GYED,GYES, táppénz

monoszkop # 2018.07.09. 06:17

misike9 2018.07.07. 18:12
Az alábbi ügyben szeretnék segítséget kérni,
2018. január közepéig Gyed-en (2 év) voltam, és ápr közepétől töltöm az ez időre járó szabadságomat, ami június végéig tart! Az lenne az ezzel kapcsolatos kérdésem, hogy erre az évre már csak júliustól jár időarányosan a szabadság, mivel júniusig a gyed-ről keletkezett szabadságokat vettem ki (júl-tól-dec-ig), vagy jár a már GYED-es szabadságon eltöltött hónapokra is szabadság erre az évre időarányosan (ápr-dec-ig)? Lehet, hogy egy kissé bonyolultan fogalmaztam, elnézést érte.
A segítséget előre is megköszönöm!

T. Kérdező!

  • Igen, egy kissé.
  • Lehet a válasz is hasonló?
  • A 2012. évi I. törvény 115. § (1) értelmében a munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll.

(2) Munkában töltött időnek minősül az (1) bekezdés alkalmazásában

  1. a munkaidő-beosztás alapján történő munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés,
  2. a szabadság,
  1. a szülési szabadság,
  2. a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §) első hat hónapjának időtartama.

Látható, hogy a szabadságon töltött idő munkában töltött időnek minősül, amely „további” szabadságra jogosít.

misike9 # 2018.07.07. 16:12

Az alábbi ügyben szeretnék segítséget kérni,
2018. január közepéig Gyed-en (2 év) voltam, és ápr közepétől töltöm az ez időre járó szabadságomat, ami június végéig tart! Az lenne az ezzel kapcsolatos kérdésem, hogy erre az évre már csak júliustól jár időarányosan a szabadság, mivel júniusig a gyed-ről keletkezett szabadságokat vettem ki (júl-tól-dec-ig), vagy jár a már GYED-es szabadságon eltöltött hónapokra is szabadság erre az évre időarányosan (ápr-dec-ig)? Lehet, hogy egy kissé bonyolultan fogalmaztam, elnézést érte.
A segítséget előre is megköszönöm!

dszusi # 2018.07.07. 11:51

Tisztelt Fórum!
A napokban derült kis két kisfiam emelt szintű családi pótlékra jogosult. Az igazolást az orvostól meg is kaptuk.
Azt szeretném megkérdezni, hogy azzal együtt a gyes folyósítási ideje is változik?
2 és 3 éves lesz októberben a két gyermek.
Illetve még az is lenne a kérdésem ha csak most derült ki hogy emelt csp-ra jogosultak, a szakorvos ráírta a szakorvosi véleményre, hogy a születésük óta fennáll az ok amiért az emelt csp-ra jogosultak, akkor is csak 2 hónapra visszamenőleg fizetik ki az elmaradt pénzt?
Köszönettel!

cincinnatus # 2018.07.05. 13:04

Erika.B. 2018.07.04. 14:12
Tisztelt Szakértő!
Érdeklődni szeretnék, hogy jár-e nekem a Csed vagy a Gyed. 12 hetes terhes vagyok. Az elmúlt két évben, 2017 januártól októberig Németországban dolgoztam, de ottani a cég ahol dolgoztam fizette a magyaroszági bíztosítást is ez időre (ez bele számít-e a 365nap-ba?). 2017 decemberben kezdtem el itthon újra dolgozni, ott ahol jelenleg is dolgozom.

T. Kérdező!

CSED-re (csecsemőgondozási díj) és GYED-re (gyermekgondozási díj) főszabály szerint csak az jogosult, aki a szülés napján –Tbj. 5. § szerinti- biztosított (pl. munkaviszonyban áll) és a szülést megelőző 2 éven belül rendelkezik legalább 365 biztosításban töltött nappal.

Ha és amennyiben bár ténylegesen Németországban végzett munkát, de a hatályos jogszabályok szerint a munkáltató Magyarországon volt köteles Ön után járulékot fizetni és ezáltal a Tbj. 5. § szerinti biztosítottnak minősült, úgy igen ez az idő beleszámít a 365 napba.

(Számomra nem világos, hogy egy német cég miért Magyarországon köteles adót és dolgozói után járulékot fizetni.)

Ha mégsem így volt és Németországban volt biztosított, úgy mivel Németország is EU-s tagállam az ottani biztosítás időtartamát is figyelembe veszik Magyarországon.Ennek tartamát azonban igazolnia kell.

Az egyes tagállamokban szerzett biztosítási idők igazolására az E 301-es nyomtatvány szolgál, amelyet annak az államnak az illetékes intézménye (foglalkoztatási hivatalok, munkaügyi központok) ad ki, ahol korábban biztosított volt, tehát dolgozott.

Mivel a nyomtatványt a munkavégzés helye szerint illetékes intézmény állítja ki, ezért fontos a munkaviszony megszűntével a nyomtatvány kiállításának kérése, mert a hivatalból történő beszerzés sok időt vehet igénybe.

(Azaz a járási hivatal hivatalból is megkérheti, ha Ön az ilyen irányú igényét jelzi a táppénz/csed/gyed igény előterjesztésekor és a jogviszony tartamát valamilyen okmánnyal hitelt érdemlően igazolja/valószínűsíti.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

dszusi # 2018.07.04. 16:04

Tisztelt Fórum!
A napokban derült kis két kisfiam emelt szintű családi pótlékra jogosult. Az igazolást az orvostól meg is kaptuk.
Azt szeretném megkérdezni, hogy azzal együtt a gyes folyósítási ideje is változik?
2 és 3 éves lesz októberben a két gyermek.
Illetve még az is lenne a kérdésem ha csak most derült ki hogy emelt csp-ra jogosultak, a szakorvos ráírta a szakorvosi véleményre, hogy a születésük óta fennáll az ok amiért az emelt csp-ra jogosultak, akkor is csak 2 hónapra visszamenőleg fizetik ki az elmaradt pénzt?
Köszönettel!

Erika.B. # 2018.07.04. 12:12

Tisztelt Szakértő!

Érdeklődni szeretnék, hogy jár-e nekem a Csed vagy a Gyed. 12 hetes terhes vagyok. Az elmúlt két évben, 2017 januártól októberig Németországban dolgoztam, de ottani a cég ahol dolgoztam fizette a magyaroszági bíztosítást is ez időre (ez bele számít-e a 365nap-ba?). 2017 decemberben kezdtem el itthon újra dolgozni, ott ahol jelenleg is dolgozom.

Jusztasz # 2018.07.02. 07:23

Zsuzsi 77 2018.07.01. 21:45
Tisztelt Szakértő!
2018.04.28-án kétéves lett a kisfiam, ezért a CSED után lejárt a GYED is.
Akkor a bérem alapján a maximumot kaptam.
Jelenleg GYESen vagyok Vele.
Szülés előtt 2012.06.01-től egy cégnél vagyok munkaviszonyban, jelenleg is.
A napokban kiderült, hogy 2019.03.06-án előreláthatólag érkezik a kistestvér.
Szeretném a 2. gyermekkel is megkapni a CSED-et és a GYED-et is, minél magasabb összegben, ezért minél hamarabb, 2018.08.01-vel visszamennék dolgozni a szülésig. Kérdéseim, hogy az így kb. 180 napnyi munkában töltött idő alapján jogosult leszek-e ezekre? Ha ezen idő alatt kiveszem az elmaradt szabadságaimat és utána fizetés nélküli szabadságra vagy táppénzre megyek (mehetek-e?) a szülésig, jogosult leszek-e ezekre az ellátásokra? Esetemben milyen dátumtól fogják nézni a CSED-e GYED-et érintő keresetet? Jár-e egyszerre a GYES a nagyobb és a CSED a kisebb gyerek után?
Köszönöm a választ

T. Kérdező!

  • A hogyan járnék jobban típusú kérdésekre jelen fórum keretei között nem tudunk érdemi választ adni.
  • Igen, ha 2012-től jelenleg is fennáll a jogviszonya –a megadott adatok figyelembevételével, amennyiben a szülésig változás nem áll be- jogosult lesz csed, gyed ellátásokra.
  • Igen, egyszerre kaphat két TB ellátást pl. a nagyra a gyes-t, a kicsire pedig a CSED-et.

