Gyerektartás


Aqua # 2007.09.25. 21:48

Igen, már középiskolások. A másodállást azért kérdeztem, mert azt évente egyszer kapják, és azt külön kezelem nekik, mindegyik addig nyújtózkodik, amíg...de ezek szerint hozzátehetem a havi gytdíjhoz.
Nekem sajnos csak minimálbérem van, apjuk meg ugye két helyről fizet (egyelőre), ha osztok-szorzok, a gyerekekre elosztva így is feleannyira jön ki fejenként havonta a gytdíj. Mégis számonkérte, hogy mért abból a pénzből fizetek ki valamit a gyereknek, vagy mért abból vittem el nyaralni. De volt olyan is, hogy meg kellett javíttatni a bojlert, vagy ennivalóra kellett kivennem. De ha nem az apjuk, akkor a gyerekek kérik számon, hogy mért az ő pénzükből...?
Persze mindig meg vannak kérdezve, de előfordul, hogy nincs egyetértés. Viszont akkor is másikat kell venni, ha valami tönkremegy, ami egyre gyakoribb, mert már mindenünk régi. Most is pl. a mosógép, és ezért kérdeztem, hogy ha abból vennék újat, szólhatna-e bárki érte? Másból ne tudom megvenni, mert az én bérem kell a csekkekre.

Aqua # 2007.09.25. 22:10

A csekkekről jut eszembe, a közüzemi számlákra is felhasználhatom? Elvégre mindannyian használjuk. Én úgy gondolom, nem vagyok köteles egyedül fizetni ezeket, aztán nekem se kajára, se másra nem marad.

nyusz66 # 2007.09.26. 04:25

Aqua!

Úgy látszik, nagyon rossz, és hibás rendszert tartotok fenn otthon. Szerinted, ha kétszülős háztartásban nő fel egy gyerek, akkor a szülők külön kezelik "az ő pénzét" és rendszeresen megértekezik vele, hogy most kellene belőle a fűtésszámlára?
Amíg a gyerek kiskorú, addig a szülő joga ÉS KÖTELESSÉGE dönteni felelősen, hogy mire költi a háztartás rendelkezésére álló pénzt.És, ha teszemazt valami miatt - pl. egy húzósabb téli hónap - megszorulnak, akkor is elsősorban a biztonságos megélhetésüket kell a szeme előtt tartani: meleg legyen a lakásban, ne árverezzék el a lakást, és persze legyen mit enni.

Mivel ti már úgy csináljátok egy ideje, ahogy írtad, ebből változtatni nem egyszerű, és erről, hogy változtatsz-e, és hogyan, neked kell döntened.
De abban legyél egészen nyugodt, hogy a saját KÜLÖN igényeiden kívül szinte bármire költheted a tartásdíjat, ami az életetekben adódik, legyen az nyaralás, rezsi, étkezés, banki kölcsön törlesztése, berendezési tárgy vásárlása, stb. Hivatalosan sem az exed, pláne nem a gyerekeid nem számoltathatnak el vele.

Kiskifli # 2007.09.26. 08:22

Ha a bíróságon gyerektartás összegének emelése miatt indít egy nő pert, és a férfi jelenleg nem rendelkezik jövedelemmel, mert a vállalkozását fel kellett számolni és az Apeh felé végrehajtási eljárás folyik ellene járuléktartozás miatt, milyen következményekkel lehet számolni (a férfi oldaláról), természetesen fizetne magasabb összeget ha tudna, dehát nem tud, a jelenlegi összeget fizeti rendesen (3.000 Ft-ot, ami igaz nagyon minimális, de ezt legalább fizetni tudja minden hónapban).
A nő jelenleg kb. 200.000 Ft-ból él a jelenlegi férjével és 3 gyerekével (a 3 gyerekből csak az egyikről van szó gyerektartás ügyben). Dönthet a bíróság a férfi javára, tehát hogy nem kell magasabb összeget fizetnie, vagy még jobban megrángathatják?

