szomszedok jogai


Csernus # 2010.12.14. 22:37

Ott a kutya elásva, hogy nem kaptam meg a határozatot, hogy ki vette át, vagy nem is kézbesítették már rejtéj. Így nem ismerhettem meg a tartalmát, jogokat és kötelezettségeket. Azt mondják a törvény nem tudása nem mentesít. Ja, de a kresszben van ojan kitétel, hogy a nem észlelhető jelzéseket nem köteles figyelembe venni. Másik, hogy úgy rémlik, hogy a cselekmény észlelésének időpontjától számít az elévülési idő. A bontást észleltem, de nem intézkedhettem akadájoztatás miatt, ebben az esetben az akadájoztatás a bontási határozat elmaradása, megnem ismerése okozta. Az pedig abszurd, hogy az "át nem vett küldeményt" kézbesítettnek kell tekinteni. Lehet hogy akkortájt voltam kórházi bennfekfő kezelésen. Ja de az írországi gázolónak tudták kézbesíteni a határozatot, én meg nem voltam küföldön. És ha annyira kézbesíteni akarták volna, megtaláltak volna a munkahejemen. Az is kérdéses, hogy ha tudomásom lett volna a bontásról megelőzően, akkor vajon kiderült volna-e, hogy a határoló fal a szomszéd ház része, még a bontás előtt? Nagyon sok itt a jogalkalmazási hiba, ja ha ez kiderül illetve bizonyítást nyerne, akkor még az elévülési időt is újra kéne kezdeni. Alapprobléma, a Magyar jogrend nehezen kiismerhető, nagyon bőségessen szabájzott, és sokszor kétértelmű, na ezért van nálunk hatalmas korrupció! Asszem a hollandoké töredéke a mienknek, és mégis jogbiztonság van. A törvényhozók felelőssége ebben vitathatatlan.

nanemaaa # 2010.12.15. 13:28

Tévutakon jársz és ez nagyon messze van a valóságtól, de valljuk be a realitásoktól is. Az építési hatóság nem nyomozó hatóság. A szomszédok adatait, pl a lakcímet a földhivataltól szerzik be. (Esetleg pontosítás céljából az országos lakcímnyilvántartóból) A földhivatali, vagy a lakcímnyilvántartásban szereplő adatok helyességéért te vagy a felelős. Ha valamit nem veszel át, attól az még van. Így "csak" alapon nem lehet egy ügyet meggátolni. A tudomsára jutástól 15 napod lett volna fellebbezésre, esetleg igazolási kérelem egyidejű csatolásával. 6 hónap után már igazolási kérelemmel sem.
A bontási engedély tervekhez kellett volna csatolva legyen egy szakértői vélemény, aminek pont az a célja, hogy kiderítse, van-e önálló határfal, valamint az, hogy az épület a szomszédos ingatlanon álló épület állagának veszélyeztetése nélkül elbontható-e.
Ja, és ez az egész nem az általad nevezett káosz és "bürokrácia bölcsője", hanem demokráciákban jogbiztonságnak nevezik. Mert joga nem csak a szomszédnak (neked), hanem az építtetőnek (bontatónak) is van.

Off
Az ügyben egyébként efinek is igaza van. Vannak olyan magyar szavak is, amelyek "jé" hangjait "ly" betűkkel írják!
On

nanemaaa # 2010.12.15. 13:50

Magyar helyesírási szótár:
Keresett szó: bontat
4 találat.

* bontat felbontatja, kibontatja, megbontatja... 41.
41.
Bezár
* bontatja
* felbontatlan
* bontatlan

Meghivott # 2010.12.16. 11:13

Üdv!

Kis társasházunkban 2 lakást is egy kft bérel.
Felmerült a gyanú, hogy lopják az áramot, de az idő múlása okán ezt már nem tudjuk bizonyítani.
Amennyiben el szeretnénk azt érni, hogy a bérleti viszonyuk megszűnjön, milyen lehetőségeink vannak pl.: az összes többi lakó aláírása....
Kézzelfogható problémák is vannak velük pl.: bejárati ajtó nyitva hagyása, így indokolni is tudnánk.

A válaszokat köszönöm!

tzatziki # 2010.12.19. 16:31

Kedves Jogtudosok!

Segitsegeteket szeretnem kerni az alabbi kerdesben:
egy lakoingatlan vegleges hasznalatbaveteli engedelye mennyire fugg a szomszedok beleegyezesetol? Kell a szomszedok hozzajarulasa, mint az epitesi engedelynel?