Az ellátásokat ekként kell kiszámolni:

A táppénz, csed, gyed ellátások kiszámítása egy bonyolult folyamat, melynek a jogi alapját az 1997. évi LXXXIII. törvény 42-48 szakaszai szabályozzák, melynek leegyszerűsített változata így szól:

Táppénzszámítási sorrend 2015.07.01-től
az 1997. évi LXXXIII. törvény és a 2015/1. számú, valamint a 2015/2. számú, a TB kifizetőhelyek részére kiadott OEP Tájékoztató alapján egyben figyelemmel a táppénzre vonatkozó kedvezményszabály 2017.01.01-től hatályos változására is az ONYF 2017/1. számú tájékoztatójában foglaltakra.

http://www.neak.gov.hu/…_reszere.pdf
http://www.neak.gov.hu/…ekoztato.pdf
http://www.neak.gov.hu/…_reszere.pdf

Fontos, hogy csak a jelen jogviszonyban elért keresetet lehet figyelembe venni, egy előző munkáltatónál elért jövedelem nem alapja az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásnak!
Ugyancsak fontos, hogy a jövedelem „keresése” során legfeljebb a tárgyévet megelőző év első napjáig (előző év január 01.) lehet visszamenni. Az ezt megelőző jövedelmet figyelembe venni nem lehet. Aki viszont ebben az időszakban jogviszonyt váltott annál a jövedelem „keresése” során legfeljebb a jelen jogviszony kezdetéig lehet visszamenni.

Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai és a baleseti táppénz összegének megállapításánál az ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban, a személyi jövedelemadó előleg megállapításához, a NAV felé bevallott jövedelmet kell figyelembe venni.
2015. január 1-jétől tehát, csak azon pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem vehető figyelembe az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások és a baleseti táppénz naptári napi összegének megállapítása során, amely pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem a számítási időszakban a NAV felé bevallásra került. (Ebtv. 5/C. és 39/A. §)

(Tekintettel arra, hogy a táppénz, csed, gyed, gyáp és a baleseti táppénz összegéből pénzbeli egészségbiztosítási járulékot nem kell vonni, így azok összegét egy következő pénzbeli egészségbiztosítási ellátás (táppénz, csed, gyed, gyáp stb.) összegének megállapításakor nem lehet figyelembe venni.)

Táppénz
számítási sorrend 2015.07.01-től (a 2017.01.01-es előny szabály módosítással.)

  1. A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi (bruttó) jövedelem. Ha nincs:
  2. A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább 180 napi, Tbj. 5. § szerinti folyamatos biztosításban töltött ideje. A folyamatos biztosítási időbe nem számít bele a biztosítás szünetelésének az ideje és pl. az az idő, amikor az igénylő az álláskeresési támogatás szünetelése alatt részesül CSED-ben, GYED-ben, GYES-ben) Ha nincs:

Vizsgálni kell, hogy van-e 180 (naptári) napi folyamatos biztosításban töltött ideje.

3/A Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a tp plafon. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak ettől kevesebb (pl. 29 napi) az alap a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a tp plafon.
(Amikor a jogszabály a nap szót használja az alatt naptári napot kell érteni. Ha a jogalkotó munkanapra gondolt, úgy a jogszabály a munkanap szót használja.)
(Táppénz plafon alatt az Ebtv. 48. § (7) bekezdésében szereplő, a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének a 30-ad részét értjük.)

3/B Ha nincs: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, de van korlát. Korlát a minimálbér. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak attól kevesebb (pl. 29 napi, vagy 1 napi) jövedelme a táppénz alapja a szerződés szerinti jövedelem lesz. Korlát ebben az esetben is van. Korlát a minimálbér.

4. Előny/kedvezmény szabály:

Ha valakinek nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme) vizsgálni kell ennek az okát.

Ha az irányadó időszakban azért nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme), mert legkevesebb 180 napig táppénzben, CSED-ben, vagy GYED-ben részesült a táppénzét és/vagy a GYED-et a jelen, elbírálandó ellátást megelőzően utolsóként megállapított eb. ellátás alapján kell megállapítani, azaz ezt kell hasonlítani a tényleges (legalább 30 napi), ha ilyen nincs a szerződés szerinti jövedelemmel és amelyik kedvezőbb, azzal kell adni. Ha tehát a fentiek miatt nincs 180 bérezett napja az alap az előző ellátás alapja, vagy a tényleges jövedelem, vagy ha nincs legalább 30 napi tényleges jövedelme a szerződés szerinti jövedelem. (A 180 napi időbe a méltányosságból megállapított ellátások időtartamát nem lehet figyelembe venni.)

CSED

  • csecsemőgondozási díj- (leánykori nevén terhességi-gyermekágyi segély, azaz thgy)

    alap számítási sorrend 2015.07.01-től

1.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi jövedelem. (Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

2.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti- 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje. Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

3. A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Korlát a minimálbér kétszerese.

4. Ha nincs az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. Korlát a minimálbér kétszerese.

5. Azon biztosítottaknál, akik 2015.06.30-át követően válnak jogosulttá CSED-re az alábbi előny/kedvezményszabályt kell alkalmazni.

Ha az anya a GYED, vagy GYES alatt, vagy a GYED/GYES megszűnését követő egy éven belül ismét szül az ezt megelőző gyermekre kapott CSED alapja magasabb, mint az újonnan született gyermekre az Ebtv. 42. § (2)–(4) bekezdés alapján (180 napi, 120 napi, vagy tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem alapján) számított, csecsemőgondozási díj alapja, akkor ezen előző, magasabb alappal kell az új gyermekre járó CSED ellátást megállapítani.

Ez az un. kedvezőbb szabály viszont csak akkor alkalmazható, ha az anya nem váltott jogviszonyt, azaz most is ugyanott dolgozik, mint ahol akkor dolgozott, ahol az előző, magasabb összegű CSED-et megállapították. Amennyiben az anya munkahelyet változtatott az előző munkáltatónál elért CSED alapja hiába magasabb mint amit most állapítanának meg azt nem lehet figyelembe venni. (Fontos, hogy jogviszonyról és nem foglalkoztatóról van szó. Lehet valaki az önkormányzatnál kormánytisztviselő, majd közmunkás, a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

Szerződés szerinti havi jövedelem fogalma 2015.07.01-től:

 betegszabadságra jogosultak esetén az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított távolléti díj, illetve az illetmény egy hónapra járó összege,

 egészségügyi szabadságra jogosultak esetében az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított, egészségügyi szabadság idejére járó távolléti díj,

 egyéni és társas vállalkozók esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér másfélszerese,

 a Tbj. 5. § (1) bekezdés g) pontja esetében a 30 napot meg nem haladó biztosítási jogviszony esetén az ellátásra való jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér, egyéb esetben a jogviszony alapjául szolgáló szerződésben meghatározott díj,

 mezőgazdasági őstermelő esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér;

(A CSED adóköteles, de abból sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetni/levonni.)

Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának az ideje, vagy a folyósítás szünetelése alatt (például az első gyermek után GYED-ben részesül az anya, és emiatt szünetel az álláskeresési támogatás folyósítása, és ezen időtartam alatt születik az újabb gyermek), vagy az álláskeresési támogatás folyósításának megszűnését követő 42 napon belül szül, annak a CSED összegét a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét. (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

GYED (gyermekgondozási díj) alap számítási sorrend 2015.07.01-től

1.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi jövedelem. Ha nincs:

2.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti- 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje.) Ha nincs:

Vizsgálni kell, hogy van-e 180 napi –Tbj. 5. § szerinti- folyamatos biztosításban töltött ideje.

