Online jogi tanácsadás


wers # 2021.04.28. 10:09

Ha nem is kell engedély, a szabályoknak,előírásoknak meg kell felelnie.

Lakás
105. § * (1) A lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé

  1. a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
  2. a főzést, mosogatást és az étkezést,
  3. a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
  4. az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).

(2) A lakószoba a lakás minden olyan közvetlen természetes megvilágítású és szellőzésű, fűthető, huzamos tartózkodás céljára szolgáló, legalább 8 m2 hasznos alapterületű helyisége, amely lehetővé teszi az (1) bekezdés a) pontja szerinti tevékenységek folytatását - kivéve a jövedelemszerzést szolgáló munkavégzést - és az azokhoz kapcsolódó berendezések elhelyezését.

(3) * A 30 m2-t meghaladó hasznos alapterületű lakás legalább egy lakószobája hasznos alapterületének legalább 16 m2-nek kell lennie. Ebbe és a lakószoba (2) bekezdés szerinti alapterületébe nem számítható be a főző és az étkező funkció céljára is szolgáló helyiség, helyiségrész hasznos alapterülete, amennyiben az a lakószoba légterével közös.

(4) A lakásnak fűthetőnek kell lennie, lehetőleg minden helyiségben a rendeltetésének megfelelő szellőzést, természetes megvilágítást biztosítani kell.

Bajor # 2021.04.28. 09:24

köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2021.04.28. 05:25

Így kapásból azt mondanám, hogy a komfort nélküli ház nem lakóépület.

Engedélyeztetni egyébként főszabályként nem kell csak bejelenteni.

Bajor # 2021.04.27. 19:34

Tisztelt Fórumtársak

Szeretnék kérdezni valamit. Van-e valami minimum követelmény a ma építési engedélyt kapó házakra? Úgy értem, hogy nyilván nem engedhetnek holmi kókányolt hulladék házat megépíteni, még szabályos tervre sem, és kellően modernnek kell lennie. Gondolom én.

A konkrét kérdésem, hogy komfort fokozat szerint kaphat-e (jogszabályok alapján) építési engedélyt egy komfort nélkülire tervezett ház? Komfortos ház? Avagy csak és kizárólag összkomfortos ház kaphat ma, 2021-ben építési engedélyt? (Én erre a legutóbbira tippelnék...)

Kérem és köszönöm a pontos jogi tanácsokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.04.27. 12:39

Bocsánat, valamiért telefonos tartozásnak hittem. Szorri vagyok.

drbjozsef # 2021.04.27. 12:34

"Erste MaxHitelkártya -
2021.01.01. és 2021.06.30. között újonnan igényelt Erste Max Hitelkártya főkártya esetén a havi hitelkamat 0% 2021.07.10-ig, 2021.07.11-től érvényes havi hitelkamat: 2,37-2,77% a hitelkeret mértékétől függően. THM 38,76%"

drbjozsef # 2021.04.27. 12:33

Hitelkártya.

Az első késedelmes fizetéstől simán 40+% kamat.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.04.27. 12:14

Ez sem lehet. Az ilyen tartozások nem négyszereződnek meg tíz éve alatt sem. Ahhoz évi 30%-os kamat kellene.

maci66 # 2021.04.27. 11:27

3./ Semmi más iratot nem tudtak/akartak mutatni, csak a volt férjnek küldött iratokat 2009- illetve 2010-ből. Az elmúlt 10 évből semmilyen iratot nem mutattak ezért szerintem már elévült az ügy.
Ezek alapján jó eséllyel nyerhetünk a bíróságon?
10 évig nem keresték meg a feleségemet a volt férje tartozása miatt.
Nyugodtan várjuk meg hogy bíróságra vigyék az ügyet?
Enyhén szólva is tisztességtelen hogy 230 ezres tartozásról akkor értesülünk, amikor már 950 ezer lesz!

Kovács_Béla_Sándor # 2021.04.27. 10:44

(Ne üljetek már fel mindenféle gyenge kamunak.)