Valaszotokat elore is halasan koszonom!

tzatziki # 2010.12.19. 16:39

Rovid magyarazatot is fuzok elobbi kerdesemhez, talan ugy erthetobb, miert kerdem:
Epitkezesben vagyunk, kivitelezonk a mi ingatlanunkon felul a szomszed telken epit egy 60 M forint erteku ikerhazat. Mivel a kivitelezonkkel tobb izben is vita alakult ki, es o azzal kezdett el fenyegetozni, hogy felbontja a szerzodesunket, es itthagy minket (85%-os keszultsegben vagyunk, de sajnos, naivitasunknak es butasagunknak koszonhetoen az ingatlannak mar 97%-a ki van fizetve). Erdekelne, hogy sakkban tudnank-e a zsarolasat azzal tartani, hogy azt mondjuk, amennyiben itthagy minket a 85%-os keszultsegben, akkor mi nem jarulunk hozza a szomszedos ikerhaznak (ami egyelore az o neven van, azt nem megrendelesre epiti, hanem eladasra) hasznalatbaveteli engedelyehez.
Koszonom valaszotokat!

efi99 # 2010.12.19. 18:33

Használatba vételi engedélyhez köze nincs a szomszédnak. (Mi alapján döntene egyébként is?)

tzatziki # 2010.12.19. 19:22

Fellebbezesi joga sincs?

Koszonom amugy a valaszodat!

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.12.19. 19:54

Igen, megfellebbezhetitek bármilyen indokkal, időhúzásnak megfelelő, csak kicsit költséges.

A többletet, amit kifizettetek, azt vissza kell követelni a kivitelezőtől, sőt a késedelem miatt elszenvedett kárt, és egyéb költségeket is behajtatnám rajta. Látni kellene a szerződést, hogy pontosan mi áll benne.

tzatziki # 2010.12.19. 20:42

Immaculata, Neked is halasan koszonom a valaszodat!

Mivel allandoan penzszukeben van a vallalkozo (ezert is nem tart ott a hazunk, ahol kene, nagy valoszinuseggel beforgatta egy masik vallalkozasaba [pl. a mellettunk allo, nagy erteku ikerhazba] az altalunk befizetett penzt), szerintem az idohuzassal remek fogast talalunk rajta, o ugyanis mar attol is meg van ijedve, hogy a jelenleg visszatartott 3% az a vegleges atvetelig ugyvedi letetben van - a legnagyobb aggalya, hogy azon mi "rajta ulunk" a marciusi befejezesig.

Ezert, ugy erzem, ha meg tudom azzal fenyegetni, hogy amennyiben itt akar hagyni, kvazi szerzodest bontva, akkor en megfellebbezem az o szomszedos ket ingatlananak a lakhatasijat, es ezzel sok idot veszt, mert addig nem tudja eladni, talan fogast talalok rajta. Persze az is lehet, hogy csak bloffolt, amikor azzal fenyegetozott, hogy itthagy minket a 80-85%-os keszultsegunkkel, de mi ezen megijedtunk, ezert is keresek most valami hasonloan gusztustalan, de legalabb hasznalhato modszert ellene. :(

Sajnos nem tudom, hogyan tudnank visszakovetelni abbol a penzbol, amit befizettunk. Ugy erted, hogy ha azt mondja, itthagy minket, akkor becsultessuk fel a pontos keszultseget, es ennek aranyaban kerjuk vissza az adott %-on felul kifizetesre kerult penzt, mintegy a pert elkerulendo?

Annyira felek. Sose volt meg jogvitam, es nem pont a jo remenyekkel teli koltozesnel kene beavatodnom.

Arian # 2011.01.15. 15:33

Üdv mindenkinek!

A problémám a következő: fontos lenne, hogy el tudjak adni egy házat, ami a jelenlegi ingatlanpiaci viszonyok között amúgy sem egyszerű. Sajnos súlyosbítja a helyzetet, hogy a szomszéd telken a tulajdonosa autóroncsokat tárol, közvetlenül az út mellett, kerítése sincs. Ez a látvány a házam tövében természetesen nem növeli az érdeklődők vételi kedvét. A környékről már többen szóltunk az önkormányzatnál, hogy csináljanak valamit az illetővel, de csak széttárták a kezüket, hogy nem tudnak mit tenni, a saját telkén joga van erre.
A kérdésem, hogy valóban létesíthet valaki a telkén roncstelepet (még ha "csak" 3-4 darabból áll is), kerítés nélkül, rontva az utcaképet és a környező ingatlanok eladhatóságát? Tudna valaki konkrét jogszabályhelyet mondani, amire hivatkozással bejelentést lehetne tenni az önkormányzat illetékes osztályán? Vagy az egész roncslerakatot meg kellene szüntetni, vagy legalább olyan kerítés emelésére kötelezni, ami eltakarja ezt a csúfságot.

