Gyerekről való lemondás

Lilly,

a jogi tanácsadás valóban nagyszerű, gondolom az érintettek hálásak érte. Derill több helyen kifejtette, hogy a családjogban a dolog természetéből adódóan ki kell vesézni az érintettek magánéletét, ez számomra is természetes és nem is vitatom.

Úgy általánosságban pedig... soha nem is tagadtam, hogy vannak nők, akik aljas módon elbánnak volt férjükkel azáltal, hogy nehezítik a a láthatást, piszkolják az exet, ahol tudják (s ezzel nagyon is elítélhető módon a gyermekkel tolnak ki) Ez ellen meg kell próbálni tenni, ebben egyetértek Derill-lel.

Van ám azonban az elvált szülőknek egy másik csoport is. Olyan szülők, aki elváltak és ezután a legtökéletesebben tettek arra, hogy mi lesz a gyerekkel erkölcsileg, érzelmileg, anyagilag.

Nem tudom mennyire megfogható jogilag ez a kategória, meg hogy is lehetne a törődést kikényszeríteni?

Szinte már hallom, jön a sztenderd válasz, hogy a vállalt gyermekéért mindent meg fog tenni az elvált szülő (is). Van, aki valóban, mindent és le a kalappal előttük, minden elismerésem. DE VAN, AKI NEM. Sokan vannak, akik nem. Derill (nem konkrét ügy konkrét problémájára gondolok) általános eszmefuttatásaiban EZT az oldalt szokta nem észrevenni/figyelmen kívül hagyni. (max annyit mond, szülő megnézhette volna, kinek szül gyereket. Lehet, hogy nem nézte meg jól/az is lehet, hogy rosszul döntött, de ETTÕL FÜGGETLENÜL A PROBLÉMA FENNÁLL.

...és mindettől függetlenül le a kalappal Derill segítőkészsége előtt.

Domboldal, nem hiszem, hogy kötözködnöd kéne derillel... Nagyon nagy tudású, roppant segítőkész és ugye nem jönnek rosszul az ingyenes jogi tanácsok senkinek... Szerintem pedig külön jó, hogy az "ellenfél" oldaláról közelíti meg a dolgot, hiszen így tud csak átgondolásra késztetni. Persze, ez az én véleményem.
Derill, megkaptam a mailedet, majd válaszolok rá, csak most a szolgáltatóm valamit mahinál és nem tudok mailt küldeni.

Derill,

szerintem meg te nem ismered ennek a dolognak a másik felét (avagy következetesen nem akarsz tudomást venni róla).

Nézd, derill, én már nem töröm magam. Az egész apaági rokonság tojik a lányomra, akkor én minek erőltessem?! Volt egy sógornőm, akivel gyakran összejártunk, ráadásul a férje edzőtársam volt. A pindur születése után felhívtam, a férje vette fel, nagyon kedvesen megígérte, hogy persze, meglátogatnak... Azóta is (ez volt 2004. januárjában) látogatnak... Volt egy apósom, egy szuper jó fej öregúr, akivel imádtuk egymást. 2004. januárjában felhívtam, hogy őt vajon érdekli-e az unokája? Persze, mondta, vigyem csak ki nyugodtan hozzá (egy fenyvesben laknak)! Két órát beszélgettünk, közben a 2 hónapos unokája teljesen aranyos volt - többek között akkor derült ki számomra, a volt élettársam miket hazudott össze. Hisz az apjának is azt mesélte be, hogy én egyszerűen leléptem. Amikor elmeséltem a (volt) apósomnak a történetet, azt hittem, szívinfarktust kap... De végülis nem akartam bemártani a fiacskáját, mondtam neki, hogy mivel jóban voltunk, ha továbbra is kíváncsi az unokájára, szívesen kihozom, anélkül, hogy egy szót is ejtenék a fiáról. Rendben, mondta, de neki helyre kell tennie a dolgokat magában, várjam meg, míg telefonál! De esküdjek meg, hogy megvárom, amíg ő keres engem... Hát azóta is telefonál... A volt pasim nagyobbik gyereke egyszer szembejött az utcán, éppen a lányomat toltam a babakocsiban. Tüntetőleg elnézett a fejem fölött, nemhogy köszönt volna... Derill, mondd meg őszintén, minek tukmáljam rá a lányomat egy olyan családra, akinek nincs is rá szüksége?! Szerintem teljesen felesleges. Vagyunk jó sokan, akik szeretjük, köztük van nem egy férfi, pl. az öcsém, aki egy óriási hóhányó (talán még gengszter is), de ha a lányomról van szó, képes 350 km-t utazni, csak hogy minden rendben legyen...
Hát ennyi, röviden. Máig nem tudom, hogy ismerhettem félre ennyi embert magam körül!!! Azt hittem magamról, egy értelmes emberke vagyok... Na püff neki...
Hogy hogy lesz egy homóból férj? Hát sehogy. :) De kit érdekelnek holmi földi, kárhozott örömök?! :D (naná, hogy engem...)

