Közigazgatási bírság


sandorőrm # 2010.02.28. 17:40

Egyáltalán nem érzem jogosnak a bírságot, pláne nem ekkora összegben, amikor ennyit az ismerősöm fizetett gyorshajtásért. Ha egész nap ott álltam volna azt megértem,de így, hogy sürgős volt, 1-2 perc és a kocsiban is ültek? 30ezer vagy annál több bíráság senkinek sem jön jól.

sandorőrm # 2010.02.28. 17:36

Megálltunk egy várakozni és megállni tilos táblánál, amíg beugrottam a gyógyszretárba, sűrgős ügyben.Előtte az ügyeletről jöttünk, h kiváltsuk a receptet. A gyógyszertárnál lévő parkolóknál sehol nem volt hely, ezért szemben álltam meg, ahol ez a tábla volt. A barátnőm a kocsiban maradt, ha bármi történne. Kijövök erre látom, hogy a rendőrök fényképezik a kocsit hátulról. A barátnőm semmit nem vett észre ebből. Azt mondták már nem tudnak mit tenni, felküldték a szerverre. Elvileg meg szokták nézni, hogy ülnek-e a kocsiban, legalábbis a rendőr ismerősünk ezt mondta. 1-2 percről volt szó összesen. És ezért fizessek 30ezer ft-ot? A helyszínen nem adtak és nem mondtak semmit. Létezik valami mérséklés, vagy enyhítő körülmény ilyen esetben? Lehet ilyenkor még valamit tenni? És van-e részletfizetési lehetőség a bírságnál.

Üdv.:
Sana

monalisa1 # 2010.02.27. 18:33

bristo

Kedvező fejlemény, egyben megnyugodhasz a külországi tartozkodásod közben.

Az "ideiglenes" beírást nem tudtam...

Üdv.
"Mona"

végrehajtó1 # 2010.02.27. 17:14

nyalóka
tehát ha már átadáták (tavaly december volt a befizetési határidő) akkor már az önkormányzatnál van?
és mi történik ha én most fogom a csekket (ami egyébként még megvan, a yard küldte a határozattal együtt) és befizetem?
30.000 ledolgozni, azért az sok, nem? :)

Ha az önkormányzatnál van akkor kapsz onnan levelet.
Ha befizeted akkor nincs tovább ügy.
A közmunka tétele 5000ft/nap.
Azaz max 6 nap.(Nem bánya munka:))

De még az önkormányzattól is kérhetsz részletet ,nem szoktak ettől elzárkózni hiszen a pénz amit így ekkor már befizetsz az az önkormányzat számlájára kerül

bristo # 2010.02.26. 21:50

Kedves Mona
Képzeld el, hogy szerencsére mégiscsak egy számmal elnézték a rendszámot, így most már minden oké! :)Egyébként az ideiglenes forgalomból kivonást csak beleírják a forgalmiba, de visszaadják, nem tartják benn.
bristo

nyalóka # 2010.02.24. 10:19

kedves végrehajtó1
tehát ha már átadáták (tavaly december volt a befizetési határidő) akkor már az önkormányzatnál van?
és mi történik ha én most fogom a csekket (ami egyébként még megvan, a yard küldte a határozattal együtt) és befizetem?
30.000 ledolgozni, azért az sok, nem? :)

végrehajtó1 # 2010.02.23. 21:57

Pontosítanék:

A yard mindig küld csekket.Ha nem történik befizetés aát adja a lakhely szerinti önkormányzati adóhatóságnak. hogy adók módjára hajtsa be. Ha nem tudja és még mindig nem fizette be akkor vissza küldik a yardra .Aki ez után elzárást kér a bíróságtól.

Javaslom ha nem tudsz fizetni kérjél közmunkát. Mert elzárás lesz a vége.A közmunkát az önk.-nál kell, kérni írásban.Ez esetben nem lehet elzárásra átváltoztatni.

monalisa1 # 2010.02.23. 21:05

nyalóka

A rendőrségtől kell csekket kérni - fárdj be, automatice nem mellékelik... (Ha valaki nem fizeti be a kiszabott bírságot akkor lép az APEH.)

