Csalás ügyében kérdések


Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.03. 08:50

van-e arra esély, hogy ez alapján büntetőeljárás induljon
A büntetőeljárás már a feljelentéssel megindul.

Láttam már kevesebbért elítélni valakit, meg láttam már többért se.

hardanger # 2017.02.03. 08:33

Szeretnénk feljelentést tenni az alábbi tényállás alapján:

Ismerősöm egy Kft. ügyvezetőjeként építőipari termékek forgalmazásával foglalkozik. Tavaly egy illető Bt. formájában több terméket is vásárolt tőle, amit kezdetben készpénzben ki is fizetett. Majd áttértek a banki átutalásra, az elvitt termék ellenértékét egy-két alkalommal ilyen módon is kiegyenlítette. Majd kb. 400.000 Ft-ért ismét terméket rendelt, ezt azonban már nem egyenlítette ki. Telefonon többször beszéltek, ígérgetett, de végül nem fizetett.

Mivel minden kellőképpen le lett papírozva, fizetési meghagyás kibocsátása, majd pedig a végrehajtás következett.

A fizetési meghagyás kibocsátása után részletfizetésben állapodtak meg, melyből két részletet ki is fizetett. Mivel azonban ez sem vezetett eredményre, ezután következett a végrehajtás.

Természetesen azonban az adott Bt.-nek semmilye nincs, számláján pénz nincs. Az adós Bt. beltagjával ugyanez a helyzet, így várhatóan a végrehajtás nem fog eredményre vezetni.

Időközben tudomásunkra jutott, hogy nem egyedi az eset, mert kiderült, hogy ez a személy ugyanilyen módszerrel több céget is megkárosított azáltal, hogy a terméket elvitte, eleinte fizetett, aztán amikor lehetőséget kapott a számla banki átutalással történő kiegyenlítésére egy nagyobb tétel rendelése után már nem fizetett. (Sajnos ezek a cégek nem biztos, hogy akarnak rendőrséghez fordulni.)

Kérdésem az lenne, hogy a fenti tényállás alapján megáll-e a csalás, megvalósultak-e a tényállási elemek, van-e arra esély, hogy ez alapján büntetőeljárás induljon, vagy feljelentés elutasításra lehet számítani?

Esetleg a gazdasági társaságok egymás közötti viszonyaira vonatkoznak-e más szabályok?

Illetve a végrehajtás kapcsán kérdezném, hogy az adós Bt. másik beltagját, aki elvileg szintén saját vagyonával is felel, végrehajtás alá lehet-e vonni és hogyan?

Köszönöm a válaszokat

Öreg Tölgy # 2017.01.17. 19:08

Nyugodjon már meg. Amit a kirendelt védője mondott, az nettó marhaság, mind a kettő. Az adott körülmények között legjobb, ha a bíróságra bízza magát.

dandik # 2017.01.17. 11:20

Kerem szepen aki ugyved itt van segitsen, nemtudok elmenni a targyalasra a vedougyvedem meg csak azt allitja hogy ha van gy felfuggeztettem, ami tavaly marciustol lepett ervenybe nem kaphatok masik felfuggesztettet a csutortoki targyalason, en semmit nm csinaltam a proba ido alatt, akkor miert mondja? A kegyelmi kerelemre meg azt mondta hogy mig ninc jogeros itelet nem adhatombe csak majd a masodfokunal? Kerem segitsenek!


Segitséget szeretnék kérni, probaid?re vettek fel 2 honapra, de csak 1 napot tudtam dolgozni, utána táppénzre kerültem, telefonon felhivott a cég munka

Dr Watson # 2017.01.16. 21:59

Bocsánat...

Kovács_Béla_Sándor # 2017.01.16. 21:17

Ez nem csalás, hanem sikkasztás.