Lilly: ez oké, de hogyan lesz egy homobol férj? Szerintem sehogy, hacsak át nem operáltatod magad pasivá.

Tudom, hogy elismerted, ezért írtam példaként. Tudod nagyon becsülöm azokat, akik belátják, ha hibáznak, és próbálnak rajta változtatni. Bár mindenki ilyen lenne. Ha ugyanis nem látja be valaki a hibáját, marad olyan, amilyen volt, mert eszébe sem jut, hogy változtasson.

Az érzés ismerős, de épp azért, mert az ilyen érzésnek igazán nagy veszélyei vannak, ilyenkor könnyen cselekszik az ember meggondolatlanul, és az esze ilyenkor a rózsaszin ködbe (alsónemübe) vész.

Egyébként azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha elvinnéd a lányodat egy vércsoport vagy genetikai vizsgálatra, és odaadnád neki az eredményt azzal, hogy bármikor ellenőriztetheti, hogy ő az apa vagy sem. Addig furdalná a kiváncsiság, mig lehet, hogy elmenne (bár a pasik elég lusta fajta, főleg, ha orvosról van szó). Na mindegy, csak gondolat volt. Lehet, hogy nem ér ennyit az egész. De ha egyszer majd a lányodtól vért vesznek valamiért, akkor kérd szerintem, hogy ezt is vizsgálják (apaságihoz vércsoportvizsgálat).

Egyébként derillnek teljesen igaza van. Én is hibás voltam, habár sosem állítottam ennek az ellenkezőjét. Több dolgot is másképp kellett volna csinálnom, akkor talán nem jutok idáig, vagy nem jutunk idáig. De ő volt az IGAZI, szenvedélyesen szerettem, tökéletesnek láttam, bármit elnéztem neki, sőt, ő volt az egyetlen, aki minden rosszat ki tudott hozni belőlem (sosem vitatkoztam még senkivel olyan hevesen, mint vele, mindaddig bárkivel szemben meg tudtam őrizni a hidegvéremet. Hát vele nem...). Nagyon sok mindent kellett volna másképp csinálnom. De sajnos ennyire nem tudtam kibújni a bőrömből. Nem láttam tovább az orromnál, pedig egyetlen olyan ismerős nem volt a közelemben, aki ne figyelmeztetett volna... (szülők, barátok, munkatársak, mindenki csak óvott ettől a pasastól. De én ebből semmit nem voltam hajlandó észlelni...). Aztán a kapcsolatban is sok mindent másképp kellett volna csinálni. De mostmár mindegy. Akármit is csinált velem, ketten kellettünk hozzá. Egyedül azért haragszom rá, amit a lányával művel. Õ nem érdemelte ki azt, hogy le sem sz...a! Habár, ha az ő fejével gondolkodunk: végülis, lehet, nem is az ő lánya... Hehhe... Régen kínomban röhögtem. Most meg már csak úgy megszokásból. Mindenesetre tanultam az esetből, ebben biztos vagyok.

Sebaj, derill, csak eljöttök néha a cuccáért, nem? :)
Érdekes felfedezést tettem: a legjobb férj a homoszexuális. Teljes szövetséget lehet vele kötni, nincsenek vérremenő viták, mert sokkal finomabban gondolkodik, mint egy vérbeli pasi, nincs féltékenykedés és nincs rivalizálás. :D :D :D Viszont tökéletes véd- és dacszövetséget lehet kötni vele, ami ugye, mint tudjuk, a házasság nem elhanyagolható előnye...
:D :D :D

Lilly: a fiam jár oda, de attól még összefuthatunk:)

Domboldal: ez igaz, vannak mindenféle apák. Azonban Te nem ismered szerintem ennek a hátterét. Sokszor előfordul ugyanis, hogy anyuka pont a kapcsolattartásra szervez a gyereknek valamit, és egy idő után az apák besokallnak, és azt mondják, hogy elég volt, az ő programjukat ne az anya alakitsa. Kapcsolattartásra ők csinálnak maguknak programot a saját baráti körrel, saját családtagokkal, vagy csak egyszerüen kettesben lesznek a gyerekkel és kész. Ha egy apa nem ugy érzi, hogy ez megint az ő szivatása, akkor nem szokott keresztbe tenni, ez az én tapasztalatom.