A válaszokat előre is köszönöm.

Arian # 2011.01.15. 17:39

Az én telkem körbe van kerítve. Az ő telkének viszont nincs kerítése, az utca felé nyitott. A gond az, hogy aki jön megnézni a házat, egyből az a látvány tárul a szeme elé, hogy ott "díszeleg" jópár rozsdás, kibelezett autóroncs, közvetlenül a kerítésem mellett.

Arian # 2011.01.15. 19:46

Szerintem nemcsak a por káros, hanem a vizuális környezetszennyezés is. Senki nem kérte, hogy létesítsen angolparkot, csupán hogy tartsa be a civilizált és kulturált együttélés - ezek szerint íratlan - szabályait. Persze vannak alacsonyabb igényszintű emberek, ahogy ezt a te hozzászólásod is mutatja. Mellesleg ha csak a fizikailag káros dolog a kizáró ok szerinted, akkor bizony például egy autóroncsban is vannak veszélyes hulladéknak minősülő elemek (pl. akkumulátor, gumiabroncs - amit egy sittes konténerbe sem szabad beletenni). Egyébként pedig köszönöm a konstruktív hozzászólásodat.

Lolikaaa # 2011.01.23. 19:45

Sziasztok fórumozók!

Van egy elég nagy problémám :) Kb 15 napja vettem egy lakást, amit először 5 évig bérlek, ez az 5 évi összeg hozzáadódik az önerőhöz és 5 év után a fennálló összeget kell kifizetnem. Nos ez a lakás annak a cégnek a tulajdonában van, akinek a pont alatta lévő fitness terem is. Benne volt a szerződésben, hogy "visszavonhatatlanul hozzájárulok a működéséhez", csak arról nem szólt a fáma, hogy bömböl a basszus meg a zene, reng a ház, reggel 6-kor arra ébredek és csak este 10-kor zár be. Ha lemegyek megkérni őket, hogy vegyék halkabbra a zenét, kb 10 percig működik, aztán továbbra is hülyének néznek, merthogy " a vendégek igénylik". Bevittem egy panaszlevelet az irodába a szomszédok aláírásával (az egész földszint és első emelet panaszkodik évek óta), mégsem történik- történt semmi. Mit tehetek ilyen esetben? Ha lemegyek és kalapáccsal szétverem a tévét ami bömböl,akkor még engem perelnek be. De így ez a lakás lakhatatlan, nemhogy pihenni és tanulni, de tévézni sem lehet, mert semmi nem nyomja el a monoton dübögést.
Kérlek adjatok ötletet, mit tehetek, mert már tanácstalan vagyok!

Grád András # 2011.01.23. 20:25

Kedves Lolikaa!

A szerződéstől a problémája nagyjából független. Viszont a zene hangereje méréssel bizonyítható, és az önkormányzatnál közigazgatási eljárást indíthat a cég ellen, illetve birtokháborítás miatt pert a bíróságon. Egyik sem egyszerű, de nem nagyon tud mást tenni. A közig. eljárásban ismételten és komoly összegekre bírságolhatják a céget, egy idő után nem fogja megérni nekik a dolog. Igazából a társasháznak megérné keresni egy ügyvédet a közelükben. Üdv:


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

Lolikaaa # 2011.01.24. 10:01

Köszönöm a gyors választ!

brocc # 2011.02.08. 12:45

Segítséget kérek!
A szomszéd háza (családi házas övezet)a kerítésemtől kb. fél méterre van. Pincéje szellőztetéséhez egy ventilátort szerelt az ingatlanom felé eső falba, mely másfél óránként, fél óra időtartamra bekapcsol éjjel-nappal, továbbá a légkondicionáló berendezésének a kültéri egységét is erre az oldalra helyezte el.
Azt szeretném megkérdezni, hogy van-e ilyen esetekre vonatkozóan valamilyen jogszabály? Köszönöm

nanemaaa # 2011.02.08. 12:47

Van.
253/1997. (XII.20.) korm rendelet (OTÉK)

brocc # 2011.02.08. 13:43

Köszönöm!

