Közigazgatási bírság


Hencefince # 2010.09.29. 06:03

lecso10-nek!

Olvasd el az alábbiakat:
magyarorszag.hu / jogszabálykereső: 2004. évi CXL. Tv. (KET.) 29.§. (3) bek. a pont, ez az értesítésről szól (2 sikertelen értesítés után jogerőssé válik és kézbesítetté a határozat).
Iratokba betekinthetsz a 410/2007. Korm rend. 9. §. (3) bek. alapján és nyilatkozhatsz a KET 51.§. (1) bek alapján. Megjegyezném ezek a bírság kiszabást nem igazán befolyásolják.

gyusszom (törölt felhasználó) # 2010.09.29. 18:10

Hello!

Röviden leírnám az esetem:

2010. augusztus 3-án lefotóznak piros lámpán való áthaladáskor.

2010.08.10-én megindítja a hatóság az eljárását

2010.09.06-án postára adnak egy 2010.08.13-ai keltezésű és aláírt levelet, amiben tájékoztatnak az eljárás megindításáról.

2010.09.10-én átveszem az előbbi levelet, amire nem nyilatkozok semmit, mert én vezettem a kocsim.

2010.09.20-án postára adnak egy 2010.09.03-ai keltezésű és aláírt határozatot, amiben közlik a bírság tényét és összegét.

2010.09.23-án átveszem az előbbi levelet.

A kérdésem pedig az lenne: hogy nem követett el eljárási hibát a T. hatóság azzal, hogy a határozatot úgy hozta meg 2010.09.03-án, hogy az eljárás megindításáról szóló levelet csak rá 3 napra, 2010.0906-án adta fel? Erre az eljárási hibára való hivatkozásra kérhetem-e az ügyem megszüntetését? Ha igen, akkor mire vagy milyen jogszabályra kell hivatkozni?

A választ előre is köszi.

Gy

DAti # 2010.09.29. 19:37

Tiszteletem!

2010.április hó végén kaptam egy értesítést,hogy 2010. április elején 50km/h helyett 73km/h-val mentem,és ez ugye közigazgatási bírság.Még aznap felhívtam a Vas-megyei kirendeltséget,és ott tájékoztattak,hogy 30.000 ft lesz.Az értesítésben nem volt csekk.Eltelt egy hónap,és május végén,a tisztánlátás végett ismét hívtam őket és azt mondták hogy 2 héten belül érkezik a csekk.Azóta sem semmi. A kérdésem az lenne, hogy küldhetik-e még a csekket vagy szerencsém van, és valahogyan megúsztam?Válaszukat előre is köszönöm!

gagyi # 2010.09.29. 22:00

Üdv

Közigazgatási birságban kérek tanácsot 2010 augusztus és szeptember hónapban hatszor megbüntettek az Andrássy út és Kodály körönd sarkán.
A Kresz 40§ 5 bekezdés c pontja miatt
A birság esetenként 30.000Ft.
A első kérdésem a következő az intézkedést végző rendör köteles-e büntetö cédulát elhelyezni a kocsimon.
Mivel ha lett volna "cetli" rajta biztos hogy nem történik meg ugyanaz a szabálysértés 6x.
A második kérdésem az első birság határozat hozatalát követően 10 napon belül van lehetőségem fellebbezni
arra hivatkozva hogy a rendőr nem tett rám cetlit.
Ezen felül a rendörség ügybuzgósága elképesztö mióta a parlament felhatalmazásával "saját zsebre dolgozik".
Egy jellemző példa :
Van egy hetedik köz.ig. birságom de azt töröltetni szeretném nagy reményekkel.
A történet röviden 2010 09.01 9 óra 22 perc rendör lefotóz és feljelent az autó egy centit se mozdul 2010 09 01 10 óra 22 perc térfigyelő kamera bezoomol és feljelent.

Elnézést a hosszúra nyúlt kesergésem miatt.

tisztelettel

Hencefince # 2010.09.30. 06:15

Kedves Fórumozók!

