkalmazandó.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.09.04. 10:03

Ennek az alkalmazhatóságát fenntartották az új Ptk. hatálya alatt is?

ObudaFan # 2017.09.04. 09:19

drx9999

Az 1/2007. számú PJE határozat szerint az elévülést a főkötelezettel szemben megszakító jogcselekmények nem szakítják meg az elévülést a mögöttesen felelős személlyel szemben.

HA az egyszerű kezességnél ez agy van, akkor szerintem a készfizető kezesség esetén is.

A PJE szerint ugyan a mögöttesen felelős személlyel szembeni követelés elévülése a főkötelezettől való behajthatatlanság igazolt megállapíthatóságáig nyugszik, viszont egyetértek abban, hogy ez készfizető kezesre nem alkalmazható szabály.

Szerintem az 1/2010. számú PJE határozat is ezt erősíti meg.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.09.04. 08:17

Ahogy az egyszeri székely mondta: "tudja az Öregisten".

drx9999 # 2017.09.04. 07:55

Üdvözlök Mindenkit
Információt szeretnék kérni egy gondolatsorról.
Kézfizető kezes voltam egy hitelben, X banktól kaptam levelet, miszerint 3 napon belül fizessek x milliót. A hitel a levél szerint több mint 8 éve nincs fizetve amit most tudtam meg, a jog szerint az én értelmezésemben a kézfizető kezes az első elmaradástól számítva tartozik felelősséggel, onnan indul az elévülési idő is a kezesség másodlagos felelőssége miatt 5 év, olyan hogy kezesség nyugvás a kézfizető kezes státusz miatt nem merülhet fel mivel az a normál kezességnél állhat csak fenn. A kérdésem az hogy jól értelmeztem e a vonatkozó jogszabályokat, s az elévülés jog helytálló e?
Másrészt átnéztem a papírokat s sikerült beszereznem egy igazolást x biztosítótól, /kombinált hitel volt a szerződés szerint amit anno aláírtam az szerepel hogy a biztosítás nemfizetése után a szerződést azonnal felmondja a bank és esedékessé válik egy összegben/ miszerint a biztosítás 2011 óta fel van mondva, a levél szerint a bank most akarja felmondani, ez szerintem nem helytálló s hazugság, s másrészt mint kezest nevez adósnak, zálogkötelezettnek ezek a tények sem helytállóak a kezesség másodlagos felelőssége miatt. Ezen információk alapján szeretném kérdezni hogy az elévülés az helytálló e?
Előre is köszönöm.

gerbera317 # 2017.09.04. 06:24

Írd meg a kérelmedet kockás papíron, kézzel.

pilatn # 2017.09.01. 12:27

Tiszteletem!

Adószámla kivonatomon "103 Személyi jövedelemadó" sorban 0 Ft szerepel, "138 Késedelmi pótlék" sorban +457 661 Ft szerepel. Véleményem szerint jó esélyem van a törlési kérelmem elfogadtatására, ezért az Art 164 § (6) alapján törlést szeretnék kérni, de nem találok sehol törlésre nyomtatványt, mintát, csak könnyítésre és részletfizetésre. Ebbéli információs szolgáltatásukat ezúton is előre megköszönve maradok tisztelettel:
Én.

ObudaFan # 2017.08.29. 11:27

Legalábbis meg kell próbálni az elévülésre hivatkozást, alighanem megáll.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.29. 08:46

Ez a tényállás így elég valószínűtlen.

Ritucika # 2017.08.29. 08:15

T. jogi Forum 2009-ben elmarasztalo itelet szuletett ellenem egy ingatlannal kapcsolatos perben. A birosagi illetek a vegzes szerint 360 eft volt, melynek megfizeteserol most 2017. Augusztusaban kaptam eloszor ertesitest, ebben azonban a kovetelt osszeg pont a duplaja, 720 eft, melyet nem ertek, vagyis vitatok.
Ettol fuggetlen, hogy a fizetesre vonatkozoan a Nav-tol az eltelt 8 evben egyszer sem kaptam felszolitast, ami azert is bizonyos, mert mas ugyekben is volt vitas ugyem, es, ez az osszeg soha nem szerepelt sehol koveteleskent, vagyis nem tortent semmi olyasmi, ami megszakitotta volna az 5 ev elevulest.
Kerdesem, hogy ilyen esetben hivatkozhatok-e erre az 5 ev elevulesre.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.24. 05:57

Igen; igen. (De mindegy, mert a távközlési szerződésből eredő követelések egy év alatt évülnek el.)