reintegrációs őrizet


Alexa09 # 2016.02.07. 16:49

2015.10.28-tól tölti büntetését előzetessel

Alexa09 # 2016.02.07. 16:53

Még azt elfelejtettem leírni,hogy az 1év2hónap börtönt úgy kapta,hogy őt támadták meg csoportosan és mivel visszaütött ezért neki is garázdaságnak vették

folyami géb # 2016.02.07. 20:22

Még azt nem, hogy a 8 hónapot miért kapta, de most már nem is kell. Nem éppen rózsás a helyzet, mert ebből reintegrációs őrizet nem lesz: az összbüntetésből azért nem, mert van "várakozó" elítélés, a 2 év meg már nem első elítélés. Ráadásul most már látom, a 2 év miért nem szerepel az összbüntetésben, és ott már különös visszaeső is az elítélt (ezért nem nagyon hiszem, hogy az fogház lenne, bár nem kizárt, de inkább börtön lesz az). De a legrosszabb, hogy abban az ügyben már feltételes sincs.

Úgyhogy előbb ezt a 2 évet fogja tölteni szerintem, ahol maximum fokozatváltásban lehet gondolkodni 8 hónap kitöltése után.

Alexa09 # 2016.02.08. 03:56

Köszönöm válaszát!a papírra úgy van írva,nem vissza eső de speciális bűnismétlő! Ahol most van jelenleg Sándorházán börtönben sok olyan kapta már meg ezt az őrizetet már csak a jómaga viselet miatt is úgy hogy ha eljön az ideje megprobálkozunk vele!a fokozatváltásba is nagyon bízunk!Át szeretné onnan most helyeztetni magát közelebb hozzánk Tiszalökre..ehhez kérvényt pontosan hogy kell megírni?

folyami géb # 2016.02.08. 05:40

Nézze Alexa, ha az igaz, amit írt, azaz hogy a párját 2015. október 21-én ítélték el, és 28-án már újabb garázdaságot követett el, akkor bizony különös visszaeső. Hacsak nem volt az első szabadságvesztés eredetileg felfüggesztett, de ezt nem írta.

A jó magaviselet pedig alap a reintegrációs őrizethez, de a törvény előír bizonyos feltételeket és kizáró okokat. Ha a feltételek nem állnak fenn, vagy a kizáró okok valamelyik fennáll, akkor - ebből a szempontból - hiába a jó magaviselet. Ide másolom a törvényszöveget, ebből maga is eldöntheti, szóba kerülhet-e egyáltalán a reintegrációs őrizet.

Tehát a törvény szerint annak engedélyezhető reintegrációs őrizet,

  1. akit első alkalommal ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre,
  2. akit nem a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontjában meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek el,
  3. aki öt évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztését fogház- vagy börtönfokozatban tölti, és
  4. aki a reintegrációs őrizetbe helyezést vállalja.

Viszont még a fenti esetekben sem engedélyezhető a reintegrációs őrizet, ha

  1. az elítélttel szemben további szabadságvesztést kell végrehajtani,
  2. az elítélttel szemben folyamatban lévő büntetőügyben elrendelt előzetes letartóztatását a szabadságvesztés végrehajtásának idejére megszakították,
  3. a fogvatartása során engedélyezett reintegrációs őrizetet az elítéltnek felróható okból megszüntették,
  4. az egy évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztésből legalább három, egy évet meghaladó tartamú szabadságvesztésből legalább hat hónapot nem töltött le,
  5. a megjelölt lakás az elektronikus távfelügyeleti eszköz elhelyezésére alkalmatlan.
Alexa09 # 2016.02.08. 07:56

Az 1év2hónap börtönt úgy kapta,hogy: 2013.09.11-én a páromat támadták meg négyen de mivel visszaütött ezért neki is garázdaságnak vették ez az ügy két évig húzódott és ezt zárták le jogerősen 2015.10.21-én mi ezt 2015.10.27-én kaptuk meg levélbe amibe ugye levolt írva hogy 1év2 hónap börtönt kapott 3évre felfüggeztve és 28-án szándékosan ebből a négy személyből az egyik támadt rá a páromra persze itt is védekezett és a párom volt az erősebb és a támadó volt a gyorsabb feljelentő így már alapból neki hittek!Hiába volt jó ügyvéd másodfokon ha már első fokon is van ügyvéd ezaz egész nem így zárul le de már ez megtörtént! most már csak bizakodhatunk!

