Munkajogi kérdések.


Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.16. 06:18

Az e-mail korábban egyáltalán nem minősült írásbeli közlési formának.

AnonymASDF # 2017.03.15. 22:59

Jó napot!

2016 december 1-jén kezdtem egy új munkahelyen. Megállapodtunk egy bérösszegben a próbaidő alatt (y), és egy emelt bérösszegben a 3 hónapos próbaidő lejárta után (z)

A munkáltatóm a próbaidőm utolsó napján - 2017. február 28.-án - telefonon felhívott, rákérdezett hogy ma jár-e le a próbaidőm, válaszoltam igen.
Kifejtette hogy a technikai tudásom nem az általa remélt szinten van, ezért nem szándékozik megadni a szerződésben meghatározott új béremet (z), mely a próbaidő lejárta után lép hatályba a szerződés szerint (vagyis másnap).

Ezt a szerződés is meghatározta, a próbaidő lejárta után, március 1-jén új bérkategóriában (z) egyeztünk meg, konkrét összeg szerepel a mindkét fél által aláírt szerződésben.
Azt állította ő további 3 hónapra szeretné a jelenlegi bérszinten (y) tartani a fizetésemet, a már fentebb említett eset miatt.

Megkérdeztem mi van, ha nem fogadom el, hiszen a szerződést mindketten aláírtuk, törvényi ereje van, holnaptól hatályos.
A válasza egyszerű volt, akkor megválunk egymástól most (próbaidő utolsó napja).

Azt említette, hogy hamarosan küld egy emailt, amiben ezt leírja, és várja a válaszom.

A levél így hangzott:

X,

Kerlek ahogy telefonon is megbeszeltuk igazold vissza ma este 18:00ig, hogy beleeggyezel a kovetkezobe:

  • az y brutto fizetes ervenyben marad 2017.05.31ig
  • z brutto - junius 1tol lep ervenybe.

Koszonom

Az emailre valaszoltam:

Hello,
elfogadva, beleegyezem.
X

Ma 2017. március 15.-e van, a mai napig nem kaptam semmilyen papírt aláírni a szerződésem, a bérem módosításáról. Ma informáltak, jövő héten mehetek aláírni.

Időközben más okokból kifolyólag (is) feltett szándékom hogy távozzak a cégtől, de elsősorban a vezetőség általi hozzáállás. Következő első munkanapomon szeretném benyújtani a rendes felmondásomat.

Arra lennék kíváncsi, hogy mennyire törvény erejű az emailben leírt párbeszéd, ahol megegyeztünk a számomra a továbbiakban is átutalt munkabér mértékéről, hiszen jelenleg már 2 hete - március 1. óta - érvényben van a ténylegesen, 2016. decemberében aláírt szerződés azon szabályozása, hogy a fizetésem z.
Az általam aláírni nem kívánt fizetésmódosítást csak visszadátumozással tudnánk megoldani.
A kérdésem itt az email bizonyító ereje. Amennyiben ott megállapodtunk, arra lehet hivatkozni abban az esetben ha a szituáció rosszra fordul? Gondolok itt kirúgásra, bírósági perre. Mennyire bizonyító erejű és mekkora súllyal eshet latba?

Köszönöm a segítségüket!

HoCsy # 2017.03.15. 21:02

Kedves pazs!

Köszönöm a felvilágosítást!
Még kettő kérdésem lenne (tényleg az utolsó(k)! :) )
1.
A bér alapesetben ugye órabér+műszakpótlék (pl. 20% délután).
Ha hétvégére 100% az órabér, akkor a műszakpótlék hogyan "működik"?
Alapórabér+20%+alapórabér(Pl. 1000ft/óra) (1000+200+1000), vagy 100%túlóra+20% (2000+400)?
2.
Pontosan milyen a szabályszerűen elrendelt túlóra?

méhecske # 2017.03.15. 20:47

"a munkaidő mértéke X óra"
"a ,munkavállaló kötetlen munkarendben dolgozik"
"a munkavállaló a munkaidő-beosztását a szerződésben foglalt keretek között maga állapítja meg."