Kovács_Béla_Sándor # 2021.04.27. 10:40
  1. Nem.
  2. Nem.
  3. Tessék?
  4. Ez nem a Tipp-Mix.

(Nem tudom, keresztüljött-e a rivaldán: nem igazán jók a kérdéseid.)

maci66 # 2021.04.27. 10:28

Tisztelt Hölgyeim, Uraim

A feleségem volt férjének még a házasságuk alatt volt 1 hitelkártyája (melyről nem tudott) az Erste banknál. 2009-ben felmondták a szerződést (ekkor a tartozása 231500ft volt)(már nem éltek együtt), majd 1 év múlva jogutódlásra került a Dunacorp Faktorház Zrt részére. A feleségem 2011-ben elvált a férjétől. 2020-ban megkereste a Dunacorp ügyvédje, hogy fizesse ki a tartozást, mely most már 965000 ft. 2020-ig semmilyen felszólítást nem kapott sem a banktól, sem a Dunacorptól. Hivatkoznak a Csjt.-re, hogy Ő adóstárs, mert a házasságuk alatt lett kötve a szerződés. A volt férjén nem tudják bevasalni, mert nincs kimutatható jövedelme (kőműves). Több kérdésem is lenne: 1./ Mint adóstársat ha ugyan olyan jogok illetik meg mint az adóst, akkor nem kötelező Őt is értesíteni mindenről? 2./ Nem kellett volna a szerződést a feleségemnek is aláírnia? 3./ 2020-óta csak a felmondólevelet és az engedményezést bírták elővenni, hagyjuk hogy bíróságra vigyék az ügyet? 4./ Mekkora esélyünk van hogy nyerjünk velük szemben?

Előre is köszönöm a válaszokat!

wers # 2021.04.27. 10:01

Gyanítom kevés dél afrikai ügyvéd jár erre.

Kiegészíteném drbjozsef tanácsát:

egy nagyon jó, kifejezetten kártérítésekre szakosodott dél afrikai ügyvédet bízz meg a képviseleteddel

Zorroka72 # 2021.04.27. 09:43

Igen.
Dél Afrikában voltam ártatlanul, törött lábbal, 2 hónapig börtönben azért, hogy egy szegedi milliárdos (akinek és a feleségének én mentettem meg az életét 2007-ben) jót tudjon rajtam mókázni.
Mert ő úgy véli, hogy pénzért mindent lehet, még igazságot, ill. igazságszolgáltatást is venni.

wers # 2021.04.27. 09:03

25 éve Dél Afrikában élek, ezt rögtön az elején el kell mondanom.

Akkor ez az egész Dél Afrikában történt?

drbjozsef # 2021.04.27. 08:48

A kérdés az lenne, hogy mi a legjobb megoldás ebben az esetben?

Ha csak a negyede igaz, akkor is legfeljebb az lenne a tanács, hogy egy nagyon jó, kifejezetten kártérítésekre szakosodott ügyvédet bízz meg a képviseleteddel.

Zorroka72 # 2021.04.27. 07:54

Tisztelt jogtudós Hölgyek, Urak!