Dr Watson # 2017.01.16. 21:10

Sziasztok!
Egy fiktív történetről érdekelne a véleményetek.
Adott egy viszonylag drága szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozás, egy kis 30 000 fős városban. A kezelések ára általában 100 000-től több millió forintig terjedhetnek, amit a kezelés után általában készpénzzel fizetnek ki a vendégek. A pénzt a külön erre alkalmazott pénztáros kezeli, aki egy idő után a tulajdonosnak egyre gyanúsabb lesz, ezért ki és kérdezi az egyik vendéget távozás után. A vendég el is mondja mennyit fizetett, azonban a pénztáros kevesebbe írt be "véletlenül". Nem szembesíti a pénztárost, azonban továbbra is kikérdezi a vendégeket, és bizony ez az eset többször megismétlődik. Számlát egyik vendég sem kap, és amikor kérnének akkor a pénztáros azzal hárítja el, hogy úgy drágább a kezelés. Végül a helyzet addig fajul, hogy csak a kikérdezett személyek által(3-4 ember) kiszámolt hiány a 2-3 millió forintot súrolja, tehát ennyivel fizettek többet a vendégek, mint amennyi az elszámolásban le van írva.
Persze itt már a tulajdonos is megunja, és elhatározza, hogy behívja az egyik volt klienst, és szembesítik a pénztárost, majd megegyeznek vele, hogy a hiányzó pénzt visszaadja, és így békében megválnak egymástól.
Szerintetek ennek így milyen jogi következményei lehetnek, jobban járnának-e ha feljelentenék a pénztárost?
Egy iskolai feladathoz kellene a véleményetek,a lényeg hogy minél inkább reális legyen.
A válaszokat előre is köszönöm!

Dr.Attika # 2017.01.16. 17:35

Kezdje úgy a csütörtöki tárgyalást.
Tisztelt Bíróság!
Eljárási kegyelmet kérek a Köztársasági Elnöktől.Kérem, hogy a kérelmemet foglalják jegyzőkönyvbe és terjesszék fel a Köztársasági Elnök úrhoz.

Öreg Tölgy # 2017.01.16. 17:28

A jogerőre emelkedéstől (az a végzés után van). Kegyelmi kérelmet bármikor beadhat az elsőfokú bíróságon.

dandik # 2017.01.16. 17:05

A felfuggesztet probaideje a vegzestol szamit? Kegyelmi kerelmet mikor adhatok be es hol?9


Segitséget szeretnék kérni, probaid?re vettek fel 2 honapra, de csak 1 napot tudtam dolgozni, utána táppénzre kerültem, telefonon felhivott a cég munka

alfateam # 2017.01.16. 16:43

Igen,Dr Attika kiváló bíró lennél ahogy álítottad.
Pakson elítélték a kérdezőt 25 csalásért a másik 25-ot Tatabányán megússza ha viszi az ítéletet...

Dr.Attika # 2017.01.16. 16:20

Adja be. A bíróság majd dönt. Ítélt dolog annyit jelent, hogy egyszer már az ügyet elbírálta a bíróság.Kétszer ugyan azért a bűncselekmény miatt senkit nem lehet elítélni. Vigye el a bíróságra az előző ítéletet.

Öreg Tölgy # 2017.01.16. 16:18

Az ítélt dolog egy olyan eljárási akadály, ami az újabb eljárás azonnali megszüntetését eredményezné.

Ez akkor merülhetne egyáltalán fel, ha ugyanaz lenne a sértett, azonban ezt soha nem írta korábban.

Az, hogy ha már van egy felfüggesztettje, akkor nem kaphat újabb felfüggesztettet, csak akkor lenne igaz, ha a korábbi felfüggesztett próbaideje alatt követte volna el az újabb cselekményeket. Mivel emlékeim szerint ez nem így van, elméletileg kaphat újabb felfüggesztettet.

dandik # 2017.01.16. 15:25

Elkovettem 50 rendbeli csalast ebbol 25 ot pakson targyaltak, a masik 25 ot tatabanyan akkor is beadjam az itelt dolog ?


Segitséget szeretnék kérni, probaid?re vettek fel 2 honapra, de csak 1 napot tudtam dolgozni, utána táppénzre kerültem, telefonon felhivott a cég munka

dandik # 2017.01.16. 14:57

Tisztelt ugyved ur mit jelent az itelt dolog?


Segitséget szeretnék kérni, probaid?re vettek fel 2 honapra, de csak 1 napot tudtam dolgozni, utána táppénzre kerültem, telefonon felhivott a cég munka

Dr.Attika # 2017.01.16. 14:54

Tisztelt dandik!
Senki nem akar Önbe belerúgni. Csütörtöki tárgyalásra vigye be az ítéletet és indítványozza, hogy a bíróság szüntesse meg az eljárást "ítélt dolog" miatt. A bíróság köteles megvizsgálni a másik ügyet.

dandik # 2017.01.16. 14:02

Tisztelt Ugyved Urak! Segitseget szeretnek kerni, de kerem ne azt a valaszt adjak hogy van ügyvedem!
Üzletszeru csalast kovettem el. A rendorseg 2 helyen nyomozott igy 2 ugy lett belole. Az egyik helyrol paksrol megjott a vegzes felfugesztetett kaptam. Most a kirendelt vedö azt mondja nem lehet hogy felfuggesztett kapjak a masik ugyben, mert mar van 1 felfuggesztettem, csak bortont, csutortokon lesz az első foku targyalas, itelet hozatal, ha valakinek mar van felfugesztetje nem kaphat masikat? Ez 1 ügy volt csak az egyik reszet pakson, a masik reszet tatabanyan nyomoztak, targyalták, targyaljak. Mire szamithatok? Igy is elvagyok keseredve, kérem ne rugjanak önök is belém!


Segitséget szeretnék kérni, probaid?re vettek fel 2 honapra, de csak 1 napot tudtam dolgozni, utána táppénzre kerültem, telefonon felhivott a cég munka

Flecky # 2017.01.06. 18:01

Tisztelt Fòrumozòk!
Tud nekem valaki segíteni? Ma felhívott egy ügyvéd akinek az ügyfele feljelentést akar tenni nagyértékű csalàs címén.Kaptam egy adàs vételi szerződést ami 2015.febr.15-én lett alàírva. A vételàrnàl az volt: a mai napon a szerződés alàíràsakor egyidőben utalässal egyenlíti ki a vevő.Sajnos a mondat tovàbb folytatòdott a szerződés alàiràsàval ezt az eladò elismeri.
Persze a pénz a mai napig nem érkezett meg így én nem adtam àt a vàsàròlt dolgot.
Valaki azt mondta köteles vagyok àtadni a vàsàròlt dolgot mivel egy évem van rà hogy a szerződést érvénytelenítsem.Mivel én azt hittem ha nem fizet akkor nem jàr neki semmi ezért nem tettem semmit.
Tényleg àt kell neki adnom a ki nem fizetett dolgot??? Esetleg valami tanàcsot tudna vki adni mit tegyek?
Köszönöm a segìtséget!Szép estét

RhinoCoke23 # 2016.12.31. 08:59

Hogyne lenne csalás?!
De nem mindegyik reklám cég ilyen aljas módszerekkel "szerzi" az ügyfeleket...
Mi pont a csalódott, átvert ügyfeleknek, (mert sajnos ez volt a jellemző) biztosítottunk egy nagyon korrekt szolgáltatást...majd meghúztuk az oroszlán bajszát. Valakinek nem tetszett, hogy jól csináljuk amit csinálunk. 2 éve tönkretettek...nav, rendőrség, média és még sorolhatnám.
Legalább most már tudjuk, hogy amivel elkezdtek b*szogatni, nem állta meg a helyét, persze, találtak valamit...szolgálunk és védünk! Amikor megállít a rendőr, ha akar, úgyis megbüntet..

RhinoCoke23 # 2016.12.30. 19:30

Ez egy internetes szakmai névsor volt, komoly szolgáltatással, telemarketinges értékesítéssel a távollévő felek közti szerződéskötési szabályoknak megfelelően. De azért köszönöm a jókívánságokat. Az ilyen buta emberek miatt vagyok most szarban, mert keverik a szezont a fazonnal. Megrendelnek valamit, hitegetnek hónapokig, aztán kikérik maguknak, hogy ők nem kértek semmit.

RhinoCoke23 # 2016.12.30. 13:07

Kedves Fórumozók, Tagok!

Kíváncsi lennék, hogy mire számíthatok a következő esetben:

Internetes reklámok értékesítésével foglalkozott a cégünk legálisan éveken át.
Nyomozást rendeltek el ellenünk. Amiért elindult a nyomozás, az nem állt meg a nyomozati szakaszban, viszont "találtak" mást.
Egy követeléskezelő cégtől kaptam névhasználati jogot, barter üzlet gyanánt. Viszont ők nem küldték vissza a szerződést, kidobták anno, mivel 2 évig őriznek meg minden dokumentumot, így azt nyilatkozták (gondolom) hogy nem volt jogom a nevüket használni.Egyébként összesen annyi volt a bélyegzőn, hogy Tájékoztatjuk, hogy a ki nem fizetett számláink érvényesítését a .......követeléskezelő Kft végzi. Ergo nem céges pecsét volt, "csak" egy szöveg a nevükkel. Ezt 18 alkalommal használtam is az időben nemfizető ügyfeleimnek.
Vádemeléssel tovább adja a rendőrség az ügyemet jövő héten, a vád a következő:
18 rendbeli hamis magánokirat felhasználás vétsége (a bélyegző végett), 3 alkalommal szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett csalás vétségének kísérlete, 5 rendbeli szabálysértési értékre elkövetett üzletszerűen elkövetett csalás vétsége (200.000FT) és 10 alkalommal elkövetett, kisebb értékre üzletszerűen elkövetett csalás BŰNTETTÉNEK elkövetésével (720.000). Ezek meg mert ki is fizették a tartozásukat, bár ezek az ügyfelek úgy nyilatkoztak, hogy nem is tartoztak nekem stb., meg sem rendelték a szolgáltatást. Többi x száz ügyfelem "érdekes" módon megrendelte.
Büntetve még nem voltam, 33 vagyok. Jelenleg nem is dolgozom, mert kaptam egy vagyonosodásit a nyomozás közben és a cég is felszámolás alá került. Van egy gyermekem 5 hónapos, bár nem egy helyre vagyunk bejelentve. Jövő hónaptól munkahelyem lesz. A családfenntartói szerep miatt írtam csak le.
Kérdésem az lenne; hogy mire számíthatok, mi lehet jó esetben, rossz esetben, mi a birói gyakorlat hasonló ügyekben. Köszönettel: Rhino

groszfater@gmail.com # 2016.12.09. 12:49

Kiss Éva !
A telefonszámodat nem kell ide kiírnod, meg egyébként, senki nem hívna fel, hogy segíthessen.
A telefonodat segítségkérésre használhatod.
Ha a bizományiban nem engedik visszaváltani a zálogtárgyat akkor kell segítséget hívnod...

eszs # 2016.12.08. 20:03

Tisztelt Fórumozó!

Olyan problémába kerültem, hogy egy munka miatt átvertek, kicsaltak tőlem 80E ft-ot.

