Ittas vezetés


Szomorú örökös # 2023.02.01. 18:13

Slainte

azt még egyszer mondom: nincs olyan, hogy ittas vezetés szabélysértése (közúti gépjármű esetében).

Ha még gyakran leírjuk, akkor észre fogják venni ezt a hatalmas hiányosságot a jogszabályban és pótolják! :-)

Slainte # 2023.02.01. 18:02

Szomorú örökös,

elnézést, a 12.18-as posztod nem vettem észre. A kérdésedre nem tudok válaszolni, mert nem vagyok Katona Csaba, viszont azt tudom, hogy a jogszabály a jogforrás, nem pedig az ő honlapja. Időközben azt hiszem, Vivien posztja mindenben igazolta, amit írtam, de azt még egyszer mondom: nincs olyan, hogy ittas vezetés szabélysértése (közúti gépjármű esetében).

Szomorú örökös # 2023.02.01. 17:50

Vivien

Sajnos szomorú hírem van, férjem esetében több, mint 5 óra telt el, és "csak" 2 pohárral ( nem korsóval) ivott.

A 45 perc mióta számít 5 órának? :-O Ezt ugyanis te írtad, nem én:

Két sört ivott egész este, a legnagyobb gond, hogy a másodikat kb 45 perccel indulás előtt.

Tehát te írtad le, hogy 45 perccel a második sör után már volán mögé ült. No látod, ez volt a hatalmas hiba.
Ezért kell most ezt a vezeklést végig járni a rendőrségen keresztül az ügyészségig.

Szóval vigyázz, nehogy egyszer akaszák a hóhért

59 évemből éppen 33 éves korom óta van jogosítványom és vezetek rendszeresen. Elhiheted, hogy gyorshajtáson kívül más szabálysértésem még egyszer sem volt, mi több, az sem sok és nem is nagy mértékű. Sőt, azt is megsúgom neked, hogy bűncselekmény kategóriájú eset sem volt az én vezetési történelmemben. És hát szerintem ez így is marad, pedig azt is bevallom, egyszer nagyon régen kb. 1,5 órával 1 doboz 4%-os sör után szondáztattak, az is nulla értéket mutatott. De én ezekkel inkább nem kockáztatok már hosszú évek óta, az az 5 óra mindig bevállt, és hiába akarsz elrettenteni, tudom, hogy mire képes a szervezetem. Úgyhogy ha már én leálltam a gonoszkodással, akkor nem kéne most neked elkezdeni! Köszi!

Szomorú örökös # 2023.02.01. 17:41

Vivien

Mivel két érték szabalysértés kategória, 0,24% a vizsgálati anyagot azzal küldték tovább az Ügyészségnek, hogy kérték tekintsenek el a bűncselekménytől, szabálysértésként kezeljék gyorsított eljárással, a jogosítványt pedig a bűncselekménnyel kapcsolatos vizsgalat lezártakor férjem visszakaphassa. Az is benne volt, hogy a vezetéstől történő eltiltás ne alkalmazzák. Most várunk...hogy mennyit és mire majd meglátjuk.

Csak hogy ne egy rosszindulatú emberként kezelj - annak ellenére vagyok ilyen, hogy már a kezdet kezdetén ingerülten le akartad harapni a fejem, pedig én csak válaszoltam neked - képzeld, szurkolok nektek mostmár. De sajnos továbbra is az ügyészségen fog múlni, ezt nem lehet kikerülni. Ha ők nem lesznek engedékenyek, sajnos nem okolhatod őket érte, mert bizony őket is kötik a szabályok.

