Ksb,
GRATULÁLOK! :)
(na, így talán félkövér lesz az egész, ahogyan eredetileg akartam :D )
Ksb,
GRATULÁLOK! :)
(na, így talán félkövér lesz az egész, ahogyan eredetileg akartam :D )
Ksb,
GRATULÁLOK! :)
Úgy legyen!
Ja, most látom, egy korábbi hozzádszólásom valahol elveszett, az az lett volna, hogy lélekben veled leszek, ha nyersz, te hozod a csokit.
nem ezt kérdeztem :DDDD Tehát te hozod a csokit.
Wers, Imp azt az "egy asztalnált" virtuálisan érti.
„Na, hanyadik lettél, Mester? ”
Ha a második helyet nem is, de a harmadikat behúztam. :D
KBS, engem is érdekel, én viszem a csokit, vagy te hozod :DDDD Vagy viszek én is és te is hozol.
Na, hanyadik lettél, Mester? :)Eegy nagyon fontos találkozóm volt ma este, így sajnos nem tudtam részt venni végül. Remélem, legközelebb. Egy élmény lett volna egy asztalnál játszani (ha eljutottam volna odáig).
Az a baj, hogy nem tudok itthon lenni, nem fogok tudni indulni, a nevezést törölni pedig nem engedi azoknak, akik szatellitről jutottak be. Szóval ezt megszívtam, úgy tűnik.
Túlbecsülsz. Egyszerűen csak annyi, hogy sose figyeltem, mennyit enged emelni a potlimitben. Logikus meg úgy lenne, ahogy mondtam.
Már ma este megverhetsz a Vasárnapi őrületben. :) Nem bánom, leszek második. :D
Mert ezt egyszerűen nem hiszem el.
Most megpróbálok lehiggadni és elaludni, hogy holnapra mindezt elfelejtsem. Bár maradandó nyomot hagyott.
De azért a PLO alapjaiban ekkorát tévedni, az nem vall Rád.
Azért csinálod, hogy belőlem csinálj hülyét. Na, talált? Ember legyen a talpán, aki ellened kidolgozza a nyerő stratégiát. :P
Csak érteném, mér csinálod... Te nem vagy hülye, az biztos. De akkor mér játszod?
Szombaton találkozunk.
Kurvára utálom, ha hülyére vesznek. De ennél jobban semmit sem utálok.
Ha szórakozni akarsz, elmegyek a szombati versenyre, és megverlek :D
Na ezt nem adod be nekem. Ezek a PLO alapjai.
Fogalmam sincs. :)
Namost akkor ez mind baromság lenne? :)
Például: Mi vagyunk először soron a flop előtt. Mennyit szabad maximálisan emelnünk?
A Pot 1,5 BB( =SB +BB) nagyságú. Tehát 1 BB-vel kell tartanunk. Egy potnyi nyitás pedig: 1,5 BB +2 *1 BB =3,5BB
Az alapelvvel tehát tisztában kell lennünk. Egy kisebb kvízt találhattok itt ennek az áttanulmányozására:
Megoldások:
1. PLO $ 0.10/0.25, FR. A beülő 25$, a CO-ban vagyunk. Hárman limpelnek előttünk. Pottal szeretnénk nyitni. Mekkorának kell lennie az emelésnek?
SB és BB együttesen 1,5 BB / 0.35$ van a potban, + 3 BB/0.75 $ a három limpertől. A potban így összesen 4,5 BB /1.1 $ van. A megadandó összeg 1BB/0.25 $. A pottal való emelés tehát 4,5BB/ 1.10 $ + 2 x 1 BB/0.25 $ = 6.5 BB/ 1.60$
2. PLO $ 0.25/0.50 FR. Az asztalnál kb. 40-50$-al rendelkeznek a játékosok, SB-ben vagyunk. BU emel 3,5 BB-t / 1.75 $-t, mindenki dob. Mi pottal akarunk visszaemelni. Mekkora lesz ilyenkor a mi visszaemelésünk?
Jelen esetben a potban 1,5 BB /0.75 $ van az SB, és a BB-től, ehhez jön hozzá a 3,5 BB/ 1.75 $ a BU-tól. A megadandó összeg SB-ből 3BB/ 1.50 $ ( mi 0,5 BB/0.25 $ fizettünk Sb-ként) A pottal való emelés tehát: 5BB/ 2.50 $ + 2 x 3 BB/ 1.50 $= 11BB/ 5.50 $
3. PLO $ 0.5/1, FR. Az asztalon a zsetonmennyiség 70-120$ közötti, és mi a BU-ban vagyunk. Preflop: UTG limp, mi is limpeltünk, SB egészít, BB check. A flopon SB nyit 6BB/ 6$-t, BB dob, UTG megad. Mi pottal szeretnénk visszaemelni. Mekkorának kell lennie az emelésünknek?
A potban flop előtt 4BB /4$ + emelés kisvakból 6BB/ 6$ és a megadás UTG-ből 6 BB/ 6 $. A megadandó összeg tehát 6BB/ 6$. Így a pottal való emelés: 16BB /16$ + 2 x 6BB/6 $ = 28BB/ 28$
Úgy értik, ha valaki előtted emelt.
A mondatnak a fogalmazása is bonyolult, és fölösleges is. Hiszen a lényeg a lényeg: mindig legfeljebb annyit pakolhatsz be, amennyi már éppen bent van.
Akkor mit szólsz a Pokerstrategy oktató cikkéhez, ami szó szerint írja az alábbit, amit már idéztem?
"Potnyi emelés= A pot nagysága + 2szer az összeg, ami a megadáshoz kell."
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |