Bírósági fogalmazók


Izaliza # 2011.01.22. 13:18

Sziasztok!
Az én esetem elég egyedinek számít több szempontból is. A határon túlról jöttem Budapestre jogot tanulni, azzal a határozott céllal, hogy diploma után megyek vissza. Vár otthon a családi ház, nagy kerttel, barátokkal, és kapcsolatokkal.
Otthon (értsd:Szerbia) töltöttem a szakmai gyakorlatot, ott építettem kapcsolatokat, és már harmadévben mondták nekem, hogy visszavárnak.
Teljesen nyugodt voltam, és magabiztos. De az élet közbeszólt, na meg a szerelem :-) És a szerelemből azóta házasság lett, én pedig maradtam. Itt így aztán se ismerősök, se kapcsolatok. (valamit valamiért igaz? de akkor fogadjam el, hogy nem fogok jogászként karriert csinálni?)
Ha tudtam volna, hogy maradok itt (és anyagilag is megengedhettem volna) akkor nyilván itt gyakornokoskodom, mondjuk gratis a bíróságon az egyetemi évek alatt, hogy utána mire kell a bírósági fogalmazói helyekre pályázni, már legyenek kapcsolataim. (és akkor a magyar állampolgárság megszerzését nem is említem, az egy másik fórum másik topicjába elegendő mesélnivalóval szolgálna)
Nem kevés erőfeszítésembe került egy kis határontúli városkából feljönni Pestre tanulni, és lenyomni szülői anyagi támogatás nélkül, és időszakos munkák mellett az egyetemet. Nem szívesen hagynám veszni.
Itt olyan sok okos ember van...várom az ötleteket továbbra is :-)
Geológus nem rossz, nem rossz...de már nem kezdenék neki újabb tanulmányoknak (kiégtem), inkább én tanítanék.
Üdv,
Liza

Egyjogász # 2011.01.22. 14:42

Nálunk az első előadások egyikén az előadó azzal nyitott, hogy a miheztartás végett közli, hogy az itt ülők közül a statisztikáik szerint 35-40 % fog jogászi diplomát szerezni, és a diplomát szerzők fele is csak a McDonaldsban fog állást kapni, de nem jogászként, hanem krumlisütőként.

A felhödülésre annyit pontosított, hogy jó-jó, lehet, hogy csak a diplomát szerzők negyede megy a Mekihez, a másik 25% a Burger Kingnél kap állást, és azt sem zárja ki, hogy a jogászi diplomára figyelemmel nem mindenki fog krumlit sütni, néhányuknak azt is megengedik, hogy hamburgereket gyárthasson..:))

Akkor azt hittük viccel, de néhány év, és bejön amit mondott:(((

Izaliza # 2011.01.22. 15:56

Kedves Orangeman,

csak hogy neked is válaszoljak:
Nem, nem tudtam, hogy ez vár rám.
De mellesleg ez nem érdekel senkit, és nem változtat semmin. Legfeljebb annyi pozitívum van benne, hogy nem okolom magamat miatta.

Kedves Többiek (is)

Nem tudom, hogy mennyivel lenne jobb ha szakközépbe jártunk volna valamennyien (mi jogászok) és más szakmánk lenne (szintén azonos). Ugyanúgy nem tudnánk elhelyezkedni a szakmánkban, nemde?

Üdv,

Liza

Legislator # 2011.01.22. 16:07

A geológus nem jó, annak külföldön is dolgoznia kell:-).


Sunshine after the rain.

hunfrakk # 2011.01.22. 16:51

egy Magyarországon szerzett jogász diplomát külhonban nem lehet hasznosítani érdemben
ez nem informatika, fizika stb.
itt magyar állig.rendszer, magyar Ptk., magyar Btk. tudorait képezik...

Naina # 2011.01.22. 17:46

Szia Izaliza!

Ne törődj azokkal, akik erősítik a negatív érzéseidet.Magadnak ártasz vele.
Mindennek meg van a maga oka és az ideje is, úgyhogy no para, aki kitartó és talpraesett az előbb-utóbb talál magának olyan munkát amiben örömét leli és ami a leginkább testhez álló a számára.
Lehet, hogy ez túl idealisztikusnak hangzik, de mutass egy olyan embert aki igazán életre való, talpra esett,jég hátán is megélek típus, magasan képzett és a Burger King-ben süti a hambit? Az élet azt igazolja, hogy az ilyen emberek megtalálják a helyüket.

