Sziasztok, egy elég érdekes témában kérdeznélek titeket, nem én vagyok az érintett, de elég közel állok hozzá aki igen. A történet lényege röviden az hogy xy személynek befektetési szándékkal hogy hátha több pénzt fog keresni egy másik személynek adott kezdetben kisebb összeget, aki állítólag eléggé otthon van a sportfogadás világában, mondta neki már az első alkalom előtt is hogy akármi lesz törlesztve lesz és ezt írásba is adta online felületen hogy vissza akarja fizetni és van fizetési szándéka, azonban az első alkalom után nem történt kölcsön visszafizetés, hanem újra kért fogadásra és újra adott a \"befektető\" és ugyanez ismétlődött 2 éven keresztül hogy majd hátha most sikerül, ám addig adott kölcsön az a bizonyos személy hogy 2 év után már 3 milliónál járnak mint oda adott összeg de még nem nagyon kapott vissza semmit. Akinek adta a pénzt ő mindig írásba foglalta hogy szeretne fizetni és fog is de ez nem történt még meg. Nincs eltűnve aki tartozik meg semmi ilyesmi, tartják a kapcsolatot, de lehet valamit tenni? Csalásnak minősül az hogy aki adta a pénzt még nem kapott vissza semmit? Illetve ami bökkenő hogy aki adta a pénzt az végig tudta hogy mire adja a pénzt és le lett ellenőrizve az akinek adta a pénzt, abban sem hazudott hogy szerencsejátékra költötte a pénzt tehát nem másra. Állítólag ez több emberrel is megtörtént de az összesnél ez a történet, néhány ember kapott csak vissza pénzt. Ez bűncselekmény vagy sem annak tudatában hogy mire kapta a pénzt és hogy nem hazudott abban hogy arra is költötte? Van bármi jogi remény vagy engedjük el mint tanuló pénz?
Köszönöm a válaszokat.