Ismételten a segítségetekre lenne szükségem.
Sajnos a történet nem rövid, de azért remélem lesz aki végig olvassa.
25 éve Dél Afrikában élek, ezt rögtön az elején el kell mondanom.
Tavaly november végén eltörtem a térdemet és emiatt kórházba kerültem.
A kórházból december 4.-én letartóztattak (az operációm előtt 2 nappal) azzal a címszóval, hogy 2009-ben nem jelentem meg egy tárgyaláson, ahová tanúként voltam beidézve (természetesen semmi idézést nem kaptam, különben elmentem volna). Az első tárgyaláson személyesen ott sem lehettem a lényeg az, hogy addigra megvádoltak Magyarországon elkövetett emberöléssel, azzal hogy a rendőrségi fogdából szöktem meg és hogy az Interpol köröz engem (ezt egy 2009-es datumú, hamisított Interpol Red Notice-szal akarták alátámasztani, amiben az áll, hogy emberrablási kísérletért 15 évet kaptam).
2 hónapig voltam börtönben, nekem kellett az ártatlanságomat bebizonyítani és nem a vádnak a bűnösségemet. A 2 hónap után a térdem (amellett, hogy a börtönben még jobban eltörött) olyan állapotba került, hogy már nem lehetett simán műtéttel megoldani és műtérd, ill. protézis beültetése szükséges. Immár 6 hónapja ülök tolószékben és a múlt héten a 2 hónap börtön és extra 4 hónap időhúzás után az ügyészség visszavonta az összes (hamis) vádat és a bíróság lezárta az ügyet.
Azt gondolom nem igazán kell megemlíteni, hogy ezalatt a 6 hónap alatt testileg és lelkileg is teljesen tönkrementem, az anyagiakról már nem is beszélve.
Ez az egész természetesen egy szegedi ellenségem műve volt, aki megvette a nyomozót, az ügyészt, sőt még az első ügyvédemet is és másikat kellett felfogadnom helyette, hogy végre kiengedjenek a börtönből.
Magától értetődően ezt az ügyet nem akarom annyiban hagyni, arról nem beszélve, hogy a hamis vádak és a hatóságok szándékos, hamis hivatalos papírokkal való félrevezetése is egyértelműen bűncselekmény, ami velem történt a 2 hónap alatt a börtönben már nem is beszélve.
A kérdés az lenne, hogy mi a legjobb megoldás ebben az esetben?
Válaszotokat előre is hálásan köszönöm.

Üdvözlettel,

Gábor

Slainte # 2021.04.23. 06:22

Asdfeed,

azt nyilván senki nem fogja tudni megmondani, hogy egy ismeretlen cég ismeretlen képviselője fog-e feljelentést tenni vagy sem. Mindenesetre, ha az áruvédelmi eszköz eltávolításra került, akkor az már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény és az elévülési ideje 5 év. Nyilván nem fog a cég ennyi ideig gondolkodni és mondjuk 4 és fél év után feljelentést tenni, gondolom, hogy a megfelelő szintű döntéshozó rövid időn belül eldönti.

Asdfeed # 2021.04.23. 00:16

Kedves Jogi szakértők!
Bolti lopás miatt,16000 FT értékben tehetnek e utólag feljelentést,illetve szoktak e,ha elismertem es kifizettem a helyszinen a dolgot.jegyzokonyvet sajnos vettek fel az adataimmal. Azt mondtak ez igy itt ennyi,szabálysértésnek veszik,de aztan elokerult h el lett tavolitva a biztonsagi eszkoz,igy egyszer azt mondtak hogy nem tesznek feljelentest,azutan hogy még meggobdoljak. Mire szamíthatok es milyen időn belul ertesulok ha bármi történik?koszonom

Ms. Angry # 2021.04.22. 23:09

Tisztelt Jogi Fórum!

Megpróbálom összefoglalni röviden a dolgokat. Éppen házat újítunk fel (tetőfedés), szerződést kötöttünk egy céggel. Az egyik alkalmazott a munkálatok alatt videót készített a házról, udvarról, tetőről (a lakcímen lakó emberek egyike sem szerepel a videóban, név szerinti említés sincsen,csak a dolgozó munkások látszanak). Mindezt élőben a Facebookon, minimum 17-en nézték. A videóban szerepel a lakcímünk is (tökéletesen kivehető az utca és házszám). A videó napok óta fent van, bárki láthatja. Mi csak napokkal később vettük észre, nem is tudtunk a létezéséről, nem adtunk rá engedélyt, a szerződésben sem szerepel, hogy készíthetnek bármit is a házról stb.
Ráadásul a cég az elérhetőségeit is felfüggesztette a kerítésre, szintén nem kérve engedélyt tőlünk, elmondása szerint ez kötelező.
Azt szeretném kérdezni, hogy ezzel nem sértett meg bármi féle jogszabályt, alapelvet? Ha igen, esetleg hová fordulhatunk segítségért?

