Szakvizsga - "A " rész (polgár)


Danina # 2012.10.10. 07:22

Szia hekate!

a szakvizsga rendelet 17/C. § (1) bekezdése így szól:

E rendeletnek a jogi szakvizsgáról szóló 5/1991. (IV. 4.) IM rendelet módosításáról szóló 42/2012. (IX. 14.) KIM rendelettel (a továbbiakban: Módr.2.) megállapított rendelkezéseit - az R. 10. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak kivételével - akkor is alkalmazni kell, ha a Módr.2. hatálybalépését megelőzően a jogi szakvizsgára bocsátás iránti kérelmet már benyújtották.

ez nem azt jelenti, hogy aki a hatálybalépés előtt kezdett vizsgázni, annak a régi számítás marad? (pont a 10. § (2) (3) szól erről) nézd meg! :)

hekate # 2012.10.10. 06:47

Köszi Textilhal :) Igen, szép csendben, mert arra sem volt időm, hogy megnyomjam a bekapcsológépet a számítógépemen :) 4 nap szabim volt és éjjel-nappal tanultam, mindent feltettem erre a vizsgára, hogy sikerüljön, és tényleg csak akarni kellett :)))
Amúgy képzeljétek nem kaptam meg a bizonyítványomat, mint régen, hanem ugyanúgy részvizsga oklevelet kaptam és azt mondták, hogy majd két hét múlva megkeresnek, hogy személyesen akarom-e átvenni vagy postai úton.
A részbizonyítvány is máshogy nézett ki, mint régen. Ezen már szerepeltek az érdemjegyek is....
Eléggé furcsállottam ezt a sok változást és megnéztem a vizsga után, hogy mi van a szakvizsga rendelettel és hát nem szeptember 15-től módosították és egy csomó minden megváltozott, köztük a számítási módszer is. Nagyon kiakadtam. Nekem az új számítási módszerrel egy jeggyel rosszabb a végbizonyítványom, mint a régivel! És ezt méltánytalannak tartom. Én egy éve kezdtem el a vizsgát, akkor még az írásbeli is két jegynek számított, arra rágyúrtam keményen, hogy jól sikerüljön pont ezért, a polgárit meg utolsónak hagytam, mert tudtam, hogy abból nem muzsikálok olyan jól, de számolgattam a jegyeimet és megnyugtattam magam azzal, hogy bármi is lesz polgáron, megvan az általam kiszámított érdemjegy. Erre most basszus két héttel az utolsó vizsgám előtt hatályba lép az új számítási módszer....ami lehúzza az egész bizonyítványomat :( ne értsetek félre, nem voltam sose olyan aki aggódik egy hülye jegy miatt, de azért azt felháborítónak tartom, hogy mondjuk 3.99-es átlagra is közepes bizonyítványt adnak..... és az írásbeli jegy is most már csak 1 jegynek számít. Tegnap fel akartam őket hívni, megkérdezni, hogy most akkor mi van, de sok volt a meló és mire eszembe jutott volna, lekéstem a 4 órát, de csütörtökön tuti felhívom őket, hogy akkor most ez hogy is van... Szerintem úgy lenne méltányos, hogy aki még a régi rendszerbe kezdte el a szakvizsgát, annak már úgy számolják, aki meg 09.15. után kezdi annak meg a régibe... Miért érjen kevesebbet az én átlagom két héttel a módosítás után, mint előtte????
Jahhh és még valami: Valaki kérdezte, hogy a részvényfajtákat kérdezték-e és igen, nálam kérdezték, de nem nagyon mentek bele, amúgy rt-ből más nem volt, csak a kft-t vesézgették elég részletesen.
Na HAJRÁÁÁÁÁ!!! :)))

Kiszi # 2012.10.09. 12:13

Tettestárs!