Egyébként elhiheted, hogy én régen, amikor még vagány voltam, ettől rettegtem, hogy megfognak ittasan (igen, én is vezettem nagyon sok évvel ezelőtt így). Szerencsére mindig megúsztam, de manapság már látom, hogy meghurcolják érte az embert - ebből most ti is kaptatok ízelítőt - és inkább nem szeretnék ilyennek részese lenni. Pontosan itt a fórumon írtam le, hogy anno egy lakodalomban kb. éjfélig én is ittam - ott pálesz is volt még az elején több is - majd hajnali 4-kor elmentünk lefeküdni, 9-kor kelés majd 10-kor indulás és majdnem baj volt, mikor a falu szélén ott állt a yard igazoltatásra készen. Nos, akkor is sikerült nullát fújni, de lehet szerencsém volt - no meg jó szervezetem - mert megint nem lettem ittas vezető. Azonban ahogy ma este már leírtam, ha egyetlen söröcske után nincs meg legalább az 5 óra vezetés nélkül, akkor inkább nem vállalom be és megvárom, míg biztonságban hazaérek. Otthon aztán ha még jól esik, jöhet a sör is meg a 3 cent pálesz is altatónak, mert továbbra sem vetem meg ezeket, lehet így éltem túl nagyon sok mindent az utóbbi időben.

Vivien # 2023.02.01. 17:41

Szomorú örökös írtad, hogy csak akkor vezetsz ha eltellik min.5 óra a megivott sör és vezetés között. Sajnos szomorú hírem van, férjem esetében több, mint 5 óra telt el, és "csak" 2 pohárral ( nem korsóval) ivott. Az értékeit láttad! Szóval vigyázz, nehogy egyszer akaszák a hóhért...még a végén rossz indulatú arctalan, fantázia név mögé bújt, zéró tudással bíró ember félrevezet és elítél...

Vivien # 2023.02.01. 17:21

Sziasztok! Hoztam a gerincem is és jelzem nem lapulok, mint szar a fűben! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített megértetni Szomorú örökössel a tényeket!
Meg volt a meghallgatás, megosztanám a tapasztalatot! Ott is emberek dolgoznak, szerencsére jóindulattal megáldva! Mindent jegyzőkönyvbe vettek amit férjem elmondott az utolsó vesszőig. Megtudtuk, hogy az első fújás, ami még nem a Drager-be történt, annak is volt értéke 0,24%. (Mi azt hittük csak elszineződött.) A második a Drager-be ment 0,30% és a harmadik fél óra múlva megint 0,24%. Mivel két érték szabalysértés kategória, 0,24% a vizsgálati anyagot azzal küldték tovább az Ügyészségnek, hogy kérték tekintsenek el a bűncselekménytől, szabálysértésként kezeljék gyorsított eljárással, a jogosítványt pedig a bűncselekménnyel kapcsolatos vizsgalat lezártakor férjem visszakaphassa. Az is benne volt, hogy a vezetéstől történő eltiltás ne alkalmazzák. Most várunk...hogy mennyit és mire majd meglátjuk.
Megkérdeztük a tiszteket is, Ők is elmondták, szabálysértés esetén nem veszik el jogosítvány azonnal! Szóval, Szomorú örökös velük azért nem vitatkoznék a helyedben!

Szomorú örökös # 2023.02.01. 17:04

Pjani

Csak azért-kérlek-ne keverd a hullarészegen randalirozókat, a hozzám hasonló ostobákkal,
és asszem, a Vivien férje -a 2 nyomorult sörével-nem bűnöző kategória.

A beismerés, a cselekedet felismerése az első lépés a helyes irányba.
Itt azért ne feledd, hogy Vivien erőszakosan követelt választ.
30-án beírta a mondanivalóját, majd másnap már türelmetlenül ez volt:

Esetleg előfordulhat, még szerda előtt kapok valami tanácsot, segítséget?

Holott ez egy fórum, szerintem nem kötelező válaszolni egy-egy kérdésre, majd megteszi valaki, ha az ingerencia szintjét megütötte a kérdés, de ezt ki kell türelmesen várni, követelődzni nem érdemes. Aztán mikor megkapta tőlem az első választ, azonnal cáfolt, vitatkozni kezdett velem - ekkor bántam meg, hogy egyáltalán válaszoltam neki bármit is, hagyni kellett volna a 3,14csába.

