GYED,GYES, táppénz


nandy # 2010.09.10. 21:44

apalermoi:

Nem igazán értem a kérdésed. A GYED-re való jogosultság, illetve annak igénybevétele nem érinti a munkaviszony megszűnésekor kapott/járó juttatásokat.

Kicsit konkrétabban nem lehetne?

anne01 # 2010.09.10. 19:48

Tmonika,

Ha az előző év gyed napjai + az idei év szabadságos napjai + betegszabadság napjai összesen nem érik el a 180 naptári napot, akkor minimálbér alapján kell számolni.

TMónika # 2010.09.10. 18:55

Tisztelt Szakértők!
Kérlek segítsetek nekem táppénz kiszámításában, sajnos a munkáltatómmal nem értek egyet.
2007.02.21-én született kisfiam, idén 2010.02.21-ig TGYÁS,GYED majd GYES lejárta után szerettem volna visszamenni dolgozni (a cégnél 1995 óta dolgozom). Úgy egyeztem meg a munkáltatóval, hogy kiveszem a felgyülemlett szabadságot és utána állok munkába, de idő közben kiderült, hogy érkezik a kistesó :) a szabadságok ideje 07.12-én lejárt, ezóta táppénzen vagyok. Most kaptam az augusztusi táppénzre az utalást, igencsak meglepődtem, hogy borzasztó kevés összeg érkezett. Beszéltem a bérszámfejtő hölggyel és azt a tájékoztatást kaptam, hogy a táppénz alapja ebben az esetben a tavalyi! év, amikor állítása szerint GYES volt - ami ugye megint nem igaz, mert előtte GYED-et kaptam a gyerek két éves koráig - így csak a minimálbért veszik alapul. DE. Én úgy gondolom, hogy a szabadság ideje, ami 140 naptári napra jön ki, már keresőképes állománynak minősül, ez esetben nem írja felül azt, hogy előzőleg GYES-en voltam? Hiszen a szabadság ideje alatt a fizetésemből a kötelező járulékokat vonták... A fizetésem bruttó 265.000 Ft,nem ez alapján kellene számolni a táppénzt illetve arányosítva a "munkában" töltött napokkal? Átolvastam az ide vonatkozó törvényt, de persze nekem sem egyértelmű - azt pedig végképp nem érteném, hogy miért lenne az alap a minimálbér, ha 15 éve ugyanott dolgozom , nem volt megszakítás a jogviszonyban és előzőleg normál fizetés alapján kaptam minden járandóságot?
Nagyon megköszönném, ha tudnátok válaszolni, mert mindenképp utána akarok járni ennek az esetnek valamilyen módon.

Segítségeteket előre is nagyon köszönöm.

Üdvözlettel: Mónika

apalermoi # 2010.09.10. 15:02

Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy GYED alatt történő munkaviszony megszüntetéskor kapott megállapodásos pénzösszeg milyen elbírálás alá esik jogilag. Én úgy tudom, hogy ez egy normális eljárásmód és nem esik azon tiltás alá, amely a munkavégzéshez köthető jövedelmeket illeti. Jól tudom??

Előre is köszönöm a választ.

a.

nandy # 2010.09.10. 07:03

ikeranyu:

Mivel még csak szó van róla, ezért nem lehet semmi mást mondani, csak azt, hogy szó van róla. Hogy milyen feltételekkel, kikre vonatkozik? Nem tudom... szerintem senki nem tudja még. Majd akkor, ha megjelenik a törvénymódosítás.

nandy # 2010.09.10. 07:02

Beuka:

Nem.

nandy # 2010.09.10. 06:59

Ildike:

Alapvetően rossz irányban keresgélsz.
Amíg a gyermeked be nem tölti a harmadik életévét (és mellette kapod a gyes-t), addig a munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyodat. Plusz még 30 napig a gyes lejárta után is. TEHÁT MINDENKÉPPEN KÉRJED GYES-T! Ha munkát végzel, akkor csak a gyes jelenthet védettséget (a gyermek hároméves koráig). Ha otthon maradnál fizetés nélküli szabin, akkor gyes nélkül is védett lennél.