Gyorshajtás miatti bírság ügyben átrágtam az összes hivatkozott jogszabályt (nem kevés időm ment rá), konzultáltam jogásszal is.
Az, hogy az értesítést nem 5 napon belül adják fel, hiba, de a bírságolást nem befolyásolja, nem teszi semmissé.
Csak az az eljárási hiba, ami miatt el kell tekintsen a bírságtól a hatóság és meg kell szüntesse a bírságolási eljárást, ha a bírságoló határozat 60 napon túl (elkövetéstől számítva) kerül postázásra, csak ebben az esetben érdemes és megalapozott a fellebbezés, a többi felesleges pénz (illeték) és időpocsékolás.

eggi # 2010.09.30. 15:30

Tiszteletem!
Nekem is ez lenne a bajom. Apám vezette az én nevemen lévő autót még január 19-én. A határozatot viszont csak most kaptuk kézhez szeptemberben. 60000 Ft-ról. Ő februárban kapott egy értesítést, hogy megkezdték az eljárást, de azóta semmi. Persze az összes papír, amiről beszélek az én nevemre érkezett. Ezen a határozaton egy februári dátum van és az aljára ráírva: "Az elektronikus példánnyal megegyező másolat. Bp. 2010.09.10 Aláírás". a másik, hogy egy olyan helyen bírságoltak, ahol ki volt téve az építkezés tábla, de már 4 hónapja nem volt ott építkezés, és másnap le is vették a táblát. Ez egyébként a falu elején volt, ráadásul a képeken jól látható, hogy édesapám lassított. Viszont egyik képen sincs rajta a tábla, így nem beazonosítható, hogy hol fotózták le. Amúgy a tábla 30as volt, és 69cel mérték be. Ilyenkor fellebbezni kell? És ha igen hogyan? a 60000et be se fizessem? És az 5000et vissza fogom kapni? Köszönöm a válaszokat

Hencefince # 2010.10.01. 05:58

eggi!

Azt hiszem Neked mázlid van. A bírságot az elkövetéstől számított 60 napon belül kell, hogy megkapd és nem a határozat kelte számít!
Tessék fellebbezni! A határozatban le van írva a cselekmény elkövetésének ideje, attól számít a 60 nap! A fellebbezést a budapesti rendőr-főkapitánynak kell címezni, de a Vas Megyeiek postacímére és rá kell ragasztani az illetékbélyeget, azt hiszem 5.000.- Ft a Te összegednél is. Hivatkozz erre: 1988. évi I. Tv. 21.§. (4) "az előírás megsértésétől számított 60 napos jogvesztő határidőn belül kell kiszabni" Tehát, ha meghaladta a 60 napot, kötelesek hivatalból jogvesztés miatt visszavonni a határozatot!

eggi # 2010.10.02. 06:24

köszi! Már meg is írtam a levelet.

cstibi # 2010.10.04. 10:59

Tisztelt fórumozok

Az elmúlt időszakban 09.12 és 09.19.- én Budapesten a Szondi utcában a 44/a helyszínen a kijelölt felfestett parkolóhelyen parkoltam. Okt. 2.-án és okt. 4.-én mindkét parkolásomról kaptam egy-egy 30000.- ft közigazgatási bírságot a KRESZ 40§ (5) bekezdés (e) pontban foglalt előírás megszegése miatt. /gyalogátkelőhely 5 méteren belüli megállás/. A fényképeket a térfigyelő kamera rögzítette. Okt.3.-án megnéztem és lefényképeztem a kérdéses helyet, és megállapítottam kijelölt várakozóhely van felfestve a gyalogátkelőhelytől 30 cm-re, nincs az útpadkára felfestve sárga csík, nincs /járműforgalom elől elzárt terület/ felfestve. Szeretném segítségüket kérni mit csináljak.

nanemaaa # 2010.10.04. 14:20

Először is szerintem próbálj meg fellebbezni. A képeket mellékelni kellene. Azután majd kiderül, hogy ki a felelős a történtekért. Vélhetőleg nem lett volna szabad ilyen közelre felfesteni azt a parkolót.