Holott tudomásul kéne venni, hogy ittas vezetés esetén jelenleg a legritkább esetben nincs továbbra sem eltiltás, szinte mindig a helyszínen azonnal elveszik a jogsit és nagyon-nagyon nehezen kerül vissza a tulajdonosához, bármennyire is próbálják itt többen ezt állítani. Ha kell, akkor „csak” vezetéstől eltiltást kap az illető, de még mindig nem igazán értem, ez mennyire különbözik a vezetői engedély bevonásától egy szimpla B kategória esetén, hiszen alapvetően egyik esetben sem tud az illető vezetni tovább - legalábbis büntetlenül. Szóval az ittas vezetést nagyon-nagyon szigorúan veszi a hatóság, főleg mostanság.

Egyébként régen én is nagyon lazán kezeltem ezt, de már benőtt a fejem lágya.
Ha egy sör után nincs minimum 5 óra vezetés nélkül, akkor nem ülök volán mögé.
Ez nálam egy nagyon jól bevált szabály és szerencsére a szervezetem is jól működik.

Slainte # 2023.02.01. 16:27

Kedves Vadsuhanc,

köszönöm a megtiszteltetést, ne haragudj meg, de: mindenütt.

Szabálysértést nem az követ el, aki bármilyen szabályt sért, hanem aki a 2012. évi II. törvény Ötödik Részében (166-249. §) meghatározott szabálysértést követ el. De ha már itt tartunk, akkor e törvény 2. § (4) bekezdése azt mondja ki: Nem állapítható meg szabálysértés, ha a tevékenység vagy a mulasztás bűncselekményt valósít meg, úgyszintén, ha a tevékenységre vagy mulasztásra törvény vagy kormányrendelet - az eljárási bírság kivételével - közigazgatási eljárásban kiszabható bírság alkalmazását rendeli el.

Na ez a közigazgatási bírság az 1988. évi I. törvény 20. § (1) bekezdésében meghatározott bírság. Emellett egyébként a törvényben nem is találsz olyan szabálysértési tényállást, aminek ez a magatartás megfelelne. Ezért a 0.25 légalkohol-érték alatti gépjárművezetésnél el kell felejteni a 2012. évi II. törvényt, egyszerűen nem vonatkozik rá. Az ilyen magatartásra éppen az Általad hivatkozott 1988. évi I. törvény 20. § (1) bekezdés k) pont kd) alpontja és a 156/2009. (VII.29.) Korm. rendelet 11/D. Melléklete vonatkozik, ez alapján kell megítélni.

Vadsuhanc # 2023.02.01. 15:55

Szomorú örökös......

„a jelenleg hatályos jogszabályok szerint - gépi meghajtású jármű közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton való vezetése esetén - nincs is olyan, hogy ittas járművezetés szabálysértése.”

Én nem értek hozzá de:

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 20. § (1) bekezdés szerint .." Az e törvényben, valamint külön jogszabályban és közösségi jogi aktusban..
..." kd) a járművezető szervezetében a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol tilalmára („ittas vezetés”) ......vonatkozó rendelkezések megsértői bírság fizetésére kötelezhetők.

Márpedig ezek alapján akinek a szervezetében alkohol van az szabályt sért és így szabálysértőnek minósül, amely alapján bírság fizetésére kötelezhető.....

És ott van még a a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről 2012. évi II. törvény 16. § (1) bekezdése is.... " Az eljárás alá vont személy eltiltható, illetve az e törvényben meghatározott esetben az eljárás alá vont személyt el kell tiltani a járművezetéstől, ha a szabálysértést engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követte el. Az említett törvény alapján a 16.§. (4) bekezdésére hivatkozva a járművezetéstől eltiltás - e törvény eltérő rendelkezése hiányában - legrövidebb tartama egy hónap, leghosszabb tartama egy év.