Ez volt a jogiszaki.hu-n, anno én is ezt húztam és elfogadták jó megoldásnak a szóbelin is. A PK. 38. sz. állásfoglalás a lényeg. Bemásolom:

Megoldás:
Az elsőfokú ítéletet hatályon kívül kell helyezni, és új eljárás lefolytatására kell az első fokú bíróságot kötelezni.
A bírói gyakorlat szerint a veszélyes tevékenység folytatója az, aki a veszélyes üzemet fenntartja, tartósan üzemelteti. Azaz II. rendű alperes, mint üzemben tartó felelőssége nem száll át, ha csak ideiglenesen adja át a járművet. (Ptk. kommentár), így felelőssége a Ptk. 345.§ alapján megállapítható.
A bírói gyakorlat szerint, ha a veszélyes üzem üzembentartója elválik a közvetlen károkozótól, az üzembentartó a Ptk. 345.§ alapján, míg a károkozó (I. rendű alperes) az általános felelősségi szabályok - Ptk 339.§ - szerint egyetemlegesen felelhet a károsulttal szemben.
A bizonyítás nem mellőzhető a fékhiba, a féktávolságon belüli kilépés vonatkozásában, hiszen I. rendű alperesnek lehetőséget kellett volna adni a bizonyításra (339.§ alapján kimentési lehetőség).
Az I. fokú bíróság nem vizsgálta ki az üzembentartó, ezért a felelősségi formát sem alkalmazta megfelelően.
A bizonyítási eljárás nagymértékű kiegészítésére van szükség, ezért a Pp. 252.§ (3) bekezdés alapján végzéssel hatályon kívül kell helyezni az I. fok ítéletét.
(PK 38!)

Textilhal # 2012.10.09. 07:38

Hm...pár napig nem vagyok netközelben és mire visszajövök, Hekate szép csendben, csak úgy mellékesen, "AMÚGY" legyűri az utolsó szakvizsgáját!:-)))

Nem semmi vagy, gratulálok, nagyon ügyes voltál!

Azt a vigyort meg őrizgesd csak az orcádon még jó darabig, megérdemled!

HAJRÁ Többiek is!:-)

tettestárs # 2012.10.08. 16:58

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni az alábbi jogesethez:
F.P. nyíregyházi lakos Budapestre ment elintézni ügyeit, melyhez kölcsönkérte barátja Z.Z. autóját.
Budapesten egy zebránál már messziről észlelte, hogy gyalogosok kelnek át ezért megkezdte a fékezést, azonban az nem működött megfelelően, ezért elütötte az egyik gyalogost K.L.-t

K.L persze keresetet indított és kérte F.P marasztalását. F.P arra hivatkozott ellenkérelmében, hogy K.L. sem megfelelően járt el, és kérte erre vonatkozóan bizonyítási indítvány elfogadását.
K.L. perbe hívta az autó tulajdonos Z.Z.-t is.

A bíróság a keresetnek F.P vonatkozásában helyt adott, Ptk 345.§ 1 bek. alapján, és az okozott kár megtérítésére kötelezte. Arra hivatkozott, hogy a fék meghibásodása a veszélyes üzem körében értékelhető körülmény, nem indokolja a felelősség alóli mentesítést. A tulajdonos Z.Z. vel szemben a keresetet elutasította mondván, hogy nem vett részt a balesetben.
Felperes magatartását nem vizsgálta.

Fellebbeztek. Felperes azért h. a bíróság állapítsa meg az egyetemleges felelősséget. F.P pedig, hogy a bíróság vizsgálja felperes közrehatását és állapítsa meg Z.Z felelősségét.

Kérdésem az lenne, hogy milyen határozatot hozna a 2. fokú bíróság.

Nagyon köszi!
Fontos, ez volt ma az írásbelin a kérdésem.

milly28 # 2012.10.05. 17:32

Sziasztok!

Az ismétlésre hány napot szoktatok hagyni?

Részvénytársaságból a részvényfajtákat is szokták kérdezni?
Lehet nekem megy nagyon nehezen ez a rész, de szerintem nekem a csődeljárás meg a felszámolási eljárás egy napos tanulás lesz.....

Ti azt mennyi idő alatt tudtátok megtanulni??

Arra is gondoltam, hogy csak az egyetmi jegyzeteim taulom meg lesz ami lesz.

Dr.Attika # 2012.10.05. 14:32

Szia "hekate"!
Mostantól teljes értékű jogász vagy. Ez azt jelenti, hogy ügyvédként, jogtanácsosként eljárhatsz minden bírói fórum előtt. A saját ügyedben akkor is,ha a törvény jogi képviseletet ír elő. Lehetsz ügyvéd, ügyész bíró, jogtanácsos.
De most jön a neheze. Jogi szakvizsga szerinti képesítéssel eljárva már nem hivatkozhatsz semmire. Teljes értékű jogászként kezel a jog minden területén tevékenykedő ember. Most már nem mondhatod például, hogy az ártatlanság vélelme jogelv vélelem, hanem azt kell mondanod, hogy ideiglenes igazság.

marmi # 2012.10.05. 12:43

Sziasztok Sorstársak :-)

Minden elismerésem és Gratuláció!!!! azoknak, akik már sikeresen túl vannak ezen a szép vizsgán, gondolom egy leírhatatlan élmény, bárcsak én is itt tartanék.

