Nem kapok fizetést


kozmacska # 2010.11.12. 08:43

Tisztelt fórumozók! A segítségeteket szeretném kérni.
Három héttel ezelőtt felvettek egy reklámszervező céghez. Ott azt mondták, hogy egy nap a próbaidő, azt nem fizetik.
A nap végén közölték, hogy megfeleltem, menjek másnaptól, és megbeszéltük a fizetést is. 10-én a fizetés napon megkérdeztem, hogy én miért nem kapok fizut, mire közölték, majd ha megszerveztem egy teljes tv reklámot, és annak az árát is átutalták már. Szóhoz sem jutottam.
Az állásinterjún erről szó sem volt. A három hét alatt többször megkérdeztem, hogy mikor írjuk meg a munkaszerződést, ők azt mondták, hogy nemsokára.
Három hetet dolgoztam nekik, van egy telefonos hangfelvételem, ahol sajnálattal közlik, hogy nem jár munkabér, de mivel titokban vettem fel, úgy tudom, hogy nem ér semmit.
Hogyan tudom bizonyítani, hogy ott dolgoztam?
Hogyan tudnám kiszedni belőlük a három heti béremet? Mindez csak azért bosszant, mert ha az elején mindezt elmondják, el tudom dönteni, hogy ilyen feltételek mellet akarok-e ott dolgozni.
Köszönöm
Móni

pneandi # 2010.11.08. 07:59

Túlóra bizony!Hajnal 4-től este 10-ig!szabadnap 3 hetente 1!Ja és nem ülsz le, mert nem lehet,nem állsz egy helyben, mert nem lehet!csak ordítanak,hogy gyorsan munka!Hát nem egyszerűek!Ja és az okirathamisítás meg a rendőrség hallatára plussz ezer ft.-ot még odavágott kávéra.Persze azt is elraktam!:)
miért nem ellenőrzi őket senki?Én azért szeretném.Sőt még az ÁNTSZ-nek is tudnék ott munkát találni!
Szép napot mindenkinek!

bolondmelós # 2010.11.07. 21:20

pneandi:túlóra? A 16 óra egyben ami messze több, mint amit max lehet ilyen munkakörben dolgozni egyben
és még egymás után.
Okirathamisítás, ez jó. Jól tetted, hogy odabökted a kurafinak.

Kár, hogy őket nem ellenőrzik le a munkaügyesek...

pneandi # 2010.11.04. 11:20

sziasztok!
Ma voltam a papírjaimért!volt kisebb közelharc, mert a szabadságomat és a fizetett ünnepemet nem akarta kifizetni az albán!de végül kifizette, mert érdekes módón az apja, aki a főnök nincs itthon, és mégis az ő neve szerepel a kilépős papírjaimon!A fia aláírta!Jó nem?Miután megemlítettem az okirathamisítást,máris értette miről van szó!Na mindegy ma már csak örülök, hogy megszabadultam tőlük, és remélem mindenkinek tanúlságos lesz!

pneandi # 2010.11.01. 16:00

köszönöm szépen a választ!oda fogok figyelni ezekre a dolgokra!

nandy # 2010.11.01. 14:40

Az kimaradt, hogy ha bizonyíthatóan neked róható fel a kár, akkor is csak a te írásos beleegyezéseddel vonhatná le a fizetésedből. Ezért alá ne írj ilyen tartalmú papírt, hogy hozzájárulsz...

nandy # 2010.11.01. 14:38

Jogszerűen nem lehet csak úgy levonogatni a munkabérből. Hiány esetén kártérítésre kötelezhetnek, de a károkozés tényét, a te felelősségedet a munkáltatónak kell bizonyítania!
Tudom, hogy ez nagyon sok munkáltatót egyszerűen nem érdekel, de te akár munkaügyi bíróságra is mehetsz emiatt (ha be vagy rendesen jelentve, és a hivatalos pénzedből vont le).

Ha te mondasz fel, akkor ott a legalább 30 napos felmondási idő, amit le kell dolgoznod. Kivétel ez alól, ha próbaidő alatt mondasz fel.

