Az a problémám, hogy az alagsori lakásomban, beépítve a közösköltségbe, liftdíjat, és időnként a javítási költségek rám eső részét (2 év alatt kb. 90.000 ft) fizettettnek velem, holott a lift csak a földszintig jár. Értelmezésem szerint, egy olyan szolgáltatásért kell fizetnem, ami elől el vagyok zárva. Ez lehetséges?
Sirályka! Elképedtem,hogy valóban hol vagytok Ti három éve? Teljes mértékben igazat adok Egyjogász társunknak, aki igazándiból megadta a választ kérdésedre.A társasházi tv. vonatkozó rendeleteit figyelmen kivül hagyta a kképviselőtök, rég nem méltó a közösség bizalmára,megbízatását azonnal fel kellett mondani.Azt is kétlem,hogy gy nap alatt törvényesen, teljességi jegyzékkel együtt át tudta adni a ház mindennemű íratanyagát, el tudott számolni, - sajnos szakmai hiányosságokat érzek mindkét részről - maradéktalanul, de Ti tudjátok. Jó lecke remélem mindenki számára, valamint a számvizsgáló bizottság sem volt helyzete magaslatán, ezek szerint ők sem számoltak be évente, - volt egyáltalán, sosem ellenőrzött, az ő felelőssége is nagyon nagy ám!A további működésetekhez keressetek jó, szakképzett képviselőt, mindig legyen a tarsolyban egy jó ügyvéd, aki érti a társasházak problémáját,látogassátok a th-i főrumokat, mint pl: th-i hiradó, th-i info, a MTSZSZ, stb.Amennyiben gondjaitok vannak, írjatok, segítünk egymásnak! Sok sikert! Kata
A közös képviselőt a társasház tulajdonosainak közössége, azaz a közgyűlés választja meg és váltja le.
Közgyűlést évente legalább egyszer kell tartani, azt a közös képviselőnek kell összehívnia.
Itt a közös képviselőnek tételesen el kell számolni a társasház előző gazdálkodási évének pénzügyeiről, ill. a következő évre költségevtést kell benyújtania, amit szintén a tulajdonosok közgyűlése fogad el.
Nálatok 3 éve nem számol el a közös képviselő??? És egyébként a titeket - mármint a tulajdonosokat - nem érdekli, hogy mi van a közös költségként befizetett pénzükkel, a Társasház gazdálkodásával?
Mert a közgyűlést Ti (a tulajdonosok) is bármikor összehívhatjátok, elszámoltathatjátok a közös képviselőt, és ki is rúghatjátok páros lábbal.
Az ugyanis jó lenne, ha tudatosulna, hogy nem a közös képviselő a tulajdonosok főnöke, hanem a tulajdonok a közös képviselő főnökei. (Még ha ezt némely közös képviselő nem is pontosan így gondolja:) )
Nekem egy hasonló esetem volt, ahol a társasház (ill. a tulajadonsok) jogi segítséget kért, mert a közös képviselőt három hónapja nem lehetett semmivel elérni.
Összehívtuk a rendkívüli közgyűlést, és a lakók - 8 napon belül történő teljes körű elszámolási és iratátadási kötelezettséggel - azonnali hatállyal leváltották a közös képviselőt, és egy ezzel foglalkozó profit választottak helyette.
Érdekes módon a közgyűlésen megjelent az "elveszett" közös képviselő is, és hablatyolt össze-vissza mindent, hogy nem tud 8 napon belül elszámolni, stb.
Erre egy karakán tulajdonos közölte vele, hogy oké, de akkor ő személyesen fogja feljelenteni, ha nem számol el a pénzükkel.
Hogy, hogynem, a közös képviselő (ugyan dúlva-fúlva) másnap teljes körűen elszámolt, azóta sem látták a környéken.
De mondom, ez egy határozott tulajdonosi közösség volt, akiket érdekelték az ügyeik.
De úgy látom, titeket azért annyira nem zavar a dolog, ha a közös képviselő három éve nincs meg, de nektek így is jó.
Ha ti nem intézkedtek, ezt nem fogja megtenni helyettetek senki.