Részletesebben:

Egy kedves hölgy, külföldi munkaajánlatot tett fel egy bizonyos oldalra. Erre a hirdetésre jómagam is felfigyeltem, mivel jelenleg pont munkanélkülin vagyok, és szerettem volna egy jobb munkát találni ami jobban jövedelmező. Tehát felhívtam a hölgyet aki, elmondta hol és milyen munkafolyamatokat kellene végezni, milyen időbeosztással, mennyi pénzért. Reálisnak tűnt amit mondott, azonban előre elkérte az utazás költségét és a szállási költségeket is, amely 80E FT. Mondván, utaljam át bankszámlára ennek nyoma lesz és így biztosan nem fognak átverni, mert ők nem olyanok, ne is gondoljak ilyesmire. Utána néztem a telefonban említett cégnek, létezett, a külföldi cég, és mint fentebb írtam nagyon hiteles volt a megfogalmazása a munka miatt. Többször is hívtam ha kérdésem adódott, mindig készségesen fogadta a hívásom.

Elutaltam a kért összeget, utána felhívott és közölte megérkezett az összeg, ez egy pénteki napon volt, azt ígérte másik héten hétfőn, reggel 8 és 12-között érkezni fog a futár a szerződésekkel. Persze a futár nem jött, hívtam is aznap hétfőn, felvette, mondta biztos késik várjak este 20-óráig.

Vártam is, felhívtam másnap (keddi napon) akkor már nem volt elérhető, ezt követően feljelentést tettem.
Gyanakvó voltam és, hangfelvételt is késztettem a legtöbb beszélgetésünkről is. A rendőrségen beadtam, a hirdetésről készült képet, mert készítettem, ugyanis mint írtam, miután elutaltam a kért összeget óvatos voltam és arra gondoltam ha átver minél több bizonyítékom legyen ellene. A nevét is megkérdeztem, viszont így utólag, úgy vélem áll nevet használt a csalás során. Tehát van a hirdetésről egy képem amelyen a dátum idő látszik hogy mikor készült, az átutalásról is kinyomtattam a bizonylatot, és van egy bankszámla szám is amelyre ugye a kért összeget kérte.A bankszámla szám, nem az ő nevén volt, hanem egy férfi nevén. Van hangfelvételem is, a beszélgetésekről, nem tudom ez használható a nyomozás során?
Kérhetek ki folyamatosan információt hogy mire jutott a rendőrség a nyomozás során? Ha igen, személyesen, telefonon, e-mailben vagy levélben célszerűbb?

Ami talán a legfontosabb, vissza kaphatom valaha ezt az összeget? Ugyanis, családapa vagyok, nem tudok mindig megnélkülözni, ilyen nagy kidobást, nehezen lehet spórolni, nekünk ez a "pénzkidobás" is, rosszul jött pláne így karácsony elején.

Vagy jön majd a papír két vagy három hónap után hogy bizonyíték hiányában lezárták az ügyet?

Saját elgondolásom szerint, valami összeköttetés lehetett a bankszámla és a csaló között, vagy tudta az internetbank adatait, vagy nála volt a bankszámlához megadott mobilkártya. Ezt azért gondolom, mert azonnal látta amint megérkezett az összeg, ez körülbelül 3-őrát vett igénybe, ezt követően értesített hogy megkapta a kért összeget.

groszfater@gmail.com # 2016.12.08. 13:38

Telefonod nincs ?

Kiss Éva # 2016.12.08. 13:24

Szorult helyzetem miatt bevittem a Blaha Lujza téren egy ékszerházba minden ékszeremet, összesen 48,7 gr aranyat.Azt ígérték, hogy értékesítik, és kifizetik, de már 2 hónapja se a pénzt nem adják, se az ékszereimet nem adják vissza. Simán gúnyból lenyomnak, hogy mit pattogok itt a filléres cuccaim miatt. Közben már több károsulttal találkoztam a bolt előtt, megtudtam hogy már tiz feljelentés van ellenük a rendőrségen, és 3 végrehajtás van a Kft-re rájegyezve. A károm cca félmillió Ft. Az ékszerház folyamatosan működik. Mit tudok tenni? Hogyan tudom visszaszerezni a pénzemet, vagy az ékszereimet? Kérem, aki tud, segítsen.