Legislator # 2011.01.22. 17:50

Hunfrakk: attól még utazhatsz az állam pénzén...


Sunshine after the rain.

Izaliza # 2011.01.22. 17:58

Kedves Hunfrakk!

Nem tudom, hogy kijelentésedet milyen szintű tájékozottságra alapoztad, de téves, mindenesetre. Kicsit nézz jobban utána, azt javasolnám.

A Magyarországon szerzett jogi diploma igen könnyen honosítható pl. Szerbiában is.
Nem tudom, hogy esetleg olvastál-e már szerb polgári törvénykönyvet, vagy büntető törvénykönyvet, én igen, és ugyanazok az elvek alapján készült, persze szó szerint nem egyezik meg, dehát Magyarországon is folyamatosan változnak a jogszabályok, ez egy ilyen szakma :-)

Nemrégiben írtam egy cikket arról, hogy hogyan lehet valaki ügyvéd Zágrábban, Szabadkán...ha érdekel a téma bővebben itt pl. utána tudsz olvasni (Ügyvédek Lapja 2010. 3. szám)

Ami a többi szakmát illeti, ahhoz én nem tudok hozzászólni érdemben, hogy pl. informatikusok hogyan tudják honosíttatni a diplomájukat.

Üdv,

Liza

Izaliza # 2011.01.22. 18:05

Kedves Naina!

Köszönöm a pozitív szavakat!

Egyébként az igazi témára visszatérve, most azt találtam ki, hogy Pest Megyében próbálkozom, nemcsak a Fővárosi Bíróságon, hátha "vidéken" könnyebb, és olyan távolra mégsem kell utazni, ennyi plusz áldozat nekem még belefér.

Ha nem sikerül, akkor majd a szakvizsga után még próbálkozom majd egy bírósági titkár pályázattal, bár nem hiszem, hogy kívülről könnyebb lenne bekerülni.

Volt már esetleg ilyesmire példa a történelemben? :-)

További szép estét!

Üdv,

Liza

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.23. 15:59

A Pest Megyei Bíróság konkrétan a Hungária körúton van.

Izaliza # 2011.01.23. 17:57

Kedves Kovács_Béla_Sándor!

Köszönöm az információt :-)

Ennyire sötét azért nem vagyok, hogy a Hungária körutat vidéknek gondoljam (egyébként a pontos cím Thököly út 97-101), de azért kösz a bizalmat ;-)

Azt írtam, ha figyelmesen elolvasod, hogy Pest Megyében fogok próbálkozni.
Ide tizenvalahány bíróság tartozik, pl. Gödöllő, stb.

És nem egy volt évfolyamtársam dolgozik pest megyei bíróságon pl. Gödöllőn,stb.

De nem tartom magam tévedhetetlennek, ha rosszul tudom szívesen veszek minden új infót.

Szép estét!

Üdv,

Liza

Dr.Attika # 2011.01.23. 18:08

A PM-i Bíróság konkrétan a Thököly úton van.

Pest Megyei Bíróság
Cím: 1146 Budapest, Thököly út 97-101.
Postacím: 1443 Budapest, Pf. 175.
Telefon: 467-6200

Izaliza # 2011.01.23. 18:15

Dr. Attika!

Bocs, hogy megkérdezem, de te olvasod amúgy a fórumot, vagy mindig csak az utolsó bejegyzést? :-)

Mert esküszöm, hogy nem értem, hogy ezt mire fel másoltad ide.

Üdv,

Liza

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.23. 19:10

Keríts egy térképet DrAttia.

Dr.Attika # 2011.01.23. 20:41

Liza!
Elkezdesz begépelnivalamit, de nem látod az egyidőben elküldött más hozzászólást hozzászólást. Ha még közben bejön egy telefon- mint most- akkor elképzelhető, hogy két azonos tartalmú szöveg kerül fel egymás után.
Béla!
Nem kell térkép, már többször tárgyaltam ott. A bejárat a Thökölyről van, így a címe is az. Egyébként a polgári másod fok még feljebb van a Thökölyn egy külön épületben .