eszka # 2010.10.05. 08:42

Segítséget kérnék! 2010.09.12-én 68 km/h-val bemértek. A helyszínen megállítottak és felajánlottak egy 10000 forintos szabálysértési bírságot, mondván, hogy így nem jelentenek fel. Ezt elfogadtam kitöltötték a nyomtatványt, kaptam csekket, amit be is fizettem. Viszont ugyanerről a gyorshajtásról 2010.09.29-én küldtek egy közig. eljárás megindításáról szóló értesítést Szombathelyről. Egyenlőre csak értesítés van, nincs határozat.Kérdésem, hogy mivel a szabálysértési bírság előbb ki lett szabva, egy cselekményért, kiszabhatnak-e ugyanannak a személynek (elkövető és gépjármű tulajdonos) két bírságot? Valamint hogy az értesítésnél kell-e jeleznem a dupla bírságot, vagy csak a határozat után? Van határidőm az észrevételre ill. fellebbezésre?
Hivatkozhatom-e a trafipax pontosságára? Ha jól tudom 3 km/h a tűréshatár, és ezt alkalmazva már nem is lehetne közig bírságot kiszabni részemre.

Hencefince # 2010.10.05. 10:35

Minél előbb írj egy kifogást, és másold le a befizetett csekkedet is és a kapott nyomtatványt (csekk mellé adták, kis keskeny papír), ne várj a határozatig!

denever # 2010.10.06. 08:50

Tisztelt Fórumozók!
Sok jó segítséget lehet itt találni.
Én is egy gyorshajtásba keveredtem.De én két napra kaptam egy végzést,hogy az üzemben tartóval szemben 2010.....napján hivatalból inditott körig.hatósági eljárást m e g s z ű n t e t e m. Tiz napon belül ellene fellebbezhetek!(3000 ft).
Az indoklás nekem nem egyértelmű.

  • itt,meg ott ekkor,ennyivel mentem.
  • a rendelkezésre álló felvételek alapján az ü.tartóval

    szemben ugyanazon szab.szegés elkövetése miatt.......

számu értesítésben közig.hat.eljárás került megindításra.Eddig érthető is lenne.
A következő.

  • az ügyféllel szemben jelen ügyben a közig.birság érvényesítésének jogszabályi feltételei,a rendelkezésre álló adatok alapján-nem állnak fenn.
  • a fentiek alapján a közig.birság kiszabásának jogsz.feltételei az ü.tart-val nem állnak fenn,ezért a rendelkező részben fogl.szerint határoztam.

Erre ugye, nem fellebbeztem! (már a megszüntetésre)
Ugyan azon dátummal négy napra jött egy másik ügyintézővel más ügyszámmal(a végét irom.előző 59,
az utóbbi 60)az értesítés az eljárás megindításáról.
A helyszín, időpont rendszám ugyan az!
Tehát egy szabálysértés két ügyintéző ill.két ügyszám!

  • egy hétre jött a csekk az utóbbi ügyitézővel.

Sajnos telefonon nehéz elérni őket.Küldtem egy ajánlott levelet aki a csekket küldte,hogy a két eset közül melyik a jó ,de egy hónapja semmi válasz.
Itt olvasgattam,hogy két szabályszegés miatt lehet
más az ügyszám! de ugyanazon cselekményre kettő,az furcsa.Egyetlen ügyszámra lehet több ügyintéző is.
Attól még az ügy, marad.
Most a fizetési határidő le fog járni. Nagy nehezen sokára,az ügyfél szolg.felvette a telefont,a fentieket elmondtam.Válasz, ne izguljak majd jön a válasz! hát várok..

Jaynaz # 2010.10.06. 11:54

Tisztelt Fórumozók!

Ma kaptam egy értesítést közig.eljárás megkezdéséről a Vas m. Rendőrségtől, SÁRGA jelésen történő áthaladás miatt, 50.000 Ft-os bírsággal.

Ha jól tudom, a sárgán való áthaladás esete eleve aggályos, hiszen bizonyítania kellene a hatóságnak, hogy lehetséges lett volna megállni a sárga jelzéselőtt vészfékezés nélkül. Ennek bizonyítása laikusként sem tűnik számomra egyszerű feladatnak.