Természetesen van másmilyen is, de ezekben a másmilyen esetekben nagyrészt a nő legalább ugyanannyira hibás, mint a pasi. Ha megnézed Lilly esetét, kizárt dolog, hogy a pasinak az ilyen tulajdonságait nem lehetett előre látni. Lila ködben nem szabad férjhez menni és gyereket szülni, mert ilyen eredménye is lehet, és Lilly sem mondhatja, hogy csak a pasi volt a hibás, hiszen ő választotta ezt a pasit. Én nyilvánvalóan ilyen pasinak nem szültem volna gyereket (3 évig éltem együtt a férjemmel, mielőtt összeházasodtunk és gyermeket terveztünk). Akkor már tudtam a legfontosabbakat, pl. hogy alkohol hatására nem válik agressziv vadbarommá, és a legrosszabb tulajdonságait is képes leszek hosszu távon elviselni akkor is, ha még rosszabbá válnak majd. De ha mégsem, és elválok, akkor sem vettem volna el a fiunkat tőle a fiunk érdekében, ahogy tette ezt Lilly is. Aztán a volt férjének vagy megjön az esze, vagy soha. Ezen Lilly már nem tud változtatni, azon viszont igen, hogy a lányát esetleg az apa is minden erejéből támogassa, segitse, amikor arra esetleg szüksége lesz.

Derill: akkor néha összefuthatnánk... :)
domboldal: nekem mondod, hogy nem csak gáncsnélküli lovagok vannak?! Nem tudom, elolvastad-e az én sztorimat, de a volt élettársam igencsak messze van a gáncsnélkülitől... Meg a lovagtól is... Csak azt nem értem, hogy nem vettem észre... Hogy lehet az, hogy az imádat így elvakított... 36 hetes terhes voltam, amikor egy hétvégét az érdi barátnőmnél töltöttem (kutyáztunk ezerrel, ő tenyésztő, én meg csak tanultam tőle). Mire hazaértem, mindenből két dolog fogadott: kávéscsésze, kiskanál, tányér, miegymás... Tudni kell, hogy a pasas rendmániás volt, vagyis, mindenből csak egyet használt, ha egyedül volt, azt is azonnal elmosta és az elmosottból evett-ivott újra... Aztán találtam egy e-mailt... Aztán az én telefonomban (!) egy ismeretlen telefonszámot, mint később egy barátnőm kiderítette, egy hölgyeményé (jah, persze, az nem volt terhes, a vizesedés miatt nem hízott harminc kilót, és nem kellett neki kórházba sem járnia...). És ez még csak a kezdet volt... A végén én lettem a hibás, ő természetesen soha nem csalt meg senkivel, de én őt tutira, nem is biztos, hogy övé a gyerek, csak akkor hajlandó bármilyen papírt aláírni és a nevére venni a gyereket, ha csináltatok vérvizsgálatot, mert ő vadidegen kölkét nem istápolja (szó szerinti idézet... Más kérdés, hogy én az ő két gyerekét éveken át istápoltam, nem is akárhogy...), s ő addig nem szereti, amíg ki nem derül, hogy az övé... Mindezt 2 héttel a szülés várható időpontja előtt... Nem részletezném a következményeket... Elég annyi, hogy 2 hétig anyám tartotta bennem a lelket, 2 hónap alatt lefogytam a 30 kilót, nem ettem 6 héten keresztül, csak ha anyám belémdiktált valamit, sírva feküdtem, sírva keltem, még álmomban is engem bántott, a semmiért... Vízen és cigarettán éltem (nem a gyerek mellett, természetesen, de ivás és drog helyett jó volt ez is), tejem egy csöpp nem volt, de az idegeim is felmondták a szolgálatot, olyan beteg lettem, hogy a süllyedésem 11-szerese volt a normál értéknek, a többi véreredményem legjobbja is 7-szerese volt a normál értéknek... No és természetesen körbehazudta a várost, hogy én mentem el, és neki fogalma sincs, hogy miért... Fuhh, még most is reszketek, ahogy visszaidézem azokat az időket. De még egy évig nem hagyott békén, megfenyegett, hogy kihívja a rendőröket, ha el merem vinni az általam vásárolt bútoromat, bosszúból lenyúlta a telefonomat, nem is sorolom... S látod, mégis képtelen vagyok arra, amire sok "anyuci" ennél sokkal kevesebbért vetemedik: én nem használom ki a lányomat ellene, sőt, hébe-hóba átviszem hozzá (habár ő nem kíváncsi rá, bár egyszer megfenyegetett egy apasági perrel, de körberöhögtem...)... Áh, mindegy. Bocs az offért.