Abban kérném a segítségét, hogy a közös képviselőnket már lassan három éve nem láttam/láttuk/! Ezen időszakra semmilyen elszámolást nem kaptam/kaptunk/, még az évente tudtommal kötelező egy lakógyűlés sem volt! Amikor, van valami amihez a lakóközösség hozzájárulása kell akkor egy lakóval intézteti a feladatokat (aláírás gyűjtés, stb), aki szintén sáros lehet valahol véleményem szerint mivel ő végzi a takarítást illetve a férje az úgynevezett karbantartásokat, javításokat, de kinek a megbízásából, illetve mennyiért azt nem lehet tudni, mivel nincs lakógyűlés, sem éves elszámolás. Mit lehet ilyenkor tenni? Milyen joga van, még egyáltalán a közösképviselőnek ilyen esetben?
Kedves Kisperec! Köszönöm szépen a segítséget! Időközben az összeférhetetlenségi ügy megoldódott, a régi IB elnök, lemondásának időpontját december 31-re módosította, nyertünk egy kis időt. Szeretnénk a távozását egybekötni az SZMSZ módosításával, ebben már a három -lépcsőházankénti- közös képviselő alkotná a Társasházi IB-t, elnököt éves rotációval maguk közül választanának, az eredeti elképzelés szerint. A problémás hölgy időközben az új SZMSZ-t is megtámadta a bíróságon. Az ügyvédünk szerintem sem áll a helyzet magaslatán, mindenképpen szeretnénk, ha ezen a ponton változás történne a közeljövőben. Állítólag a gyámhatóság már elindította egyszer a gyámság alá helyezési procadúrát, de a pszichológus normálisnak tartotta a hölgyet, egy ízben pedig az egyik ügyben eljáró bírónő tett javaslatot az ügyészség felé a hölgy gyámság alá helyezését illetően, melyet az ügyészség elutasított.
Jelen pillanatban a TTOE segítségét várjuk. Ha jól informálódtam, akkor minden papírunk ok és az APEH-központ által kiadott állásfoglalással (erre várunk konkrétan) már el tudjuk intézni helyben az adószámot, egyebet. Meglátjuk, a héten ezen nyitott kérdésekre is választ kapunk, azt gondolom...
Mindenképpen itt leszek a környéken és megírom a változásokat, hátha segítséget nyújt más, hasonló cipőben járó társasházaknak is.
Igen, nem tévedtem, nagyon körültekintően igyekeztek megoldani a társasház problémáját, de az AO-ban leírtakat akkor sem kerülhetitek meg, akármilyen tanácsokat kaptok. Azt csak módosítással, amely elég maceráns, de a tulajdonosok érdeke, hogy mindenki megadja a beleegyező szavazatát, az ügyvédetek odateheti magát, lesz vele dolga. A fhivatalban, ha hozzáértő ül a pult mások oldalán, nem biztos, hogy átcsúsztok, ugyanis átnéz . Az APEH is kéri az alapdokumentumokat.Logikus a szétválásotok, de nemn egyszerű. - nekem volt már ilyen - Azért van jogi segítségetek, hogy a hölggyel kapcsolatos gondotokat igyekezzen megoldani, amennyiben megbízása van, köteles alternatívákat hozni. Egyébként meg minden társasházi kérdőjeles gondjaitokban is. Talán nem teljesen van otthon a társasházi kérdésekben? IB elnök és szvb. elnök nem vállalhat együtt társasházi vezetést, ugyanis ellenőrzési jogkörrel és minden mással bír a szvb., így az elnök is.Szemfüles , vgy thtv-t ismerő tulajdonos rögtön megtámadhatja a jkv-et bíróságon, amelyet meg is nyer. Javaslom felkeresni a Magyar Társasházak Szakmai Szövetségénél (MTOSZSZ, a honlapot nyisd meg)Kaplonyi György elnököt (Fiúmei út 3. sarki épület)- én itt tag vagyok - szívesen fog segíteni. Kérlek jelezz vissza, mit tudtatok intézni. Sok sikert.
A három lépcsőház különválasztásához szakember segítségét kérte az akkori IB elnök. (Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete) Első körben a teljes, jogi értelemben vett szétválás volt a cél, de természetesen a Bíróság ezt nem engedte meg. Ekkor jött a "segítség" a TTOE részéről, melyben tájékoztattak minket, hogy a lépcsőházak gazdasági különválásához nem szükséges a jogi procedúra. (három, különálló tízemeletes tömbről beszélnük, melyek csak a sarkuknál kapcsolódnak, de az összes közmű külön mérhető)
A cél érdekében lépéseket tettünk, az új - módosított -, a lépcsőházak gazdasági különválását lehetővé tevő SZMSZ már elfogadásra került, illetve az összes tisztségviselő megválasztása szabályosan megtörtént, kivéve az IB elnököt, merthogy ő időközben lemondott...