3/A Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max). (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs csak ettől kevesebb, az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max).

3/B Ha nincs: 2015.07.01-től ekkor is a tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max) (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs csak ettől kevesebb az alap a szerződés szerinti jövedelem.
4.Előny/kedvezmény szabály változás 2015.07.01-től:

Ha a gyermek gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozást segítő ellátás (leánykori nevén gyermekgondozási segély) igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és az újabb gyermek születését megelőzően utolsóként született gyermek jogán megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja magasabb összegű, mint a 42/D. § (2) és (3) bekezdés alapján ( 180 napi, 120 napi, tényleges, szerződés szerinti jövedelemből) számított gyermekgondozási díj naptári napi alapja, akkor a magasabb naptári napi alap alapján kell az új gyermekre a GYED ellátást megállapítani.

Ez a szabály csak akkor alkalmazható, ha az utolsóként megállapított csecsemőgondozási díj alapja kizárólag a jogosultság kezdő napján fennálló jogviszonyban elért jövedelem figyelembevételével került megállapításra.

(Fontos, hogy jogviszonyról (munkaviszony, megbízásos jogviszony, vállalkozói jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, kormánytisztviselői jogviszony stb.) és nem foglalkoztatóról van szó. Pl. Lehet valaki az önkormányzatnál közmunkás, majd közalkalmazott, vagy kormánytisztviselő a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának a szünetelése alatt válik GYED-re jogosulttá a GYED-et a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét. (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

(A GYED adóköteles, de abból egészségbiztosítási járulékot nem, viszont 10% nyugdíjjárulékot kell fizetni/levonni.)
2016.01.01-től minden, maximális összegben megállapított (korlátozott) GYED-et felül kell vizsgálni (meg kell emelni).

NAGYON LEEGYSZERŰSÍTETT PÉLDA AZOKNAK, AKIKNEK A FENTIEK TÚL BONYOLULT:
Nagyon leegyszerűsítve az ellátásokat az adott ellátásra való jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 napi jövedelemből kell kiszámolni.
Ha tehát valaki évek óta ugyanannál a munkáltatónál dolgozik és kieső napja (táppénz, igazolatlan távollét stb.) nem volt, majd 2018.02.01-től táppénzre megy a táppénz összegét -nagyon leegyszerűsítve- a 207.11.30-2017.06.01. közötti jövedelméből fogják kiszámolni.
Ha a 2018.05.01-i szülésig végig táppénzen lesz 9-es betegségi kóddal (veszélyeztetett terhesség), úgy az ebben az évben induló csed ellátás alapja is ez lesz.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Zsuzsi 77 # 2018.07.01. 19:45

Tisztelt Szakértő!
2018.04.28-án kétéves lett a kisfiam, ezért a CSED után lejárt a GYED is. Akkor a bérem alapján a maximumot kaptam. Jelenleg GYESen vagyok Vele. Szülés előtt 2012.06.01-től egy cégnél vagyok munkaviszonyban, jelenleg is. A napokban kiderült, hogy 2019.03.06-án előreláthatólag érkezik a kistestvér. Szeretném a 2. gyermekkel is megkapni a CSED-et és a GYED-et is, minél magasabb összegben, ezért minél hamarabb, 2018. 08.01-vel visszamennék dolgozni a szülésig. Kérdéseim, hogy az így kb. 180 napnyi munkában töltött idő alapján jogosult leszek-e ezekre? Ha ezen idő alatt kiveszem az elmaradt szabadságaimat és utána fizetés nélküli szabadságra vagy táppénzre megyek (mehetek-e?) a szülésig, jogosult leszek-e ezekre az ellátásokra? Esetemben milyen dátumtól fogják nézni a CSED-e GYED-et érintő keresetet? Jár-e egyszerre a GYES a nagyobb és a CSED a kisebb gyerek után?
Köszönöm a választ

dszusi # 2018.06.29. 20:09

Tisztelt Fórum!
A napokban derült kis két kisfiam emelt szintű családi pótlékra jogosult. Az igazolást az orvostól meg is kaptuk.
Azt szeretném megkérdezni, hogy azzal együtt a gyes folyósítási ideje is változik?
2 és 3 éves lesz októberben a két gyermek.
Illetve még az is lenne a kérdésem ha csak most derült ki hogy emelt csp-ra jogosultak, a szakorvos ráírta a szakorvosi véleményre, hogy a születésük óta fennáll az ok amiért az emelt csp-ra jogosultak, akkor is csak 2 hónapra visszamenőleg fizetik ki az elmaradt pénzt?
Köszönettel!

cincinnatus # 2018.06.28. 06:51

Mazsola89 2018.06.27. 13:58
Tisztelt Szakértő,
Szeretném segítségét kérni abban, hogy jogosult vagyok-e az ellátásokra (GYED, GYES stb.), mert én már elvesztettem a fonalat, hogy mit vesznek figyelembe majd a számításnál.
A problémám az, hogy mindig volt bejelentett munkahelyem, de az utóbbi évben egyéb okok miatt össze-vissza dolgoztam. A baba sajnos nem jött össze mikor terveztük, és most hogy "ugráltam" a munkahelyek között, most 16 hetes terhes vagyok. A munkahelyemen nagyon korrektek voltak, éppen letelt a próbaidőm mikor bejelentettem hogy veszélyeztetett terhes vagyok és nem problémáztak.
Leírom az elmúlt években milyen munkaviszonyaim voltak, ez alapján hátha tud segíteni nekem.
2013.11.25 - 2017.05.07
folyamatos munkaviszony
2017.05.08 - 2017.08.14
folyamatos munkaviszony
2017.08.22 - 2017.11.19
ÁLLÁSKERESŐI JÁRADÉK (közben AMK-ban dolgoztam minden egyes nap ahol ígérték hétről hétre hogy bejelentenek, de csak majd Január végén jelentett be, amikor azt mondtam nem megyek többet dolgozni)
2017.11.20 - 2018.01.24
A TB elvileg még álláskeresői jogosultság után 45 napig érvényes volt, persze eközben is minden nap dolgoztam Alkalmi munkavállalóként de itt már nem tudom hogy a TB hogy volt fizetve mert elvileg azokra a napokra amikre bejelentett AMKba, ott volt fizetve de ez csak havi 15 nap volt mindegyik hónapban, hibába mentem minden nap.
2018.01.25 - 2018.03.01
folyamatos munkaviszony
2018.03.05-től
HATÁROZATLAN IDEJŰ MUNKASZERZŐDÉS, folyamatos munkaviszony
Jelenleg 2018.06.11-től táppénzen vagyok veszélyeztetett terhesség miatt.
Szeretném tudni, hogy mennyi GYEDre, GYESre és milyen ellátásokra vagyok jogosult, mert nem szeretném ha meglepődnék és pénz nélkül maradnék a babával vagy éppen nagyon kevés pénzzel.
Előre is nagyon köszönöm a segítségét.
Üdvözlettel,
Mazsola89

T. Kérdező!

CSED-re (csecsemőgondozási díj) és GYED-re (gyermekgondozási díj) főszabály szerint csak az jogosult, aki –Tbj. 5. § szerinti- biztosított (pl. munkaviszonyban áll) és a szülést megelőző 2 éven belül rendelkezik legalább 365 biztosításban töltött nappal.

(Az álláskeresési járadékban részesülő személy biztosítottnak minősül.)

