Banki hitelek


ferna # 2012.02.28. 10:46

Kedves Fórumozók,

Tavaly nyáron telefonon megkeresett egy pénzügyi szolgáltató,hogy tartozásom van az Erste Bank felé, 2004 óta.
Mondtam, soha nem vettem fel kölcsönt az Erste Banktól, erre válaszul azt kaptam az úriembertől, hogy ja, igen még PostaBank, aminek a tőkéje 500 ezer ft volt, mára több, mint 1,6 Mió.

Mondtam kizárt, soha nem vettem fel, 2004 óta ugyanott lakunk vidéken mégcsak egy levelet sem kaptam sehonnan ezzel kapcsolatosan.
Erre ő, mert egy pesti címre küldték, ahonnan folyamatosan „nem vette át, nem kereste” jelzéssel küldték vissza.
Mondtam, hogy soha nem laktam pesten, kizárt, hogy rólam beszél.
Felfaxoltam az adataimat, lakcím kártyámat neki, mondta egyeztet a Bankkal, és 1-2 héten belül visszahív.
Nem tette meg.

Erre a tegnapi nap ismét telefonál ugyanaz a fiatalember, és közli hogy van az Erste Bank-nál egy lejárt folyószámla hitelem, 2002-ből, ami 60 ezer Ft-ról 180 ezer Ft.
Mondjuk neki, hogy kizárt, nem volt folyószámlahitelem, és amúgy itt élünk, semmi papír nem érkezett 10 éve, mit képzel, ha lett volna is tartozás már rég elévült.

Erre ő, tudja, tudja, de hát meg lehet egyezni, hogy csak a tőke követelést fizessem ki, ja és ott a régi ügy is, amire a Bank azóta sem jelzett vissza!!.....

Szóval kérdezném mi a teendő ilyen esetbe?
A tartozást, és a hiteleket nem ismerem el, sosem vettem fel, eltelt azóta 8-10 év úgy,hogy egyetlen felszólítást, bármit küldtek volna (akár a hitel eladásról PostaBank-Erste Bank, Erste-Pénzügyi Szolgáltató)
Az állandó lakcímem 6 éve ugyanaz, előtte 5 évig ugyanezen a településen éltem, csak másik utcában, semmi nem érkezett, a pesti címet nem is értem, hogy honnan veszik.

Kérném a tanácsokat, és a további teendőket.
Egyezkedni nem akarok, hiszen a pénz nem vettem fel, de nem tudom, hogy ilyenkor érdemes e írni, telefonálgatni velük, vagy az Erstével.

Köszönöm előre is a tanácsokat!

K

adidas # 2012.02.29. 20:02

Tisztelt Cím!

Mielőtt feltenném kérdéseimet röviden leírom a történetet.
A párom 2009 decemberében szakított az akkori párjával. Ezt megelőzően 2008-ban egy hitelfelvételnél adóstársa lett a hölgynek (aki 1/1 tulajdonos), de tulajdon része nincs a házból (vagy legalábbis úgy véljük, mert elköltözésekor nem hozott magával szerződést). Hozzá teszem, hogy egy háztartásban éltek, de mivel a hölgy még nem vált el így élettársi szerződést sem köthettek.
Most úgy alakult, hogy a párom banki segítséget szeretett volna kérni egy autó megvásárlásához, de közölték a bankban, hogy BAR listás lett tavaly szeptemberétől. Valószínű, hogy a hölgy nem fizette a törlesztőket, de mivel páromnak megváltozott a lakcíme így értesítő, felszólítás nem jutott el hozzá. Tavaly a párom megkérte a hölgyet, hogy a bank felé kezdeményezze, hogy más legyen az adóstárs, de ezt ez idáig sem tette meg tudomásunk szerint. Attól félünk, hogy előbb utóbb a párom béréből fogják vonni a szeptember óta halmozódott tartozást. Arról nem is beszélve, hogy egy TV-t sem tud ezután venni, mert elutasítják.
A kérdésünk az lenne, hogy milyen jogai vannak a páromnak, ha adóstárs?
Van e lehetősége, hogy jogi úton elérhetővé váljon, hogy párom helyett mondjuk a hölgy valamelyik gyermeke legyen az adóstárs (mivel családjukban mindenki dolgozik)?
Mit tehet, ha elkezdik vonni a béréből a tartozást?
Bele szólhat-e a ház eladásba?
Vagy átvállalhatja –e a hitelt úgy hogy az ő tulajdona legyen?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel

paska.robert@gmail.com # 2012.03.02. 16:50
Tiszteletem.Az én problémám elég nagy!2007-ben vettem 1 házat a volt párommal,rá 1 évre szétmentünk!hitel 7,5 m huf ami CHF-es és már felrúgott 11 m-ra,ingatlan 10-m ért vettük és 1/
  • 1/2 részre van bejegyezve.A hölgy szakításunk után elment prostituáltnak és a futtatója 2010 -ben elkezdett fenyegetni,hogy vegyem meg az ingatlan másik részét.Aminek én eleget tettem 1,5 m ért megvettem,de a bank nem engedi ki a hölgyet a hitelből amíg én nem hozok másik kezest.!Így a tulajdoni lapon még mindig 1/2--1/2 részre vagyunk bejegyezve.A hölgy azóta elhagyta Magyarországot és fogalmam sincs hol van!!!Én fizetem a hitelt mióta megvan és már 5,5 m-óm ráment.Eladni nem tudom így és ahhoz,hogy nevemre kerüljön kb 1 év tárgyalás és sok pénz+1 kezes ami nincs!!4 ügyvédnél is jártam abból 2-tő azt tanácsolta ,hogy ne fizessem.Nem lakok Magyarországon és külföldi állampolgár vagyok és nem is költözök vissza soha!De uniós országban élek.Na most mit tegyek?1 életen át menekülni a bank elől és még a gyerekem is örökölheti a tartozásom.Előre köszönöm a válaszát.
carrera # 2012.04.02. 15:14

Tisztelt Fórum!