A papírjaink (AO, SZMSZ, közgyűlési határozat...) már a földhivatalban vannak, ehhez nem vettünk igénybe ügyvédi segítséget. Hétfőn futunk tovább APEH irányba, hogy adószámot kérjünk (kitöltöttük a szükséges adatlapot is - 8T201), majd számlát nyissunk egy pénzintézetnél, mert október hónapban a lakók már a lépcsőház külön számlájára utalják, vagy fizetik be a közös költséget.
A Társasház új IB elnök-jelöltje az én párom (élettársam) lenne, (én leszek az egyik lépcsőház SZB elnöke október 1-től) ő szintén tulajdonos: 50-50 %-ban vagyunk a lakásnak tulajdonosai.
Ügyvédünk van. Az idős hölggyel szembeni folyamatos pereknél természetesen helyt áll. A hölggyel szemben viszont még nem állt elő semmilyen jogi ötlettel.
Most akkor szabályosan működünk így, vagy nem?! Most már ez a kérdés...! :)
Jogszerűen választottátok -e szét a három lépcsőházat? Az AO. megadja a választ. Ha egy hrsz-on szerepel a th., akkor nem tehetitek meg, ebből eredően gazdaságilag sem. Egy ktgvetés, egy IB, melynek az elnöke a kk., a három tagú szvb., SzMSz,Házirend, stb. Ez a vezetés, és a munkátokat a leírtak szabályozzák. Lépcsőházanként lehetnek és célszerű külön megbízottak, akik segítik a bizottság munkáját.
Amennyiben külön hrsz-ú minden lépcsőház a th-on belül, akkor is lehet utólag SzmSz módosítást, kiegészítést készíteni - tudod kgy., 50+1%,határozat, stb.- nem föltétlenül kell hozzá ügyvéd, ti is bevizetitek a fhiv-ba, illetéket kell érte fizetni.
A kgy. által megbízott tisztség bizonyos kizáró okokat előír:meghatalmazással tisztséget nem lehet betölteni, hasznolévezőre külön kitér több tekintetben, így élettársi kapcsolatban is kizáró ok merül fel összeférhetetlenség végett. Abban az esetben nem, ha hrajzilag egymástól külön szerepelnek a lépcsőházak. Akkor lehettek külön-külön vez.tagok.
4.Képviselőváltás nem befolyásolja a bírósági határozatot, ha van mb.ügyvédje a háznak, akkor képviseli ő a házat, a kk. személye körül kialakult vita pedig majd rendeződik. - bízzatok meg egy ügyvédet, szerintem megéri, ő érdemben tárgyalóképesebb, mint a kk. annak nem kell érteni a jogot, csak jó, ha ismeri. 5. Az összeférhetetlen hölgy miatt kialakult gondotokat is egyszrűbb lesz kezelni, bár nem lesz egyszerú. Nem oktatni akartalak, segítő szándék vezérelt, úgy érzem jártasabb is vagy, mint sok tulajdonos, de esetleg hasznosak is lehetnek a soraim. Sok sikert a háznak.
Mint említettem, az, hogy a három tömbből álló lépcsőházak külön gazdasági, de egy jogi közösséget alkotnak ( egy társasház, de három gazdaságilag külön működő lépcsőházzal) működő dolog, ha jól tudom, Budapestről kaptunk SZMSZ mintát, abban így működik: Lépcsőházanként : 1 db közös képviselő, 3 db SZB tag, maguk közül választanak elnököt. Társasházi szinten az IB-t a lépcsőházankénti közös képviselők alkotják (mind tulajdonos is egyben), IB elnököt maguk közül választanak, évenkénti cserével. A Társasház szintű SZB-t a lépcsőházi SZB elnökök alkotják, Társasházszintű SZB elnököt szintén maguk közül választanak. Én jó ötletnek tartanám, mert kevesebb ember dolgozik a ház ügyein, ergo könnyebb megtalálni az összhangot és a kiadásaink is alacsonyabbak... Végeredményben úgyis a ház lakói döntenek...