Persze ez csak az én okoskodásom, de majd slainte elmondja, hol tévedek, amely természetesen nem kizárt, így várom a megtisztelő válaszát.

Pjani # 2023.02.01. 12:58
Slainte :-) vivien leirta, hogy a Dragnerrel mérték azonnal. Ez-vendéglátó vállalkozó voltam 23 évig-olyan, mint a pénztárgép. Ad egy szalagot, sorszámozott. (azt még nem tudom, kapcsolódik e neten a rendszerhez, mint a p.gépek.) Ha elütöttünk valamit, -és még a netkapcsolat előtt-volt egy bizonylat, amit cégnévre adtak a nyomtatványban-ún. "szigorú számadású" ez megőrzendő, stb. Ebbe kellett bevezetni. Tehát azt módosithattad. De-ezt eltussolni-kizárt. Eleve sorszámos. El lehet dobni, de memóriás. tartalmazza: gyári szám kalibrálás ideje hitelesség kezdés-befejezés ideje járőr jelvényszám név kezelő jelvény-név És a Te adataid (enyém :-) Nincs az a rendőr a földön, aki ezt bevállalja. Nyoma van. Amúgy az első fújásnál, kinn, megkérdeztem, nem lenne e olyan jó fej, és elenged, ilyen kis szintnél? Mondta, hogy ezt nem is hallotta (korrupcióra felkérés) De a körforgalom másik oldalán is ott állt egy autó, és megjegyezte, lehetne jó fej, de a csoportvezető, ha megállit, odaát, és látta , fújtam a normál szondá
  • az bukó.
Na ennyit tudtam érdemben hozzátenni. amikor történik valami, okulásként, megírom. bye
Pjani # 2023.02.01. 12:43

Szomorú örökös
nem ismerjük egymást. Nálam, szabály, hogy az ilyen netes dolgokban maximális tisztelettel viselkedem.
Ha valami nagyon bassza a csőröm-inkább odébbállok.
Az ittas vezetés Magyarországi viszonylatában egyetértünk-mégha ez nekem fáj is.
Csak azért-kérlek-ne keverd a hullarészegen randalirozókat, a hozzám hasonló ostobákkal, és asszem, a Vivien férje -a 2 nyomorult sörével-nem bűnöző kategória.
Más gond-sok olyan barom létezik, akiknek nem jelent gondot, elvett jogsi, pénzbírság, etc. Ugye itt az M.Richard ügy, de van ilyenből bőven. Leszarják, mi a szankció.
No...részemről ennyi. Majd megírom-tételesen-hogy alakult.
Szép napot

Szomorú örökös # 2023.02.01. 12:27

Slainte

a jelenleg hatályos jogszabályok szerint - gépi meghajtású jármű közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton való vezetése esetén - nincs is olyan, hogy ittas járművezetés szabálysértése.

Szerintem ez egy hatalmas hiányosság, vagy eleve arra megy ki a dolog, hogy az ittas vezetőt gyakorlatilag bűnözőként akarják kezelni.

Szomorú örökös # 2023.02.01. 12:24

Pjani

Szomorú örökös úr, nekem kicsit olyannak tűnik, mint aki roppant gyűlöli a piás sofőröket (a rendőrök is általában)

Eszemben sincs úrnak lenni, de jól látod! Az én fejemmel ezt nagyon szigorúan büntetném.

a világ sok helyén elengednek ezzel a határértékkel

Nálunk ez azért nem mehet, mert egy ilyen engedményhez fel kell nőnie az embereknek fejben. Sajna aki nálunk egy sört iszik, az iszik többet is, ezért a szigor. De ne feledd, Németországban hiába van engedmény, baleset esetén az a kicsi is súlyosbító tényező.