sogorok # 2011.02.15. 23:46

Sziasztok,
Roviden egy szomszedproblemarol.Az elmult 2evben kb. kulfoldon elek es van egy (panel)lakasunk Mo.-on.Meglehetosen erdekes also szomszeddal.Mi kb. 5evet laktunk ott, minimalis konfliktusokkal megusztuk, mivel napkozben nem nagyon voltunk otthon. Alapproblemak a hangos zene, rezgo ablakokkal nalunk, legkisebb barmilyen zajra radiator veressel reagal es ordenare modon karomkodik es uvolt. Majd korbejarja a lakasokat es beszologat. Uvoltes akar hajnalban is.
PAr szomszed anno jogi utra akarta terelni a dolgot bevonva engem is, de nem akartam pereskedni. Meg egy "csorte" utan megbeszeltuk a dolgot es relative csend lett. A lakas uresen allt mostanaban, de odaadtam egy kozeli rokonomnak, hogy lakjanak benne nyugodtan. Csalad kisgyerkoccel. A szokott problema is lehetne, de ugye az elozmenyek miatt extra odafigyeles a gyerkocre stb.
Innentol a problema, o mar x eve itt lakik, mindenki hozza alkalmazkodjon. Ordibal, hazudozik es vadaskodik. Beszelgetes megvolt, ilyenkor normalis, ha becsukodik az ajto, mint egy duhos kutya folytatja.
Kulonosebben nem erdekelne, mert kb.1.5 ev mulva ugyis eladnank es mi konkretan nem lakunk ott. De a rokon el akar koltozni, pici gyerekkel nem kell a stressz. Viszont nehogy mar "mi" fizessunk extra alberletet, mert antiszoc. a szomszed. Gondoltam ra, hogy beszelek a szomszedokkal es ha meg akarjak,kezdjunk pereskedni. Csakhogy rokon nem akar jogi hercehurcat en meg ugye nem lakom ott.
MInt tulajdonos, hogy vedhetem az en (lakas erteket ronto tenyezot megszuntetni) es ugye rokonom erdekeit ugy, hogy o viszont nem akarna belefolyni. (legfeljebb mint tanu) Van erre vmi jogi lehetoseg? En arra gondoltam, ugyveddel iratnek vmi levelet felszolitvan 1-2 dologra, tobb szomszeddal alairatva. Plusz onkormanyzat. A felelmem csak annyi, hogy erre biztosan erosebb "zaklatassal" fog reagalni es felo, hogy ez egy veget nem ero story lenne..

huanita29 # 2011.02.22. 13:20

segítséget kérek!
a szomszédommal közös a házfal,van rajta a konyhámon és a fürdőszobán ablak.nem mi csináltuk rá,hanem az elöttünk levő tulaj,a szomszéd berakta teljesen üvegtéglával szinte teljesen,levegőt is alig kapunk.kérdem van hozzá joga vagy nincs,
leszedhetjük ha akarjuk vagy meg kell vele egyezni?
várom a válaszokat köszike!

efi99 # 2011.02.22. 14:37

Ha közös a házfal, akkor az az ablak az ő lakásába néz?

huanita29 # 2011.02.22. 22:13

az udvarára néz,igazából ö lát be hozzám a konyha ablakom üvegtéglái feletti résen ,mert az ö ablakai és az emeleti terasza magasabban van az enyémnél.

nanemaaa # 2011.02.22. 23:00

Hogy önhatalmúlag befalazgasson, arra biztosan nincs joga. Hogy az ablakok szabályosak-e, azt pedig megmondja az építési hatóság.

banyoca # 2011.03.23. 14:59

Sziasztok!
Talán valaki tud nekem segíteni a problémám megoldásában.
Szomszédommal állandó vitában állok a vízvezeték cső miatt.A víz aknám,vízórám a bejövő vízvezetékem a szomszédom telkén van, s azon keresztül jön át az én telkemre illetve a házamba. Így vettem az ingatlant már jó pár évvel ezelőtt. A tulajdoni lapomon nincs bejegyezve semmilyen szorgalmi jog. A minap csőtörésem volt és a szomszéd telkén kellett ásnom, helyreállítanom.Kérdésem, hogy kötelezhet engem a vízakna illetve óra áthelyezésére vagy korlátozhat a vízhasználatban?
A válaszokat előre is köszönöm