"Mona"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2010.02.23. 20:59

bristo

Én nem vonattam ki gépjárművet forgalomból még ideiglenesen se így csak csak saját kútfő szerint: valószínű hogy a rendszámon kívül a forgalmi engedélyt és/vagy a törzskönyvet is bevonják - jegyzőkönyv ellenében.

Ettől függetlenül egy felbakolt autó nem lehetett egész máshol azonos időben!...

"Mona"
laikus hozzászóló

nyalóka # 2010.02.23. 18:10

Sziasztok, rám kiszabtak közigazgatási bírságot és átadták adó jellegű megfizetésre, tudja esetleg valaki, hogy ez hogyan lehet rendezni?
Mert az APEH nem válaszol semmire, és be szeretném fizetni, csak nem tudom hogyan, most, hogy az APEH-nál van...

bristo # 2010.02.19. 22:49

Koszi Mona!
Mindenkeppen kerestetek mindnekivel mindenfele papirt. Az igazsagerzetemet (meg persze a penztarcamat) nagyon bantja a dolog, mert meg ha elkovettem volna, azt mondanam oke, bebuktam, de igy h ott sem voltam...?????

monalisa1 # 2010.02.19. 22:37

Ha az autót kivonattad a forgalomból akkor a rendszám az okmányirodán kell hogy legyen (!) vagyis egy éve porosodik egy raktárban.

Ha a rendszám valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis nálad/otthon van, akkor buktad a dolgot, mert a slamasztikából ki nem dumálod magad.

Szóval első körben az itthoniak közül valaki keresse elő a papírjaid közt az okmányiroda határozatát miszerint a rendszámot fenti ok miatt bevonták tőled. Aztán annak fénymásolatát el lehet küldeni a megkereső rendőrhatóságnak.

Előfordulós hogy a fényképről a rendszám nem pontosan olvasódik le...

"Mona"
laikus hozzászóló

bristo # 2010.02.19. 22:16

Sziasztok!
Kaptam egy levelet az egyik megyei rendorkapitanysagtol az orszag masik vegebol, h az adott varosban gyorshajtason veltek kapni.
25km/h sebessegtullepessel latni veltek a automat, ami lehetetlen, mert 1 eve hivatalosan ki van vonva a forgalombol, garazsba van zarva, bakon all, kerek sincs alatta, senki nem hasznalhatta, en magam egy eve kulfoldon elek.
Sem az autot, sem a rendszamot nem loptak el.
A kerdesem az lenne, hogy a forgalmiba hivatalosan belevezetett "forgalombol kivonassal" lehet-e ervelni?
Termeszetesen kerni fogom a fenykep kipostazasat, mert mindenkeppen csakis tevedes lehet.
Hallott mar valaki ilyen esetrol? Mi a velemenyetek?
Elore is koszi
bristo

monalisa1 # 2010.02.19. 21:07

Lám ennyi ok elég is volt s telefonált egy haveri közterületesnek/rendőrnek, ő meg kivételesen tette a dolgát...

Javasolnám újra tisztázni a vendéglőssel hogy itéletidő volt és hogy csakis emiatt stb., stb. Amúgy általánosan egymás kölcsönös élni hagyása...

Kifogással élj, miszerint a rendkívüli időjárás miatt gyakorlatilag megbénult a forgalom., a szokásos helyeden "méteres" hó volt... És különben is, szerte a városban napokig a parkolóőrök nem ügyködtek - (de nem is lapátoltak...).

"Mona"
laikus hozzászóló

lauedi # 2010.02.19. 10:20

Kedves vegrehajto1!
Szerinted érdemes fellebezni vagy jobb, ha egyszerűen befizetem a bírságot?

Hozzáteszem, hogy csak azért fellebeznék, mert nem érzem jogosnak a büntetést.
Az adott helyen mindig parkol kocsi és nem szokták őket büntetni, noha a környékünkön rendszeresen járőröznek rendőrök, különösen turista szezonban.
Ráadásul se a "kereszteződés" másik oldalán, se a mögöttem álló, az orrával jócskán 5 méteren belül álló kocsit nem büntették meg.
Az enyémre valószínűleg azért került cédula, mert a sarkon lévő vendéglátóipari egységet zavarta: pár hónapja az egység vezetője megfenyegetett, ha még egyszer odaállok, megbüntettet, ezért nem is szoktam ott parkolni. De ezúttal valóban annyira ítéletidő volt, hogy akárhol, de gyorsan leakartam állni a kocsival. Hát ennyi.
Köszönettel:
Laura