Szilárd21 # 2016.02.19. 13:45

Kedves Szakértők!

(nem saját ügy)

Abban az esetben ha valakit elítéltek 15 hónapra 2/3 kedvezménnyel,

dátumokkal:

bevonulás: 2015.december 19.
kitöltve 2017. március 19.
feltételes (2/3 kedvezmény): 2016. október 19.

  • A RÖ ennek alapján mikor esedékes?
  • A feltételesből kell leszámolni a - 6 hónapot vagy teljes büntetésből?

A szabadulás 2016. április 19. (10 hó - 6 hó)
vagy
2016. június 19? ( kötelező 6 hónap miatt )

Nekem valamiért az utolsó az ami a lehetségesnek tűnik, hiszen a törvény szerint a 12 hónapot meghaladó büntetésnél 6 hónap kötelező a büntetésbe beleülni. Viszont mindig összezavarodom... mivel van a másik véglet a 12 hónapot NEM meg haladónál 3 hónap, de szerintem akkor is hiába ilyen kicsi az ítélet a 6 hónap akkor is szükségeltetik... Lehet rosszul gondolom.

Most erről megy bizonyos körökben a téma, és szeretnék megbizonyosodni a válaszban, mert elvileg a benti nevelő már most megindította a RÖ-t, de ha júniusban van a szabadulás akkor nem lenne ez korai? :)

Köszönöm előre a választ!
Szép napot!

folyami géb # 2016.02.19. 14:02

Ha az ítéletben nem zárták ki a feltételest, akkor annak az esedékkességétől, ha kizárták, akkor a teljes letöltés időpontjától kell visszaszámolni. És figyelemmel kell lenni a minimum letöltendő időre is.

Tehát jelen esetben a június 19. a megoldás.

annamárai # 2016.02.20. 09:23

Tisztelt válaszadó!
a következő kérdésem lenne, a férjem, 2016-07-24-étől élhet reintegrációs őrizet lehetőségével, ha a kérelmét elfogadják akkor mennyivel előbb közlik hogy hazajöhet? Ill. olyat hallottam hogy a gyerekeink nevén van a házunk ez akadály lehet abban hogy hazaengedjék! tisztelettel várom válaszát!

enci86 # 2016.02.20. 10:09

Kedves Ügyvéd Úr/Hölgy!
Kérdésem az lenne bátyám 3 év 8 hónap letöltendőt kapott. fél évet ült előzetesben. a 2/3-os kedvezménnyel mikor lehet kérvényezni a háziőrizetet?
köszönöm

folyami géb # 2016.02.20. 10:59

Enci86,
ha nem erőszakos bűncselekmény miatt ítélték el, akkor 1 év 11 hónap és 10 nap után, beleszamitva az előzetest is.

Sydney2000 # 2016.02.24. 20:10

ha valaki eleget tesz a jogszabályi követelményeknek, továbbá a börtönben elégedettek voltak a magatartásával, akkor kérelem esetén, illetve megfelelő lakhatási körülmény esetén, alanyi jogon jár a 6 hónapos reintegrációs lehetőség, vagy ez akár pld azon is elbukhat, hogy épp nincs elegendő technikai eszköze a hatóságnak?

folyami géb # 2016.02.25. 05:52

Alanyi jogon semmi nem jár, de azért eszközhiányon nem bukhat el. Egyrészt meg kell felelni jogszabályi követelményeknek, másrészt meg kell győzni a bv. bírót, hogy a büntetés már így is elérheti a célját.

meli1988 # 2016.02.26. 17:09

Kiengedhetik a párom reintegrációs őrizetbe ha van másik büntetőügye legkorábban december 16.án szabadulna feltételesen lopás vétségéért van bv intézetben 1 év 4 hónapot kapott de bevonult az idézésben megjelölt időpontban.