Az interneten megnéztem a rendőrautóból készült fótókat, amelyeknek ráadásul egyike sem bizonyítja még a sárgán történő áthajtást sem, hiszen az első kép ami készült, azt mutatja, hogy már jócskán áthaladtam a felfestett jelzésen, amikoris a lámpa sárgát mutatott, a második képen pedig már a kereszteződés közepén vagyok, túl a lámpán, a lámpa pedig még mindig nem piros, továbbra is sárga.

Ezért szeretném benyújtani a fellebbezésemet, de olvastam itt is, és a police.hu-n is, hogy 5000 Ft-ot kell ehhez fizetnem. De én ezt nem értem. Nem követtem el semmit, engem zaklattak, halálra ijesztettek 50 e ft-os bírsággal, tönkretették a fél napomat és még én fizessek 5000 Ft-ot?! A legrosszabb pedig az, hogy ezt akár minden nap el lehetne velem, vagy bárkivel játszani, hogy lefényképezik szabály betartása közben, és ő pedig minden nap fizeti az 5000 Ft-os fellebbezési díjat? Kérem, amint lehetséges segítsenek jogi tanáccsal, mert a 10 napos határidőm ketyeg persze. Köszönöm!

Jaynaz # 2010.10.06. 12:31

Egyáltalán, a jogállamiság alapját, hogy ti. védekezhetek az ellenem felhozott vád/gyanúsítás ellen, hogyan lehet díjhoz kötni?? Ez nem jogi nonszensz? Nem alkotmányellenes? Nem vagyok jogász, bocsánat ha nem szakszerű a kérdésem.

Hencefince # 2010.10.06. 13:01

Jaynaz-nak!

A fellebbezéshez a díjat jogszabály írja elő, így ez kötelező, ez a minimum összeg. Ha a fellebbezésed megalapozott, a fellebbezésre fordított díjat visszautalják a részedre.

Hencefince # 2010.10.06. 13:06

Denever-nek!

Amit leírsz elég érthetetlen. Egy szerény javaslatom volna www.kozigbirsag.police.hu oldalra ha fellépsz és beütöd a leveleket kapott ügyiratszámot(ügyiratazonosító), megláthatod, hogyan állnak az ügyeid, mert van egy hőmérőszerű kép, az mindent megmutat.
Azt el tudom képzelni, hogy azért van 2 db ügyed, mert azonos napon kétszer futottál belel a trafiba és ekkor nem szabnak ki ellened 2 db bírságot, hanem a súlyosabbat vagy a magasabb sebességűt veszik figyelembe, de ez csak egy tipp.

denever # 2010.10.06. 14:16

Köszönöm,hogy "segitesz"!
Az a bajom,hogy a két levél, az első az a "végzés"..59
végződésű,a másik az értesítő ..60 sz. azaz élő a neten
a(hőmérőn)mutatja az állást az ügyről.Természetesen a
"végzés nem szerepel(..59). A két iktatás(.59,.60 sz) egy időben egy helyen egy gépkocsira egy szabálysértésre utal. Még "tetőzi" az ügyet,hogy az elkövetés,mindkét
szer 07.13, mindkétszer 07.14 dátumozva. A posta hozta ez egyiket később.Szerintem jól megkeverték, lehet,hogy
kétszer iktatták,és az egyiket valahogyan törölni kellett.De legalább írják le,vagy mondják meg.Kértem levélben a tényállást,nem válaszoltak.Most minden fell.lehetőségtől így lemaradtam.Mert még a fotó körülményei is vitatható. Bár nehéz kimagyarázni őket.
Lényeg,hogy egy eset két ügyszámon van iktatva.Sztem
ő hibájuk,elismerni nem fogják,ki kell fizetni a birságot. Próbálnék még részlet fizetést kérni,de semmire eddig nem válaszoltak.Köszönöm hogy meghallgattál..

Jaynaz # 2010.10.06. 15:53

@Hencefince

Köszönöm a választ. Bízom benne, hogy tényleg visszaadják.