lauedi # 2010.02.19. 10:03

Kedves nanemaa!
Értékelem a humorodat, de még jobban tudnék értékelni egy világos választ a kérdésemre: az alább idézett szabály táblával jelzett és lezárt sétálóutcára is kiterjed?
Köszönöm:
Laura

végrehajtó1 # 2010.02.18. 19:06

amely automatikus nyilvántartás­bavétellel és két pont elvesztésével jár, valamint a bírság összege könnyen 30.000 Ft-ra is emelkedhet

azért ez nem olyan autómatikus...

nanemaaa # 2010.02.18. 19:00

Nincs téli és nyári KRESZ. A szabályok az év minden napjára érvényesek. Sajnos. Pedig pl én egyes napokon szeretnék részegen is vezetni. :(

lauedi # 2010.02.18. 11:17

Kedves Mindenki!
A Közterület Felügyelet helyszíni bírságot szabott ki a Kresz 40/5/d alapján:
"d) körforgalmú úton, útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, ha a közúti jelzésből más nem következik;..."
Az én esetemben a "kereszteződés" egyik fele egy táblával jelzett, virágládákkal lezárt sétálóutca volt, amelytől kb. 1 méterre álltam meg.
Hozzáteszem, hogy ez az emlékezetes havazás másnapján volt, amikor alig lehetet parkolásra alkalmas lyukat találni a belvárosban, én is egy éppen elment (és előtte kiásott) kocsi helyére álltam be.

Érdeklődnék, hogy erre az esetre is vonatkozik-e a jogszabály?

A Felügyelet, egyébként nagyon kedves, ügyintézője biztosított róla, hogy az ilyen sétálóutca sem kivétel és azt is elmondta, hogy nem érdemes fellebbeznem, mert a fellebbezéssel átkerül az ügy a rendőrség hatáskörébe, amely automatikus nyilvántartásbavétellel és két pont elvesztésével jár, valamint a bírság összege könnyen 30.000 Ft-ra is emelkedhet.

Köszönettel:
Laura

nanemaaa # 2010.02.09. 07:57

Ani81
Attól, hogy minden topicba bemásolod ugyanazt a kérdést, nem fogsz hamarabb választ kapni. Pláne úgy, hogy elhallgatod, mi van a határozatban (fizetési felszólításban...vagy mittoménmiben).
Egy biztos, ha határidőn belül semmit sem nyújtasz be, az azt fogja jelenteni, hogy egyetértesz...és onnantól kezdve már "csak fizetned kell". Amit kaptál, abban benne van, hogy mit tehetsz egyet nem értésed jeleként.

végrehajtó1 # 2010.02.06. 14:04

„majd kap róla egy tájékoztatást és akkor majd elmondhatja,vagy leírhatja mi történt.Most jött el ez az idő”.

most eljött az idő hogy leírd mit kaptál.

Ani81 # 2010.02.06. 13:09

Keves Fórumozók!

Szeretném a segítségetek, információitokat kérni az alábbi szerintem jogtalan szabálysértési feljelentés miatt.

2009.augusztusában páromat a Gvadányi úti APEH-kal szemben "pontosabban a APEH melletti benzinkúttal szemben a parkolás végett szabálysértési feljelentést kezdeményeztek ellene.A következő történt, beparkolt a többi ott parkoló autók mellé szabályosan.A parkolást nem tiltotta sem közúti jelzőtábla, sem az útra festett egyéb tiltó jelzés.Ezen a részen parkolóautomata sincsen,a parkolásért itt nem kell fizetni.Párom kitette a mozgássérült kártyát, és bekísérte az anyukáját az APEH-hoz.Ez kb 5 perc volt.

