Jogerő


Rexor # 2015.10.30. 14:19

Ez most kérdés volt, vagy magaddal beszélgetsz? A lényeg hogy jó választ adtatok egymásnak.

Numda # 2015.10.30. 13:39

A közigazgatási jogerő-fogalom sajátosságai:
a)

A jogerő mindig a közigazgatási HATÓSÁG által hozott
határozatra vonatkozik,

https://jak.ppke.hu/…rehajtas.pdf

Numda # 2015.10.30. 13:26

Ráadásul nem hatósági eljárásban nem vagyok ügyfél. Tehát a Ket. alapdefiníciói használhatatlanok az etikai eljárásban.Mivel az nem hatósági eljárás.

Numda # 2015.10.30. 13:24

Nem hatóság által hozott, magánokiratba foglalt, határozatnak titulált döntés, (etikai bizottság)mikor emelkedik jogerőre?

A ket. ugyanis a jogerőre emelkedést hatóság által hozott döntéssel kovalens módon köti össze.

Nem hatóság által által meghozott, közokiratba nem foglalt testületi döntés esetében a ket szerintti jogerő beállás értelmezhetetlen.

Ket. 73/a §.A ket nem teszi lehetővé nem hatóság által hozott döntések jogerőre emelkedését.

A hatósági döntések jogereje417

73/A. §418 (1) A HATÓSÁG első fokú döntése jogerőssé válik, ha

  1. ellene nem fellebbeztek, és a fellebbezési határidő letelt,
  2. a fellebbezésről lemondtak vagy a fellebbezést visszavonták,
  3. a fellebbezésnek - ideértve a végzések elleni önálló fellebbezést - nincs helye, vagy
  4. a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság az elsőfokú hatóság döntését helybenhagyta.

(2) A fellebbezésről lemondás vagy a fellebbezés visszavonása esetén jogerőre emelkedik a döntés

  1. az első fokú döntés közlésekor, ha az ügyfél a kérelem teljesítése esetére már a döntés közlése előtt lemondott a fellebbezésről, és az ügyben nincs ellenérdekű ügyfél,
  2. az utolsóként kézhez kapott lemondás vagy visszavonás hatósághoz való megérkezésének napján, ha a fellebbezési határidő tartama alatt valamennyi fellebbezésre jogosult lemond a fellebbezésről vagy visszavonja fellebbezését.

(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben az első fokú döntés, valamint a másodfokú döntés a közléssel válik jogerőssé.

(4) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben az első fokú döntés a másodfokú döntés közlésével válik jogerőssé.

(5) A fellebbezési eljárás megszüntetése esetén a hatóság önállóan fellebbezhető első fokú végzése vagy a határozata a fellebbezési eljárás megszüntetéséről szóló végzés jogerőre emelkedésének napján válik jogerőssé.

(6) Az első fokú döntés fellebbezéssel nem érintett rendelkezései az (1)-(5) bekezdésben meghatározottak szerint jogerőssé válnak, ha

  1. csak az eljárás egyéb résztvevője fellebbezett a döntés rá vonatkozó rendelkezése ellen,
  2. jogszabály így rendelkezik arra tekintettel, hogy kizárólag a döntés egyes rendelkezései ellen nyújtottak be fellebbezést, és az ügy jellegéből adódóan a fellebbezés elbírálása nem hat ki a fellebbezéssel meg nem támadott rendelkezésekre.
Kovács_Béla_Sándor # 2012.10.29. 10:43

A tippem: elkövetett valami újabb csínyt 2010. márciusa előtt és abban bízik, hogy nem minősül visszaesőnek, mert az ítélet kihirdetésétől eltelt a két év.

Sherlock # 2012.10.26. 06:02

Jogerőtől, de mit számít? Mikor letelt onnantól tiszta az erkölcsi.

Rianna32 # 2012.10.26. 05:05

Tisztelt Mindenki!Olyan kérdésem lenne,hogy 2005-ben hoztak egy ítéletet ami 4 hó börtön,2 év felfüggesztettre váltva.Majd Jogerőre emelkedése:2008 márciusa.A 2 évet honnan számoljuk,az ítélet hozataltól,vagy a jogerőtől?
Köszönettel:Annamari

Két Lotti # 2003.04.07. 11:04

Igen, így a jogerő a 16. nap 00 órájakor áll be.