A kilépős papírjaidon nézd meg, hogy milyen összegű kifizetések szerepelnek az adatlapon (amit nem kaptál meg, az ne legyen benne). Ha eddig nem kaptál bérjegyzéket, azt is kérd el.
A ki nem fizetett túlórákra, szabadságra vonatkozó igényed jelezd minél előbb írásban. Ha nem fizetik ki, irány a bíróság. Ügyelj arra, hogy a jelenléti ív a valóságot tartalmazza!

pneandi # 2010.10.31. 15:38

sziasztok
Ismét én vagyok!A mai napon felmondtam az albánoknak, ugyanis már a fizetésemből is levontak, azzal a címszóval, hogy a standolásnál volt mínuszom!amikor kértem mutassa meg a papírt, hogy mikor és mennyi,annyit mondott :"nekem nem kell papír"!Ha jól tudom arról a mínuszról elvileg jegyzőkönyvet kellett volna készíteni és nyílván nem csak a hasára csapni és mondani 1 számot.Ja és több napot is ingyen dolgoztattak hajnal 4 órától, este 10-ig!
Arra lennék kíváncsi, ha a kilépős papírjaimat elkészítik mire vigyázzak, mit ne írjak alá, vagy kihez fordulhatok segítségért.Mivel ők nem ismerik az alkalmazottak szabadságát és szabadnapját.Ezeket csak papíron alkalmazzák.

NxAndi # 2010.10.21. 16:53

pneandi szia :)

munkaszüneti napon (pl. okt.23.) a munkavállaló csak akkor foglalkoztatható, ha megszakítás nélküli munkarendben vagy, rendeltetése folytán e napon is müködő munkáltatónál, ill. ilyen munkakörben dolgozik. Ettől érvényesen eltérni nem lehet (rendeltetése folytán munkaszüneti napon üzemelnek azok a munkáltatók, akik az élet, az egészség, testi épség és a vagyontárgyak védelme érdekében müködnek, ill. akiknek szolgáltatásai közvetlenül az ünnepnapokhoz kötödnek).

Jelenléti ív / munkaidőnyilvántartás vezetése kötelező. (!)
nincs ilyen hivatalosan, hogy "csak besegítesz".
Egy munkaügyi vizsgálat során csúnyán megütheti a munkáltatód a bokáját, úgy hogy nyugodtan kérdezz rá, mi lesz azokkal a munkaidőkkel.

pneandi # 2010.10.21. 08:02

sziasztok
Én pékségben dolgozom (albán).megtehetik, hogy október 23.-án dolgoztatnak?ráadásul ingyen!mert a szombati napokra senkinek nem fizetnek!Kicsit bonyolult történet, de volt 1 lány aki vitte a hétvégéket, és mi felváltva bejártunk neki segíteni szombatonként 11 óráig, vagy tovább.ők ezt segítségnek hívták, amiért nem jár pénz.most elment a csaj és igazából ezek szerint magunknak segítünk, mert nem fizetnek érte.legszívesebben már otthagynám őket, de nincs más munka jelen pillantaban,hitel viszont van.

bolondmelós # 2010.10.21. 07:42

habyka: Nem vagyok jogász, viszont ilyen cipőben is jártamn már.

Fél évig kompletten tudtam a "kilépésem" után olvasni a levelezést egy volt munkaadómnál.Azt is amikor a nyakamba akart varrni egy a cég által kifizetetlen számlát- "majd X kolléga béréből levonjuk".
Non plus ultra hogy itt határozott ideig voltam és
ők kb 2 héttel a munkaviszony megszűnése után KIPOSTÁZÁK a közös megegyezést. Hogyan írták alá az eredeti pld-t helyettem?

Hát, tudod én úgy tudom amíg nem indít vizsgálatot az Apeh addig te befizetheted a penzumodat- és nincs ÜGY.
2)nem te akartad, hogy a fizetésed egy része feketén legyen. Sajnos ez sem elég mentség- viszont a bíróság figyelembe veszi hogy a munkavállaló mindig kiszolgáltatottabb helyzetben van.