Amennyiben a szülésig a foglalkoztatásával kapcsolatban változás nem áll be, úgy a MEGADOTT ADATOK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL- jogosult lesz csed és gyed ellátásokra.

nnnn

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

cincinnatus # 2018.06.28. 06:46

fedina89 2018.06.26. 14:55
Tisztelt Szakertő
Olyan kérdésem lenne, hogy jár e nekem gyed alatt terhességi táppénz.

2017 szeptemberében született meg a kisfiam és most 11 hetes terhes vagyok.
A munkahelyem a gyed elindításához kért tőlem egy nyilatkozatot fizetés nélküli szabadságról.
Ezt el is küldtem nekik.
Sem a főnököm sem a könyvelő nem tud erről felvilágosítást adni.
Illetve azt szeretném még megtudni, hogy ha tényleg jár akkor ennek mi a pontos menete.

Előre is köszönöm válaszát

Kedves Edina!

Továbbra is főszabály, hogy aki GYED-en, vagy GYES-en van az ezzel egyidőben táppénzt nem kaphat, illetve ha GYED-re és táppénzre is (vagy GYES-re és táppénzre is) jogosult az ellátások között választhat és vagy az egyiket, vagy a másikat kaphatja.

Aki tehát a GYES/GYED mellett nem dolgozik, de a következő terhessége miatt keresőképtelenné válik és így táppénzre és GYED-re, vagy táppénzre és GYES-re is jogosult az választhat, hogy melyiket kéri.

Más a helyzet akkor, ha a GYED-en (vagy GYES-en) lévő biztosított a gyermek féléves kora után –a fizetésnélküli szabadságát megszakítva-, ismét munkába áll.

Ekkor kaphatja a GYED-et és a fizetését, ha pedig megbetegszik a GYED-et fizetés helyett a táppénzt, GYES esetén GYES-t és a fizetését, ha pedig megbetegszik a GYES-t és fizetés helyett a táppénzt.

A fizetésnélküli szabadság megszűnése iránti kérelmet viszont 30 nappal korábban jeleznie kell a munkáltatónak. (Mt.133. § (2) bek.)

Fontos még, hogy a keresőképtelenség orvos szakmai kérdés, azaz az orvos dönti el, hogy valaki keresőképtelennek minősül-e, illetve hogy indokolt-e keresőképtelen állományba venni. Ebtv. 45. § (2) bek.(Leegyszerűsítve az vehető keresőképtelen állományba, aki dolgozik, de munkáját betegség miatt ellátni nem tudja, azaz keresőképtelenné válik.

Ekkor a TB. a befizetett járulékokért cserébe, mintegy az elmaradt kereset pótlásaként ad táppénz ellátást.)

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

cincinnatus # 2018.06.28. 06:42

M„.e. 2018.06.25. 21:11
Tisztelt Szakértő,
A tanácsát szeretném kérni a következő dologban:
2017.Július 1-től 9-es kóddal jöttem el a munkahelyemről táppénzre.
A könyvelő tévesen 15 napra kiutalt nekem betegszabadságot amit később vissza kellett fizetnem a cégnek.
Sajnos a könyvelő a NAV felé csak idén tavasszal jelentette le, hogy arra a 15 napra tévesen utaltak így az OEP-nél ezt beleszámították a CSED megállapításánál.
Most kaptam levelet a Járási Hivataltól, hogy vissza kell fizetnem pénzt, mivel ők most májusban értesültek arról, hogy módosítva lett a jövedelmem tavaly júliusra. Szeretnék fellebbezni, hiszen nem az én hibámból történt ez az egész, mert ha a könyvelő lejelenti a hibáját a nav felé még mielőtt a babám megszületett úgy gondolom nem lennék ebben a helyzetben. Ön szerint érdemes lenne fellebezni illetve ilyen esetben a könyvelő ellen lehet-e panaszt tenni valahol?
Válaszát előre is köszönöm

T. Kérdező!

  • Ha és amennyiben az ellátást valóban azért vette fel jogalap nélkül mert a jövedelemadatai a NAV-nál módosításra kerültek, úgy –függetlenül attól, hogy az kinek róható fel- azt vissza kell fizetnie.
  • Igen, amennyiben a könyvelő jogszerűtlenül járt el és ezért önt kár érte kérheti a kárának a megtérítését. (A könyvelő köteles felelősségbiztosítást kötni, így az általa okozott kárért végső soron a biztosítója áll helyt.)
  • Igen, a könyvelői kamaránál tehet panaszt.
  • Fellebbezési jogával mindenki élhet. A megadott tényállás alapján, figyelemmel az Ebtv. 66. § 1a) pontjában foglaltakra nem látok esélyt arra, hogy másodfokon más döntés születne.
  • A visszafizetésre kérhet részletfizetési kedvezményt.
Mazsola89 # 2018.06.27. 11:58

Tisztelt Szakértő,

Szeretném segítségét kérni abban, hogy jogosult vagyok-e az ellátásokra (GYED, GYES stb.), mert én már elvesztettem a fonalat, hogy mit vesznek figyelembe majd a számításnál.
A problémám az, hogy mindig volt bejelentett munkahelyem, de az utóbbi évben egyéb okok miatt össze-vissza dolgoztam. A baba sajnos nem jött össze mikor terveztük, és most hogy "ugráltam" a munkahelyek között, most 16 hetes terhes vagyok. A munkahelyemen nagyon korrektek voltak, éppen letelt a próbaidőm mikor bejelentettem hogy veszélyeztetett terhes vagyok és nem problémáztak.
Leírom az elmúlt években milyen munkaviszonyaim voltak, ez alapján hátha tud segíteni nekem.

2013.11.25 - 2017.05.07
folyamatos munkaviszony

2017.05.08 - 2017.08.14
folyamatos munkaviszony

2017.08.22 - 2017.11.19
ÁLLÁSKERESŐI JÁRADÉK (közben AMK-ban dolgoztam minden egyes nap ahol ígérték hétről hétre hogy bejelentenek, de csak majd Január végén jelentett be, amikor azt mondtam nem megyek többet dolgozni)

2017.11.20 - 2018.01.24
A TB elvileg még álláskeresői jogosultság után 45 napig érvényes volt, persze eközben is minden nap dolgoztam Alkalmi munkavállalóként de itt már nem tudom hogy a TB hogy volt fizetve mert elvileg azokra a napokra amikre bejelentett AMKba, ott volt fizetve de ez csak havi 15 nap volt mindegyik hónapban, hibába mentem minden nap.

2018.01.25 - 2018.03.01
folyamatos munkaviszony

2018.03.05-től
HATÁROZATLAN IDEJŰ MUNKASZERZŐDÉS, folyamatos munkaviszony
Jelenleg 2018.06.11-től táppénzen vagyok veszélyeztetett terhesség miatt.

Szeretném tudni, hogy mennyi GYEDre, GYESre és milyen ellátásokra vagyok jogosult, mert nem szeretném ha meglepődnék és pénz nélkül maradnék a babával vagy éppen nagyon kevés pénzzel.

Előre is nagyon köszönöm a segítségét.