Kovács_Béla_Sándor # 2007.09.26. 08:29

Arra azért jövedelemmel nem rendelkezőként is számíthat, hogy a háromezret felemelik. Szerintem jobb lenne azt a pert elkerülni, mert még annak a költségeit is viselheti.

kukucska79 # 2007.09.26. 08:55

Tisztelt Hozzáértők!
Elmaradt, nem fizetett gyerektartást meddig lehet a végrehajtóhoz irányítani? nagyjából egy éve nem fizeti az ex, amióta megszületett a gyermekelhelyezés megállapítása.
valamint, ha az ex lemondana minden jogáról, és hozzájárulna a gyermek örökbefogadásához a gyámhatóság előtt, hivatalosan, akkor is kellene fizetnie tartásdíjat, vagy nem? és ha ez megtörténne, akkor onnantól kezdve már nem ő lenne hivatalosan a szülője?
remélem segítenek

monalisa1 # 2007.09.26. 08:59

Aqua,
nem okvetlenül szükséges vadiúj mosógépben stb. gondolkodni, mert a hírdetési újságokban számtalan kisebb cég van akik úgyszintén forgalmaznak új és használt (!) mosógépet, tévét, hütőt stb. stb., és nem egy esetben 6-12 hónap saját garanciát is adnak a már 3-4 név éves használtságú, de általuk bevizsgált háztartási műszaki árúra. És ami a legfontosabb: egy valami újnak a harmadáért, negyedéért hozzá lehet jutni bármihez is.

Igen, a gyerekek egy kicsit már a fejedre nőttek...
Le kell velük ülni és átbeszélgetni a dologot: a t.díj a sajnálatosan csonka családtok bevételét/részét képezi, és mível a pénzt Te kezeled, így annak beosztását a továbbra is az eddigiek szerint... (Aztán többször a témét nem kell velük tárgyalni, lévén egy középiskolás kell hogy értse a szót.) Természetesen a nagyobb kiadásokat/költségeket ezen túl is beszéljed meg velük.

Ha az apjuk a t.díjon felül tud vagy akar adni "zsebpénzt" is, az tényleg az ő pénzük, egészében gazdálkodhatnak belőle. (Persze elszórni akkor sem szükséges., tudok olyan srácról aki hónapról hónapra gyűjtötte az ezen külön is pénzét, és a végén ő vette meg magának az új fekhelyét.)

monalisa1 # 2007.09.26. 09:12

kukucska79,
az a Te bajod, hogy hagytad odáig fajulni a dolgokat, hogy a kötelezett nem fizeti a t.díjat. Tessék mielőbb elmenni a bírósági végrehajtóhoz a jogerős itélettel, a többit ő már tudni fogja. (Amennyit tud utóbb behajt/kiprésel az apából majd, ha semmi másként hát a munkahelyi letiltáson keresztül.) Ezt egyébként Te magad is kérhetnéd a bíróságtól a bíróság heti panasznapján jegyzőkönyvbe mondva - költségmentes.

Ami a gyerekről való lemondás dolgát illeti, nos ez elég húzós kérdés... Ebben dönteni csakis az apa - apa az ilyen? -, hívatott, de a gyámhatóság és a bíróság is beleszólhat a dologban...

Ami a lemondást és az örökbefogadást, és mindezek ellenére a t.díj továbbra is követelését illeti, vegyük úgy mintha le sem írtad volna...

Jupiter # 2007.09.26. 09:43

Amennyiben az ex lemond a gyerekről, ezt egyrészt csak nyílt örökbefogadás formájában teheti meg, másrészt csak úgy, ha a te mostani férjed a nevére veszi. Más formában nem. Ha a lemondás ilyen esetben megtörténik - egyéb feltételek fennállása mellett - akkor ő onnantól nem kötelezett gyerektartásdíj fizetésére.

kukucska79 # 2007.09.26. 09:55

köszi a válaszokat!
nem azért kérdeztem a tartásdíj további fizetését, mert szükségem van rá. eddig sem kaptam, azután pláne nem kéne, ha lemondana a gyerekről. oks?
ha nincs férjem,akkor le sem mondhat róla? csak akkor teheti meg, ha van, aki a nevére veszi a gyereket?
tehát "csak úgy" le sem lehet mondani a gyerekről? elég kusza vagyok, bocs.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.09.26. 11:45

Igen, csak nyílt örökbefogadás keretében - de az örökbefogadónak nem feltétlenül kell férjnek lennie.

kukucska79 # 2007.09.26. 12:21

értem. de az kell, hogy az örökbefogadó az élettársam legyen? vagy elég annyi, hogy mondjuk rendszeres kapcsolatban van a gyermekkel, szereti, ismeri....stb?

zsazsa87 # 2007.09.26. 12:38

Szia mindenkinek!!!Volna egy kérdésem ha az apa lemond a szülöi jogairol mivel 8 éves a gyerek az anya nem engedi látni de a gyerektartást követeli,eközben az uj kapcsolatábol van egy 6 honapos kisfia, kell e gyerektartást fizetnie ha igen figyelembe veszik e a 6 honapos kisgyereket????

monalisa1 # 2007.09.26. 13:50

Vizsgálni kellene hogy az anya miért nem engedi a kapcsolattartást. Ettől függetlenül ameddig a jelenlegi t.díj dolgában a bíróság másként nem dönt, azt fizetni kell.