Azt gondolom, hogy mivel én osztom be az időmet, megmondhatja, hogy mit tegyek, de hogy mikor, azt nem.

?????

méhecske # 2017.03.15. 19:09

köszönöm nonolet!

megnézem a szerződést

enzo2 # 2017.03.15. 18:44

Üdv! Érdeklődnék, hogy a munkáltató megteheti-e a közalkalmazott munkavállalóval, hogy a munkaköri leírásában nem szereplő feladattal bízza meg? Konkrétan egy felsőfokú végzettségű és annak megfelelő feladatot ellátó dolgozóból csinálhat-e a munkáltató portást/recepcióst, egyik napról a másikra? Van valamilyen jogszabály, rendelkezés, ami ezt kizárja? Köszönöm a válaszokat!

méhecske # 2017.03.15. 18:19

Kedves Fórumozók!

Rugalmas munkaidőben, mellékállásban dolgozom, de ennek ellenére a munkaszerződésem szerint meghatározott, hogy heti hány órában teszem a dolgom.
Kérdésem az, hogy a közvetlen felettesemnek van-e joga arra, hogy vasárnap mindenféle üzenetekkel "zaklasson"?
Véleményem szerint a hétvége a pihenésre való.
Köszönöm a válaszokat!

Zoli8801 # 2017.03.15. 04:04

Kedves nonolet, Kovács Béla Sándor!

Köszönöm!

Havi rendszerességgel kapjuk a fizetésünket, a túlórákat szàmolják 2 havonta.
Ebből indulva ki jutottam arra, hogy mi történik ha kevesebb időre vagyunk beosztva 2 hónap alatt, mint 348 óra. Most példaként januárban 168 órám volt, februárban 164. Ez összesen 332 óra, ami nemhogy nem 348, de még a két hónap általános munkarendbeli óraszámát sem
éri el ami 336 óra volt.
De akkor jogos a követelésem feléjük.
Egyedüli dolog még amiben bizonytalan vagyok, hogy ezt a részt akkor is fizetniük kell, ha a műszakpótlékokkal sokkal többet kerestem mint a szerződésünkben szereplő órabér * 348 óra?

h.zoli # 2017.03.14. 12:36

Igen, a kötelező óraszám, ebbe beletartoznak a tanórák és a napközi is. Ezekkel ennyit töltök benn, ebben nincs más (otthoni, éjszakába nyúló dolgozatjavításokat nem számolom bele természetesen).

pazs # 2017.03.14. 11:27

Így, feltéve, hogy azon a héten még nem volt 48 órányi egybefüggő távolléted.
Kivéve, ha baleset, elemi csapás, súlyos kár, az egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása érdekében rendelték el a rendkívüli munkavégést.

HoCsy # 2017.03.14. 11:00

Tehát - ha jól értelmezem - akkor, ha szombaton délután berendelnek (függetlenül attól, hogy a 40 óra már a héten megvolt, szombat a 48-ik óra), akkor az már nem szabályos, ha hétfőn délelőtt 6-tól kezdem az új hetet (mert ugye az egybefüggő 48 óra nincs meg).
Így van?
Köszönöm!

pazs # 2017.03.14. 10:53

Függetlenül attól, hogy hétvége vagy sem, 48 óra egybefüggő pihenőidőt kell biztosítania, amiből havonta 1 napnak vasárnapra kell esnie.

A törvény azt nem szabályozza, hogy X nappal előtte kell a munkaadónak elrendelni a túlmunkát?
Nem. Mert akkor nem rendkívüli munka, hanem rendes munkaidő-beosztás, csak rossz munkaszervezés.

Pihenésre elvileg a munka vége és másnapi kezdete közti 11 óra szolgál, meg a heti 48 óra, amúgy meg köteles vagy túlmunkára, ha nem esel bele a kizártak közé. Ha nem szabályszerűen van elrendelve a túlóra, vagy nincsenek meg az előírt pihenőidők, akkor nem vagy köteles túlmunkára. Munkaügyi felügyeletnél tehetsz bejelentést, ki fogják vizsgálni, persze nem árt, ha tudod bizonyítani.