Üdvözlettel,

Mazsola89

fedina89 # 2018.06.26. 12:55

Tisztelt Szakertő

Olyan kérdésem lenne, hogy jár e nekem gyed alatt terhességi táppénz.
2017 szeptemberében született meg a kisfiam és most 11 hetes terhes vagyok. A munkahelyem a gyed elinditasahoz kért tőlem egy nyilatkozatot fizetés nélküli szabadságról. Ezt el is küldtem nekik. Sem a főnököm sem a könyvelő nem tud erről felvilágosítást adni. Illetve azt szeretném még megtudni, hogy ha tényleg jár akkor ennek mi a pontos menete.
Előre is köszönöm válaszát

M.e. # 2018.06.25. 19:11

Tisztelt Szakértő,

A tanácsát szeretném kérni a következő dologban: 2017.Július 1-től 9-es kóddal jöttem el a munkahelyemről táppénzre. A könyvelő tévesen 15 napra kiutalt nekem betegszabadságot amit később vissza kellett fizetnem a cégnek. Sajnos a könyvelő a NAV felé csak idén tavasszal jelentette le, hogy arra a 15 napra tévesen utaltak így az OEP-nél ezt beleszámították a CSED megállapításánál. Most kaptam levelet a Járási Hivataltól, hogy vissza kell fizetnem pénzt, mivel ők most májusban értesültek arról, hogy módosítva lett a jövedelmem tavaly júliusra. Szeretnék fellebbezni, hiszen nem az én hibámból történt ez az egész, mert ha a könyvelő lejelenti a hibáját a nav felé még mielőtt a babám megszületett úgy gondolom nem lennék ebben a helyzetben. Ön szerint érdemes lenne fellebezni illetve ilyen esetben a könyvelő ellen lehet-e panaszt tenni valahol?

Válaszát előre is köszönöm

sortie # 2018.06.25. 13:27

vignikoletta 2018.06.25. 15:12

Tisztelt szakértők!

2017.05.15. óta van folyamatos munkaviszonyom, előtte évekig munkanélküli voltam. 2017.12.12-e óta táppénzen vagyok veszélyeztetett terhesként. A szülés várható időpontja 2018.08.16. Jogosult vagyok CSED-re?

Kedves Nikoletta!

CSED-re (csecsemőgondozási díj) és GYED-re (gyermekgondozási díj) főszabály szerint csak az jogosult, aki a szülés napján –Tbj. 5. § szerinti- biztosított (pl. munkaviszonyban áll) ÉS a szülést megelőző 2 éven belül rendelkezik legalább 365 biztosításban töltött nappal.

A táppénzen töltött is idő is biztosításban töltött időnek minősül.

Mindezek alapján, a megadott adatok figyelembevételével -ha addig változás nem áll be- igen, Ön jogosult csed-re.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

vignikoletta # 2018.06.25. 13:13

Válaszukat Köszönöm!!!

vignikoletta # 2018.06.25. 13:12

Tisztelt szakértők!

2017.05.15. óta van folyamatos munkaviszonyom, előtte évekig munkanélküli voltam. 2017.12.12-e óta táppénzen vagyok veszélyeztetett terhesként. A szülés várható időpontja 2018.08.16. Jogosult vagyok CSED-re?

Zengőbérci # 2018.06.25. 12:34

NemesEvelin 2018.06.25. 14:22

Tisztelt szakértők.
2016,08,05.én született meg az első kisfiam ekkor 129.000-ra emelték a fizetésem. Majd a Gyed alatt újra teherbe estem. 2017,06,29.től szabin voltam majd 2017,07,06,tól pedig táppénzen 2017,12,11ig (ekkor szültem meg a második kisfiam). Idő közben ugye volt egy minimálbér emelés a cégnél és ha jól tudom 185,000 re megemelték törvényileg. (nekem ezt sajnos kifelejtették, és a második fiammal is 129.000 ból számolják a csed+gyed-em) Van esetleg rá valami mód, hogy visszamenőleg esetleg módósítsanak szerződést, és újból számolják a csed+gyedem (tudom hogy csak a második gyermekre járna) Ha igen milyen módon kéne jeleznem ezt a munkáltatónál? Válaszukat köszönöm.

Kedves Evelin!

Írásban, tértivevényes levélben.

Az igényelbíráló szerv (járási hivatal/kifizetőhely) az igénybejelentésen (foglalkoztatói igazoláson) feltüntetett jövedelmek alapján számolja ki az ellátásokat.

Ha és amennyiben az igényléskor valótlan adatokat adtak meg, úgy a foglalkoztató megteheti, hogy azt bármikor módosítja, kérve az ellátásának az újraszámolását.

(Tekintettel arra, hogy a csed/gyed ellátások megállapításakor határozatot kell hozni, önnek lehetősége lett volna fellebbeznie is.)

Mivel a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

NemesEvelin # 2018.06.25. 12:22

Tisztelt szakértők.
2016,08,05.én született meg az első kisfiam ekkor 129.000-ra emelték a fizetésem. Majd a Gyed alatt újra teherbe estem. 2017,06,29.től szabin voltam majd 2017,07,06,tól pedig táppénzen 2017,12,11ig (ekkor szültem meg a második kisfiam). Idő közben ugye volt egy minimálbér emelés a cégnél és ha jól tudom 185,000 re megemelték törvényileg. (nekem ezt sajnos kifelejtették, és a második fiammal is 129.000 ból számolják a csed+gyed-em) Van esetleg rá valami mód, hogy visszamenőleg esetleg módósítsanak szerződést, és újból számolják a csed+gyedem (tudom hogy csak a második gyermekre járna) Ha igen milyen módon kéne jeleznem ezt a munkáltatónál? Válaszukat köszönöm.

intentio # 2018.06.25. 12:15

candrea1228 2018.06.22. 17:09

Tisztelt Szakértő!

Babát tervezünk, közalkalmazott vagyok. Abban kérném a segítségét, hogy ha a várandósságom elejétől szeretnék táppénzen lenni, a fizetésem hány %-át kapom meg? Illetve ilyenkor változik a csed, gyed ellátások összege is? Mi a helyzet veszélyeztetett terhesség esetén (ilyenkor hogyan járnak a juttatások)?

Köszönöm a segítségét!

Andrea

Kedves Andrea!

A táppénz mértéke 50, vagy 60%.

Veszélyeztetett terhesség esetén is minden szabály ugyanaz, mint a "rendes" táppénznél azzal, hogy veszélyeztetett terhesség esetén nincs betegszabadság, azaz az első naptól kezdve táppénzre jogosult.

A táppénz, csed, gyed ellátások kiszámítása egy bonyolult folyamat, melynek a jogi alapját az 1997. évi LXXXIII. törvény 42-48 szakaszai szabályozzák, melynek leegyszerűsített változata így szól:

Táppénzszámítási sorrend 2015.07.01-től
az 1997. évi LXXXIII. törvény és a 2015/1. számú, valamint a 2015/2. számú, a TB kifizetőhelyek részére kiadott OEP Tájékoztató alapján egyben figyelemmel a táppénzre vonatkozó kedvezményszabály 2017.01.01-től hatályos változására is az ONYF 2017/1. számú tájékoztatójában foglaltakra.

http://www.neak.gov.hu/…_reszere.pdf
http://www.neak.gov.hu/…ekoztato.pdf
http://www.neak.gov.hu/…_reszere.pdf

Fontos, hogy csak a jelen jogviszonyban elért keresetet lehet figyelembe venni, egy előző munkáltatónál elért jövedelem nem alapja az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásnak!
Ugyancsak fontos, hogy a jövedelem „keresése” során legfeljebb a tárgyévet megelőző év első napjáig (előző év január 01.) lehet visszamenni. Az ezt megelőző jövedelmet figyelembe venni nem lehet. Aki viszont ebben az időszakban jogviszonyt váltott annál a jövedelem „keresése” során legfeljebb a jelen jogviszony kezdetéig lehet visszamenni.

Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai és a baleseti táppénz összegének megállapításánál az ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban, a személyi jövedelemadó előleg megállapításához, a NAV felé bevallott jövedelmet kell figyelembe venni.
2015. január 1-jétől tehát, csak azon pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem vehető figyelembe az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások és a baleseti táppénz naptári napi összegének megállapítása során, amely pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem a számítási időszakban a NAV felé bevallásra került. (Ebtv. 5/C. és 39/A. §)

(Tekintettel arra, hogy a táppénz, csed, gyed, gyáp és a baleseti táppénz összegéből pénzbeli egészségbiztosítási járulékot nem kell vonni, így azok összegét egy következő pénzbeli egészségbiztosítási ellátás (táppénz, csed, gyed, gyáp stb.) összegének megállapításakor nem lehet figyelembe venni.)