A gyes nem jelent semmilyen hátrányt a munkahelyeden, ugyanúgy köteles kifizetni a teljes béredet, elmehetsz szabadságra is. Egyedül a táppénznél jelenthet gondot, de az már egy másik történet...

Ha kéred, köteles foglalkoztatni, mégpedig az eredeti munkakörödben. A munkakör ugyanis a munkaszerződés része, azt megváltoztatni csak közös akarattal lehet. Arról lehet szó, hogy 42 (44??) napig átmenetileg más munkakörben foglalkoztat (ezt hívják átirányításnak), de ez nem járhat jelentős sérelemmel a munkavállaló számára. Érdemes lenne egy orvosi szakvéleményt beszerezned arról, hogy az állapotodra veszélyt jelenthet az eladói munkakör végzése. Bár szerintem egyébként is lehet szó aránytalan sérelemről, hiszen szellemi munka helyett fizikai munkára akarnak kötelezni.

A másik: a béredet semmilyen jogcímen nem csökkentheti, csak ha te is beleegyezel. Még ha átirányítás történik, és alacsonyabb beosztásba helyez, akkor sem!
Sőt, a béredet a visszatérésedkor rendezni kell, ha egyébként a hasonló munkakörben, hasonló gyakorlattal, végzettséggel rendelkező kollegák (itt az eredeti, irodai munkakörödre kell gondolni!) kaptak a távolléted alatt, vagy ilyen kollegák hiányában ha a cégnél volt béremelés.

Arról nem is szólva, hogy amint visszatérsz a munkába, haladéktalanul köteles kiadni az előző évekről bentmaradt szabadságaidat (ráadásul ezt is már a rendezett, emelt bérrel kell fizetnie). Ezalatt is találhat megoldást a foglalkoztatásodra.

Ha a munkáltató nem tud foglalkoztatni, akkor valóban köteles az állásidőre bért fizetni neked.

nandy # 2010.09.10. 06:27

rozália1:

GYES mellett is jogosult lehetsz táppénzre, ha dolgozol. De csak annyi nap táppénzre vagy jogosult, ahány napot a gyes ideje alatt dolgoztál. És a táppénz alapja is csak a minimálbér lesz (maximum), ha nem dolgoztál -gyes alatt- legalább fél évet.

Arra figyeljetek még, hogy gyermekápolási táppénzre csak az a szülő mehet, aki a gyes-t kapja.

ikeranyu # 2010.09.10. 03:49

Kedves Nandy,

nem tudom szó volt-e róla, véleményeteket szeretném megtudni ez ügyben:
szó van róla, hogy korlátozzák a GYES melletti munkavégzést (nov.-ben tárgyalnak róla), vajon kiket érinthet ez? akik már GYES-en vannak, rájuk is vonatkozik is? ikres lévén nagyon is érint engem a dolog.

Köszönöm!

ikeranyu

Beuka # 2010.09.09. 19:05

Tisztelt Szakértő!

Azután érdeklődnék, hogy a passzív táppénz munkaviszonynak számít-e?

Válaszát előre is köszönöm.

Ildike22 # 2010.09.09. 18:39

Tisztelt Munkajogi Fórum!

Munkajogi problémában kérném a segítségét.