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.23. 20:47

Egy bazi nagy épülettömb a sarkon. Úgy hogy aki kijavítja azt, hogy a Hungária körúton van, az vagy csak a netről ismeri a címet, de nem tudja, hol is van, vagy szőrszálat hasogat.

Dr.Attika # 2011.01.24. 06:25

Te írtad Béla, hogy konkrétan a hungárián van. Hát konkrétan nem ott van. Ilyen alapon lehetne a Francia úton is, mert a másik oldalról az határolja. Bár a kettő közül a Hungária szimpatikusabb, mert mégis csak magyar és nem francia.

dr. Juci # 2011.01.24. 08:16

Na, akkor igazságot teszek a kolléga urak között: a Thököly-Hungária sarkán álló csúnya kockaház, amely a Thököly útra van számozva, a Budakörnyéki Bíróság és a Pest Megyei Bíróság épülete, ott tárgyalnak polgárit és büntetőt is, de figyelem, a Hungária krt-on található ún. Siemens-házban is vannak helyiségei a Pest Megyei Bíróságnak, tudomásom szerint ott található ugyanis az egész közigazgatási részlegük kezelőirodától tárgyalókig, voltam is már ott közig.tárgyaláson, tehát mindkét cím jó.

hunfrakk # 2011.01.24. 19:06
Dr.Attika # 2011.01.24. 20:38

Igy van Kedves dr.juci!
A közigazgatási kollégium ott székel a Siemens házban. Bélának igaza van, ezért a Pest Megyei Bíróság a Hungária krt-on van közigazgatásilag, első, másod fokú bíróságként büntető bíróságilag a Thököly úton, másod fokú polgári bíróságilag a Thököly úton feljebb, de hol van a Pest Megyei Munkaügyi Bíróság? Talán a Bácskai utcában?

vacsi # 2012.03.14. 16:07

Tud valaki segíteni, hogy hol van a Munkaügyi Bíróság?
Munkaügyi perben az első tárgyalás Pest megyei Munkaügyi Bíróságon, a Hungária körúton volt. Most visszajött a tértivevény Budapest Környéki Munkaügyi Bíróság, Bácskai utca címmel. Ez ugyanaz. A bírók között sem találom azt, akinél az első tárgyalás volt. Akkor hol lesz a második tárgyalás? Azt mondták, hogy külön meghívót nem küldenek, csak az időpontot mondták meg.

hunfrakk # 2012.03.14. 18:20

itt nem találod a bíródat?

http://www.birosag.hu/engine.aspx?…

Kovács_Béla_Sándor # 2012.03.14. 18:22

Természetesen nem rakták át az ügyet menet közben más bíróságra, és nem is költöztek el. (Csak a név új.)

Egyjogász # 2012.03.14. 19:31

Szerintem fel kellene terjeszteni valami díjra azt aki kitalálta a Pest Megyei Bíróság helyett ezt a Budapest Környéki Bíróság nevet.

Amellett, hogy teljesen pontatlan (Pest Megyének van olyan települése, amelyik közelebb van Békés vagy Bács-Kiskun Megyéhez, mint Budapesthez, így nem teljesen érthető, hogy egy Budapesttől 100 km-re lévő település mitől "Budapest környéke"), ezek szerint a laikusoknak - érthetően - teljesen megtévesztő is.

Józsi bácsi Nagykőrösön biztos nem fogja érteni, hogy ő miért kap egy idézést a "Budapest Környéki" bíróságtól, amikor ő soha életében nem lakott Budapest környékén...:)

Egyjogász # 2012.03.14. 19:31

Szerintem fel kellene terjeszteni valami díjra azt aki kitalálta a Pest Megyei Bíróság helyett ezt a Budapest Környéki Bíróság nevet.

Amellett, hogy teljesen pontatlan (Pest Megyének van olyan települése, amelyik közelebb van Békés vagy Bács-Kiskun Megyéhez, mint Budapesthez, így nem teljesen érthető, hogy egy Budapesttől 100 km-re lévő település mitől "Budapest környéke"), ezek szerint a laikusoknak - érthetően - teljesen megtévesztő is.

Józsi bácsi Nagykőrösön biztos nem fogja érteni, hogy ő miért kap egy idézést a "Budapest Környéki" bíróságtól, amikor ő soha életében nem lakott Budapest környékén...:)