HoCsy # 2017.03.14. 10:16

Köszönöm az eddigi válaszokat!
A "visszamenőleg"-es választ megkaptam, amennyiben a túlmunkával együtt max. 48 óra lehet hetente a munkaidő.
Ha hétvégén kötelez a munkaadó túlmunkára, akkor van-e valamilyen szabály arra, hogy 2 pihenőnap legyen egymás után? (Arra gondolok, hogy ha délelőttös műszakban szombat délelőtt túlórázunk, akkor marad az egy nap (vasárnap), majd következik az éjszakai műszak. Amikor szombat reggel érünk haza (szintén csak a vasárnap marad), majd a délutános túlmunka esetén (szombat délután) is vasárnap. Magyarán: a hónapban csak a vasárnap marad szabad. Ez törvényes-e?
A törvény azt nem szabályozza, hogy X nappal előtte kell a munkaadónak elrendelni a túlmunkát?
Mi van akkor, ha nincs kisgyerek, de mondjuk szükségem van a pihenésre, esetleg egyéb okok miatt nem tudom vállalni a kötelezően elrendelt túlmunkát, vagy esetleg programom van?

pazs # 2017.03.14. 09:43
  1. Nincs havilag maximálva (nyilván az alapvető szabályokat be kell tartani: napi max. 12 óra, heti max. 48 óra lehet a munkaidő például; már ha nem baleset, elemi csapás, súlyos kár, az egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása érdekében rendelték el a rendkívüli munkavégést), ez éves keret, nem havi.
  2. "Visszamenőleg kötelezhet-e a munkaadó a túlmunka elvégzésére?" Hogy mi?
  3. Igen.
  4. A munkavállaló kérésére kell írásban elrendelni.
  5. Nincs ilyen, hogy hány nappal előre, eleve nem tudható ugyanis előre, hogy szükség lesz rá. Ha ugyanis előre látható, akkor nem rendkívüli munkavégzés, hanem beosztás szerinti, a beosztás szerinti munkavégzésnél meg illene figyelembe venni a jogszabályt és a munkaszerződéseket. (Igen, tisztában vagyok a gyakorlattal.)
  6. Nő terhessége megállapításától gyereke hároméves koráig nem kötelezhető túlmunkára, gyerekét egyedül nevelő szülő gyereke négyéves koráig (nemétől függetlenül). 18 éven aluli munkavállalót sem lehet rá kötelezni.
HoCsy # 2017.03.14. 09:02

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Túlmunkával kapcsolatos kérdésekben szeretném segítségét, felvilágosítását kérni.

Azt tudom, hogy az éves túlmunka keret 250 óra (mely lehet 300 óra is).
Kérdéseim:
Havi lebontásban van-e maximalizálva a túlmunka?
(Konkrétan arra gondolok, hogy ha a 300 órát elosztom 12-vel , akkor a kapott óraszámot (havi 25 óra) meghaladhatja-e a túlórák száma?)Ehhez kapcsolódik még egy kérdésem: Visszamenőleg kötelezhet-e a munkaadó a túlmunka elvégzésére? (Ha például januárban nem volt 1 túlóra sem, azt márciusban követelheti-e?)
Ha hétvégére esne a túlmunka, akkor a bérpótlék (délutános, éjszakás) is dupla?
Ha három műszakban dolgoznak az emberek, lehet-e túlmunkára kötelezni szombat délután és éjszaka?
A munkaadó milyen esetben kötelezhet túlmunkára? Minden esetben írásban kell köteleznie? (Elég egy körlevél, vagy minden dolgozót név szerint kell köteleznie?)
Hány nappal előtte kell a munkaadónak elrendelni a túlmunkát?
A túlmunka alól lehet-e valamilyen módon felmentést kérni, kapni?
Válaszát köszönöm!
Tisztelettel
H.Cs.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.13. 20:11

H.zoli, tanár létedre illene tudnod, hogy az a 24 óra nem a munkaidőd - szép is lenne -, hanem a kötelező óraszámod.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.13. 20:09

Kösz, Lyonne.