Én most kezdem az egész herce- húrcát , polgárral kezdek vagy kezdenék, de már elment minden kedvem miután a novissimás könyveket megvásároltam (mert azt tanácsolták), de ahogy elkezdtem olvasni hááát…… mint egy zombi ültem a könyv felett. Kérlek írjatok pár sort, hogy miből és hogyan tanultátok/tanuljátok meg ezt a tömérdek anyagot. Hallottam olyat is aki a Római jog könyvvel kezdte, ez tényleg így van? vagy elég csak a törvények és esetleg pár jegyzet.

Van aki december körül megy? talán akkora lesz időpontom, de még nem kaptam róla értesítést postán, mivel 3 hónapig vártam az elektronikus regisztrációra, hogy majd úgy jelentkezem, de végül írásos jelentkezés lett belőle. Mi a tapasztalatotok? a kért vizsgaidőpont általában megadatik?

Légyszi írjatok valami ötletet, hogy miként és hogyan sikerült ezt a tömérdek anyagot elsajátítani :-((

Előre is köszönöm a tanácsokat, és ha van esetleg valami jó használható segédanyag az is nagyon nagyon megköszönném ha elkülditek az email címemre: dr.mmaria@gmail.com

Üdv mindenkinek!
Marcsi

hekate # 2012.10.05. 11:26

Sziasztok! Újra itt :) Az arcomról még mindig nem fagyott le a vigyor :) elmondhatatlanul boldog vagyok, és ezúton szeretném megköszönni mindenkinek aki itt a fórumon volt és segített és egymást segítettük, nagyon jó kis csapat volt és lesz is ezek után. Sok erőt adtatok, segítséget és támogatást amiért hálás vagyok és leszek és ha valakinek bármi kell amiben tudok segíteni csak szóljon :)

Na tehát akkor a beszámoló:

Tegnap vizsgáztam ugyebár és a Kúriára kerültem. Aznap két bizottság volt polgári jogból, mind a kettő a Kúrián vizsgáztatott, de nagyon kevesen voltunk. Az egyik bizottságnál hárman, a másiknál meg négyen voltunk. Az elnök Legfelsőbb bíró volt, a másik kettő meg azt hiszem törvényszéki bíró, a neveket sose tudom megjegyezni sajnos :( 2 férfi volt és egy nő, a nő kérdezte a gazdasági jogot.
Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, mindenki átment a mi csoportunkba.

Na szóval a kérdéseim:

PTK:

  • a személyiségi jogoknál a jogvédelem eszközei
  • semmisség, megtámadhatóság, mikor kezdődnek a megtámadási határidők, mi a különbség a kettő között
  • felelősségnél az általános és a veszélyes üzem

PP:

  • megállapításra irányuló kereset
  • törvényszék első fokú hatáskörébe tartozó ügyek
  • ugró fellebbezés
  • sajtóhelyreigazítási per (hogyan dönthet a bíróság, a helyreigazító közleményben kell-e bocsánatot kérni-NEM)
  • ha a jegyző eljárása után a birtokperben ki a felperes -alperes, ezt azért kérdezte, mert ez kivétel, ez nem közigper, tehát nem az önki ellen kell megindítani, hanem a birtokos és a birtokháborító között folyik a per és így mivel nem közigper, helyi bíróság jár el elsőfokon és nem a törvényszék.