Szomorú örökös # 2023.02.01. 12:18

Slainte

Készséggel elfogadom, amit írtál, de akkor az ide is író Katona Csaba oldalán miért került említésre, hogy több esetben szabálysértés alkalmával is lehet eltiltás a vezetéstől? :-O Ez már nem vita részemről, hanem informálódás. Megértettem azt is, hogy a jogosítvány elvétele nem azonos vele, de az eredmény egy sima B kategória esetén ugyanaz, azaz nem ülhetsz volán mögé pár hónapig.

Slainte # 2023.02.01. 08:44

Kedves Pjani!

Igazad van, de ez nem szimpátia vagy antipátia kérdése. Én is elutasítom az ittas vezetést, naponta közelekedek, az ittas vezetők az én és a családom életét és testi épségét is veszélyetetik. Ugyanakkor egy ilyen cselekmény elbírálása: munka, aminek megvannak a szabályai. Ha a helyszínen hitelesített mérés történt (nem alkoholteszteres), akkor valóban a 0.30 támadhatatlannak tűnik, főleg, ha az érintett azt írta alá az űrlapon, hogy azt nem vitatja (ha valaki rákattint az ORFK utasításra, láthatja, hogy ilyen is van). Valószínűleg ez is történt, azért nem is volt sem további mérés, sem vérvétel, de ezt biztosan nem tudhatjuk.

Mivel itt azon ment a vita, hogy 0.25 alatt eltiltanak-e, én általánosságban írtam, hogy ha nem lehet 0.25 feletti légalkohol-érték megállapítani, akkor viszont nem is lehet eltiltani valakit a vezetéstől, a jelenleg hatályos jogszabályok szerint - gépi meghajtású jármű közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton való vezetése esetén - nincs is olyan, hogy ittas járművezetés szabálysértése.

Az pedig ma már teljességgel kizárt, hogy 0.25 körüli - vagy bármilyen mérhető, azaz 0.1 feletti - légalkohollal a rendőr "elengedjen", ha mégis, akkor bűncselekményt követ el, amivel jó eséllyel lebukik, mert minden fújásnak nyoma van, ezért nem fogja kockáztatni. 32 évvel ezelőtt az még bőven felefért. Akkor talán még légalkoholmérés sem volt, a rendőr szondáztatott, és ha az elszíneződött, akkor vitt vérvételre (ha úgy gondolta).

Pjani # 2023.02.01. 08:17

Kedves Slainte!
Ha hozzászólhatok- a Dragmer (?) nem nézem meg, de ugyanaz a készülék, amit nálam az örsön használtak. Más felkészültségűek a rendőrörsök, Vivienék nem is voltak benn, a helyszinen történt minden, a leírás szerint. Ugyanaz az állás, mint nálam, 30 e elsőre, a második kicsit húzósabb, gondolom, Nekik azért lett 24, mert előtte ivott.
A készülékek-hitelesitettek. A szalagon-amit átadnak-rajta van a hitelesités dátuma, érvényessége (én a pici eltérés miatt ebbe kapaszkodtam volna-de mégse)
De amúgy is az első érték a domináns, mivel járművezetés után közvetlen-azt az eredményt produkálod.
Szomorú örökös úr, nekem kicsit olyannak tűnik, mint aki roppant gyűlöli a piás sofőröket (a rendőrök is általában) Én sem rajongok értük, mérhetetlenül elitélem. Azért a saját-és vivien férje védelmében megjegyzem-a világ sok helyén elengednek ezzel a határértékkel. (Sovány vigasz)
az is tény-beszélgettünk az előadóval-hogy Angliában, a túllépésnél, azonnal 24 órás elzárással kezded.
Jó hogy vagy :-) Tőled mindig jön egy kis reménysugár.
De sztoriképpen, egy 32 évvel ezelőtti eset.
Egy rendezvényen dolgoztunk, nagy befolyású embernek, aki megkért-fuvarozzam haza egy barátját. Megittam pár sört, lemeszeltek.(üzleti kapcsolat volt, nehéz lett volna nemet mondani, az illetőt, épp ma láttam egy befolyásos miniszterrel) Felhívtam, mondta, ne parázzak, intézi. Erre egy közelben lakó volt főtörzs rámszólt: Engedjem el. Nem szeretik, ha felülról rájuk szólnak, majd ő. 2 napra jött, mondta, hozzak egy üveg Metaxát, bementünk az osztályvezetőhöz, kaptam egy 10 000-es szabálysértési csekket. Ennyi.
Persze ez sem jó. Részben ezért gondolják sokan, ma is megtehetik. És ezért vannak rettenetes balesetek, ittasan, jogsi nélkül, belőve. Már egy gyorgajtást sem lehet elintézni. Gyanitom, a Dragmer készülékek egyből fellövik a felhőbe, intézkedés történt, de unokatesóm járör, majd megkérdem.