Tisztelettel,
Ms. Angry

Dr. Pinczés Ferenc # 2021.04.22. 07:47

Tisztelt Katarina81,

Az Ön által összefoglaltak alapján azt lehet megállapítani, hogy a személy akiről szó van az 1 év 4 hó vonatkozásában lehet jogosult reintegrációs őrizetre, amennyiben nem mint visszaeső került elítélésre. Az összbüntetésből (2 év) nem jogosult, mivel azt másik szabadságvesztés büntetés követi az pedig az (1 év 4 hó).

Az egy évet meghaladó szabadságvesztés esetén minimum 6 hónapot kell bv. intézetben töltenie a fogvatartottnak.

A reintegrációs őrizetről az alábbi linken olvashat többet:
https://drpinczes.hu/…cios-orizet/

Katarina81 # 2021.04.21. 07:41

Tisztelt jogifórum.
Érdeklődni szeretnék,hogy egy fiatal 19 évesen verekedésért súlyos testisértés miatt elítélve büntetését letöltötte kedvezmények nélkül,ez már 8 éve történt.Most az utóbbi években elkövetett lopásért kapott 1 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést 3 évre felfügesztve.ezidő alatt sajnos újabb lopást követett el alkoholos befolyásoltság miatt /kisebb összegekről,megélhetési öszegröl van szó/ ezért kapott 1 év letöltendő börtön fokozatos büntetést,mind e közben enyhe testisértésért /beleharapott egy támadója kezébe/ ezért kapott halmozati büntetésként 1.8 hónap letöltendő börtön fokozatú büntetést.
Ezt összbüntetésként 2 évre csökkentették,az enyhe testisértés vádjára tekintettel.a feltételes szabadlábra helyezése,a letöltése 2/3-ánál kapja meg.
Sajnos nem tudom ez összesen mennyit tesz ki.A 40 hónapnak a 2/3-át számolva,vagy csak 24 hónap /a 2 év/ 2/3-at számolva plusz a 16 hónap felfügesztett,amire nem jár kedvezmény.
A kérdesem az lenne,hogyha biztosítunk neki minden feltételt,van e lehetőseg reitegrációs őrizetre?
Egy hete tölti a szabadságvesztést a börtönben.
Érdemes e így kérelmezni,vagy mindenképpen kivan zárva.
Kérem szives válaszát.
Köszönöm!

Slainte # 2021.02.27. 12:22

Sőt mi több, erősen esélyes a felfüggesztett. 3 millió foprint nagyobb érték,a büntetési tétel 3 évig terjedő szabadságvesztés, üzletszerű elkövetés esetén 1-5 év. Büntetlen előéletű személy első esetben ilyen miatt jellemzően felfüggesztett szabadságvesztést kap. A polgári jogi igényt, ha előterjeszted, persze megítélik, de más kérdés, hogy azt hogyan lehet végrehajtani.

éhező # 2021.02.25. 11:30

Tisztelt Jogi fórum,

Az alábbi kérdésem lenne. Jelentös értékü lopásnál kb. 3m ft, ami bankkártya adat lopása utján lett, van esély rá, hogy az illetö ne kapjon börtönbüntetést?
Az eltulajdonított összeget nem tudja megtéríteni.
eddig büntetlen elöéletü.

A választ elöre is köszönöm

Mr. X.

Slainte # 2021.02.22. 16:02

Ahhoz, hogy ez gondatlanságból elkövetett emberölés legyen, azt kellene, hogy a fiú látta eláre, hogy a mama a fogásának gyengesége miatt el fog esni, és abba bele fog halni, de könnyelműen bízott abban, hogy nem így fog történni, avagy pont azért nem látta előre, hogy a mama el fog esni és abba bele fog halni, mert a tőle elvárható körültekintést elmulasztotta.

Röviden: nem.