Apród csalás


Tibi75 # 2016.11.14. 07:41

Tud valaki valamit czifra ügyben?Tőrténik valami?Minden nappal egyre több a károsult.Lehet összekéne szedni a károsultakat feljelentés számmal és levelet írni az ügyészségre.

Küllő # 2016.11.14. 11:21

Üdv! Ma én is megtettem a feljelentést a "CZIFRA" ügyben.Mostmár a vád bűncselekmény az összeg miatt,meg a többi károsult miatt szervezett bűncselekmény mert összevonják.Kérek mindenkit akit levett ez a figura tegyenek feljelentést,hátha végre komolyan vesznek minket károsultakat,ha nem akkor ügyiratszémokkal magasabb fokon tudnánk intézkedni.Ha pénzünk nem is lessz meg legalább másokat ne tudjanak büntetlenül átverni.KÖSZI!

nyultej # 2016.11.14. 11:57

Sziasztok!
Sajnos csütörtökön (11.10.) engem is csőbehúzott ez a patkány. A jófogáson egy Xbox One-t hirdetett 43 ezerért. Azért sem gyanakodtam, mert személyes átvétellel volt hirdetve a konzol. Nem sejtettem, hogy mibe szaladok bele. Elutaltam a pénzt és még dután fel is hívtam, meg is kapta. Kértem tőle csomag azonosítót, azt mondta lent hagyta a kocsiban a papírokat majd sms-ben küldi. Másnap már ki volt kapcsolva a féreg. Ma megteszem a feljelentést. Hihetetlen hány embert károsított meg és még ma is volt fent hirdetése jófogáson.

amigo57 # 2016.11.14. 20:16

Én nem kárörvendésként mondom, de hogy lehet az, hogy ennyi ember csak úgy egy vadidegennek előreutal, úgy, hogy nem látja a terméket... Már csak az ára is elég gyanús, 43.000ért egy xbox one? Ennyi erővel feltesz valaki egy iphone 7-et 140ért és mindenki ráugrik, majd örömmel előreutalják a pénzt. Az is egy vicc, hogy az illető tovább tud tevékenykedni, hála a rendőrség gyors lépéseinek

Dr.Attika # 2016.11.14. 20:30

Ez a szélhámosság alapja. Ár alatt kínálni.

Tibi75 # 2016.11.14. 20:47

Nyilván nem vonható kétségbe a mi károsultak naiv viselkedésünk,de személy szerint sokat vásároltam hasonló módon és eddig rendes emberekkel találkoztam.Most meg is fizettem az árát de gondolom jogosan várom hogy az a tetű valami módon bünhődjön

Siposek74 # 2016.11.15. 11:01

Ma a bankban is voltam Czifra ügyben, mennek folyamatosan neki az utalások, vittem a feljelentésemet,tettem bejelentést, de nagyon lassan őrölnek a malmok....

Siposek74 # 2016.11.16. 17:50

Sziasztok!

Czifra ügyben, valaki nem tudja a Jófogás-os hivatkozási számot, vagy esetleg nem fotózta le a hirdetést, a rendőrségen kérdezték, mert úgy gyorsabb lenne...

Tibi75 # 2016.11.16. 18:18

Nálam minden megvan sőt még hangfelvétel is,de odáig még nem jutottak hogy meg is hallgatná valaki.Komoly gondog vannak itt az eljárásban

orcan # 2016.11.18. 14:23

Sziasztok!

Most kaptam a "fülest" hogy lecsatolták ezt a Czifra férget,úgyhogy remélem mostanában nem fog megkárosítani senkit sem!!!
A pénzünket ugyan nem fogjuk látni soha,de talán egy darabig(pár évig) nyugta lesz tőle az országnak!!
Ez is valami!

Sakraf # 2016.11.18. 17:16

Üdv Mindenkinek!

Vigyázat CSALÓ ÁMENT ISTVÁNNÉ !!
A Startaprón van egy 50.000,- Ft-os kazán hirdetés, kifutó készletre hivatkozva ennyire olcsó és ingyen házhoz szállítást ígér. A nő akit a hirdetésben megadott telefonszámon 06706582862 lehetett elérni, email-ben küldte el a bankszámlaszámot és a nevét, Áment Istvánné 12021006-01574528-00100003. Az összeget átutaltuk email-ban az igazolást elküldtük, és miután leegyeztettük a szállítás címét és napját azóta a telefont nem veszi fel.

Sakraf # 2016.11.18. 17:23

Üdv Mindenkinek!