Gazdasági rész:

  • kft (ha akarok egy kft-t alakítani hogyan kezdem, kihez megyek, mit kell beadni, hogyan, kinek)
  • pénzbeli, nem pénzbeli hozzjárulás
  • szövetkezetről kérdezett még (hány fő alakíthatja, felelőssége)
  • egyszerűsített felszámolás (mikor kell, szerintem a cégeknek hány százaléka veszi ezt igénybe- 90%-nál is több)

Most ennyi jut eszembe. Az én tapasztalatom a következő: Én mindig könyekből szerettem tanulni, nekem mindig mankót jelentettek, de ennél a résznél be kellett látnom, hogy ez nem fog menni. Megvettem minden könyvet és elcsesztem kb 3 hónapot mire végigolvasgattam a sok hatálytalan szart. Mikor már kezdtem kicsúszni az időből, elkezdtem csak törvényt tanulni és sokkal gyorsabban haladtam vele és a tapasztalatom is az, hogy leginkább a törvényt kérdezik, nem magyarázkodást hozzá. Ha tudod a törvényszöveget az elég. Én a PTK,CSJT, PP,BV, GT, Ctv és a csődtörvényt tanultam és nekem elég volt. Igaz hogy kérdezett ezen kívül is (pl.: szövetkezet) ezt nem is tudtam, de ha ezeket a törvényeket tudod, át kell hogy engedjenek. Nekem egyszerűen ennél többre nem volt kapacitásom és ennyi elég is volt nekik. Lényegretörőek voltak és nem vesztek el a részletekben. Így a végén már mondhatom, hogy mind a 3 vizsgám ilyen volt. Úgyhogy nem elveszni a részletekben, arra úgy sincs idő és HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁ....
Fdori neked külön szorítok bármikor is mész, Textilhal neked meg priviben hosszaban... Pusssszzzz

Nenikő # 2012.10.05. 07:31

Sziasztok!

Júniusban sikertelen volt a gazd. rész és most szembesültem, hogy csak okt. végére van szabad időpont a rendszerben, de addig lehetetlen felkészülnöm gyerek mellett.
Ha jelentkezem, de elhalasztom mondjuk januárra, akkor még benne vagyok a fél évben, vagy akkor a teljes vizsgát újra kell letenni?
Szerintetek??????

fabma # 2012.10.05. 07:20

http://www.felszamolas.com/…lasi-eljaras

Itt van az FA-ról egy összefoglalás

milly28 # 2012.10.04. 20:22

Sziasztok!

Gazdjogból nincs valakinek kidolgozott tétele felszámolás, csődeljárás???

Most érzem azt, hogy nem érek a végére és még ismételni is kéne.......

Előre is köszi..

hekate # 2012.10.04. 17:14

Haliho!!! Vidamsag van :) szakvizsga kipipalva :) Jah es az okostelomrol irok, amit csak azert szerEztem be hogy ide irjak :D bovebben holnap! Pusz mindenkinek!

Textilhal # 2012.10.04. 13:58

Rafina67, 6 hét tuti elég, annál többet már szinte bűn is tanulni egy szakvizsgára. Ha jól beosztod és nem amortizálod le magad már a legelején, akkor bőven megtanulod. A 6 hetet ésszel oszd be, fokozatosan növeld az intenzitást. Pl. első 2 hét legyen csak olvasás, a végére hagyj 4-5 napot ismétlésre, illetve a neccesebb részekre, a két időszak között meg kőkemény tanulás. Kb. így csinálnám.

Fdori, te érzed, szerintem azért próbáld meg, de majd jövőhéten meglátod, október közepéig még azért van legalább kőkemény 11 napod!

Hekate...elvileg ma vizsgázik, korábban október 4-ét írt. Remélem sikerrel jár, én szorítok neki!

Persze mindenki másnak is.

HAJRÁ!

Rafina67 # 2012.10.04. 12:13

Sziasztok!

Két vizsgán túl az a tapasztalatom, hogy csak tétel szerint kérdeztek, de azt alaposan. Ha olyat kérdeztek, ami nem tétel én mondtam, hogy ez nem volt a sorban és hagyták is.
Azt nem értem hogyan lehet egy tétel három sor egy másik, meg harminc oldal. Egyébként sem barátom ez a rész.

Még jó, hogy a sztárjogászok grafomániások és szinte minden témáról írnak a honlapjaikon.

A jogiszakinak én is nagyon örülök, de sajna sikerült olyan formátumot találni a nagyobb anyagokhoz, amit nem tudok kezelni:-(

Még mindig nem tudom, hogy elég-e hat hét vagy sem.
????

fdori # 2012.10.04. 06:44

Szia Textilhal!