A gyermekem 2 éves lett ma, már kb. 2 hónapja jeleztem a munkáltatómnak, ( A főnököm érdeklődött telefonon) hogy szeretnék munkába állni a régi munkahelyemen. Ezért nem írásban tettem. Ígérgetett. Augusztus közepén visszahívtam, hogy mi a helyzet, mivel tudtam, hogy 2 kismama is elment közben szülni. Sajnos elutasítottak. Azzal indokolja, hogy ott nincs üresedés. Tehát az eredeti munkaköröm nem szűnt meg.
Mivel kötelező nekik felvenni, én tovább mentem a munkaügyre. Ott azt a felvilágosítást kaptam, (írásban) hogy ugyanoda nem, de eladónak visszavennének, a harmad fizetéssel, mint ami most van. A régi munkám irodai munka, H.-P. Ez egy kereskedelmi cég, és hétvégén is nyitva van. Ez gyerek mellett nem megy, a férjem is így dolgozik. Ez lehet indok az elutasításra?
Az eladás állómunka. Amit én nem végezhetek a trombózisos lábaim miatt, ezt meg is írtam nekik, kérvén másik ajánlatot.
Amire ők visszaírták, hogy továbbra is ezt az ajánlatot tartják fenn. Ezt megteheti?

Közben egy csomó mindent kiderítettem már, csak nincsenek meg a vonatkozó jogszabályok egészen pontosan. Én nem értek a joghoz, ebben kérném a segítségét.

A kérdéseim a következőek:

Érdemes velük harcolnom? Elfogadható indíték az elutasításhoz a trombózis?
Vonatkozó MT 102§ /2.Az egészséges munkavégzés feltételeibe ez beletartozik?

Ha a szerződésemet nem szeretném megváltoztatni, dolgozhatok mellette, tudom, ill. lehet ideiglenesen szerződést módosítani. Vonatkozik rám a 83/A. § /1., ill.a /2.az átirányításra vonatkozó szabállyal? Hivatkozhatok erre? Ha nem, hol van ilyen, ami rám vonatkoztatható? Egyébként leírtam nekik, hogy a képzettségemnek, végzettségemnek, ill. egészségi állapotomnak megfelelő munkát ajánljanak. Nem tették.

Követelhetem az állásbért, ha nem ajánlanak mást? (151§ /4)

Aztán ott van még a 82§ /1. Nem vagyok köteles elfogadni a nem megfelelő ajánlatot, elutasíthatom simán is, míg meg nem egyezünk?

Olvasgattam az újításokat is, az együttműködési kötelezettségre hivatkozhatok? Jóhiszeműség, és tisztesség, vagy ez teljesen másra vonatkozik?

Csemegeként még megtaláltam a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ez vonatkozhat rám, mint kisgyermekesre? A családi állapot benne van.

Amennyiben nem kérem a GYES-t, köteles ugyanoda visszavenni, nem késtem még el ezzel? Szeptember 10.-vel már munkába kellene állnom. Azonban van még 49 nap szabadságom, ez elég?
Én azonban szeretném a GYES-t is, természetesen. Kérem, írja meg, milyen esélyeim vannak "normális" bérrel munkába állni GYES mellett. Nincs erre jogszabály? Sajnos nem találtam.

Szükségem lenne egy jogilag megalapozott véleményre, vonatkozó paragrafusokkal.

Elnézést kérek, ha túl dagályos az irományom, de nem tudtam rövidebben megfogalmazni.

Segítségüket hálásan köszönöm.

rozália1 # 2010.09.09. 16:24

sziasztok.kislányom 3éves elmúlt allergiás betegsége miatt kapom a gyest,és dolgozok mellette határozatlan idejű munkaviszonyom van.úgy halottam ha gyesen is vagyok munka mellett nem mehetnék táppénzre.tud erről valaki írni valamit?

nandy # 2010.09.09. 11:30

Munkanélküli után nem jár táppénz.

Mivel még csak tervben van a baba, nagyon nehéz bármit is mondani, de azt biztos, hogy jobb lenne állást találni, mert az álláskeresési nem fog kitartani a szülésig.

Titimi # 2010.09.09. 11:23

Tisztelt Fórumozók!

Szeretném az alábbi kérdésben tanácsotokat kérni.
Augusztus 16án megszűnt a munkaviszonyom közös megegyezéssel (mert kiderült, hogy lombikozni fogunk, 6 évet dolgoztam ott folyamatosan), jelenleg passzív táppénzen vagyok, majd a táppénz után szeretnék elmenni munkanélkülire.