Vigyázat CSALÓ ÁMENT ISTVÁNNÉ !!
A Startaprón van egy 50.000,- Ft-os kazán hirdetés, kifutó készletre hivatkozva ennyire olcsó és ingyen házhoz szállítást ígér. A nő akit a hirdetésben megadott telefonszámon 06706582862 lehetett elérni, email-ben küldte el a bankszámlaszámot és a nevét, Áment Istvánné 12021006-01574528-00100003. Az összeget átutaltuk email-ban az igazolást elküldtük, és miután leegyeztettük a szállítás címét és napját azóta a telefont nem veszi fel.

FMóni1978 # 2016.11.18. 19:43

Kedves " Orcan"! De jó lenne, ha így lenne! Igazàból az Én célom is ez volt mikor feljelentettem, hogy más ne járjon îgy! Bizom benne hogy legalább eggyel kevesebb!

karpy # 2016.11.19. 12:22

Polán Roland 5 hét után megkeresett és rendezte a dolgot.

fabiána # 2016.11.21. 15:31

Üdvözlök mindenkit!
Egy internetes csalást szeretnék megosztani veletek, nehogy ti is rendeljetek ettől a személytől!! A történetem a következő: a jofogas.hu oldalon egy magát Tulajdonos felhasználó névvel regisztrált személytől vásárolni szerettem volna. Megadta a számla számát melyre a vételár átutalásra került. Az illető heteken át hitegetett hogy úton van a csomag nemsokára megkapom. Különböző indokokkal próbálta húzni az időt. Hogy a fia külföldön van nála van a ragszám,nem tudja megadni, majd azt állította hogy a csomag vissza érkezett hozzá pontatlan címzéssel és majd újra feladja. Kérésemre miszerint fényképezze le a csomagot illetve küldje el a ragszámot vagy utalja vissza a pénzt azt irta hogy ez nem áll módjában. A csomag persze ezután se érkezett meg. Mikor irtam hogy fel lesz jelentve csak egyszerűen szép hétvégét kívánt!!! Elképesztő!! Az adatok a következők: Veress Imre Péterné, telefonszama: 0620 342 1929. A jofogason hagyaték tárgyakat árul! Felhivom mindenkinek a figyelmét hogy semmiképpen ne úrendeljenek ettől a személytől!!!!!

Tibi75 # 2016.11.24. 18:20

Hát sajnos téves volt az info Czifra újra akcioban ujra xbox onnal,ma ismét hirdet

Internetes Károsultak # 2016.11.26. 22:10

[Internetes Károsultak]

Sziasztok! Visszatértünk!

Több hónapos kihagyás után visszatértünk! Rengetegen felkerestek minket azzal,hogy ne hagyjuk abba mert igenis van értelme annak amit elkezdtünk! Volt idő gondolkodni!
Rájöttünk arra,hogyha elfordítjuk fejünket a problémák elől,akkor azzal nem oldódik meg a helyzet,hanem csak nő! Az internetes csalás is ilyen! Éppen ezért,úgy döntöttünk,hogy még idén a szabásértési törvénnyel kapcsolatosan az Alap Jogok Biztosának Hivatalához fogunk fordulni jogorvoslatért! Ennek értelmében kiderül az,hogy Magyarországon van e alapjogod ahhoz,hogy te biztonságosan éljél vagy sem! Az alkotmány erre vonatkozóan nagyon világosan fogalmaz!
Visszatérésünk nyomán egy teljesen új koncepció alapján építjük fel oldalunkat,és egy teljesen új csapattal is bővült oldalunk,valamint a nevünkön is rövidítettünk!
Ennek okán még hatékonyabban fogunk tudni segéltséget nyújtani nemcsak a károsultaknak,de a hatóságoknak is!
Forduljatok hozzánk bizalommal,mert mi biztosan összehozzuk a károsultakat!