Táppénz
számítási sorrend 2015.07.01-től (a 2017.01.01-es előny szabály módosítással.)

  1. A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi (bruttó) jövedelem. Ha nincs:
  2. A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább 180 napi, Tbj. 5. § szerinti folyamatos biztosításban töltött ideje. A folyamatos biztosítási időbe nem számít bele a biztosítás szünetelésének az ideje és pl. az az idő, amikor az igénylő az álláskeresési támogatás szünetelése alatt részesül CSED-ben, GYED-ben, GYES-ben) Ha nincs:

Vizsgálni kell, hogy van-e 180 (naptári) napi folyamatos biztosításban töltött ideje.

3/A Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a tp plafon. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak ettől kevesebb (pl. 29 napi) az alap a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a tp plafon.
(Amikor a jogszabály a nap szót használja az alatt naptári napot kell érteni. Ha a jogalkotó munkanapra gondolt, úgy a jogszabály a munkanap szót használja.)
(Táppénz plafon alatt az Ebtv. 48. § (7) bekezdésében szereplő, a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének a 30-ad részét értjük.)

3/B Ha nincs: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, de van korlát. Korlát a minimálbér. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak attól kevesebb (pl. 29 napi, vagy 1 napi) jövedelme a táppénz alapja a szerződés szerinti jövedelem lesz. Korlát ebben az esetben is van. Korlát a minimálbér.

4. Előny/kedvezmény szabály:

Ha valakinek nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme) vizsgálni kell ennek az okát.

Ha az irányadó időszakban azért nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme), mert legkevesebb 180 napig táppénzben, CSED-ben, vagy GYED-ben részesült a táppénzét és/vagy a GYED-et a jelen, elbírálandó ellátást megelőzően utolsóként megállapított eb. ellátás alapján kell megállapítani, azaz ezt kell hasonlítani a tényleges (legalább 30 napi), ha ilyen nincs a szerződés szerinti jövedelemmel és amelyik kedvezőbb, azzal kell adni. Ha tehát a fentiek miatt nincs 180 bérezett napja az alap az előző ellátás alapja, vagy a tényleges jövedelem, vagy ha nincs legalább 30 napi tényleges jövedelme a szerződés szerinti jövedelem. (A 180 napi időbe a méltányosságból megállapított ellátások időtartamát nem lehet figyelembe venni.)

CSED

  • csecsemőgondozási díj- (leánykori nevén terhességi-gyermekágyi segély, azaz thgy)

    alap számítási sorrend 2015.07.01-től

1.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi jövedelem. (Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

2.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti- 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje. Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

3. A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Korlát a minimálbér kétszerese.

4. Ha nincs az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. Korlát a minimálbér kétszerese.

5. Azon biztosítottaknál, akik 2015.06.30-át követően válnak jogosulttá CSED-re az alábbi előny/kedvezményszabályt kell alkalmazni.

Ha az anya a GYED, vagy GYES alatt, vagy a GYED/GYES megszűnését követő egy éven belül ismét szül az ezt megelőző gyermekre kapott CSED alapja magasabb, mint az újonnan született gyermekre az Ebtv. 42. § (2)–(4) bekezdés alapján (180 napi, 120 napi, vagy tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem alapján) számított, csecsemőgondozási díj alapja, akkor ezen előző, magasabb alappal kell az új gyermekre járó CSED ellátást megállapítani.

Ez az un. kedvezőbb szabály viszont csak akkor alkalmazható, ha az anya nem váltott jogviszonyt, azaz most is ugyanott dolgozik, mint ahol akkor dolgozott, ahol az előző, magasabb összegű CSED-et megállapították. Amennyiben az anya munkahelyet változtatott az előző munkáltatónál elért CSED alapja hiába magasabb mint amit most állapítanának meg azt nem lehet figyelembe venni. (Fontos, hogy jogviszonyról és nem foglalkoztatóról van szó. Lehet valaki az önkormányzatnál kormánytisztviselő, majd közmunkás, a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

Szerződés szerinti havi jövedelem fogalma 2015.07.01-től:

 betegszabadságra jogosultak esetén az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított távolléti díj, illetve az illetmény egy hónapra járó összege,

 egészségügyi szabadságra jogosultak esetében az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított, egészségügyi szabadság idejére járó távolléti díj,

 egyéni és társas vállalkozók esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér másfélszerese,

 a Tbj. 5. § (1) bekezdés g) pontja esetében a 30 napot meg nem haladó biztosítási jogviszony esetén az ellátásra való jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér, egyéb esetben a jogviszony alapjául szolgáló szerződésben meghatározott díj,

 mezőgazdasági őstermelő esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér;

(A CSED adóköteles, de abból sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetni/levonni.)

Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának az ideje, vagy a folyósítás szünetelése alatt (például az első gyermek után GYED-ben részesül az anya, és emiatt szünetel az álláskeresési támogatás folyósítása, és ezen időtartam alatt születik az újabb gyermek), vagy az álláskeresési támogatás folyósításának megszűnését követő 42 napon belül szül, annak a CSED összegét a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét. (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

GYED (gyermekgondozási díj) alap számítási sorrend 2015.07.01-től

1.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi jövedelem. Ha nincs:

2.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti- 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje.) Ha nincs:

Vizsgálni kell, hogy van-e 180 napi –Tbj. 5. § szerinti- folyamatos biztosításban töltött ideje.

3/A Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max). (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs csak ettől kevesebb, az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max).

3/B Ha nincs: 2015.07.01-től ekkor is a tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max) (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs csak ettől kevesebb az alap a szerződés szerinti jövedelem.
4.Előny/kedvezmény szabály változás 2015.07.01-től:

Ha a gyermek gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozást segítő ellátás (leánykori nevén gyermekgondozási segély) igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és az újabb gyermek születését megelőzően utolsóként született gyermek jogán megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja magasabb összegű, mint a 42/D. § (2) és (3) bekezdés alapján ( 180 napi, 120 napi, tényleges, szerződés szerinti jövedelemből) számított gyermekgondozási díj naptári napi alapja, akkor a magasabb naptári napi alap alapján kell az új gyermekre a GYED ellátást megállapítani.

Ez a szabály csak akkor alkalmazható, ha az utolsóként megállapított csecsemőgondozási díj alapja kizárólag a jogosultság kezdő napján fennálló jogviszonyban elért jövedelem figyelembevételével került megállapításra.

(Fontos, hogy jogviszonyról (munkaviszony, megbízásos jogviszony, vállalkozói jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, kormánytisztviselői jogviszony stb.) és nem foglalkoztatóról van szó. Pl. Lehet valaki az önkormányzatnál közmunkás, majd közalkalmazott, vagy kormánytisztviselő a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának a szünetelése alatt válik GYED-re jogosulttá a GYED-et a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét. (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

(A GYED adóköteles, de abból egészségbiztosítási járulékot nem, viszont 10% nyugdíjjárulékot kell fizetni/levonni.)
2016.01.01-től minden, maximális összegben megállapított (korlátozott) GYED-et felül kell vizsgálni (meg kell emelni).

NAGYON LEEGYSZERŰSÍTETT PÉLDA AZOKNAK, AKIKNEK A FENTIEK TÚL BONYOLULT:
Nagyon leegyszerűsítve az ellátásokat az adott ellátásra való jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 napi jövedelemből kell kiszámolni.
Ha tehát valaki évek óta ugyanannál a munkáltatónál dolgozik és kieső napja (táppénz, igazolatlan távollét stb.) nem volt, majd 2018.02.01-től táppénzre megy a táppénz összegét -nagyon leegyszerűsítve- a 207.11.30-2017.06.01. közötti jövedelméből fogják kiszámolni.
Ha a 2018.05.01-i szülésig végig táppénzen lesz 9-es betegségi kóddal (veszélyeztetett terhesség), úgy az ebben az évben induló csed ellátás alapja is ez lesz.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

intentio # 2018.06.25. 12:12

Krisztina8601 2018.06.22. 15:00

Tisztelt Szakértő!