Slainte # 2023.02.01. 07:52

"Egy ittas vezetésnél azért bődületes marhaság a „közigazgatási bírság” fogalma"

Én készséggel elhiszem, hogy a jogszabályt marhaságnak tartod, de attól annak még az a tartalma, ami bele van írva és az eljáró hatóságok azt fogják alkalmazni. Ugyanakkor amit ennek indokául hoztál, az csak neked probléma, mert ha esetleg vennéd a fáradságot és végre elolvasád, amiről nulla tudás mellett értekezel második napja, akkor a vonatkozó 11/D. Melléklet megfelelő oszlopában ott van, hogy "A bírságolással érintett cselekmény elkövetéséért felelőssé tehető: járművezető".

"0,3 ezrelék első fújásra alkoholszint mellett szerintem tuti nem fogják visszaadni a jogsit.
Túl magas volt az ejnye-bejnye büntetéshez. Az előadónak nem sok mérlegelési lehetősége van ilyen esetben."

Ez valóban nem mérlegelési kérdés, de láthatóan a vonatkozó eljárásról sincs fogalmad. Jelenleg büntetőeljárás van folyamatban. Ha a nyomozó úgy látja, hogy a bűncselekmény - azaz a 0,25 feletti légalkoholszint - megállapítható és az ügyészség vádat emelt, akkor az ügy továbbra is büntetőeljárásban folyik, bíróság előtt, ha nem, akkor megszüntetik a nyomozást és majd a közlekedési hatóság kiszabja a rendeletben meghatározott közigazgatási bírságot.

"Reméljük lesz annyi kurázsi benne, hogy beismeri, mégis csak elvették a férje jogosítványát néhány hónapra."

Látom, azt sem vagy hajlandó megérteni, amit már egyértelműen leírtam. A jogosítvány elvétele legfeljebb az eljárás befejezéséig tart (a nyomozás megszüntetése is az). Utána, ha bűncselekmény miatt marasztalják el, akkor főszabályként valóban van járművezetéstől eltiltás (és igen, ha az eltiltás nem "kategóriás", akkor utánképzés is), bár nagyon kivételes esetben itt is van kivétel. Ha azonban azt állapítják meg, hogy nem bűncselekmény, akkor visszakapja a vezetési jogosultságát és kizárólag közigazgatási bírság lesz.

Azt, hogy marad-e az ügy büntetőeljárásban, azt nem tudom, mert jogász vagyok, nem pedig jós és az iratokat sem ismerem. Nem tudom, hogy milyen eszközzel történt az első mérés, mennyi idővel később volt a többi, mit nyilatkozott az érintett személy az alkoholfogyasztásáról stb., de szerintem Te sem. Ezeket a kérdéseket kell majd az eljárás során tisztázni, az alapján fog eldőlni a cselekmény mibenléte és az lefolytatandó eljárás is.