Köszönöm azért a választ, egyenlőre ettől nem léptem előrébb! :)
Még mindig nem tudom, hogy lehet e egy családban lépcsőházszintű SZB elnök és Társasház szintű IB elnök?! :)
Továbbá azt sem tudom, mert felvetődik kérdésként, hogy a pereskedő kedvű idős hölggyel szemben tehetünk e jogilag valamit. A perek nagy részét elveszti, fizetési meghagyás is van ellene, részletekben fizetget, közös költséggel nyakig elúszott, de amint tesz valamit az IB elnök, rögtön bepereli...
Kedves JazzMine! Vagy k.k. vagy IB. Ha Nálatok van k.k.,akkor nem lehet intéző bizottság. A perben természetesen már a k.k.képviselheti a tházat.Hogy a közös képviselők alkotnának intéző bizottságot az szerintem nonszensz, de mint háron tulajdonos alkothatnak, de mindenképen tulajdonosok kell hogy legyenek. üdv.:osmi
Három lépcsőházból álló társasházunk nemrégiben arra az elhatározásra jutott, hogy három - lépcsőházankénti - külön gazdasági egységként működik tovább. SZMSZ ügyben kértük egy másik, hasonló felállásban működő Társasház egítségét, náluk a kk-ők alkották a társasházi IB-t, az IB elnök szintén a három lépcsőház kk-iből éves rotációval kerül ki. Az új SZMSZ megszavazásra került, de figyelmetlenek voltunk, hibáztunk, nem vettük észre, hogy a régi IB elnök a kapott SZMSZ-t nem egy az egyben adaptálta, a mi új SZMSZ-ünk a "régi" szokás szerint külön IB megválasztását tartalmazza... (nem igazán szeretett volna lemondani az IB elnöki székről, feltételezem) A közös képviselők október 1-el megválasztásra kerültek, IB elnökünk pedig még mindig nincs (a régi IB elnök időközben megsértődött, mert a lakók jelezték, hogy nem kívánnak vele a továbbiakban együtt dolgozni és lemondott). Nagyon szorít az idő, október 2-án már képviselni kellene a társasházat egy bírósági ügyben, kérdezném, hogy velem egy háztartásban , de nem házasságban élő páromat lehet e társasház IB elnöknek jelölni, ha engem a B lépcsőház már megválasztott SZB elnöknek?
Van e ilyen jellegű összeférhetetlenségre törvényi szabályozás? (az SZMSZ-ünk nem tartalmaz ilyen kitételt)
Segítségüket előre is köszönöm!
Erdei Jázmin
Ui.: Az említett bírósági eljárást egy, a harmadik lépcsőházban lakó idős hölgy indította, azt gondolom, már hobbiból, mert összesen, 5 év alatt 35 pert indított a társasház ellen. A szétválást is ez generálta, mert semmilyen pályázat beadása nem juthatott el az elbírálásig enélkül, hogy a hölgy ne támadta volna meg a bíróságon... Vele kapcsolatban mit tehetnénk, hogy ne okozzon több gondot? (még nem tudjuk, nem e támadta meg ezt az új SZMSZ-t...)
Sajnos amennyiben a tudatos tulajdonosok 1/10 aláírja az új közgyűlés összehívására a papírt természetesen ennek az új közös képviselőnek eleget kell tennie, ami azt takarja, hogy 2-3 közgyűlés után nagy valószinűséggel le fog mondani akármennyire rátermett , sajnos nem tud érdemben foglalkozni a házzal csak jkv. illetve közgyűléseket tart, ahol gondolom vbitákba torkolik a közgűlés (2-3 óra) Amennyiben a tulajdonsok erre nem jönnek rá , hogy nem kellne aláírni a nevüket arra a papíra , addig ez így fog zajlani. Ha estleg a közös képviselő nem hívja össze akkor Ők összehívhatják , ezzel maximum a normálisak nyernek időt , mert 3 hetente , 1 havonta mehetek közgyűlésre. Sok sikert.
Üdv.
„Armageddon # e-mail 2008.07.11. 21:14
Üdv.
Segitségre lenne szükségem !
2008.07.02.án leváltottuk a közösképviselőt és a számvizsgáló bizottságot. Az új közösképviselet és számvizsgáló bizottságot folyamatosan támadások érik . Jelen pillanatban ott tartunk hogy a volt számvizsgáló bizottság , ugymond hatalom mániában szenved. Új közgyölést akarnak összehivni új közösképviselet szám.vizsgáló tag gondnok megválasztásával . Kérdésem az lenne megtehetik e azt hogy az új közösképviseletet ellehetetlenitik és leváltják kérhetnek e új közgyülést? Az aláirásgyűjtést folyamatosan intézik . Hozzátenném hogy a 2.-án lezajlott közgyűlés jogszerűen előirásnak megfelelően törvényt betartva zajlott le!