Vikus, nekem van másféle tapasztalatom is az apás hétvége kontra hétvégi gyerekprogramról.

Az én gyerkőcöm most kezd belenőni a gyerekzsúr korszakba; az elmúlt évben kis társai szerveztek jónéhányat. Szombat délután, kb. 4-től 6-ig, lakáson vagy játszóházba, szülő ottmarad vagy sem, kedve szerint. Ottmaradó szülők közt apák, anyák vegyesen.

Egy kisfiú kéthetente láthatáson van elvált apánál (földrajzilag kb. 5 buszmegállóval arrébb) Valahogy úgy jött ki a lépés, hogy a kb. 7-8 zsúr többsége apás szombatra esett, az elvált házaspáron kívülálló okokból (lévén, hogy más szervezte) Az anyás hétvégeken eljött a gyerek, az apás hétvégeknél apa jó előre kikötötte, hogy nem hozza el. Hogy miért? mert nem.

A kisfiú péntek délután, meg hétfő reggel ilyenkor sírt a többi szülő szeme láttára, merthogy kimaradt a jó közös programból...

Mibe telt volna, hogy elvigye a gyereket az áhított programra? Mi történt volna, ha beül a többi jelenlévő apa mellé a sarokba egy és miközben kitárgyalják a hétvégi meccset és a politikai helyzetet, együtt örülnek a skacoknak? .......

Nemcsak gáncsnélküli lovag elvált apák vannak ugyanis....

Vikus: vagy mondjuk az apa is elmegy osztálykirándulni.

Ha volt már bírság kiszabva, akkor ne csak a gyámügyre, hanem a rendőrségre is menjetek el, ha nem adja oda, és hivatkozzatok a Btk. 195. § (4) bekezdésére, kérjétek, hogy ez alapján indítsanak eljárást (közvádas) az anya ellen. Meglátjuk, hogy erre mit lép. Kaphat egy év fogházat. És minden alkalommal ezentul, ha akadályozza a kapcsolattartást, akkor gyámhivatal, rendőrség.

Lily: a fiamat is oda vették fel:)

Szia Lilly!
Voltunk már tanúkkal 2-szer, akkor nem reagált az anya a csegetésre, most hétvégén megint megyünk, meglátjuk. az ügyet beadtuk a gyám.hat.-hoz, most várunk.
Megint eltelt 2 hónap, hogy a párom nem látta a fiát.

Vikus, erre írtam azt: ha ki akarok baltázni a volt párommal, ha bosszút akarok rajta állni, ha iszonyatos sérelmek értek, amiket nem tudok megbocsátani és vissza akarok fizetni neki belőle valamennyit, akkor fogadok 2-3-4-10 verőembert és félholtra veretem (esetleg még ott is vagyok és jót röhögök a kínjain)... DE NEM A GYEREKET HASZNÁLOM FEL RÁ!!!! Egyszerűen megáll az eszem... Szerencsétlen kis kölyök... Nem ártana a következő 2-3 hónapban tanúkkal mennie a párodnak, hogy esetleg később bizonyítható legyen az "anyuci" hozzáállása... Nem?
Derill: a gyerkőc szorgosan tanul angolul, mert van pár mese (Mickey Mouse, Donald Duck, Ice Age, Nemo), amik nincsenek meg magyarul... :D Egyébként nem hiszem, hogy halálra fogja látogatni az apját, mert az még arra sem méltat, hogy bejelentse: külfödre megy dolgozni (addig meg már az én lelkiismeretem sem terjed, hogy rákérdezzek nála...)... No mindegy, tegnap voltunk Pesten, harmadjára sikerült beiratkoznom negyedévre (ez a Pázmány arra tökéletes, hogy agyonkomplikálja az ember életét. De legalább felkészít a jövendő munkámra... :D), a leányom egész végig arról próbált meggyőzni, hogy látogassuk meg a mostani páromat (pesti a szentem, én kecskeméti vagyok, de a hét napból 4-5-öt itt tölt)... :D Meglehetősen imádják egymást. :D Csak most külföldön van egy hétig.