Egy biztos, az nem lesz, amit te itt sugallni akarsz: szabálysértési eljárásban sem ma, sem máskor nem fogják "elvenni" a jogosítványát.
Talán te is tudod, hogy a büntetőjog alapelve a nulla crimen sine lege (nincs bűncselekmény törvény nélkül). Ez a szabálysértési jogban is irányadó, a szabálysértési törvény 1. § (1) bekezdése szerint: "Szabálysértés az az e törvény által büntetni rendelt tevékenység vagy mulasztás, amely veszélyes a társadalomra. Kérlek, mutasd már meg, hogy a törvény hol rendeli büntetni a gépi meghajtású jármű közúton való vezetését úgy, hogy közben a vezető vérében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

Ha megvan, akkor folytathatjuk. Addig azonban bosszant, ha azon vitatkozunk, hogy az ég kék-e és a fű zöld-e.

Szomorú örökös # 2023.02.01. 05:46

Slainte

Közigazgatási eljárásban nincs járművezetéstől eltiltás, legfeljebb a vezetői engedély visszavonása, ha az illető éppen ezzel éri el a 18 előéleti pontot.

Egy ittas vezetésnél azért bődületes marhaság a „közigazgatási bírság” fogalma, mert ott nem a jármű tulajdonosát-üzembentartóját büntetik függetlenül attól, hogy ki vezette a gépjárművet, hanem magát az elkövetőt büntetik, mivel megfogták. Nekem valahogy ez olyan, hogy én ott ülök az ittas vezető mellett, mint tulajdonos (mondjuk nem tudtam - pl. csak egyetlen sört ivott és legkevésbé sem látszott rajta - hogy ivott és úgy engedtem át neki a volánt) és engem büntetnek meg azért, mert ittasan vezette az illető a kocsit. Bár lehet, hogy ez valóságban is megtörténne, mert a rendőr nem hinné el úgysem, hogy nem tudtam az ittasságról. Szabálysértés esetén is egyértelműen lehet rögzíteni mérlegelés nélküli bírságokat és előéleti pontokat, szerintem az sokkal konkrétabb lenne.

A vezetői engedély helyszíni elvétele nem büntetés, hanem a 326/2011. (XII.28.) Korm. rendelet 32. §-a szerinti igazgatási intézkedés, azt azonnal vissza kell adni, ha az oka megszűnik, ha meg eltiltják az illetőt, akkor annak tartamába beszámít.

0,3 ezrelék első fújásra alkoholszint mellett szerintem tuti nem fogják visszaadni a jogsit.
Túl magas volt az ejnye-bejnye büntetéshez. Az előadónak nem sok mérlegelési lehetősége van ilyen esetben.

Vivien férjének azért vették el a jogosítványát, mert vele szemben - az első fújás alapján - bűncselekmény gyanúja merült fel. Minden más további bizonyítási kérdés, ami majd az eljárás során eldől.

Reméljük lesz annyi kurázsi benne, hogy beismeri, mégis csak elvették a férje jogosítványát néhány hónapra. Még az a lehetőség is megvan, hogy büntetőeljárás lesz belőle a 2 sör miatt, ami ráadásul kötelező utánképzést is jelenteni fog neki. Ezt szerintem épp te írtad korábban, hogy büntetőeljárás esetén mindig van utánképzés.

Slainte # 2023.02.01. 04:53

Szomorú örökös,

persze, hogy ki lehet számolni a bírság összegét. 0,15 alatt 30.000, 0,15 felett 100.000. Oda van írva a rendeletbe.

Tulajdonképpen a "szabálysértési alakzat" is pontatlan, mondhatni téves megjelölés. A Szabs.tv. 217. §-ában ugyanis nincs benne a gépi meghajtású jármű közúton való vezetése. Ezért arra teljes egészében a közigazgatási bírság irányadó, az a jogszabály, amit korábban belinkeltem. Közigazgatási eljárásban nincs járművezetéstől eltiltás, legfeljebb a vezetői engedély visszavonása, ha az illető éppen ezzel éri el a 18 előéleti pontot.

Össze-vissza keveritek az egyes fogalmakat is. A vezetői engedély helyszíni elvétele nem büntetés, hanem a 326/2011. (XII.28.) Korm. rendelet 32. §-a szerinti igazgatási intézkedés, azt azonnal vissza kell adni, ha az oka megszűnik, ha meg eltiltják az illetőt, akkor annak tartamába beszámít.