Az a jó munkajogban, hogy pofonegyszerű, mondják sokan,
de évekig tanulják- meg ügyvédjelöltség etc....

fureszes # 2010.10.20. 17:38

Az Expressz.hu hirdetem hogy állást keresek majd ott rám talált Éva Mark-Katarina Béres "Lügde Auf der Rörhe 3"Németországi munkát ajánlott Brevenhavenben az Eisshalle épitkezésen voltunk 3 magyarok, 1 honapig dolgoztunk.GBR-be bele vitt majd igérte minden 2 hét után lesz fizetés de nem volt. Majd átt kellett mennünk Springerbe az új gyogyszergyár hoz Betonkozmetikát csináltunk.Ott a második este "Lügde"este kérdeztem mikor lesz fizetés mondta majd holnap lesz de nem volt Mondtam neki ha nincs fizetés nincs ARBEIT sem.Haza jöttünk.Azt igérte amint van pénz küldi Western Unionon de máig sem küldött pénzt.Én egyedül vissza mentem Lügdebe és kiléptem a GBR-böl a többiek nem.Leirtam mi történt és csatolták a kilépési papirom hoz.Telefon nem vesszi fel Sms-re nem reagál,email ra sem .Tartozása eddig 3000 Euro felénk.Levelet irtam a KÖSEL GMBH -nak Brevenbe amiben kértem ha valóban nem fizeték ki akkor azt nekünk magyarba Western unionon tegyék meg.Nem tudom mit tegyek vissza mennyek és leverjem ezen a hazug Nön akik még a valós nevét is eltitkolta?A gbr -be már két ujabb név is van az Expressz.hu keresi ujabb magyar balekjait.Kérem válaszukat az uaz452@citromail.hu-ra MIT TEGYÜNK?????????

habyka # 2010.10.20. 12:23

Ettől annyira nem félek, mert aki az ottani informatikai rendszerhez értett az én voltam. Az utódom nincs épp a helyzet magaslatán, úgyhogy egyszerű eltüntetni a bizonyítékokat. Nem is ez a lényeg. Kérdés, hogy ezt felhasználhatom e bizonyítékként. Az hogy feketén is kaptam bért az rám nézve nem büntetendő?

bolondmelós # 2010.10.20. 11:29

az eléggé gáz. Azért másold le.
Ne mászkálj bele túl sokiszor , mert még ők perelnek be hogy "betörtél" az informatikai rendszerüibe.

habyka # 2010.10.20. 08:55

Hát igazából van egy excel tábla, ahol mindenkinek vezetve van a nem hivatalos bére. Ez a cég szerverén van, amihez még mindig hozzá tudok férni, kérdés, hogy az e módon szerzett bizonyíték mennyire legális, és jogerős.
(mert ugye egy excel táblát bárki csinálhat.)

bolondmelós # 2010.10.16. 19:45

Én megint csak a saját élményeim, benyomásaim alapján, azt írom amit a szívem diktál. A nem hivatalos részét piszok nehéz bizonyítani, az lenne a jó ha van tanúd, vagy bármilyen füzetben (kockás is jó gyűrött) vezették a béred emez részét és van róla másolatod.

3 év elévülési időn belül bármit be lehet hajtani.
Milyen indokkal léptettek ki a Kft1-ből,
kb mikor (van egy megérzésem hogy itt is kell kapirgálni) történt a jognyilatkozat?
Netán esetleg alá sem kellett írnod semmit?

Joy1nek igaza van,de a keresetlevélig biztos bele kell feccolni pénzt, valakivel jól megiratni ami megáll, a bíróság befogadja. Egyből munkavállalói költségmentességit kell kérni, ha kevesebb a béred/jövedelmed olyan bruttó 370 ezernél/ hó.
Jah kell pár bérlapmásolat (táppénzes papír, ha tp-n vagy), egyéb jövedelemigazolás, bankszámlakivonat adott ablaka,/sora hogy ennyi a valós jövedelmed.
Máris jogosult vagy pártfogó ügyvédre!
És néha nem rosszabbak, mint a profik, sőt én ismerek olyant is, aki kimondottan munkaügyes, saját ügyvédi irodája van, ÉS sok ügyfele, pere, mégis vállal pártfogói pert.