A válaszod az intézőbizottsággal kapcsolatban nem helyes intézőbizotságot a 2003. társasházi törvény pontosan szabályozza SZMSZ , ahoz nem kell. Szerintem amiben estleg nem tudod a pontos választ nem kellene tanácsot adni.
Azt szeretném megtudni, (egyéni) ügyvéd lehet-e társasház közös képviselője, ha nem ingyen, hanem vállalkozásban csinálná? (Nem tulajdonostárs.) Azért kérdezem, mert az ügyvédi törvényben azt az összeférhetetlenségi szabályt olvastam, hogy ügyvéd személyes közreműködéssel járó vállalkozást nem végezhet, kivéve egy sor dolgot, amelyek között nem szerepel a társasházi közös képviselet. Az illető ügyvéd a most lemondásra kényszerült közös képviselő utódja kíván lenni.
Én az ügyvéd helyében nem vágynék közös képviselő lenni ott, ahonnan a könyvelőmet, alvállalkozómat kinézték... De ez ízlés dolga. Vannak még etikai kérdéseim is e témában, de csak akkor tenném fel azokat, ha valaki ezt az elsőt megválaszolja. Újonc tanonc vagyok itt, nem ismerem a szokásokat és a lehetőségeket.
Előre is köszönöm, ha valaki segít, és válaszol. Tanonc
A közgyűlés bármikor visszahívhatja a közös képviselőt, ás új közös képviselőt választhat. Valószínűleg nem is a korábbi közgyűlés jogszerűségét vitatják, mert akkor az ott hozott határozatokat támadták volna meg bíróságon.
2008.07.02.án leváltottuk a közösképviselőt és a számvizsgáló bizottságot. Az új közösképviselet és számvizsgáló bizottságot folyamatosan támadások érik . Jelen pillanatban ott tartunk hogy a volt számvizsgáló bizottság , ugymond hatalom mániában szenved. Új közgyölést akarnak összehivni új közösképviselet szám.vizsgáló tag gondnok megválasztásával . Kérdésem az lenne megtehetik e azt hogy az új közösképviseletet ellehetetlenitik és leváltják kérhetnek e új közgyülést? Az aláirásgyűjtést folyamatosan intézik . Hozzátenném hogy a 2.-án lezajlott közgyűlés jogszerűen előirásnak megfelelően törvényt betartva zajlott le!
A tulajdonosok 1/10-e kérheti a közgyűlés összehívását. Ha a közös képviselő 15 napon belül nem hívja össze, akkor a tulajdonosok ugyanilyen arányban maguk is összehívhatják. A lakógyűlés elszámoltathatja, újraválaszthatja, vagy akár le is válthatja a közös képviselőt. (lásd 2003. évi CXXXIII. törvény) Ha viszont egyedül maradsz, akkor egyrészt vagy benned van a hiba, vagy impotens a közösség. Másrészt nem tehetsz mást, max a társasház döntéseivel szemben polgári pert indítaasz 30 napon belül. Amiket írtál, a szerint a többségnek ez az állapot megfelel, őket nem érdekli, hogy ki és mire költi a pénzüket.
