Kiszolgáltatottság - garancia


Szomorú örökös # 2024.06.26. 15:55

wpferi

Mi több, ezt is írtad ugyebár:

Nem lenne nagy probléma benyelni ezt a 16.000 Ft körüli összeget, de a pofátlanságuk miatt végképp nem szeretnénk, inkább költünk rá mégegyszer ennyit, de mégsem hülye, szegényháziakként rázzanak le minket.

Itt az a legnagyobb baj, hogy mivel elkezdtétek követelni a másodjára anonim módon drágábban megvásárolt memória egység árát, szerintem semmivel se vagytok kevésbé pofátlanok náluk. Ja, és kétlem, hogy csak úgy, bemondásra írták volna neked a csere nem megvalósíthatóságát. Elég nagy cég az ahhoz, hogy előtte azért megkérdezzék őket, főleg hogy az egység bevizsgálásra már elkerült hozzájuk, ugyebár ezt is te írtad:
február vége felé postacsomagként feladtuk szervízük részére, a vételét azonnal visszaigazolták, jelezve, hogy a beszállítóhoz kell küldjék bevizsgálásra. Március végén emailben közölték, hogy a hiba fennáll, de a "beszállító" előreláthatólag nem tudja cserélni
Majd később azt állítod, szerinted bemondásra állítják azt, hogy a beszállítójuk nem tudja cserélni. Látod, pár mondat, pár hozzászólás és máris ellentmondtál saját magadnak.

És leginkább a varázsszó, mondat pedig ez, amit még érdemes kielemezni kicsit:
Azt már tudom, hogy nem természetes személy használóként lényegesen korlátozottabbak jogaink.

Tehát ha mindenáron és eltántoríthatatlanul úgy döntöttél, hogy fizetési meghagyást adsz ki ellenük, akkor egyrészt meg se próbáld magánszemélyként, mert el fognak hajtani. Csakis a cégedként lebonyolított vásárlás és hibakezelés lehet a témája bármilyen pernek is. Főleg hogy te ugyebár a másodjára megvásárolt memória egység árát akarod követelni, annak a tranzakciónak meg - ugyebár anonim felhasználóként vettétek - köze nincs semmilyen formában a cégedhez, tehát ha ellene mondanak és per lesz belőle, készülj fel rá, hogy simán elhajtanak a követeléseddel. Ez az én véleményem, ha igazából jobban kivesézem az általad leírtakat.

Szomorú örökös # 2024.06.26. 15:44

wpferi

Ha olvasod, január végén jelentettük és kértük az elszállítását a hibás memóriának, és március végén közölték, hogy nem tudják cserélni, mert a beszállító.előreláthatólag nem tudja cserélni.

Az, hogy vettünk egy másikat, mert a munkánkhoz kellett, teljesen természetes, inkább kárenyhítés szerintem.
Ha ez lett volna a cél, akkor nyilván nem ott vettétek volna meg, ahol eleve befaragtatok vele.
Egyértelmű, hogy a szállító cég csőbehúzása volt az egyértelmű cél főleg azután,
hogy a drágábban vásárolt memória árát fizetési meghagyással akarjátok követelni.
Erre írtam, hogy ne csodálkozzatok, ha egy jó ügyvéddel két vállra fognak benneteket fektetni.

Hiszen kijelentették, hogy a régi nem javítható, újat pedig egy általunk ismeretlen beszállítói nyilatkozat alapján nem tudnak adni. Miközben náluk, és a többi kereskedőnél dögivel van belőle, ami egyenértékű azzal, hogy a beszállítnál is van dögivel.
Már megbocsáss, ők nem azt mondták, hogy nincs nekik raktáron, csak azt, hogy nem tudnak adni. Gondolom ezt amiatt válaszolták, hogy közben jóval feljebb ment a beszerzési ára és ezt ők már nem tudják, nem akarják bevállalni (bolondok is lennének). Akiktől vásároltatok, az nyilván ennek a cégnek a viszonteladója, ahogy a leírásodból kiveszem.