Ügyvéd - Társasági szakjogász

Bozso Ildiko # 2003.04.07. 07:22

Igen a jogerősítéssel az általad felsorolt okok miatt én is várok néhány napot. A 16. napon azonban meglátásom szerint beáll a jogerő - feltéve ha nem a 15. napon adja postára a fellebbezését - , és az a nap inkább a 16. mint a 15. nem?


Minea

Bozso Ildiko # 2003.04.07. 07:17

Két Lotti írta - 2003.04.4 12:24
Igen, ez így teljesen igaz.  Csak ugye van még egy probléma.  Ha én a 15. nap éjjelén(még benne a törvényi fellebbezési határidőben feladom a fellebbezést), akkor az időben van.  Viszont erről a bíróság (vagy a közig hatóság) nem értesül mindaddig, amíg a postán meg nem kapja  a fellebbezésemet.

Ilyen formán a 16. napon még nem lehet eldönteni, hogy jogerős vagy sem.  Különösen akkor nem, ha több fellebbezésre jogosult is van.  Mert esetleg van, aki külföldről küldi a levelet, és az csak egy hét alatt ér oda.

Erre azonban a bíróságoknak az a gyakorlata tudtommal, hogy a jogerősítéssel várnak egy-két hetet, mert addig csak megérkezik bármilyen a posta.


Minea

Két Lotti # 2003.04.04. 10:24

Igen, ez így teljesen igaz.  Csak ugye van még egy probléma.  Ha én a 15. nap éjjelén(még benne a törvényi fellebbezési határidőben feladom a fellebbezést), akkor az időben van.  Viszont erről a bíróság (vagy a közig hatóság) nem értesül mindaddig, amíg a postán meg nem kapja  a fellebbezésemet.

Ilyen formán a 16. napon még nem lehet eldönteni, hogy jogerős vagy sem.  Különösen akkor nem, ha több fellebbezésre jogosult is van.  Mert esetleg van, aki külföldről küldi a levelet, és az csak egy hét alatt ér oda.

Erre azonban a bíróságoknak az a gyakorlata tudtommal, hogy a jogerősítéssel várnak egy-két hetet, mert addig csak megérkezik bármilyen a posta.


Ügyvéd - Társasági szakjogász

Bozso Ildiko # 2003.04.03. 13:39

Két Lotti írta - 2003.04.3 13:57
A kézbesítés napja nem számít bele, tehát az ezt követő 15. napon lesz jogerős. Az Áe.-ben van benne.
És mi a véleményed arról, hogy a 15 nap egy határidő, amelynek utolsó napja a kézbesítést követő 15. nap. Az alaki jogerő viszont akkor áll be, ha a fellebbezési határidő lejárt, vagyis a 16. napon. Ez meg a Pp-ben van benne.Gondold csak el, a 15. napon ,még postázhatja a fellebbezést. Polgári peres ügyekben egyértelmű magyatázatot ad erre az esetre Kengyel Miklós. De vajon a közigazgatási határozatokra is értelmezhető ez? Véleményem szerint igen, de a közig. szakirodalom nem taglalja olyan egyértelműen mint a Pp. és nekem erre vonatkozóan adatgyűjtés a feladatom. Eddig semmit sem találtam ami ellent mondana ennek.De azt sem ami egyértelműen kimondaná ezt. Csak logikailag tudom levezetni a határidő, végrehajthatóság, stb. szabályaiból.Azét köszi!


Minea

Két Lotti # 2003.04.03. 11:57

A kézbesítés napja nem számít bele, tehát az ezt követő 15. napon lesz jogerős. Az Áe.-ben van benne.


Ügyvéd - Társasági szakjogász

Bozso Ildiko # 2003.04.03. 09:33

Sziasztok! Segítsetek nekem abban, hogy közigazgatási határozatok esetén a határozat a kézbesítést követő 15, vagy 16. napon emelkedik-e jogerőre??? Kíváncsi vagyok a miértjére is!!!


Minea