A kérdésem a következő:
Szeptember végén lombikra fogok menni és amennyiben sikerül, akkor szeretném tudni hogy munkanélküliről el tudok-e menni táppénzre és hogy járni fog-e nekem a tgyás, a gyed és a gyes.
Mit javasolnak arra, hogy megkaphassam a juttatásokat.

Köszönöm: Timi

nandy # 2010.09.08. 14:27

kérdező:

Ha pénzt veszel ki a vállalkozásodból, akkor minden járulékot meg kell fizetni. Nem lehet csak eg.biztosítási járulékot, vagy mást... szép is lenne!
(Kivéve az osztaléknál, de az más, és nem is jogosít semmilyen ellátásra.)

nandy # 2010.09.08. 14:24

erika77:

A munkáltató bármikor dönthet úgy, hogy felment a munkavégzés alól. De a felmentés időszakára járó bért akkor is ki kell fizetnie (lehet, hogy ez nem volt világos?).

A másik kérdésed nem releváns, mert a munkáltató átmenetileg 42 (44?) napra akár más munkakörbe is átirányíthat.

Dödölle1 # 2010.09.08. 14:10

ngami

Kedves Fórumozók!

Egy megbízásos munkatársam aug 26-án táppénzre ment. Szept 01-én kiderült, hogy terhes. Ugyanezen nappal felvette őt egy másik munkahely, mivel 31-én lejárt a megbízási szerződése.

A háziorvosa nem volt hajlandó 2db táppénzes papírt kiállítani, pedig volt már erre precedens, hogy a táppénz egyheti időszaka átnyúlik a másik munkaviszonyba.

Mi alapján kérhetem, vagy követelhetem az orvostól (legközelebb), hogy legyen szíves 2db-ot kiállítani, hogy így mindkettő munkahely kapjon.

Köszönöm: Marcsi

  1. Akkor most rólad van szó (mi alapján kövertelhetem...) vagy egy megbízásos munkatársadról?
  2. Keresőképtelenség alatt hogyan létesített biztosítási jogviszonyt különös tekintettel a Tbj. 7.szakaszában foglaltakra?

3.Milyen jogviszonyt létesített? Hány órás, ha munkaviszonyról van szó? Felvette-e a munkát?

4. Amennyiben nem állt munkába hogyan jött létre a munkajogviszony?

5. Amennyiben munkába állt -ebből következően mégsem keresőképtelen- akkor pedig miért kellene a háziorvosnak keresőképtelenséget igazolni?

6. A keresőképtelenség elbírálására a házorvos jogosult. Ebtv. 45. §. (2)

A keresőképtelenséget munkakörönként kell megállapítani. Ebtv. 45. §. (1)

A keresőképtelenséget igazolni a 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet alapján kell.

7. Amennyiben az orvos döntésével nem értesz egyet, úgy az Ebtv. 77. § alapján az ORSZI-hoz lehet fordulni.

8. Kérdésedre tehát a válasz. Az orvosnak nem kötelező 2 db. táppénzes papírt kiállítani. Ő dönti el, hogy mely jogviszonyban, mely munkakörben áll fenn a keresőképtelenség. Döntése ellen az ORSZI-hoz lehet fordulni. A két táppénzes papír még nem jelenti azt, hogy mind a két jogviszonyból fogsz táppénzt kapni, mivel az Ebtv. szabályozza, hogy egyidejúleg fennálló jogviszonyok esetében mely jogviszony alapján állapítható meg készpénzellátás. Viszgálandó pl. a munkaidő és a jogviszony létrejötte....... A vizsgálatot a táppénzfolyósító szerv (Tb Kifizetőhely, vagy REP PEEO fogja elvégezni, ezt a folyamatot hívják igényelbírálásnak....

ngami # 2010.09.08. 13:47

Kedves Fórumozók!
Egy megbízásos munkatársam aug 26-án táppénzre ment. Szept 01-én kiderült, hogy terhes. Ugyanezen nappal felvette őt egy másik munkahely, mivel 31-én lejárt a megbízási szerződése.
A háziorvosa nem volt hajlandó 2db táppénzes papírt kiállítani, pedig volt már erre precedens, hogy a táppénz egyheti időszaka átnyúlik a másik munkaviszonyba.

