Közeli hozzátartozó halála


Kelvin (törölt felhasználó) # 2015.04.28. 17:04

Nekem furcsa a megfogalmazás: mindenki önkormányzat, hivatal stb. spórolni szeretne, itt meg segélyben "kell" részesíteni.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.04.28. 15:15

ez csak a temetés előtt járt volna.
Kérdezd meg tőlük, hogy "ez hova van kiírva"?

Mikkamakka75 # 2015.04.28. 12:30

Tisztelt szakértők!

2013. 02. 18-án elhúnyt édesanyám, amikor is GYES-en voltam otthon. A temetés után nem sokkal a munkáltatómat is értesítettem a történtekről, mert így vissza akartam téri a munkába, nem kellett anyukámat otthon ápolni.Idén 04.18.-án kézhez kaptuk a kollektív szerződést, mert módosult. Ekkor jutott tudomásomra, hogy ez is szerepel benne:

"Temetési segélyben kell részesíteni azt a dolgozót, aki szülőjét, gyerekét vagy házastársát vesztette el és van legalább 1 év közalk. jogviszonya(15 év van). A temetési segély összege megegyezik a minimálbér összegével."
Ez a rész már a 2013. január 02-i szerződésben is szerepel, amit én nem láttam, nem írtam alá (GYES alatt)mert nem jutott el hozzám, nem tudtam róla.
Érdeklődtem a gazdasági osztályon, közölve, hogy én csak most értesültem erről a lehetőségről,ezért nem tudtam élni vele. "Lepattintottak", hogy ez csak a temetés előtt járt volna..Mi az igazság?

Köszönöm

Lifinc # 2009.10.12. 09:50

Kedves Fórum,

nem közeli hozzátartozó hagyatéki eljárásán vettem részt idézés alapján. Erről igazolást is kaptam és a közjegyző véleménye szerint a munkaadó köteles elfogadni, munkadíj járna erre a napra. A munkaadó a jogi osztály bevonásával azonban nem fogadja el, a szabadságomból kell levonni. Kinek van igaza?

worker # 2009.10.07. 10:19

Szülő halála miatt júliusban kaptam egy nap fizetett szabadságot, amikor a temetésére mentem el. Nemsokára lesz a hagyatéki tárgyalás, kérdésem, hogy ennyi hónap eltelte után is igényt tarthatok a második nap fizetett szabadságomra, avagy azt a még ki nem vett normál szabadságomból kell levonni? Ha igényt tarthatok, akkor a tárgyaláson kell róla igazolást kérni, hogy ilyen okból voltam távol?

Sz.Márton # 2009.10.07. 08:37

Igen!

mojorisin577 # 2009.10.07. 08:24

Sziasztok!

Tegnap meghalt anyukám édesanyja, és szeretném megkérdezni hogy ilyen esetben is (Nagyszülő halála) jár e Nekem a 2 nap szabadság?

Köszönöm a segítséget!

mojorisin577 # 2009.10.07. 08:24

Sziasztok!

Tegnap meghalt anyukám édesanyja, és szeretném megkérdezni hogy ilyen esetben is (Nagyszülő halála) jár e Nekem a 2 nap szabadság?

Köszönöm a segítséget!

okoska # 2009.09.16. 13:12

Kedves Bajussz!
Talán azt írd neki:

"SZia HR-es!
Nem két nap vehető ki, hanem két napra mentesülök a munkavégzési közelezettségem alól, s erre az időre részemre távolléti díj jár.
Valamint nem vonódik le semmiből
Olvasgasd az Mt-t. Rád fér.
Üdv"

:)

bajussz # 2009.09.16. 09:13

Sziasztok!

Közeli hozzátartozó temetésére ezt írta a HR-es a cégnél:

"Szia,

2 nap vehető ki, és a dolgozó rendes szabadságából vonódik le.