Vivien férjének azért vették el a jogosítványát, mert vele szemben - az első fújás alapján - bűncselekmény gyanúja merült fel. Minden más további bizonyítási kérdés, ami majd az eljárás során eldől.

Látom, a jogszabály rendelkezései senkit nem ingattak meg a tévhiteikben.

Szomorú örökös # 2023.01.31. 22:40

Vivien

Amúgy, ha már idézgetsz mindenhonnan, könyörgöm tanuld meg értelmezni a leírtakat!

Mester!!! Könyörgöm, mutass már benne jó példát! :-D

Szomorú örökös # 2023.01.31. 22:39

Hogy is írtam még késő délután? „Valahogy nekem az a véleményem, hogy te ide nem kérdezni jöttél, hanem vitatkozni.

Quod erat demonstrandum!

Szomorú örökös # 2023.01.31. 22:36

Vivien

Ahogy kértelek, majd gyere vissza szerda este és írd le, hogy hány hónapra is vonták be a jogosítványt. Tudod ha már ennyire szétokoskodtad itt ma az agyadat holmi zugügyvédek oldaláról vett infókkal, akkor ennyivel tartozol itt mindenkinek. Főleg ha már itt próbáltad egész nap félretájékoztatni a fórum olvasóit, akkor az a minimum, ha este visszatérsz majd és leírod, hogy bocsi, de óriásit tévedtél. Bár szerintem lapítani fogsz, mint az a bizonyos sz....r a fűben. Ennyi!

Vivien # 2023.01.31. 19:32

Szomorú örökös, ordít belőled a rosszindulat! Bárcsak az információs értéked lenne ugyanennyi! Mindannyian tudjuk, hogy hibáztunk! Segítségért jövünk ide, és nem a gonosz ötleteidet, arroganciádat rossz akaratodat hallagtni! Úgy tűnik mások megértették, azt ami mondam. Az általad leírtak szerint Te még az életedben nem követtél el semmit, maga vagy a nagybetűs SZENT! Ha így van, hogy kerülsz ide, elkenni a szájat azoknak, akik tisztában vannak azzal, hogy elcseszték! Milyen jogon osztod itt az észt, ítélsz el bárkit a tettéért és gonoszkodsz velük, velünk! Hajtogatod ami valamikor bekattant az agyadba, csak arra mész, hogy mindenkinek azonnal a legrosszabbat kívánd! Amúgy, ha már idézgetsz mindenhonnan, könyörgöm tanuld meg értelmezni a leírtakat! A jog nagyon kacifántos, nem mindegy mi van leírva, pl. kötelező hatállyal bír-e stb....ehhez azért szükség lenne némi inteligenciára alapvető tudásra és tájékozottságra is...de csak gonoszság és rossz indulat árad belőled...ez az egész minden írásoddal egyre szomorúbb...

Vadsuhanc # 2023.01.31. 19:08

Kedves Szomorú örökös!

Írhatnék sok mindent, de a törvény a releváns. Nincs helye a vezetői engedély elvételének, ha a helyszínen nem merül fel az ittas vezetés bűncselekmény alapos gyanúja. Ugye nem olvastad el az általam hivatkozott jogszabályt?

Szomorú örökös # 2023.01.31. 18:56

Vadsuhanc

Rájössz, hogy az ittas vezetés szabálysértés esetén nincs helye a vezetői engedély elvételének, ha más jogsértő cselekmény nem állapítható meg.

Szerintem teszteld őket - én ezt lehet kihagynám most - és igyál meg egy sört, majd direkt hajts egy rendőri ellenőrzéshez.
Aztán ne lepődj meg, ha elveszik a jogsidat azért az egy sörért már ott a helyszínen. Ja, és majd gyere ide, meséld is el a tapasztalatodat!