Barátom kapott egy levelet (még láttam, így nem tudok pontos részleteket), miszerint felhívja valami hatóság a nyilatkozattételre szemetelés ügyében. Amit eddig ki tudtam bogozni: elköltözött előző bérelt lakrészéből tulajdonosváltás miatt, ahol az új tulaj szóbeli engedélyével otthagyta, amit nem akart, vagy tudott elvinni magával. Ez teljesen ésszerűnek is látszott, mivel egy pici lakrész volt, míg a nagy lakásban legalább ötvenszer annyi kidobni való volt, emellett elveszett az a mennyiség, amit ott hagyott. Azonban az új tulaj úgy néz ki, az egészet felpakolta, és kivitte a közeli erdőbe, és leborította. Ő nem volt azonosítható a hulladékból, mivel azt az előző, egyébként meghalt tulaj hagyta ott, azonban barátom igen, és be is azonosították. Látott már valaki hasonló esetet? Barátom nem túl jártas a hivatali ügyekben, próbálok segíteni neki. Kell esetleg valamire figyelnem, mit nyilatkozzon? Mert én első blikkre röviden leírnám, hogy nem is járt arra, nem hagyott ott semmi szemetet. Vagy írjuk le az előzményeket is? Szerény rokkantnyugdíjból él, a legkisebb bírság is agyonüti többhónapos költségvetésését, ezért észnél kellene lenni.
Szemetelés
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Címkék
adatvédelem
adózás
alapjogok
Alkotmánybíróság
alkotmányjog
bíróság
büntetés-végrehajtás
büntetőeljárás
büntetőjog
egészségügy
Európai Bizottság
Európai Parlament
Európai Unió
Európai Unió Bírósága
Európai Unió joga
fogyasztóvédelem
GVH
igazságszolgáltatás
Internet
jogalkotás
kereskedelem
kormányzat
környezetvédelem
közigazgatás
közlekedés
munkajog
médiajog
NAV
OBH - Országos Bírósági Hivatal
oktatásügy
ombudsman
Országház
polgári eljárásjog
polgári jog
pr
pénzügyi jog
rendőrség
Románia
szerzői jog
törvényhozás
versenyjog
választás
önkormányzatok
ügyvédség
ügyészség