Kérdésem a következő lenne: 2008.decemberében felvettünk 6M Ft szabad felhasználású CHF alapú hitelt, melynek fedezete a lakásom, amit a bank akkor 8M Ft-ban értékelt fel. A hitel nem az én nevemen van, én csak a fedezetet adtam. A kérdésem az lenne, hogy amennyiben bedől a hitelünk és elvesztem a lakást tőlem ezen felül követelhet e bármit is a bank. Eladni biztosan nem tudják 8M-ért és a felvett 6M is jelenleg majdnem 10 már ugye, vagyis mindenképpen marad különbözet. Ez onnantól az adóst terheli?

Válaszukat előre is köszönöm.

segitseg keres # 2012.04.03. 21:33

Kedves Fórum!

A segítségüket szeretném kérni, hogy mit tudok tenni az ügyembe..
2001-ben vettem fel a nevembe hitelt, amit nem a saját célra, hanem "kényszerítettek". Mindegy, ebbe most nem folynék bele..400 ezer Ft az a hitel amit igényeltem és a napokban a végrehajtó megtalált és közel 2 M Ft-ot követel. Nagyon bonyult most leírnom, hogy miért kellett felvennem a hitelt, de ebből én egy fillért nem használtam fel, mert ahogy említettem kényszerítettek és megfenyegettek és a családomat is..
Nagy nehezen sikerült megszabadulnom az illetőtől és örültem hogy nem talál meg és nem fenyeget tovább..

A BANK felé szeretném rendezni az összeget amit felvettem és szeretnék megegyezni hogy 3 év alatt fizessem ki az összeget, de természetesen nem a 2 M Ft-ot, hanem maximum
800 ezer Ft.ot..A fizetésem nettó 60 ezer Ft- A végrehajtó a zárolta a számlámat, arra megy a fizum ami 60 ezer Ft. A Bíróságnak holnap írok, hogy függesszék fel és szeretnék a bankkal megállapodni..Mit javasolnak, mit tegyek? Kérném a segítségüket! Sajnos ügyvédet nem tudok fogadni a mostani helyzetem miatt..Várom válaszukat. Köszönettel.


Segítséget szeretnék kérni! Digivel kötettem szerz?dést 2004.11. 01 hónaptól. 2005-ben lemondtam a szolgáltatást telefonon és e-mailen is! Ahová k

végrehajtó1 # 2012.04.04. 12:50

Kérd postán a fizudat.

flótás # 2012.04.19. 19:36

Kedved fórumozók!
Tanácsra lenne szükégem.
Jelzág hitelemet a múlt évben nehékesen fizettem, elmaradásom keletkezett.
A bankom kértem könyítsenek a feltételeken, de a könnyítés 110%-ot kell fizesek minden hónapban hogy utolérjem magam.
Ezt még így sem tudom megtenni, hogy valamelyest javult az anyagi helyzetünk, mert időközben több apró hitelt kényzerültem felvenni.
Szerettem volna a hiteleim kiváltani, de a bankom nem hitelezz többé az országban (szép csendben kivonúl).
Más bank pedig nem áll velem szóba mivel 30 napnál nagyobb az elmaradásom.
Mi tévő lehetnék?
Ha a személyi kölcsöneim nem fizetem azt mondják fel, és tiltanak a fizuból, ha a jelzálogot felmondják a szerződést.
Szerintetek, hogy legyek elég bölcs, addig mig el tudom adni a házat?

miki10 # 2012.04.25. 13:45

Segítséget szeretnék kérni,van egy Erste bankos hitelkártya tartozásom ami már a Dunacorpnál van.Tavaly sikerült megegyezni,hogy havonta fizetem,mondani se kell a hölgy goromba stílusáról ahogy beszélt vele ha nem fizetem be jönnek és lefoglalnak mindent.Múlthónapban felhívott a jogászuk,hogy nem elég a havi 10ezer ft,vagy egy összegben kifizetem vagy 35ezrével.Nem tudok fizetni 35ezer ft-ot,kaptam egy sms-t,mert nem tudtak ma utolérni,hogy a végrehajtást nem akadályxozza,hogy nem veszem fel a telefont és,hogy hatósági kisérettel fognak kiérkezni holnap legyek itthon 12-15óra között.Ehez van joguk?Ők behajtó cég vagy végrehajtó is?Végrehajtási papírt közjegyzőtől nem kaptam.Ebben a hónapban fizetek be nekik de nem lesz elég,mert 35ezret nem tudok.
Aki kapcsolatbam áll velük kérem írjon,hogy jöhetnek vagy csak fenyegetőznek
Köszönöm