Jelenleg GYED-en (és fizetés nélküli szabadságon) vagyok 2020-ig első két gyermekünkkel (ikrek, 2018. augusztusban lesznek 1 évesek).
Úgy néz ki 2019 februárban érkezik a testvér.
Kérdésem, hogy jogosult leszek-e a CSED-re és a dupla GYED-re? (Visszaállni dolgozni sajnos nem tudok a testvér születéséig)
Köszönöm a válaszukat!

”T. Kérdező!

A megadott adatok alapján mindkettőre jogosult. Aki pedig több ellátásra jogosult választhat, hogy melyiket kívánja igénybe venni.

Lásd Ebtv. 39. §

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

intentio # 2018.06.25. 12:10

Minnie32 2018.06.19. 22:52
Tisztelt Szakértő!
Jelenleg GYED-en (és fizetés nélküli szabadságon) vagyok 2018.09.25-ig első gyermekünkkel. Közalkalmazott vagyok. Októbertől szeretnénk bölcsődébe adni kislányunkat. Tervezzük közben 2. babánkat.
1.
A fizetés nélküli szabadságról nyilatkozni kell, hogy meghosszabbítom-e a gyermek 3 éves koráig. Ezt meddig kell írásban jeleznem a munkáltatóm felé?
2.
GYES jár-e akkor, ha a gyermekem bölcsődében van, de én nem dolgozom és még nem vagyok terhes?
3.
Ha terhes lennék októberig, akkor mi alapján kapnám a CSED,GYED,GYES-t? Hiszen nekem nem lesz a terhességet megelőző X nap munkában eltöltött időm. Valamint ilyenkor mi lenne a teendőm, Táppénzre kellene mennem és visszamondani a fizetés nélküli szabadságot? Mikor kell jelezni a munkáltató felé azt, hogy terhes vagyok? Ilyenkor visszajelent a cég aktív állományba vagy ezt kérnem kell? Az eddigi felhalmozott szabadságaimat is ki kell venni a táppénz előtt? Van-e valamilyen szabályozás arra vonatkozóan, hogy maximum mennyi szabadságot lehet kivenni?
Nagyon szépen köszönöm válaszát!

T. Kérdező!

  1. Legkésőbb a lejáratot megelőző 15 nappal korábban.
  2. Főszabály szerint nem.

3.

A táppénz, csed, gyed ellátások kiszámítása egy bonyolult folyamat, melynek a jogi alapját az 1997. évi LXXXIII. törvény 42-48 szakaszai szabályozzák, melynek leegyszerűsített változata így szól:

Táppénzszámítási sorrend 2015.07.01-től
az 1997. évi LXXXIII. törvény és a 2015/1. számú, valamint a 2015/2. számú, a TB kifizetőhelyek részére kiadott OEP Tájékoztató alapján egyben figyelemmel a táppénzre vonatkozó kedvezményszabály 2017.01.01-től hatályos változására is az ONYF 2017/1. számú tájékoztatójában foglaltakra.

http://www.neak.gov.hu/…_reszere.pdf
http://www.neak.gov.hu/…ekoztato.pdf
http://www.neak.gov.hu/…_reszere.pdf

Fontos, hogy csak a jelen jogviszonyban elért keresetet lehet figyelembe venni, egy előző munkáltatónál elért jövedelem nem alapja az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásnak!
Ugyancsak fontos, hogy a jövedelem „keresése” során legfeljebb a tárgyévet megelőző év első napjáig (előző év január 01.) lehet visszamenni. Az ezt megelőző jövedelmet figyelembe venni nem lehet. Aki viszont ebben az időszakban jogviszonyt váltott annál a jövedelem „keresése” során legfeljebb a jelen jogviszony kezdetéig lehet visszamenni.

Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai és a baleseti táppénz összegének megállapításánál az ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban, a személyi jövedelemadó előleg megállapításához, a NAV felé bevallott jövedelmet kell figyelembe venni.
2015. január 1-jétől tehát, csak azon pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem vehető figyelembe az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások és a baleseti táppénz naptári napi összegének megállapítása során, amely pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem a számítási időszakban a NAV felé bevallásra került. (Ebtv. 5/C. és 39/A. §)

(Tekintettel arra, hogy a táppénz, csed, gyed, gyáp és a baleseti táppénz összegéből pénzbeli egészségbiztosítási járulékot nem kell vonni, így azok összegét egy következő pénzbeli egészségbiztosítási ellátás (táppénz, csed, gyed, gyáp stb.) összegének megállapításakor nem lehet figyelembe venni.)

Táppénz
számítási sorrend 2015.07.01-től (a 2017.01.01-es előny szabály módosítással.)

  1. A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi (bruttó) jövedelem. Ha nincs:
  2. A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább 180 napi, Tbj. 5. § szerinti folyamatos biztosításban töltött ideje. A folyamatos biztosítási időbe nem számít bele a biztosítás szünetelésének az ideje és pl. az az idő, amikor az igénylő az álláskeresési támogatás szünetelése alatt részesül CSED-ben, GYED-ben, GYES-ben) Ha nincs:

Vizsgálni kell, hogy van-e 180 (naptári) napi folyamatos biztosításban töltött ideje.

3/A Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a tp plafon. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak ettől kevesebb (pl. 29 napi) az alap a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a tp plafon.
(Amikor a jogszabály a nap szót használja az alatt naptári napot kell érteni. Ha a jogalkotó munkanapra gondolt, úgy a jogszabály a munkanap szót használja.)
(Táppénz plafon alatt az Ebtv. 48. § (7) bekezdésében szereplő, a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének a 30-ad részét értjük.)

3/B Ha nincs: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, de van korlát. Korlát a minimálbér. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak attól kevesebb (pl. 29 napi, vagy 1 napi) jövedelme a táppénz alapja a szerződés szerinti jövedelem lesz. Korlát ebben az esetben is van. Korlát a minimálbér.

4. Előny/kedvezmény szabály:

Ha valakinek nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme) vizsgálni kell ennek az okát.

Ha az irányadó időszakban azért nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme), mert legkevesebb 180 napig táppénzben, CSED-ben, vagy GYED-ben részesült a táppénzét és/vagy a GYED-et a jelen, elbírálandó ellátást megelőzően utolsóként megállapított eb. ellátás alapján kell megállapítani, azaz ezt kell hasonlítani a tényleges (legalább 30 napi), ha ilyen nincs a szerződés szerinti jövedelemmel és amelyik kedvezőbb, azzal kell adni. Ha tehát a fentiek miatt nincs 180 bérezett napja az alap az előző ellátás alapja, vagy a tényleges jövedelem, vagy ha nincs legalább 30 napi tényleges jövedelme a szerződés szerinti jövedelem. (A 180 napi időbe a méltányosságból megállapított ellátások időtartamát nem lehet figyelembe venni.)

CSED

  • csecsemőgondozási díj- (leánykori nevén terhességi-gyermekágyi segély, azaz thgy)

    alap számítási sorrend 2015.07.01-től

1.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi jövedelem. (Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

2.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti- 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje. Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

3. A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Korlát a minimálbér kétszerese.

4. Ha nincs az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. Korlát a minimálbér kétszerese.

5. Azon biztosítottaknál, akik 2015.06.30-át követően válnak jogosulttá CSED-re az alábbi előny/kedvezményszabályt kell alkalmazni.