Szia Derill, Lilly és a többiek!
Olvasom miről írtok, gondoltam én is hozzászólok, persze nem a jogi(ahhoz nem értek) csak az érzelmi oldalához. ( derill, mi már "beszélgettünk", Lilly, ha gondolod lejjebb Te is megnézheted, "gyermekláthatás-kérdés Derillhez" a címe)
Szóval nekem ezügyben van negatív és pozitív tapasztalatom is. Negatív sajnos a párom és exe, pozitív pedig lányom apja és saját helyzetemből. (legalábbis remélem jól csinálom a dolgokat)
Most értem haza szülői értekezletről, volt egy olyan szituáció, hogy az oszt. főnök mondta, ezen és ezen a hétvégén oszt. kirándulást tervezünk. Az egyik anyuka szólt, hogy nekik az nem jó, "apás" hétvégéjük van. nem lehetne áttenni? Mi, többi szülő természetesen beleegyeztünk. Eszébe sem jutott, hogy ne menjen az apához azon a hétvégén a gyerek, hogy tegyék át a láthatást másik hétvégére, mint ahogy a tanárnő sem ragaszkodott csak ahhoz a hétvégéhez, egyetlen gyermek miatt áttette. ( azért ehhez is kell egy kis intelligencia, gondoljátok el a gyermek helyzetét, apjánál tölti a hétvégét, de közben csak arra gondol, hogy a többi 20 gyerek most kirándul, vagy fordítva, kirándulni megy, és közben az jut eszébe, hogy apával most milyen jó lenne-gondolom így látná hisz "már " 9 évesek)
Ezt csak azért írtam le, hogy lássa mindenki, lehet így is. Tényleg a gyemek érdekeit nézve.
Szeretném megérteni a " másként gondolkodó anyákat", de nem megy. Mi a céljuk? Mert az, hogy mi motíválja őket, az egyértelmű: nem tudnak túllépni saját sértettségükön, megbántottságukon, dühükön.
Mindenkinek csak ártanak a viselkedésükkel, csak sebeket ejtenek, kifordulnak önmagukból, és tényleg mindenre képesek. Nem képesek megérteni, hogy a gyermek, aki sok esetben számításból fogant meg, nélkülük is kell az apjának.
Tudjátok nálunk hogy telt el a 8 hónap, amíg a párom lejárt meglátogatni a kisfiát?
A láthatás előtt egy nappal már mindannyiunk gyomra görcsben állt, hogy vajon most mit fog kitalálni az anya. A láthatás napján egyikünk sem tud enni, hasmenés az idegtől, a feszült várakozás, és szinte mindig bejött amire vártunk. Mindig kitalált valamit, és túl fájdalmas lenne most leírnom, hogy miket.
Egy esetet mondok el, de volt / lesz ilyen még ezer. Egyszer a kisfiú-kb 6 hónapos lehetett- beteg volt, amikor párom lement látogatni. Anyja elmondása szerint egész éjjel hányt, lázas volt. Párom ottléte alatt is hányt egyszer. Pár hónap múlva a bírósági tárgyaláson azt mondta az anya, annyira fél a gyerek az apjától, hogy a múltkor is addig sírt amikor meglátta, míg elhányta magát.
No comment.
Kiváncsi vagyok mikor lesz elégedett?
Akkor, ha majd a kisfiú megkérdezi az apját, apa mikor nőtt ki az első fogam? Mi volt a kedvenc játékom? Mikor kezdtem el járni?
Hogy aludtam el esténként?
Ha ezekre az apa azt válaszolja, "nem tudom kisfiam", akkor elégedett lesz? Ha a párom zokogva nézegeti a fényképét, akkor elégedett?
Ha már megfosztotta az összes, meg nem ismételhető, újra át nem élhető élménytől apját és gyermekét, akkor jó lesz?
Ezek az anyák egyik reggel felkelnek, belenéznek a tükörbe és azt mondják: " Igen, f...a csj voltam, ezt akartam, dögöljön meg a szemét!
Egy ilyen helyzetben csak vesztesek vannak.
Mindkét fél, de legfőképp a gyermek. Aki nem érti az egészet.