Mi közünk a beszállító teljesítőképességéhez, a vele való, általunk ismeretlen szerződéses kapcsolathoz, melyre nekik elég szerinted hivatkozni, hogy a kettőnk közötti szerződéses kapcsolatot egyoldalúan felrugják? A garanciális kötelezettsége az eladónak van, és az ÁSZF-jük szerint választhatunk a csere vagy a a visszafizetés között.
És akkor még egyszer leírom: felajánlották a pénz maradéktalan visszafizetését, mivel jelezték, hogy a beszállító nem tudja azt cserélni - ugyebár a fenti okok miatt - de ti azt visszautasítottátok. Nyilván ha csere van, akkor azt az ő beszállítójuk végzi el és nem ők a saját, éppen raktáron lévő készletből. Mi több, meg vagyok győződve, hogy ahogy az EMAG oldalán is fel van mindig tüntetve, a te szerződött webáruházadnál is ott van, hogy a termék egy külső beszállítótól fog érkezni. De csak gondolj bele, pl. a LIDL áruház is árusít műszaki dolgokat. Ha meghibásodás miatt egy bizonyos idő-tartományon túl cserére van szükség, azt nem a LIDL végzi el, hanem az a cég, aki szállította nekik, mivel a LIDL adta el, de a garanciát gyakorlatilag a cég vállaja. Te a LIDL áruházon hiába követelnéd, nem fognak akkor már szóba állni veled. Ez ilyen egyszerű!

wpferi # 2024.06.26. 15:10

drbjózsef
köszönöm.
Én is hasonlóra gondoltam, és értékelésed megerősít.
Egyszerűen nem vagyok hajlandó tudomásul venn, hogy ilyen flegmán, és hazugsággal, és ilyen egyszerűen tud lerázni egy milliáros forgalmú cég, akiknek még arra sem tellett, hogy egy mondatban legalább elnézésüket kérve becsomagolják intézkedésüket.
Valszeg megpróbálom. Fogadok egy ügyvédet is, ha kell - bár az FMH-t én is ki tudom tölteni, hogy annak költségét is kifizesség.

wpferi # 2024.06.26. 15:02

Köszönöm a javaslatokat.
Szomorú örökös
azt írod:
"Az, hogy egy kissé alattomos módon vesztek másikat, majd ezek után követelitek annak a vételárnak a kifizetését csak azért, mert ők megtagadták a cserét, az simán szimpla trükközés volt a webáruház ajánlatával szemben"
Nem értem ellenséges megjegyzésedet: azért vettük, mert szükségünk volt rá. Ha olvasod, január végén jelentettük és kértük az elszállítását a hibás memóriának, és március végén közölték, hogy nem tudják cserélni, mert a beszállító.előreláthatólag nem tudja cserélni. Ez majdnem két hónap, indokolatlan késedelem, mely alatt nem egyre feljebb ment az ár. Az, hogy vettünk egy másikat, mert a munkánkhoz kellett, teljesen természetes, inkább kárenyhítés szerintem. Hiszen kijelentették, hogy a régi nem javítható, újat pedig egy általunk ismeretlen beszállítói nyilatkozat alapján nem tudnak adni. Miközben náluk, és a többi kereskedőnél dögivel van belőle, ami egyenértékű azzal, hogy a beszállítnál is van dögivel. Mi közünk a beszállító teljesítőképességéhez, a vele való, általunk ismeretlen szerződéses kapcsolathoz, melyre nekik elég szerinted hivatkozni, hogy a kettőnk közötti szerződéses kapcsolatot egyoldalúan felrugják?
A garanciális kötelezettsége az eladónak van, és az ÁSZF-jük szerint választhatunk a csere vagy a a visszafizetés között.
Ha ez a trükkük működőképes, az gyakorlatilag a garanciális kötelezettség egyoldalú felrugását teszi lehetővé.
Ami plusz felháborító, mint írtam, hogy levelekre hetekig nem válaszolnak, érdemi ügyintéző nem elérhető. Plusz, hogy most olvastam, hogy a web áruház valóban a 3. legnagyobb (lehet, hogy csak az adott termékek esetében, de az is elég széles).
Nekem leginkább a semmibevétel és a bicskanyitogató ügyintézés, a hazudozás, mikozben a piac el van árasztva, azaz teljesen egyértelmű, hogy az elhúzódó ügyintézésük miatt ment fel ilyan mértékben az ár.

Szomorú örökös # 2024.06.26. 00:49

wpferi

Március végén emailben közölték, hogy a hiba fennáll, de a \\\"beszállító előreláthatólag nem tudja cserélni\\\", ezért adjuk meg a bankszámlánkat, és visszutalják a vételárat. Azt válaszoltuk április első napjaiban, hogy ragaszkodunk a cseréhez, nem fogajuk el a visszafizetést......Április végén kénytelenek voltunk vásárolni tőlük (anonim vevőként) egy darabot 43.900 Ft-ért, majd írtunk egy fizetési felszólítás tárgyú levelet, hogy ezen összeget fizessék ki számunkra.