Sziasztok, remélem tud valaki segíteni kérdésemben.A házunkat kezelő közös képviselővel van a gondom, nem csak nekem a házban sokan panaszkodtak, de én szeretném továbbvinni az ügyet, nem csak magamban mérgelődni. A hölgy gyakorlatilag semmit nem csinál.Ha el is érhető telefonon, akkor vagy kinyomja, vagy felveszi, de épp vezet és nem tud semmit lejegyezni-a kocsibeállási lehetőséggel kapcsolatban kerestem meg vagy 4-szer mire felírta a nevem, 3 hónapja.A férjem most felhívta, hogy érdeklődjön, erre a hölgy közölte, hogy írásban kellene beadni-ezt nekem nem mondta 3 hónapja, tehát hiába várok.Amikor rákérdeztem telefonon, leordította a fejemet, hogyan merem őt felelősségre vonni, és kinyomta a telefont.Soha nem láttam még személyesen, csak egy telefonszámot ismerünk, illetve arrogáns modorát.Az ún.házibizalmi aki egy rendkívül jóravaló hölgy intéz helyette mindent, ha bármi gondunk van hozzá fordulunk ő meg a közös képviselőhöz(neki is tette már le a telefont amúgy) A gondnoki lakást felújította saját hatáskörében, 1 millióért a rokonát bízta meg a felújítással, senki nem engedélyezte neki.Amikor rákérdezett valaki, akkor azt mondta, ő azt hitte, a ház engedélyezte neki.Ennyiben is maradt a dolog, senki nem vonta további felelősségre, nem mertek vele szembeszállni, akkora a szája. Semmi ügyet még el nem intézett,se nekem se másnak én már feladtam vele kapcsolatban.A házban sokan nem fizetnek közös költséget stb, senkihez még személyesen el nem ment érdeklődni, miért nem fizetnek.Gőze nincs róla ,melyik lakásban hányan laknak, pedig ezek a lakások nem melegvízórások, azaz személyenként kell fizetni a melegvízért.
Most volt közgyűlés, a házban lakó nyugdíjas mag -akik mindíg ott vannak a közgyűlésen -újraválasztották, velük puszipajtás.A többi lakó nem megy el közgyűlésre.
A napokban fogok írni egy levelet a közös képviselő felettesének, melyben részletesen le fogom írni a hölgy magatartását és hangnemét, illetve tervezem, hogy végigjárom a házat, és megérdeklődöm a lakókat, meg vannak-e elégedve a munkájával. Ha jól tudom, össze lehet hívni rendkívüli közgyűlést, mi a menete és mi kell hozzá? Ha nem vagyok személyszerint és elégedett a közös képv.munkájával, akkor kell fizetnem vagy megtagadhatom? Ha jól tudom akkor lakásonként kap valamennyi összeget,meg lehet ezt vonni vajon?
Van valakinek tapasztalata, mit lehet csinálni ilyen esetben? A kkvel többet beszélni nem akarok, úgyis kinyomná a telefonját.)
Kérem, hogy segitsen aki tud, mert elég kusza amit kérdezni szeretnék. Alapitó okirat szerint müködik a th, szmsz nincs. fenntartási és felujitási alapot ir elő az alapitó. 2006-ban közgyülés hat.hoz célbefizetésről tetőfelujitásra.2007.02.22 kgy 1. napirendi pontban határozat a nem fizető tulajdonost a TH tv 24 par.2/c. alapján szankcionálják, ami viszont az SZMSZ-re üt vissza. 2007.11.19.árajánlat.2007.11.20. közgyülés árajánlat elfogadva. Mivel a tetőfelujitás 10éve húzódik, úgy döntöttem az elkészülést követően fizetem be a pénzt. A 2007.11.19-ei árajánlatot nem tudtam megszerezni, mivel IB elnök nem adta oda, igy december 6-án vettem át a postán. 2007.o4. biróságtól kértem a kgy határozatainak érvénytelenitését, azon egyszerű oknál fogva, hogy a napi rendi pontban nem szerepel a tisztségviselők megválasztása 34 § /1/, ezért a jkv hitelesitése is érvénytelen. 2007. októberben fizetési meghagyás ellenem, ügyvéd fogadása /ami szerintem jogtalan/ ezt vagy az SZMSZ-ben kéne szabályozni, vagy kgy mondja ki. Az ok megnevezése felujitásai alap hozzájárulása. Kérdésem, ha nincs is felujitási alap és a kgy-i hat célbefizetésről szól jogos-e az ok megnevezése és az ügyvéd fogadása.
Ha zárkózott emberekkel laksz együtt, akkor hogy tudták a közös képviselőt leváltani. Egy ilyen leváltáshoz közösségi összefogásra van szükség, no és kezdeményezésre.
Az új közös képviselő a házban lakik?
Az a baj, hogy a levelek elküldése után marad a bíróság, ahol kikényszerítheted a kérésedet a közös képviselőtől.
Ha lakásszövetkezethez tartoznátok akkor ott lehetne kérni segítséget. Lakótelepeken szokott előfodulni, a tömbök külön-külön gazdálkodnak, de mindannyian egy szövetkezetbe tartoznak.
Úgy tudod meg, hogy kérdezősködsz a közértben, az utcán, a játszótéren.
