Egy konkrét esetben kérném a Tisztelt Fórumtagok segítségét és válaszát. Előre kérném, hogy ha lehet, forrásmegjelöléssel adjanak választ, vonatkozó kormányrendelettel, jogszabállyal, amit belinkelve én is fel tudok használni adott esetben, azaz hivatkozni tudok rá.
Tehát:
Az történt, hogy valaki (akivel sosem találkoztam, de távoli ismerősöm az internetről) nekem az interneten ellenem elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, önmagát rendőrnek vallva, rendőri, szakmai tanácsot adott, hogy mit tehetek, és mit nem.
Először is, persze feljelentést tettem, azonban a feljelentéssel kapcsolatban tanácsolt nekem valamit, amiről azt állította, hogy jogom van hozzá (nem térnék ki rá, hogy miről van szó pontosan). Ő azt állította, hogy megtehetem mint a bűncselekmény áldozata, ha a feljelentésemet a rendőrség elfogadta. És a feljelentésemet a rendőrség VALÓBAN elfogadta. Tehát én hallgattam erre a „rendőrre”, és úgy cselekedtem, ahogy ő tanácsolta.
Azonban rossz tanácsot adott. Emiatt engem meg fognak büntetni, mert tegnap végzést kaptam egy hatóságtól pontosan amiatt, amiről előre megkérdeztem ezt az állítólagos rendőrt, hogy megtehetem-e, és amire ő azt mondta, hogy semmi bajom nem lesz a dologból.
Az a kérdésem, hogy mivel rossz tanácsot adott, és annak ellenére, hogy rendőrként azt mondta, ért hozzá, és nyugodtan tegyem meg a szóban forgó dolgot, de mégis megbüntettek miatta:
Felszólíthatom ezt a személyt akár e-mailben vagy bármilyen módon, hogy igazolja magát?
Ilyen esetben, ha rendőrnek vallja magát és bűnügyben ad szakmai tanácsot, amiről utólag kiderül, hogy rossz tanács volt, felelősségre vonhatom, ha sosem bizonyította, hogy tényleg rendőr?
Mi ennek a módja?
Megtagadhatja azt, hogy igazolja magát? Köteles rá, ha egyszer bizonyítom neki akár a konkrét végzéssel, amit ellenem hoztak, hogy hiteltelen, rossz tanácsot adott, amiből arra következtetek, hogy igazából nem rendőr, és átvert engem, valamint bajba sodort?
Én nem akarom ezt az embert feljelenteni, de ezek után a minimum az lenne szerintem, hogy legalább igazolja magát.
Jogom van ezt kérni tőle? Vagy akár fel is szólíthatom rá?
Ha nemet mond, jogom van emiatt bármilyen módon panaszt tenni rá vagy felelősségre vonatni (akár rendőr, akár nem)?
Ugyanis tudtommal valakinek hatósági személynek kiadni magát bűncselekménynek minősül.
Pláne, ha erre hivatkozva olyan hiteltelen, laikus tanácsot ad, amivel komoly kárt okoz (jelen esetben ellenem végzés született emiatt).
Ezért szeretném felelősségre vonni az illetőt, de csak törvényes módon, hogy nehogy még ebből is nekem legyen bajom!