Mi alapján kérhetem, vagy követelhetem az orvostól (legközelebb), hogy legyen szíves 2db-ot kiállítani, hogy így mindkettő munkahely kapjon.

Köszönöm: Marcsi


Marcsi

kerdezo25 # 2010.09.08. 11:42

Nappali tagozatos főiskolás vagyok, emellett másodállású vállalkozóként dolgozom. Szeretnék gyedre jogosult lenni. Úgy tudom, ilyenkor kivétet kell alkalmazni. Az a kérdésem, hogy ha ezt teszem, minden járulékot meg kell fizetnem a kivét után, ha én csak a gyed miatt fizetném ezeket? Úgy értem, pl a nyugdíjjárulékot is vagy csak elég azt a részét, ami alapján a gyedet számolják (és ha van ilyen, akkor az mi? Vagy mindent vagy semmit alapon működik a dolog?

erika77 # 2010.09.08. 11:09

Nandy!

A kérdés pont az, hogy a 30 nap védettség alatt megteheti-e, hogy kifizet 30 napra, de nem kell ledolgoznom. Vagy ha ragaszkodok ahhoz, hogy dolgozni akarok, akkor mi van. Lehet, hogy emlékszel, a táppénz alatt átszervezték a területemet. Ha a 30 napra ad munkát, mert én ragaszkodom hozzá, hogy dolgozni akarok, akkor az átszervezésre hogyan fog utána hivatkozni? Ha 30 napra tud munkát adni, akkor utána miért nem? Vagy rosszul gondolkozom és ennek nincs jelentősége?

nandy # 2010.09.08. 09:55

rejtjel:

Nem igazán tudok jó választ adni, csak néhány gondolat erejéig...

A TGYÁS és a GYED jogosultság egyik alapvető feltétele, hogy a szülést megelőző két éven belül legyen 365 nap biztosítási jogviszonya.
A TGYÁS-hoz szükséges 365 napba beleszámít a passzív TGYÁS és GYED, de a GYED-hez szükséges 365 napba már nem! (azaz nem csak a GYED időtartama miatt van szükség a napokra, hanem alapvetően a GYED-re való jogosultsághoz is.) Természetesen ha van 365 nap munkaviszonyod, akkor ez számodra nem kérdéses.

Eb. tv. 40. § (2) A terhességi-gyermekágyi segélyre jogosultsághoz szükséges előzetes 365 napi biztosítási időbe be kell számítani375

  1. a biztosítás megszűnését követő táppénz, baleseti táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj folyósításának az idejét,

42/A. § (4) A gyermekgondozási díjra történő jogosultsághoz szükséges előzetes 365 napi biztosítási időbe be kell számítani

  1. a biztosítás megszűnését követő táppénz, baleseti táppénz idejét,

GYED időtartama:

Szerintem a TGYÁS ideje semmiképpen nem fog beleszámítani a szükséges napok számába, (legfeljebb 28 nap, ha a szülést megelőző 28 nappal előbb kéred a TGYÁS-t), mert a tv. azt mondja, hogy...