Sajnos olyan lakó nincs akit magunk mellé állíthatnánk,mert ez a ház televan idős beteg emberekkel, akik nem igen szimpatizálnak velünk!(semmi rosszat nem tettünk) Magába zárkózó emberek!..................(megvan a maguk gondjuk-bajuk)
Mi vagyunk "a vidékről felköltözött fiatal új lakók!" Akikkel ugyan semmi gondjuk , de nem "haverkodnak" velünk!
Az eladónak nem volt tárolója, mert nem igényelt!....volt garázsa! Adás-vétel elött a közösképviselő ígéretet tett (szóban), h lesz tárolónk! A vásárlást követő hónapban leváltották a közösképviselőt!Azonnal felkerestük, az újat a kéréseinkkel, ennek már 1 éve!.........
Mivel senkisem készséges velünk és az alapítón kívül semmilyen más dokumentumot nem szolgáltatott még nekünk a képviselő , így nem tudom , h tartozunk-e lak.szövetkezethez?
Honnan tudhatom meg?.............és ha igen , akkor ott kérhetek segítséget?
Társasház témában kezdők vagyunk, családiból kerültünk (balatonról) fiatal házasként panelba.
Most akadtam erre az oldalra, remélem hasznos tanácsokat tudnak nekem adni!
1 éve vásároltam egy 10 emeletes panelban lakást. Felkerestem a közösképviselőt, h adjon át részemre alpító okiratot, szmsz, közgyűlések jegyzőkönyvét, tárolóhelyiség kulcsut! A 3. ajánlott levelem után adott 1 Alapító okiratot, "minek ez magának?" megjegyzéssel! A tárolóra azt mondta nem tud intézni , mert 1 lakó sem akar összébb pakolni! Az alapítóból kiderül, hogy minden tul.társ egyenlő mértékben használhatja a ház helyiségeit!Erre azt a választ kaptam , hogy én vagyok az új, alkalmazkodjak a házhoz én!Majd lesz tároló, ha kihal valaki! Azóta még 3 levelem ment el neki és számtalan személyes megkeresés! Egyetlen levelemre sem válaszolt. És a személyes találkozásokkor sem mondd semmit! Már az otthonomba is invitáltam , h beszéljünk , de nem is reagált!
Mit tehetnék, hogy ösztönözzem a képviselőnket a dolgaim hatékony intézésére, hogyha ennyire passzív és elutasító? Kisgyerekes család vagyunk , fontos nekünk a tároló és ha egyszer jár, akkor jár!.............vagy nincs igazam?
:) A ház pénzén nem volt joga a közös képviselőnek tanfolyamra járni, meg kellett volna követelni a szakképzettséget feladata ellátásakor. Nem két Eu-s diploma az amivel rendelkezhetett, hanem az eu-s tagállamokban is több nyelvre lefordított Okj-s társasházkezelői tanfolyama:)) A tanfolyami díjat mindenképpen visszakövetelném, mert belekerülhetett 80-100e Ft-ba is. A képviselőt egyébként korlátozni lehet a kötelezettségvállalása tekintetében. Pld. hogy 40e Ft feletti kiadásokat minden esetben alá kell íratnia pld. a számvizsgáló bizottság tagjaival, vagy a házban lakó 2 személlyel.
Hogy szólt a leváltás, azonnali hatállyal és minden tevékenységéből felfüggesztették, vagy kapott legalább 30 napot az iratok és minden egyéb elszámolásával, átadásával.
Most akadtam ezen fórumra, és bátorkodom segítséget kérni a közös képviselőnk ügyében. Lehet-e leváltott közös képviselőnek, a leváltását követően -két napra rá-, saját magának, a ház pénzéből önellenőrzést fizetni? Nem tudjuk az eredményt, mert nem mutatta meg, csak mikor adta át a könyvelést és az iratokat, akkor fedeztük fel. Úgy gondolnám, hogy felszólítjuk a visszafizetésre és még az eredményt is bekérjük a cégtől.
Már volt ilyen önhatalmú felhasználása, mikor a leváltása előtt megcsináltatta a ház pénzén a társasházi tanfolyamot, és senkivel nem beszélte meg, de megválasztásakor hangoztatta, hogy két EU szabványos diplomája van és azzal szívesen ellátja a képviseletet, mert sokkal jobb lesz nekünk hogy Ő ott lakik. Köszönöm, hogy ha tudtok(nak) segíteni.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.