Azt hiszem Lily amit Te csinálsz az az, hogy élni és élni hagyni. Ez az én elvem is. Nem eröltetek rá senkire semmit, és tudomásul veszem, ha más ugy akar élni, ahogy. Max meg van a véleményem.

Na igen. Ilyenkor szokott anyuci faképnél maradni, és ilyenkor jön az, hogy öregkorára senki rá sem néz. De ez jelenleg nem érdekli, akkor meg majd ugysem érti. Ennyi esze nőtt. A lelkiismeretével? Szerintem fogalma nincs mi az.
Valahogy az én tapasztalatom szerint is, és nem csak kamaszban.

Akkor legalább meg fog tanulni a lányod angolul, ha felnő, mert biztosan fogja látogatni az apját.

Szerintem is képesek. Én például ha valaha is elváltam volna (tervezni sem terveztem még hasonlót sem), biztos, hogy a férjemnél hagytam volna a fiamat. Kb. 6-7 éves koráig iszonyatosan anyás volt, azóta hihetetlenül apás - bár utóbbi időben erőteljesen kezd önállósodni, de hát 20 éves lesz lassan. De fontosak vagyunk neki, ezt mutatja, kikéri a véleményünket, szeret velünk lenni stb. - tehát kizárt, hogy el bírtam volna tőle szakitani. Tönkrement volna (mindkettő, és ettől én is).

Köszi, Péter, ezt bóknak veszem...
Derill: ez katasztrófa... Alapvetően talán az lehet a gond, hogy az emberek képtelenek előre gondolkodni: egy ilyen barom (pardon, pardon...) "anyuci" sosem gondol arra, mi lesz 10-15 év múlva?! Hogy fogja elmagyarázni a gyerekének, hogy miért ilyen rossz a kapcsolata az apjával (egy kamaszban úgyis felmerül!)?! S ha véletlenül, "anyuci" minden erőfeszítése ellenére a gyerek meghallgatja a másik felet is, és rájön, hogy mégsem olyan gaz rohadék, mint ahogy azt neki éveken keresztül beállították... És hogy számol el a lelkiismeretével?! Tapasztalatom szerint egyébként egy kamaszban csupán ellenérzéseket szül az, ha az egyik szülő szapulja a másikat... Nem egy ilyen kamasszal találkoztam. A dolog erőteljesen visszaütött...
Egyébként nem nagyon kell áthordanom a lányomat a biológiai apjához, mert 15. után kitelepül Angliába (s ezt természetesen nem tőle tudom)...
Nna, megyek hajat mosni...
Ja, még valami: nő létemre biztos vagyok benne, hogy az elvált férjek is képesek lehetnek gyereket nevelni... (habár saját érzéseimre hagyatkozva tisztában vagyok vele, milyen nehéz lehet egy anyának ezt a döntést meghozni. De önkritikának akkor is lennie kell) :)

:)) Lily: sajnos ezek az anyák ráadásul meg vannak arról győződve, hogy ők csak a gyereküket védik és még jól is csinálják. Később, évek mulva derül ki sokszor csak az, hogy mennyire elcseszték, amikor már nem lehet helyrehozni. Nem véletlen, hogy sok filmben kifigurázzák az anyóst, aki igazgat mindenkit, parancsolgat, "elrendezi" a fiatalok életét és addig rendezgeti, mig a végén szépen elválnak, aztán boldog, hogy "na ugye megmondtam". Az ilyen anyákból lesznek az ilyen anyósok, és ha megfigyeled, általában az ilyen anyák anyja is elvált, és sajna az ő gyerekük is az lesz. Tehát anyóska boldog lehet, elérte a célját. Nem véletlenek az anyósviccek.

Lilly: Bárcsak mindenki így gondolkodna...!

/off

Én is szoktam offolni (lásd: mellékelt ábra;), de utána rögtön hajat mosok, így ez most elmarad...! ;))

/on

Péternek: ;)
Na igen. Elég könnyen félreérthető sajna egy-egy beírás... Sebaj! :)
Lehet, kicsit off leszek, de azért kikényszerül belőlem: egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy valaki ilyen anya legyen, mint amiket itt olvasok... Anya?! Soha nem lennék képes a gyerekemet bárki ellen kihasználni, még ha esetleg valami személyes sérelemért akarnék is bosszút állni... (akkor inkább fogadok két verőembert... :)) Nem fogom sosem megérteni, miért jó tönkretenni egy gyerek életét és érzelmi világát... Na mindegy. Offot befejeztem (Péter, várom a hajmosást érte... :D).

derill: "Péter ne kötözködj."