Niko23 # 2016.02.29. 16:21

Sziasztok!
Amint azt korábban már írta egy kedves ismerős(Szilárd 21, köszönöm)
Egy nagyon érdekes dolog történt velünk, ugyanis a párom 2015.12.17. óta az Állampusztai börtönben van 15 hónapra ítélték. Itt is illetve meg is néztem a törvényt többen mondták is, hogy 6 hónapot mindenképp le kell tölteni nem kérhet RÖ csak 2016.06.17. Ennek ellenére a két hete hívatta a nevelője, hogy írja alá a papirt, hogy vállalja-e a RÖ-t mert 2016.04.17-tol szabadulhat RÖ-vel.(első bűntényes, nem erőszakos büntetés, sok dicsérete van, vonulást követően 2 hét elteltével szabadon mozgó kártyával dolgozik, nulla biztonsági fokozatban)
Többször rékérdeztem én is, illetve a párom is a nevelőtől is, hogy nem tévedés-e, de ő azt mondta a nyilvántartási csoporttól kap listát, így ő hivatalból elindítja a kérelmet. De így csak 4 hónap telik el a büntetéséből, és félek ha elutasítják jogosulatlanság miatt később már nem adhatja be. Ezt is megemlítettük a nevelőnek akinek az volt erre a válasza: egyszer hivatalból, egyszer pedig hozzátartozó vagy elítélt is kérelmezheti a Rö-t.

Nem értem hogy hogy négy hónap után miért szabadulhat? Vagy feltételesből számolják, mert akkor 10 hónap és akkor valóban 04.17 a rö időpontja.Természetesen Örülök csak nem értem és félek valami tévedés lehet???

Illetve javasolták, hogy már ilyenkor érdemes kérelemkor kérni ha orvoshoz, vagy beteg családtaghoz szeretnénk eljárni. Most mivel én ikerterhességgel éppen május végére várom a babákat, ezért szeretnénk ha szüléskor ott lehetne velem, vagy ha a gyerekeket vinni kell vissza kórházba, illetve a szomszéd településen van nagymamánk akit mi gondozunk, és egy héten egyszer szombaton hozzá is járni szeretnénk, mivel én nem minden munkát tudok már megcsinálni a ház körül. Ilyenkor mi a teendő?Beleírjuk a kérelembe???
Válaszotokat, tanácsaitokat előre is köszönöm!

folyami géb # 2016.02.29. 20:27

Niko23 én nem akarom elvenni a kedved, de tény: a Bv.tv. 187/C. § d) pontja egyértelműen kizárja a RÖ-t, ha az elítélt az egy évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztésből legalább három, egy évet meghaladó tartamú szabadságvesztésből legalább hat hónapot nem töltött le.

Az biztos, hogy a feltételes esedékességétől számít, akkor ki is jönne a 10 - 6, azaz 4 hónap, de hát a fenti rendelkezésből az következik, hogy 6 hónapot ilyenkor is le kell tölteni és akkor a RÓ leszcsak 4 hónap.

Lehet, hogy a nyilvántartási osztály csak azt számolta, kinek lesz esedékes hat hónap múlva a feltételese, azt nem, hogy megvan-e három vagy hat hónap. Félő viszont, hogy az előterjesztésből a BV bíró vagy az ügyész észreveszi.