Ha az anya a GYED, vagy GYES alatt, vagy a GYED/GYES megszűnését követő egy éven belül ismét szül az ezt megelőző gyermekre kapott CSED alapja magasabb, mint az újonnan született gyermekre az Ebtv. 42. § (2)–(4) bekezdés alapján (180 napi, 120 napi, vagy tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem alapján) számított, csecsemőgondozási díj alapja, akkor ezen előző, magasabb alappal kell az új gyermekre járó CSED ellátást megállapítani.

Ez az un. kedvezőbb szabály viszont csak akkor alkalmazható, ha az anya nem váltott jogviszonyt, azaz most is ugyanott dolgozik, mint ahol akkor dolgozott, ahol az előző, magasabb összegű CSED-et megállapították. Amennyiben az anya munkahelyet változtatott az előző munkáltatónál elért CSED alapja hiába magasabb mint amit most állapítanának meg azt nem lehet figyelembe venni. (Fontos, hogy jogviszonyról és nem foglalkoztatóról van szó. Lehet valaki az önkormányzatnál kormánytisztviselő, majd közmunkás, a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

Szerződés szerinti havi jövedelem fogalma 2015.07.01-től:

 betegszabadságra jogosultak esetén az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított távolléti díj, illetve az illetmény egy hónapra járó összege,

 egészségügyi szabadságra jogosultak esetében az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított, egészségügyi szabadság idejére járó távolléti díj,

 egyéni és társas vállalkozók esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér másfélszerese,

 a Tbj. 5. § (1) bekezdés g) pontja esetében a 30 napot meg nem haladó biztosítási jogviszony esetén az ellátásra való jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér, egyéb esetben a jogviszony alapjául szolgáló szerződésben meghatározott díj,

 mezőgazdasági őstermelő esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér;

(A CSED adóköteles, de abból sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetni/levonni.)

Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának az ideje, vagy a folyósítás szünetelése alatt (például az első gyermek után GYED-ben részesül az anya, és emiatt szünetel az álláskeresési támogatás folyósítása, és ezen időtartam alatt születik az újabb gyermek), vagy az álláskeresési támogatás folyósításának megszűnését követő 42 napon belül szül, annak a CSED összegét a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét. (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

GYED (gyermekgondozási díj) alap számítási sorrend 2015.07.01-től

1.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi jövedelem. Ha nincs:

2.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti- 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje.) Ha nincs:

Vizsgálni kell, hogy van-e 180 napi –Tbj. 5. § szerinti- folyamatos biztosításban töltött ideje.

3/A Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max). (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs csak ettől kevesebb, az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max).

3/B Ha nincs: 2015.07.01-től ekkor is a tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max) (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs csak ettől kevesebb az alap a szerződés szerinti jövedelem.
4.Előny/kedvezmény szabály változás 2015.07.01-től:

Ha a gyermek gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozást segítő ellátás (leánykori nevén gyermekgondozási segély) igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és az újabb gyermek születését megelőzően utolsóként született gyermek jogán megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja magasabb összegű, mint a 42/D. § (2) és (3) bekezdés alapján ( 180 napi, 120 napi, tényleges, szerződés szerinti jövedelemből) számított gyermekgondozási díj naptári napi alapja, akkor a magasabb naptári napi alap alapján kell az új gyermekre a GYED ellátást megállapítani.

Ez a szabály csak akkor alkalmazható, ha az utolsóként megállapított csecsemőgondozási díj alapja kizárólag a jogosultság kezdő napján fennálló jogviszonyban elért jövedelem figyelembevételével került megállapításra.

(Fontos, hogy jogviszonyról (munkaviszony, megbízásos jogviszony, vállalkozói jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, kormánytisztviselői jogviszony stb.) és nem foglalkoztatóról van szó. Pl. Lehet valaki az önkormányzatnál közmunkás, majd közalkalmazott, vagy kormánytisztviselő a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának a szünetelése alatt válik GYED-re jogosulttá a GYED-et a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét. (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

(A GYED adóköteles, de abból egészségbiztosítási járulékot nem, viszont 10% nyugdíjjárulékot kell fizetni/levonni.)
2016.01.01-től minden, maximális összegben megállapított (korlátozott) GYED-et felül kell vizsgálni (meg kell emelni).

NAGYON LEEGYSZERŰSÍTETT PÉLDA AZOKNAK, AKIKNEK A FENTIEK TÚL BONYOLULT:
Nagyon leegyszerűsítve az ellátásokat az adott ellátásra való jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 napi jövedelemből kell kiszámolni.
Ha tehát valaki évek óta ugyanannál a munkáltatónál dolgozik és kieső napja (táppénz, igazolatlan távollét stb.) nem volt, majd 2018.02.01-től táppénzre megy a táppénz összegét -nagyon leegyszerűsítve- a 207.11.30-2017.06.01. közötti jövedelméből fogják kiszámolni.
Ha a 2018.05.01-i szülésig végig táppénzen lesz 9-es betegségi kóddal (veszélyeztetett terhesség), úgy az ebben az évben induló csed ellátás alapja is ez lesz.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

intentio # 2018.06.25. 12:00

Hajnalfény1982 2018.06.19. 17:05

Tisztelt Szakértők!

Egy elég ritka esettel kapcsolatban kérném a segítségüket.
Jelenleg GYES-en vagyok 2 éves kislányommal, következő gyermekemet augusztus 12-re várom.

1.
A cégem végelszámolás alatt van, befejezését július 15-re tűzték ki; most a NAV vizsgálat folyik. Azt a tájékoztatást kaptam a végelszámolótól, hogy mivel a megszűnés után 42 nappal születik meg kisbabám, így jogosult leszek CSED-re és GYED-re is. Megtaláltam az 1997. évi LXXXIII. törvény
40-42 §-át, amelyből számomra kiderült, hogy csak CSED-re leszek jogosult.
Itt a törvény említi, hogy ha biztosítási jogviszonyom a csecsemőgondozási díjra való jogosultságomnak időtartama alatt szűnt meg, feltéve, hogy a CSED-re való jogosultságom a biztosítási jogviszonyom fennállása alatt keletkezett akkor jár a GYED is. Ezek szerint ha augusztus 12 előtt 28 nappal megigénylem a CSED-et, és akkor még van munkaviszonyom, jár a GYED is?

2.
Voltam az OEP-nél (Kormányhivatal) az Árpád-hídnál, ott ketten is azt állították, hogy a szülés napján kell munkaviszonynak lennie, de a törvény erre nem tért ki így. Van erre valami jogszabály, amire hivatkozhatok a végelszámolónál?

3.
Felhívtam egy jogsegély szolgálatot, ott nem tudtak segíteni, szerintük a szülés előtt is megszűnhet a munkaviszony, ha a csed-et már meg tudom igényelni, de mivel a Kormányhivatal bírálja el, és ők azt mondják, hogy szülés napján kell a munkaviszony, így nem sok remény van, esetleg kérjek egy esetvéleményt a fellebviteli szervüktől, és azzal adjam be a gyed kérelmem. Létezik ilyen?

4.
Ha tényleg sehogy nem jár semmi, van egy cég, aki tudna alkalmazni szülésig, mivel elment egy kolléga, és kéne a munkaerő, én meg tudnám nagyszülőkre hagyni a gyerkőcöket.
Ilyen esetben ez hogy működhet? Egy esetleges határozott 1 hónapos munkaidővel? Ebben az esetben hogy számítanák ki a csed-et/gyed-et? Csak az új munkaviszonyból, vagy beleszámít a régi is (a régebbi jobb fizetés volt).

Kérem segítsenek, hogy ne maradjak ellátás nélkül egy hónap miatt.
Válaszukat előre is köszönöm!

T. Kérdező!

Talán segítség lehet a következő:

Az, aki a szülés napján álláskeresési járadékban részesül a Tbj. 5. § szerinti biztosítottnak minősül.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

candrea1228 # 2018.06.22. 15:09