Az merült még fel, hogy telefonon a szombathelyi kapitányság nem jelezte az 5000 Ft-os díjat, pedig javasolta a fellebbezés megtételét. A másik az, hogy az eljárás megindításáról szóló 2 oldalas tájékoztató levélben sincs egy szó sem arról, hogy a fellebbezés 5000 Ft-ba kerülne. A fizetés szükségességét viszont a kozigbirsag.police.hu-n olvastam, ami pedig eléggé hitelesnek mondható forrás.

Most hívogatom a "Call Center"-t de több órája csak foglaltat kapok. Már csak azért is írom mindezt, hogy még mindig milyen bizonytalan és visszás állapotok vannak. Az infokat tíz helyről kell összeollózni, és még úgy sem lehetünk biztosak semmiben. :(

Hencefince # 2010.10.07. 05:54

Nagyon szívesen segítek, ha tudok.
Kitartás és ne hagyjátok Magatokat, ha igazatok van!

Sz79 # 2010.10.07. 09:14

Sziasztok!
Van egy kérdésem felétek. 2010 szeptember 14-én 6 percen belül 2-szer fotóztak le gyorshajtásért. 1, 50 helyett 85 km/óra 2. 50helyett 65km/óra. Mindkettőről megkaptam az értesítést. Ebben az esetben min a két büntetést be kell fizetni vagy csak a magasabb összegűt.

Köszi

Jaynaz # 2010.10.07. 10:18

Sziasztok,

az 5000 ft esete tisztázódott: én még nem határozatot, hanem csak eljárás megkezdéséről szóló tájékoztatást kaptam. Ez esetben "pár napon belül" még lehetséges észrevételt tenni írásban, ingyenesen. Ha már lenne határozat, na az ellen kellene 5000 ft megfizetése mellett fellebbezni.

mogyorocska # 2010.10.07. 13:08

Sziasztok!

Segítsetek légyszi!!!
Nyáron még a gyermekembe /tanuló vezető/ belementek. Az igazság az, hogy kis...ég volt, leordították és ő aláírta hogy ő a vétkes. Mi nyaralni voltunk, másnap jöttünk haza, a párom be is ment a rendőrségre és bejelentést tett, leírta, lerajzolta a történteket! Szerencsére egy BKV buszvezető volt a tanu, akit nagy nehezn sikerült megtalálni. Tanuvallomást tett, elmondta h ő átengedte az elsőbbségét a gyermekemnek és a másik sofőr záróvonal átlépésével megelőzte őt és úgy ment bele!!! Erre ma megkaptuk a levelet, hogy a gyerek a hibás és még meg is büntetik 45.000.-ra, mert nem volt elég körültekintő!!! A vétkes sofőr ugyanis azt mondta hogy ő a záróvonal átlépése nélkül kerülte a buszt meg!!! És ezt a rendőr le is írja! Tehát egy sávban egy busz+ egy wolksvagen!!! Szerintetek milyen eljárás ez??? Ennyire nincs igazság??? Persze fellebbezünk. DE kiváncsi vagyok a véleményekre!!!!

Edit29_ # 2010.10.08. 06:48

Sziasztok!

Segítségre lenne szükségem. Augusztus 27-én férjem 30-as táblánál 55-en ment, a határozatot megkaptuk róla, nem is fellebeztünk, vártuk a csekket. Október 5-én megkaptuk a csekket róla, de a pontos fizetéssel nem vagyunk tisztában. A levél szerint a jogerőre emelkedéstől számítva 30 napon belül be kell fizetni. Mi számít jogerőre emelkedésnek pontosan?
Segítséget előre is köszönöm!

denever # 2010.10.08. 07:41

Edit...
Én is kaptam ! Neten nézzétek meg /kozigbirsag.police.hu/ oldalon az azonositóddal 800...... + redszám és egy
megjelenő kóddal. Látod,hogy hogy álsz az időpontokkal
Egy (hőmérő) szerű skálán látod. Hidd el ,biztosan fizettek!
denevér..