„Artemide 2017.07.06. 15:25
Tisztelt Szakértő!
A munka melletti GYES jogosultság csak akkor áll fenn, ha valaki a gyermek két éves kora előtt részesül GYES-ben (CSED, illetve GYED helyett)? Vagy a GYES a gyermek két éves kora után is igényelhető munka mellett, úgy mint a GYED EXTRA.
Köszönöm!
”N
T. Kérdező!
Nem, rosszul tudja.
Gyed mellett a gyermek féléves korától/csed lejártától lehet akár napi 8 órában is dolgozni.
A gyed helyett ekkor nem kell gyest igényelni.
Gyes ellátást mellett ugyancsak a gyermek féléves korától lehet akár napi 8 órában is dolgozni.
Természetesen a gyermek féléves korától a gyermek 3 éves koráig bármikor munkába állhat. A munkába állást a folyósító szervnek nem kell bejelenteni.
Tekintettel arra, hogy 2017.01.01-től ha a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozási díj, a táppénz, illetve a baleseti táppénz kapcsán a kormányhivatal jár el első fokon, akkor a feladatok úgy oszlanak meg kormányhivatalon belül, hogy az elbírálási feladatokat a megyeszékhely járási (fővárosi kerületi) hivatala, ezen belül is annak családtámogatási és társadalombiztosítási főosztálya látja el, míg a folyósítási és jogorvoslati feladatokat főszabály szerint a fővárosi, illetve megyei kormányhivatal végzi, ezért
- további kérdéseivel a kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatalának családtámogatási és társadalombiztosítási főosztályához-
fordulhat.
Ezen túlmenően kérdéseit közvetlenül is felteheti az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaiért felelős központi hivatal, azaz Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának (prof. Dr. Mészáros József) a barabas.annamaria@onyf.hu , (ONYF központi iratkezelés) e-mail címen, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére, illetve a tárgykör megjelölésével érdeklődhet a Kormányzati Ügyfélvonal 1818@1818.hu e-mail címén is.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2017.01.01-től hatályos Szervezeti és Működési Szabályzatának 1.13. fejezete értelmében az ONYF Egészségbiztosítási Főosztályának feladatai közé tartozik az is, hogy az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival (táppénz, gyáp, csed, gyed, baleseti táppénz) kapcsolatban lakossági megkeresésre szakmai tájékoztatást adjon, illetve segítséget nyújtson az biztosítottaknak az igény érvényesítéséhez. Mindezek alapján kérdéseikkel bátran fordulhatnak közvetlenül az ONYF Egészségbiztosítási Főosztályához is.
Ügyféljogokról, hasznos tudnivalókról, illetve a személyes konzultáció kezdeményezésének lehetőségéről és módjáról -CSED, GYED, GYÁP, táppénz és baleseti táppénz igénylése esetén- az alábbi linkre kattintva olvashat:
http://staff.aktaforum.hu/…iewtopic.php?…
Ezen túlmenően lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.
Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:
http://staff.aktaforum.hu/…iewtopic.php?…
Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos panasz és fellebbezés mintákat itt talál:
http://staff.aktaforum.hu/…iewforum.php?f=22