Egyjogász # 2010.10.16. 14:45

Már van Brégarancia Alap is? Az kell nekem!!!!
(Bocs, de ezt nem tudtam kihagyni:))))) )

nandy # 2010.10.16. 11:19

Ingyen ügyvéd ritkán jár (szerintem), a jogpont-on is csak nemperes ügyekben segítenek.

Joy, kár ezen vitatkozni, mindenki döntse el maga, hogy belevág-e. Igazad van abban, hogy nem szabadna hagyni 5 forintot sem, de azt is figyelembe kell venni, hogy egy per milyen anyagi, lelki megterheléssel jár! Továbbá azt sem kellene elfelejteni, hogy a per végére akár meg is szűnhet a cég, legfeljebb a Brégarancia Alap fizet valamennyit.
Sajna ez a magyar valóság.

nandy # 2010.10.15. 16:40

Joy, 100 ezer, ha megítéli neki a bíróság, és ki is fizeti a cég! De addig is kell fizetni egy ügyvédet, legalább 20-40 ezer forint.

habyka # 2010.10.15. 07:15

Oké, de a bíróságon elég hülyén jönne ki, hogy "hát van a hivatalos bérem meg amit mellé kapok..."

nandy # 2010.10.14. 20:00

Többet is be tudnál hajtani, ha bizonyítani tudnád, hogy valójában mennyi volt a kereseted.

De tekintettel az összeg nagyságára, a perrel járó kellemetlenségekre, költségekre, valóban nem éri meg pereskedni.

habyka # 2010.10.14. 17:34

Igen két jelenléti ív volt. A fizetésem is kettős volt. Egyszer a 8 órás minimálbér + a többi. 72000 ft-tal tartoznak+ a túlóra ami még kb 30000. Ez a nem hivatalos. Sajnos azzal tisztában vagyok, hogy behajtani csak a fél hónapra járó minimálbért tudom, de az is több mint a semmi, viszont ennyi pénzért nem szivesen járnék évekig bíróságra.

bolondmelós # 2010.10.14. 14:36

Még egy kérdés:
a jelenléti íven a valós tólórázott számot vezetted?
vagy dupla ívezés volt?
A legfontosabb mekkora összegről van szó, van-e másolatod ami bizonyítja hogy túlóráztál?

Ha van akkor szerintem még több okod van mindkét kft-t megszorongatni.

habyka # 2010.10.14. 13:26

Ja és mind2 kft.

habyka # 2010.10.14. 13:25

banderasz:
Igen jogos követelése lenne ha:
Rendesen kifizette volna a túlóráimat, valamint ha állta volna a szavát. Mivel szóbeli megállapodásunknak megfelelően havi 8000ft-ot állt a számlámból. Amikor felmondtam ,ez a megállapodás természetesen már nem is létezett, a fennmaradó összeget pedig a túlórám bőven fedezi. Arról nem is beszélve, hogy egy tévedés -melyet félig meddig ő is elismert- okozott ekkora összeget, mivel alapesetben havi 4-6e ftből mindig kihoztam a telefonálást.

Bolondmelós:

Hát ez egy hosszú és bonyolult történet, ahogy sokták mondani. :)
Mindkét cég a volt főnökömé, csak kft1-nek van egy bábvezetője. Alapvetően Kft1-be volt minden dolgozó bejelentve, és kft2 bérelte a dolgozókat. Na ez Apehéknek szemet szúrt, meg is büntették Kft1-et. Erre júniusban mindenki át lett jelentve kft2-be. Kft1 elvileg nem szűnt meg, hanem más tevékenységet folytat. Kb ennyi röviden.