Mire visszaért az autóján talált egy cédulát miszerint megszegte a várakozni tilos szabályt.Körbenézett és az összes többi autón is látott.Mindössze 5 perc alatt legalább 10-15 autóra helyeztek el hasonló cetlit.Párom átment a szemközti benzinkúthoz, és érdeklődött az ottani személyzettől, hogy ez szokványos dolog-e és, hogy nem e látták a bírságoló személyeket.Ők azt mondták,hogy így szokták, kipattannak az autójukból szétszórják a cetliket, fotóznak és gyorsan eltűznek.Ezek után párom telefonált a közterületeseknek,majd a közterületesek javaslatára a Zuglói polgármesteri hivatalba ,ahol azt az információt kapta, hogy majd kap róla egy tájékoztatást és akkor majd elmondhatja,vagy leírhatja mi történt.Most jött el ez az idő.Szeretném megtudni,hogy jogosan bírságoltak-e meg.Illetve ha igen akkor milyen úton kérhetem a lehető legkissebb bírságolási összeg kiszabását,mivel igen szegény körülmények között élünk.
Párom is azt mondta a 18 éves Renault 19-se nem ér annyit mint maga a bírság lesz.Kérem segítsenek információjukkal.

Köszönettel Kis Anett

ui:a válaszotok sürgős lenne,mert már csak 4 napom van a 8 napból

NyikosDávid # 2010.02.01. 21:34

Kedves Monalisa és a többiek!

Közben visszaolvastam a fórumon és megtaláltam Dr. Grád András 2009. 07. 23-i bejegyzését, ami tartalmaz egy ilyen részletet:

"Ugyancsak megsemmisítette azt is, amely mögöttes quazi kezesi felelősségi szabályt tartalmazott az eredeti bírságolt terhére. Abban az esetben ugyanis, ha a használót bírságolták, de rajta nem lehetett behajtnai a bírságot, az visszaszált az üzembentartóra. Ezt a rendelkezést is megsemmisítette az AB."

Szóval előbb gondolkodnom kellett volna,nem jártatni a számat;)

Köszi azért a válaszod!


.'.

monalisa1 # 2010.02.01. 21:07

Ha rajtad nem tudják behajtani a leírtak okán majd bevasalják a gk. üzembentartóján - ilyen egyszerű. Vagyis kiegyenlítetlenül a büntetés nem marad, erről gondoskodnak majd.

Ha esetleg a gyorshajtás miatt kapnál a rendőrségtől is egy csekkett (...) a szabálysértési bírság ellen mondj ellent - elég ennyi., bírósági ügy lesz a dologból és ott nagy valószínűséggel figyelmeztetésre mérséklődik a büntetés.

A szabálysértési eseteknél alkalmazható hogy végül is párhuzamosan nem büntetnek egyugyanaz elkövetés miatt. (Persze ha valaki "ezt" a bírságot is befizeti - gavalléros ember...)

"Mona"
laikus hozzászóló

NyikosDávid # 2010.02.01. 15:58

Tisztelt Fórumozók!

Az alábbi ügyben kérném az állásfoglalásotokat, lehetőség szerint az ide vonatkozó törvényi rendelkezéssel egyetemben:

Pár hete kölcsönkaptam volt feleségemtől az autóját. Valamelyik nap pedig érkezett az exfeleségemnek egy levél, miszerint abban az időpontban, amikor én használtam az autóját, gyorsan hajtottak, 50 km/h helyett 68 km/h-val... Nem vitatom, én voltam a szabálysértő. Tudjuk, hogy ilyenkor írni kell egy magánokiratot, két tanúval, hogy az adott időpontban az autót használatba vettem.

Ez így rendben is van, nyilván én fogom kapni a határozatot, hogy megbüntettek 30 ezer forintra. Itt jön a bökkenő!! Jelenleg semmilyen ingó vagy ingatlan vagyon nincs a nevemen, a munkabérből való letiltás nem foganatosítható, egy ismerősömnél lakom ideiglenesen. (Nehézségeim okait most nem részletezném) A bírságot jelenlegi helyzetemben nem fogom tudni kifizetni.

Magyarul rajtam gyakorlatilag behajthatatlan a bírság. A kérdésem az lenne, hogy ilyenkor miként jár el a Hatóság? (Ha a gyorshajtást nem az üzembentartó,hanem az követte el, akinek használatba adta? És aki használatba vette, azon nem foganatosítható a bírság végrehajtása, mert nincs munkahelye, ingó és ingatlan vagyona... Elzárásra vagy közmunkára változtatják, vagy egyszerűen a volt feleségre száll vissza a bírság?)

Válaszaitokat előre is köszönve maradok tisztelettel: Ny.D.


.'.