Facebook:
https://www.facebook.com/Internetes-Károsultak-111316566023278/
E-mail:
interneteskarosultak@gmail.com

Icus81 # 2016.11.27. 14:41

Sziasztok!
Majdnem beugrottunk neki. Most tett fel Dezső néven, Somogyudvarhelyről 2 hirdetést. Egy XBoxot és egy profi Makita szerszámszettet. A telefonszáma 06308503617. Telefonszámra keresve találtuk meg ezt a fórumot. Beszéltünk is vele, csak előreutalás van.

ranny # 2016.11.28. 14:50

Sziasztok!
Jófogáson rendeltünk egy Husqvarna láncfűrészt Imre nevű eladótól tel: 20/5588138. Fel is hívtuk, hogy többet is hirdet melyik a legújszerűbb. Azt rendeltük meg házhozszállítással GLS, semmi előre utalás. Megjött a csomag, a gép tiszta kocs, mint amit most kukáztak ki. Tetejére egy vékonyágat sem lehet vele elvágni mert leáll. Feljelentettük a rendőrségen másnap. A rendőrség nem tiltatta le a kifizetést a GLS-nél, mivel szerintük ez polgári ügy hibás teljesítés és nem csalás. Az "Imre" miután megkapta a pénzt azóta fel sem veszi a telefont, előtte igérte, hogy kicseréli, meg beszél a haverjával aki szervizelte, mert ő csak felteszi, Szóval egy bűnbanda.Valakit megkárosított már Imre? Csak Husqvarnát hírdet!

gigiszfvar1992 # 2016.12.01. 16:40

Sziasztok!
Én is szerettem volna Jófogáson venni egy Xbox-ot előreutalással (33000 Ft). A pénzt el is utaltam viszont azóta nem érem el az illetőt.

Telefonszáma: 06308330108

Megadott utalási adatok:
Név: Páva Dezső
Bankszámla szám (OTP): 1177313300842695

Az volt a kiírás, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.
A hirdetést azóta levette.

Mit gondoltok hol kezdjem? Először a banknál és utána a rendőrségnél?

Icus81 mit gondolsz, a kettő egy és ugyanaz?

Burn Out # 2016.12.01. 17:27

gigiszfvar1992: rendőrség, aztán majd a bank. a rendőrségen fogsz kapni egy tájékoztatót, hogy elmehetsz az áldozatsegítő szolgálathoz. valószínű, hogy kapni fogsz egy téves szóbeli tájékoztatást is, hogy majd ők kifizetik a károdat. megspórolok neked egy kört, hozzájuk be se menj, mert erre nem fognak neked pénzbeli segítséget adni.

normen82 # 2016.12.02. 09:39

Sziasztok!
Nem tudom hogy találkoztatok-e már olyan jellegű csalóval,aki meg kívánja venni az általad hirdetett nagyértékű műszaki cikket,átutalással "rendezi" az összeget amiről képet is küld,majd postán maradó csamagként szeretné átvenni a küldeményt.
Se telefonszámot nem ad meg,semmi elérhetőséget,csak egy email címet.
Ez Jófogásos történet,a napokban esett meg velem!
Persze annyira nem vagyok hülye hogy egy printscreen képnek bedőljek,de tényleg nagyon hitelesnek tűnik.
Kis László névre kérte a csomagot a Mammut bevásárlóközpont postájára.

normen82 # 2016.12.02. 10:00

Persze az átutalás azóta sem érkezett meg,és emberünk sem a megadott emailcímen sem a Jófogásora küldött üzeneteimre se válaszol!

ranny # 2016.12.02. 10:49

A Jófogás is aranyos!! Kértem adja ki , hogy kitől vettem a láncfűrészt. Nem adhatnak ki személyes adatot, majd a rendőrségnek. Szóval feljelentettem Imrét egy telefonszámmal. Jól lesajnáltak , hogy a Jófogáson vásárolunk, vagyis hülyék vagyunk és a környéken 6000 internetes csalás van. Tehát nem érdemes nagyobb dolgot venni, mert rengeteg a csaló és a Jófogás is falaz nekik!!

Zoli11111 # 2016.12.07. 07:29

Sziasztok,

Mindössze 1 420 Ft-ról van szó, tehát nem nagy tétel, azért írom ide, hogy vigyázzatok vele.

A "hölgy" rendelt tőlem egy fülhallgatót, amit elküldtem neki 2 hete. A pénzt nem utalta át, azóta nem veszi fel a telefont, nem válaszok az üzenetekre.

Nagy Cintia, Zirc.

Itt a lapja:

http://www.jofogas.hu/magyarorszag?…

Felvettem vele egy kapcsolatot egy másik felhasználóként, hogy valamelyik rongyot szeretném tőle megvenni, erre persze 2 perc alatt válaszolt. Még nem fedtem fel magam. :D

Írtam a jófogásnak, hogy mit tegyek, egyelőre nem válaszoltak. Erősen gondolkodom rajta, hogy hivatalos bejelentést tegyek, ha másért nem, néhány kellemetlen percet okoznék neki.