Egyszer gondolkoztam rajta, hogy - mivel az elejébe beleesett a február - a 60 nap + hónapokat napra pontosan kiszámolom a kereseti kérelemhez, de letettem róla. Maradt a kerek hónapban vett eredmény. Azért az egy-két napért nem érdemes.

h.zoli # 2017.03.13. 19:45

Bocsánat utána kellett néznem. A kinevezésben heti 24 óra szerepel de 33 órát töltök benn. Ha a lukas órákat szabadidőnek tekinti a törvény akkor rendben vagyunk bár szerintem ebben az esetben is törekedhetne a munkáltató a hatékonyabb beosztásra.

Lyonee # 2017.03.13. 19:10

Pontosabban:
"28. § (1) A közalkalmazott a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt lemondással bármikor megszüntetheti.

(2) Lemondás esetén a lemondási idő két hónap. Ezen időtartam egy részére, vagy annak egészére a munkáltató mentesítheti a közalkalmazottat a munkavégzés alól."

A munkáltatói felmentésnél van a 60 nap+X hónap, ami a ledolgozott évek függvénye.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.13. 17:50

Közalkalmazott lemondási ideje 60 nap.

Dr.Attika # 2017.03.13. 17:40

"mai napon beadtam a felmondásomat "közös megegyezéssel",április 13-i hatállyal,azaz 30 napos felmondási idővel"

Erre milyen tanácsot lehet adni? Vagy felmondok vagy közös megegyezéssel megszüntetem a munkaviszonyt. Ha valaki a kettő közötti különbséggel nincs tisztában, akkor a fórumról érkező bármilyen tanácsot is hogyan tudna elfogadni vagy elvetni?

andi973 # 2017.03.13. 16:06

Üdvözlöm Önöket!

Közalkalmazottként dolgozom 25 éve ( eü-ben ápolóként)
mai napon beadtam a felmondásomat "közös megegyezéssel",április 13-i hatállyal,azaz 30 napos felmondási idővel.Ápolási igazgató közölte,hogy a felmondási időt 60 napban állapítja meg.
Utánanéztem,hogy a Mtk.válozott a felmondási idő tekintetében,hogy 2017 elejétől mindenképpen,de legfeljebb max.30 nap a felmondási idő.
Igaz ez?
Válaszukat előre is köszönöm.

edel-w # 2017.03.13. 08:44

Köszönöm a választ ObudaFan!

Sajnos van ami nem egyértelmű még mindig számomra.
Éspedig az, hogy a felmondás jogellenessé nyilvánítása (nem kértem a munkaviszonyba való visszahelyezést) azt hozza-e maga után, hogy - az addigi felmondás érvénybe lépése helyett -

  1. a valóban táppénzen töltött időmet fogják érvénybe léptetni?
  2. és, ha igen, akkor utólag, bírói végzés alapján kifizeti az egészségbiztosítás az arra az időre járó juttatást, tehát biztosított leszek azon időszakra még?
  3. a táppénz lejártát követően fogják a munkaviszonyom ténylegesen megszűnté nyilvánítani, vagyis munkanélkülivé akkortól válok? (persze ha addig nem talál más munkát az ember!)
  4. ettől az előbbi időponttól számítódna a megítélt 12 havi távolléti díj?
  5. vagy levonódna a bérből az addig a táppénz időszakára kifizetett összeg?

Köszönöm türelmüket és válaszukat előre is.

István.76 # 2017.03.12. 17:21

Koszonom a tanacsokat.Magyarul a penzunk amirol meg van a berpapir,Hogy"rendeztek"Uszik.Ami berek letiltasabol a vegrehajtonak jart volna az is uszik es ujbolo fizetni kell majd ha addig nem viszi el a hazamat a vegrehajto nem fizetes miatt.Ez remenytelen egy helyzet!

ObudaFan # 2017.03.12. 16:51

Az azonnali hatályú felmondás az táppénz alatt is azonnali hatályú.
A távolléti díjat

  1. az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, pótlékátalány,illetve
  2. az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra (irányadó időszak) kifizetett

ba) teljesítménybér,
bb) bérpótlék
figyelembevételével kell megállapítani.