üdv"

szerintem nem így van, ahogy olvastam a topikot. mit válaszoljak neki? nem szeretnénk, ha a rendes szabiból vonódna.

the big cat # 2007.08.29. 08:27

Ezen nincs mint "engedni", ez a törvény erejénél fogva jár, bejelentési és igazolási kötelezettség van csak.

dina22 # 2007.08.29. 08:07

Köszönöm az ötleteket, megpróbáljuk írásban beadni, és ha nem engedik akkor azthiszem tovább lépünk. Mint megtudtam, nem csak ez az egy jogsértése van a munkáltatónak.
Mégegyszer köszönöm a segítséget!:)

Kála # 2007.08.29. 08:04

Persze, erre szoktuk alapozni a rk-i felmondást... Bocs.

Az Mt. nem olyan rég valóban visszavett egy hasonló jogintézményt. Ennek a lényege, hogy a munkavállaló a szabadsága 1/4-e terhére igénybe vehet max három alkalommal összesen három napot úgy, hogy nem 15 nappal előre jelenti be. Ehhez kell, hogy olyan körülmény következzen be, ami miatt a munkavégzési kötelezettsége teljesítése személyi, vagy családi körülményeire tekintettel aránytalan, vagy jelentős sérelemmel járna és kell, hogy a munkáltatót haladéktalanul tájékoztassa - plusz utólagos felhívásra igazolja a történteket.

the big cat # 2007.08.29. 08:04

Nem.

monalisa1 # 2007.08.29. 07:49

Létezik-e még az évi 3 nap igazolatlan távollét lehetősége?

the big cat # 2007.08.29. 07:09

Az OMMF-hez fordulhat, amunkáltató eljárása jogsértő. Viszont ez nem lesz oylan gyors, így az a javaslatom, hogy írásban jelentese be, hogy a munakidőkedvezményt igénybe veszi xx napokon, és kész.

Természetesen ezen munakidőkedvezményt nem kell előre bejelenteni sem, hiszenh tipikus rendkívüli helyzet, bőven előfordulhat, hogy reggel szól be nem megy dolgozni emiatt. a munkáltató utólagosan igazolásra tarthat igényt, amit halotti anyakönyvi kivonattal meg lehet tenni.

onom # 2007.08.29. 07:09

Dina, mit kellett volna bejelenteni egy héttel korábban???Hogy majd meg fog halni???

Jár neki a 2 nap az Mt. 107.§ b) alapján!
Írjon a munkáltató személyügyisének és azt nem utasíthatják el! Szóban nem elég, a szó elszáll!!!!

dina22 # 2007.08.29. 06:35

Kedves Fórumozók!
Nekem eg olyan problémám lenne, hogy Párom nagypapája múlt hét végén elhúnyt, és munkáltatója azzal az indokkal nem engedi el, hogy egy héttel előbb kellett volna bejelentenie, amikor Nagyapja még életben volt. Kérem adjanak valami ötletet, kihez fordulhatnánk, ugyanis a munkahely miatt nem tud résztvenni a temetésen sem, mivel Bp-en dolgozik jelenleg. Előre is köszönöm!

the big cat # 2007.08.28. 13:59

Jó, legyen akkor egyéb munkavégzés alól való mentesülési ok. A távolléti díj pedig a 151. (2) b)-ben van.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.08.28. 13:55

Én ugyan nem így olvasom, de legyen.

the big cat # 2007.08.28. 13:52

Egyéb munkaidőkedvezmény, és két napra jár fizetés (távolléti díj).

Kovács_Béla_Sándor # 2007.08.28. 13:48

De nem pótszabadság az, nem is jár rá fizetés.

the big cat # 2007.08.28. 13:37

Igen, igényt tarthatsz, és persze kérni kell, és oylan módon, ahogy az a munkáltatónál szokásos.

banoka # 2007.08.28. 11:54

Két héttel ezelőtt rendes szabadságon voltam, amikor a nagymamám temetését tartottuk. Jövő héten megyek dolgozni, én még igényt tarthatok a két nap pótszabadságra utólag?

És ha igen, hogyan kell eljárni? Kérvény a munkáltatónak, esetleg kell csatolni valamilyen dokumentumot?????

the big cat # 2007.08.25. 05:52

Nem mondanak ellent egymásnak, te hol látsz ellentmondást?