Egyenlőre még okt. közepe a vizsga. De eddig nem nagyon tudtam tanulni, talán most hétvégétől, ill. fél napokat fogok dolgozni jövő héttől.
Gondolkoztam a halasztáson, nem a megfutamodás, de sajna nem úgy alakultak a dolgok...így nem tudtam idáig tanulni. Jövő hét elején meglátm, h hogy állok.
Csak a 10ezer ft halasztási díjat sajnálom, de nagyon.

Hekate? Te lassan vizsgázol, nem??

Berényi Miki # 2012.10.04. 05:26

Szerintem ne így tanuld, mert nem tételeket kérdeznek. Hanem pl "hiánypótlás nélküli elutasítás esetei" vagy "mit kell benyújtanod hogy ne utasítsák el a kérelmedet hiánypótlás nélkül".

milly28 # 2012.10.03. 21:55

Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek gazdjogból, ahol egy fejezeten belül a tételhez oda írtak címeket, akkor vajon nem kell az egész fejezet?
pl.: cégbejegyzés és változásbejegyzés, mert utána írták, hogy hiánypótlás nélküli elutasítás, szóval tök nem egyértelmű, hogy most az egész fejezetet kérik e?

Előre is köszi

linn # 2012.10.02. 18:17

De jó, de jó, újraindult a jogiszaki! Hálás köszönet, kondidori. Jön valaki november/december környékén vizsgázni?
Szép estét!

kondidori # 2012.10.02. 06:37

Sziasztok!

A jogiszaki.hu "A" részét újra indítottuk tegnap éjjel.

Elnézést a hosszú műszaki hibáért, de egy darabig bíztunk abban, hogy a tárhely szolgáltató megoldja a problémát, de végül is eluntuk a várakozást és inkább újra raktuk az egész oldalt.

Textilhal # 2012.10.01. 16:20

Hekate, Fdori...mi a nagy harci helyzet nálatok?

Marad az október 4. / október közepe?

Hogy álltok?

Idegek? Anyag-feldolgozottság mértéke? Halasztási vonzalom erőssége?

Tudjátok, bárhogy is van: HAJRÁ!:-)

n.beregszaszi # 2012.10.01. 14:13

Sziasztok! Esetleg valaki át tudna nekem küldeni emailben a gazdaságis írásbeli rész korábbi példáit? Előre is köszönöm! n.beregszaszi@gmail.com

fabma # 2012.10.01. 08:47

Ez iszonyat!!!!

valykaly # 2012.09.28. 06:39

Sziasztok!
Tegnap voltam Kúrián vizsgázni, sikerült és nagyon rendes bizottságot fogtam ki.:) Egy bírónő volt az elnök a Kúriáról, Pécsi Ítélőtábláról volt a Gt-s hölgy és egy ügyvég volt, aki ptk-t kérdezett. Kérdéseim amikre emlékszem: Társasház speciális alapításának szabályai, tagok és tulajdonosok felelőssége a hasznok és károk viselése terén, semmisség-megtámadhatóság-érvénytelenség-hatálytalanság, na erről mindent külön egyes szerződéseknél is, állagörökös,Pp. alapelvei, keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának esetei, kereset és keresetlevél elutasításának különbsége,hatályának fenntartása,elsőfokú tárgyalás végig,különös tekintettel a tanácsvezető elnök feladataira(itt példákat kérdezett, hogy ha ez és ez történik a tárgyaláson mit tesz a bíró), felülvizsgálat :) (erre valahogy számítottam), közig perek, valamint pár apróbb kérdés is volt. Gt: átalakulás szabályai,átalakulás cégbejegyzés utáni feladatai, betéti társaság fogalma, felelőssége, vezető tisztségviselők felelőssége minden társaságnál, ezt össze kellett szedni, végelszámolási eljárás elejétől a végéig, határidőkkel, felszámolásból is volt pár kérdés. Ennyire emlékszem, de még ptk-ból is volt egy-kettő ami nem jutott eszembe.
Nem voltak nehéz kérdések, viszont pontos válaszokat vártak, mellébeszélésnek nem volt helye. Remélem kicsit segíthettem azoknak, akik most készülnek, nekem is sokat segített, amikor valaki megosztotta itt a tapasztalatait.
Mindenkinek további sok sikert, kitartást és jó felkészülést (jöhet a C-rész...)

signorina # 2012.09.27. 07:45

Sziasztok!

Ha valakinek vannak polgári eljárásjogból írásbeli feladatai, kérem szépen e-mailben küldje el.

Köszönöm!