Az viszont biztos, hogy ha a hivatalból indult eljárásban elutasítják a RÖ-t, akkor - ugyan nem az elítélt és a hozzátartozója egyszer-egyszer - hanem az elítélt vagy a védője összesen egyszer beadhat maga is kérelmet [Bv.tv. 61/A. § (2) bekezdés].

meli1988 # 2016.02.29. 20:46

Kiengedhetik a párom reintegrációs őrizetbe ha van másik büntetőügye legkorábban december 16.án szabadulna feltételesen lopás vétségéért van bv intézetben 1 év 4 hónapot kapott de bevonult az idézésben megjelölt időpontban.

ObudaFan # 2016.03.01. 05:35

Csak akkor nem lehet, ha az elítélttel szemben folyamatban lévő büntetőügyben elrendelt előzetes letartóztatását a szabadságvesztés végrehajtásának idejére megszakították.

folyami géb # 2016.03.01. 05:42

Hát meg ha nem első alkalommal ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre, vagy további szabadságvesztést kell végrehajtani.

meli1988 # 2016.03.17. 20:44

Üdv.
Párom büntetésvégrehajtási intézetben tölti büntetését. 2016.december 16-án szabadulna dolgozik. Beadhassa a reintegrációs őrizetre a kérelmet ha van egy tárgyalási szakaszban lévő büntetőügye? Börtönbüntetése lopás és a tárgyalási szakaszban lévő büntetőügye lopás vétsége. 10 hónap börtönét és 6 hónap fogház büntetését üli.

folyami géb # 2016.03.18. 06:12

Hát, ez nem semmi! Legalább tizedszerre kérdezi meg ugyanazt, szinte mindig válaszolt rá valaki.

Utoljára itt, három poszttal korábban. Utána jön rá két válasz.

Elolvassa már végre azokat, vagy még megkérdezi pár tucatszor?

vsviki # 2016.03.30. 10:42

Sziasztok! Erdeklodnek az RÖ-rol! 2015 szept 17.-en volt a bevonulas! Leghamarabb feltetelesen 2017 januarban szabadulhat kedvezmennyel! Mikor lehet beadni a kerelmet illetve hogyan mukodik?

folyami géb # 2016.03.30. 19:23

Hát azért azt legalább tudni kellene, hogy összesen mennyit kapott. Ha véletlenül két évet - ezt tippelem amegadott adatokból - akkor 10 hónapot kell letölteni, így júliustól engedélyezhetá a RÖ, persze csak ha nincs kizáró ok. A RÖ-re elméletileg az intézet tesz előterjesztést a bv. bíróhoz, de egy ízben az elítélt vagy a védője is előterjesztheti.

Niko23 # 2016.04.01. 20:16

Sziasztok! Korábban írtam már, illetve emlittem, illetve nem értettem hogy kaphatunk a megengedettnél előbb rö-t és most Megkaptam a választ rá.
A bv hivatalbol elindithatja a rö-t azoknál a fogvatartottaknál(aki nem erőszakos bűncselekményt követett el, első buntenyes, nincs fegyelmi, van dicséret, van munkahely) azoknal elobb adhatnak rö-t.Mivel az Op kiadott egy közleményt mely szerint a bv üritesenek érdekében azokat a fogvatartottakat akit a nevelő, parancsnok, pártfogó, hivatalbol javasol elobb elinditsak a rö-t.És mi hál istennek ebbe beleestunk, igy lehet az, hogy 04.17-tol jogosult a rö-re.
Csak gondoltam leirom, hogy esetlegesen azoknak a hozzátartozóknak akik ezzel is tudjak ösztönözni parjukat, hogy megiri fegyelmezettnek lenni bent.Termeszetesen mindehez kell az is, hogy törvényileg is jogosult legyen rá.

folyami géb # 2016.04.02. 05:40

Kedves Niko23,

én örülök, ha jól alakulnak a dolgok, egyet viszont most is biztosan tudok: a törvényben előírt feltételektől semmiféle op. közlemény, de még jogszabály sem térhet el, legfeljebb másik törvény módosíthatná, de ilyen nem volt.

Biztos, hogy 15 hónap volt a büntetés? Nem volt előzetesben az ügyben? BV bírói végzés megvan már? Ha igen, az jogerős?