Ui. ez egyaránt vonatkozik a kottára és a tabulatúrára is ("tab").
Gitárkotta interneten
Szervusz, a kérdés szerzői jogot érint. A zenemű szerzői jogvédelem alatt áll. A kérdés az, hogy vajon csak maga a zenemű vagy annak kottája is jogvédelmet élvez-e, hiszen más formában reprodukálódik a szerzői alkotás.
A válasz: igen. A kotta ugyanis hordozza a szerzői alkotást, része annak. Ennél fogva annak közzététele a szerzői alkotás megjelenítését, annak közzétételét jelenti.
A szerzői jogi törvény szerint kotta reprográfiával magán célra sem többszörözhető és még közintézmények (könyvtár stb.) jogai is korlátozottabbak ezen a téren más művekhez hasonlítva.
Ebből következik, hogy ha még fénymásolni sem szabad, akkor a "többet" sem szabad (interneten közzétenni).
Üdv!
Valaki tud valamit a gitár kották terjesztésének feltételeiről? Egy honlapon sok ezer szám kottáját szeretném letölthetővé tenni, de nem tudom, hogy szerzői jogok védik-e az ilyen dokumentumokat.
előre is köszönet
mng
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02