42/B. § (1) A gyermekgondozási díj legkorábban a terhességi-gyermekágyi segély, illetőleg az annak megfelelő időtartam lejártát követő naptól a gyermeket szülő anya esetében a szülést, egyéb esetben a jogosultságot megelőző 2 éven belül megszerzett biztosításban töltött napoknak megfelelő időtartamra, de legfeljebb a gyermek 2. életévének betöltéséig jár.391
(2) Abban az esetben, ha a gyermekgondozási díjra jogosult a jogosultság megszerzésekor vagy azt megelőző 2 éven belül jogosult volt gyermekgondozási díjra, a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama nem lehet rövidebb a korábbi gyermekgondozási díj (1) bekezdés alapján megállapított időtartamánál, és ezen gyermekgondozási díj folyósításának időtartama nem hosszabbodik meg a korábbi terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély jogosultsági idejével.

nandy # 2010.09.08. 09:43

erika77:

Munkáltatói rendes felmondás esetén a munkáltató köteles legalább a felmondási idő felére felmenteni a munkavégzés alól. A másik felére is felmenthet (vagy elküldhet szabira), de erre már nem kötelezhető.

Arra viszont felhívom a figyelmed, hogy a védettség időtartama alatt a felmondási idő nem kezdődhet még el, tehát azt a 30 napot is meg kellene valahogy oldani.

pazs # 2010.09.08. 09:39

erika77: eltekinthet bármikor, de mindenképp írásban tegye.

Dödölle1 # 2010.09.08. 09:24

queen33

Babát tervezünk, de valószínűleg meg fog szűni a munkahelyem decemberben. Ha sikerül a Baba milyen juttatásra számíthatok pár hónapos terhesen munkanélküliként? (br. 150.000,–Ft-ot keresek)

Az álláskeresési járadékot az alábbiak figyelembevételével állapítják meg:

1991. évi IV. törvény
a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról

Álláskeresési járadék mértéke

26. § (1) Az álláskeresési járadék összegét az álláskeresőnek az álláskeresővé válását megelőző négy naptári negyedévben elért, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 19. §-ának (3) bekezdésében meghatározott munkaerő-piaci járulék alapja (a továbbiakban: járulékalap) havi átlagos összegének alapulvételével kell kiszámítani.

(2) Ha az álláskereső az álláskeresővé válását megelőző négy naptári negyedévben több munkaadóval állt munkaviszonyban, vagy több vállalkozói tevékenységet is folytatott, vagy munkaviszonyban állt és vállalkozói tevékenységet is folytatott, az álláskeresési járadék összegét valamennyi munkaadónál, illetőleg vállalkozói tevékenysége során elért járulékalap alapulvételével kell az (1) bekezdés szerint kiszámítani.

(3) Megelőző négy naptári negyedévi járulékalap hiányában a járadék számításának alapja a négy naptári negyedévnél rövidebb időszakban elért járulékalap havi átlagos összege.

Ha a megelőző négy naptári negyedévben egyáltalán nincs az álláskeresőnek járulékalapja, akkor az álláskeresési járadék megállapításának alapja a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér 130 százaléka.

(4) Az egy napra járó álláskeresési járadék számításának alapja az (1) és (3) bekezdésben meghatározott összeg harmincad része.

(5) Az álláskeresési járadék napi összege a folyósítás első szakaszában - amely a folyósítási időtartam feléig, de legfeljebb 91 napig terjed - a (4) bekezdés alapján meghatározott járadékalap 60 százaléka, de legalább az álláskeresési járadékra való jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegének 60 százaléka, legfeljebb a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegének 120 százaléka.

(6) Az álláskeresési járadék napi összege a folyósítási időtartam második szakaszában az álláskeresési járadékra való jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegének 60 százaléka. Ha a járadék számításánál figyelembe vett összeg nem éri el a minimálbért, akkor mindkét szakaszban az álláskeresési járadék napi összege az (1) és (3)-(4) bekezdés szerint számított összeg 60 százaléka.

erika77 # 2010.09.08. 07:46

Kedves Szakértők!

A kérdésem a következő. Holnap valószínűleg meg fogom kapni a rendes felmondásomat. 90 nap táppénzen voltam, jár nekem a 30 napos táppénz utáni védettség. Azt már tudom, hogy a felmondásomat megkaphatom az első nap, de azzal nem vagy tisztában, hogy a munkáltató eltekinthet-e a 30 nap munkavégzés alól, vagy mi a gyakorlat ilyen esetekben?