Oké, "Anyu"...! ;)))

Ismét bebizonyosodott számomra, hogy mily' hátrányokkal jár a "netes metakommunikáció": az, hogy azért fűzted hozzá, Lilly, hogy "...lássák az itt fórumozók: nem a pénzére utazom, ha az öröklésről kérdezek." bevallom őszintén, eszembe se jutott!
Mindez azonban már előtte nyilvánvaló volt számomra, hisz' leírtad, hogy tartásdíjat nem kérsz tőle! (Talán pont ezért nem jutott eszembe ez a verzió, mert nem értettem, hogy mit kell ezen "bizonygatni", ha már egyszer leírtad...)

Amire én gondoltam, az már tárgytalanná vált, mert az újabb reakciódból egyértelműen kiderült számomra, hogy Nálad arról, amire én gondoltam, szó sincs...! :)

Elnézésedet kérem, Lilly, ha megbántottalak; a jövőben igyekszek nagyobb figyelmet fordítani az olvasásra, mielőtt írok valamit!

Fel hát, és ez igen káros a gyerekre. Tudnia kell, hogy kik a szülei.
Természetesen kezdeményezhetitek (jegyzőnél védelembe vételi eljárás keretében), hogy tud tudatositsák az anyában, hogy a gyermekre milyen káros hatással van az, ha minden aktuális élettársat kell apjának tekintenie a vér szerinti apa helyett.

Az sms-t a tárgyaláson mutassátok be.

Ez nyilvánvaló, a gyerek nem magától találja ki, hogy ki az apja, hanem nevelés kérdése.

Végül is indítványozzuk az egyesítést, mi szeretnénk mielőbb túllenni ezen dolgok rendezésén mindkét gyerek esetében. Nem hiszem, hogy hátrányunkra válna, ha mindkét ex ott van. A keresetinkben jóval kevesebbet kértünk, mint ami az ítélkezési gyakorlat szerint járna (havi 1 hétvégét kértünk mindegyik gyereknél, azt sem péntek estétől, csak szombat reggeltől; a szünidők felétől eltekintünk, csak nyáron kértünk 2 x 1 hetet mindegyik gyereknél; meg egy-két ünnepet), persze az elvitel jogával.
A gyerekek már nem olyan kicsik (4 és 10 éves), hogy ne lehessen őket elvinni. Én úgy gondolom, semmi hathatós érvük nincs az anyáknak, hogy ezt miért ne kaphatná meg a párom.

Egy kérdés. Ennél a kapcsolattartási pernél fel lehet hozni az apa részéről, és mi módon, hogy a látogatások alkalmával (amik anyuka és élettársa lakásán vannak) párom azt veszi észre, hogy az élettársat mindig apának szólítja a kisgyerek, míg most legutóbb a páromnak többször ki kellett javítania a kislányt, hogy őt (az édesapját) ne a keresztnevén szólítsa, hanem apának. Ráadásul nemrég kaptunk tőlük egy olyan SMS-t, (az élettárs telefonjáról jött, de a stílus alapján az anyuka írt az ő nevében, persze elmentettük), hogy "a gyereknek 1 édesapja van, és az ÉN vagyok". (ÉN=élettárs)
Ezzel lehet vmit kezdeni a tárgyaláson?
Fel lehet szólíttatni a bírónővel anyukát, hogy úgy neveljék a kislányt, hogy az édesapját szólítsa apának, és ne tévessze el?
Mert szerintem ez csak nevelés kérdése. A kislány azért teszi ezt, mert az élettársat anyuka apaként említi neki, a páromat meg csak a keresztnevén.

Nem, Péter, nem azért. Bár nem tudom, miért lenne ciki, hogy nem a pénzéért szerettem a pasit... Ezt csupán azért tettem hozzá, hogy lássák az itt fórumozók: nem a pénzére utazom, ha az öröklésről kérdezek. Ettől még tisztázhatom a lányom öröklési helyzetét, nem? De ha te cikinek tartod, hogy olyannal álltam szóba, akinek üres a zsebe... Lehet, te nem így csinálod, nekem viszont nem a lóvé számít.