Megpróbálom leírni át ügyemet amiben segítséget kérnék.
Apukámék gyermekkoromban váltak el 1984-ben, újra házasságot kötött, lett 4 gyermeke, de velem és a húgommal nem tartotta a kapcsolatot semmilyen módon sem, majd egy hosszú szünet után még egyszer találkoztunk személyesen 1993 vagy 1994 tavaszán 10 percre. Utána sem volt semmilyen személyes kapcsolatunk még írásban sem. 2013-ban Facebook segitségével megtaláltam, erre éreztem késztetést, mert akkor már 9 éves volt a kislányom, az unokája akiről fogalma sem volt. Kérte, hogy ne ott, hanem e-mailben beszélgessünk. Kaptam tőle 2 levelet, azon kívül nem lett köztünk semmi sem. Ezek a mai napig megvannak. 2016 január 31.-én elhunyt, telefonon értesítettek erről. A hagyatéki tárgyalásra nem mentem le, csak egy levelet küldtem le a közjegyzőnek, hogy magam és az akkor még kiskorú lányom nevében is lemondok mindenről, visszautasìtok mindent. Ez a hagyatéki eljárás jegyzőkönyvben szerepel, a végzésben, hogy én és a kiskorú gyermekem nevében visszautasítok mindent, az örökösök, a négy gyermeke kapnak mindent, az özvegy a haszonélvezője az ingatlanuknak, az ügy lezárult 2016. Októberében.
A múlt héten szembesültem azzal, hogy még 2019 őszén, örökös megjegyzéssel, az apu által felvett folyószámlahitel tarzozását rám terhelték és a folyószámlám inkasszó alá került. Levontak 185 ezer párszáz forintot. Nekem akkor azért nem tünt el fel, nem az összeg, hanem amiért levonták, mert volt saját bedőlt hitelem ami levonásra került, és voltak BKK bírságok is, kifizetetlen telefonszámla is. Azt hittem mivel nem tudtam sem ügyiratszámot, se semmit sem, gondoltam azokat vonják le. De köztük volt ez a jogellenes levonás is. Erre némi utánajárás után derült fény a múlt héten, a behajtó cég elismerre nekem telefonon történő beszélgetés során, hogy ők vették át egy másiktól és ìgy került tőlem levonásra még 2019-ben.
A hagyatéki jegyzőkönyv, a levonás dátuma apu elhalálozása után majd 3,5 évvel később, mind a bírtokomban vannak.
Ez a cég még állítólag rendelkezik egy adósságom felett, ami 2006-ban keletkezett, de azóta csak a kamat megy rá évente, nem került behajtása, ott pihen valamiért ez az ügy. De nekem nincs is tudomásom nekem erről sem eddig. Ez sokkal nagyobb összegről szól, 3,3 millióról.
Ebben szeretném valakinek a segítségét kérni, hogy hogyan tudom a már jogtalanul levont összeget visszakapni, a másik felbukkanó tételt pedig, ha más nem, elévülés jogán levetetni a KHR lapomról.
A levont összeg, mint örökös jelzővel lett tőlem levonva, míg a másik nem is tudom mi. Most azért derült fény erre az egészre, mert lekértem a KHR listám a múlt héten és akkor szembesültem ezekkel.
A saját magam hibáiból keletkezett ügyeket mind rendeztem, le vannak zárva. Még 1 van amit megállapodás alatt fizetek vissza szeptemberig, de ez már nem szerepel sehol sem. 2023. októberében amikor megállapodtam az új behajtó céggel a maradék összegem havi részletekben lévő kifizetéséről. akkor ezeket nem látta a rendszerben, vagy legalábbis nekem nem mondta, hogy ezek a tételek látszódnak a KHR lista lapomon. De ez csak az én felvetésem, mert ha akkor közli vele, akkor már akkor elkezdem felderíteni mi az ahogy most is tettem.
Barátaim javasolták, hogy forduljak a fórumhoz, hátha valaki tud segíteni, esetleg el is vállalja a képviseletemet a visszakapandó összeg és más lehetőség kimenetelek miatt is (egy esetleges fájdalomdíj) a behajtó cégekkel szemben. És még javasolták a rendőrségi feljelentést is, hogy tegyek már ügyvédi segítséggel aki képvisel.
Jómagam teljsen járatlan vagyok minden ilyenhez.
Kérdezném, hogy vajon mit csináljak, és lenne-e valaki aki segít ebben sikerdíj ellenében, mert előre sajnos nem áll módomban felfogadni egy ügyvédet, egyet sem ismerek és keretem sincs rá?
Behajtócég jogtalan levonása
Oszi,
A követelések öt év alatt elévülnek. Az azt jelenti, hogy állami kényszerrel (pl. perrel) nem tudod elérni a 2019-es levonás visszafizetését, akkor sem, ha nem volt jogos. De kérni nem tilos, írhatsz nekik egy levelet, amiben jelzed, hogy Te nem vagy örökös, mellékeled a hagyatékátadó végzést, és kéred, hogy utalják vissza a 185 eFt-t a számládra. Ha jó fejek lesznek, akkor megteszik. Nagy reményeid ne legyenek.
A 3,3 milliós tartozás ügyében:
Először, nézd meg a saját hiteljelentéseden (a KHR-ből kapott papír), hogy mikor következett be a 2011. évi CXXII. törvény 11. § (1) szerinti feltétel, és ezt az adatot mikor adta át a bank a KHR-nek. Az átadástól számítva 10 év múlva törölni kell a tartozást a KHR-ből, akkor is, ha nem fizetted meg a tartozást. A feltételt pontosan elolvashatod itt. Röviden szólva, az a hitel bedőlése:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…
Eltelt az átadástól számított 10 év? Ha igen, akkor kifogást nyújthatsz be, kérve tartozásról szóló összes adat törlését, így:
https://bisz.hu/…-benyujtasa/
Másodszor, gyanús, hogy ekkora tartozás végrehajtás alatt van.
Ezért érdemes bemenned bármelyik önálló bírósági végrehajtóhoz, és megkérdezni, hogy folyik-e ellened végrehajtási eljárás, ha igen, akkor melyik végrehajtónál, és mi az ügyszáma. Utána elmész ahhoz a végrehajtóhoz, és kikéred az ahhoz az ügyszámhoz tartozó (i) végrehajtható okiratot, (ii) tartozásigazolást és (iii) dokumentumlistát. Ha ezek megvannak, a fórum akkor tud érdemben segíteni.
Oszi
„Nekem akkor azért nem tünt el fel, nem az összeg, hanem amiért levonták,
mert volt saját bedőlt hitelem ami levonásra került, és voltak BKK bírságok is, kifizetetlen telefonszámla is.”
Tudom, nem sokat segít, de sajnos így jár az, aki ennyire elveszik a végrehajtások erdejében.
És ezt nem rosszindulatból írtam, ellenem csak egyetlen volt, de belül folyamatosan pocsék érzés volt évekig,
amíg ki nem fizettem és le nem zárult az egész. Ez az egy módja mindig, hogy megszabaduljon az ember tőle. :-(
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02