Lehet el kellett volna fogadni a visszafizetést. Az, hogy egy kissé alattomos módon vesztek másikat, majd ezek után követelitek annak a vételárnak a kifizetését csak azért, mert ők megtagadták a cserét, az simán szimpla trükközés volt a webáruház ajánlatával szemben és szerintem egy jó ügyvéddel ezt ki fogják védeni. A végén memória sem lesz és még a perköltséget is ki kell majd csengetni.

drbjozsef # 2024.06.24. 15:22

wpferi,

Feltételezem, erre gondol igazából a bolt :

Ptk. 6:159.§ (2) Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint

  1. kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy

Nem igazán számít, hogy nem fogyasztóként vásároltatok : az elsősorban a bizonyítási tehernél illetve a kellékszavatosság elévülési idejénél számíthat. De ha a hiba bizonyított, és időben lett jelezve, akkor a kellékszavatossági jogaid ugyanazok, mint a fogyasztóé : javítás, csere, vagy pénzvisszafizetés.

Bár az összeg nem jelentős, de arányaiban (28ezer vs. 43ezer) ez már igencsak aránytalan eltérés, ugyanakkor az ár változása szerintem a vállalkozás (eladó) szokásos üzleti kockázata kell legyen, itt a többletköltség elsősorban nem erre vonatkozik, hanem például az esetleges kiszerelés, elszállítás, ha a termék olyan jellegű, vagy ilyesmi. Ez esetetekben nem áll fent.

Talán erre hivatkozhatsz. És küldhetsz nekik egy fizetési meghagyást. Ha ellentmondanak, eldöntheted, hogy bebukod az FMH 5000 forintját is, és nem pereskedsz néhány tízezer forintért. Vagy elengeded most...

wpferi # 2024.06.24. 13:44

Decemberben rendeltem saját kisforgalmú kft-vel, egy legnagyobbak közé tartozó webáruházból, raktárkészletből egy számítógép memóriát 28.000 Ft áron, amely hibás volt. Január végén jelentettük a hibát egyben megrendeltük az áruházon keresztül az elszállítást vizsgálatra, ÁSZF-ük szerint. Telefoni sürgetésre sem érkezett semmi válasz, ezért február vége felé postacsomagként feladtuk szervízük részére, a vételét azonnal visszaigazolták, jelezve, hogy a beszállítóhoz kell küldjék bevizsgálásra. Március végén emailben közölték, hogy a hiba fennáll, de a \\\\\\\"beszállító előreláthatólag nem tudja cserélni\\\\\\\", ezért adjuk meg a bankszámlánkat, és visszutalják a vételárat.
Azt válaszoltuk április első napjaiban, hogy ragaszkodunk a cseréhez, nem fogajuk el a visszafizetést. Csatoltuk a web oldaluk képernyőképét, mely szerint folyamatosan tucatnyi darabot hirdetnek, mint raktárukon levőt, más áruházakhoz hasonlóan, tehát nincs áruhiány.
Viszont a decemberi vásárláshoz képest folyamatosan emelkedett az ára. Április végén kénytelenek voltunk vásárolni tőlük (anonim vevőként) egy darabot 43.900 Ft-ért, majd írtunk egy fizetési felszólítás tárgyú levelet, hogy ezen összeget fizessék ki számunkra. Ellenkező esetben fizetési meghagyással élünk.Azt válaszolták, hogy ez \\\\\\\"nagy\\\\\\\" veszteség lenne nekik, ezért erre nem kötelezhetők, odalöktek egy 373/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések részletes szabályairól, amely felmenti őket áremelkedés esetén az általam igényelt garanciális cserétől.
Mindezt a Garanciális ügyintéző személy közölte velünk.
Jelenlegi ára alacsonyabb 39.000 Ft.
Érdemben nem lehet kommunikálni velük, meglehet, hogy a \\\\\\\"garanciális ügyintéző\\\\\\\" is valamilyan MI sablon választ küld. Teljesen lesz...ják az egész ügyet.
Nem lenne nagy probléma benyelni ezt a 16.000 Ft körüli összeget, de a pofátlanságuk miatt végképp nem szeretnénk, inkább költünk rá mégegyszer ennyit, de mégsem hülye, szegényháziakként rázzanak le minket. Azért tőlük vásároltunk, mert nem garázscég, hanem elég nagy, ismert webáruház (nem a naponta hirdetők).
Mit tudok csinálni, hogy induljak el, hogy ne legyek nevetséges a végén.
Azt már tudom, hogy nem természetes személy használóként lényegesen korlátozottabbak jogaink.

Röviden tehát, a garanciális hibát elismerték, az extrém lassú ügyintézésük bizonyítható, nem a beszállítóval szerződtem, de rá hivatkozik, miközben raktáron dögivel áll az áru. Amúgy a beszállítóra hivatkozik, de csak bemondásra.