Az újabb eltartandó gyerekére tekintettel forduljon a bírósághoz és kérje a t.díj mértéklését.

zsazsa87 # 2007.09.26. 13:57

azt nem tudom miert nem engedi látni ö ijen

Aqua # 2007.09.26. 15:38

nyusz66!
Teljesen igazad van, én rontottam ott el, hogy külön raktam Nekik azt a pénzt. Nem is volt ezzel addig gond, míg apuka nem sújkolta a fejükbe, hogy az az övék! Persze addig is Rájuk lett költve, de ha nem volt más, abból vettem ki csakis megkérdezés után a boltra is, vagy amire kellett.

Ha elérik a nagykorúságot, akkor mi változik gytdíj-nál?
Akkor is egy lakásban lakunk, közösek a kiadások, stb.

zsazsa87 # 2007.09.26. 16:24

tehát akkor az apa ha leakar mondani a szülöi jogairól azt hogy teheti meg??peres uton.???

zsazsa87 # 2007.09.26. 16:28

és ha eddig nem volt munkaheje és nem tudott gyerektartást fizetni börtönbe csukhatják-e??

Aqua # 2007.09.26. 16:34

monalisa1!
Igen, kicsit nagyon ... Ez a megbeszélés nem lesz könnyű menet, de mindenképpen szükséges.
Az apjuktól kapott zsebpénzüket mindig elköltik, aztán meg tőlem kérnek a "pénzükből". Sajnos apjuk arra szoktatta Õket mivel ő megteheti, hogy csak márkás dolgokat vesznek meg, legyen az ruha, cipő, tisztálkodási szer. Nekünk ilyenre nem futja, mindig az olcsóbbakat veszem.
Igen, tudom, hogy lehet használt htgépet is venni, de nekünk ez még nem jött be.

nyusz66!
Még csak annyit, hogy magamra sosem költöttem a pénzüket, még a béremből sem vettem ki magamnak. Ami nem létszükséglet, arra nem költök, nem iszom, nem dohányzom, egyszerűen és magamon spórolva élek.

Nagyon köszönöm a hozzászólásaitokat! Sok erőt adtatok, hogy rendbetegyem a dolgokat! És ezek ugye jogilag is helytállók?

amatőr # 2007.09.26. 18:52

zsazsa87,

a szülői felügyeleti jogról nem csak úgy lehet lemondani, még peres úton sem.

Jupiter alant már leírta:

Lemondani a gyerekről egyrészt csak nyílt örökbefogadás formájában lehet, másrészt csak úgy, ha az anya jelenlegi féje a gyereket a nevére veszi. Más formában nem. Ha a lemondás ilyen esetben megtörténik - egyéb feltételek fennállása mellett - akkor onnantól nem kötelezett gyerektartásdíj fizetésére.

monalisa1 # 2007.09.26. 20:52

Aqua,
szombaton irány a gyerekekkel a kinai piac (...) ismerkedni/szokni az ottani kínálatot, minőséget, árakat.

Mert ha "a" kinai termék jó (?) százezreknek és millióknak - mert jobbra nem telik a pénzből -, akkor mostantól a ti pénztárcátok is erre legyen bekalibrálva.

Előre boritékolható hogy kézzel-lábban tiltakozni fognak a "szíves invitálásod" ellen, nem baj, és ha idővel majd lekopik róluk a jelenlegi gönc, "shopingoljanak" csak azon váráslóközönség közt.

Vagy az árkülönbözetet kérjék el az apjuktól.
Te meg becsukod a füledet (!) mind a gyereki durcára mind az ex-ed epés megjegyzései elől.

Nézd, jól el vannak rontva = kényeztetve, DE most jött el az ideje, hogy az anyjuk minimálbéres fizetése miatt sajnos csak a szerény - mit ne mondjak: szűküs - életvitelre kell ráhangolódniuk.

Akinek nem tetszik: 16. életév betöltése után átcuccolhat az apjához, de a t.díj mindaddig hozzád/neked fizetendő havonta amíg ezzel kapcsolatban a bíróság másként nem dönt. (Vélem rövid időn belül vissza fognak kullogni hozzád...)

Ami pedig a 18. életév betöltése utáni időszakot illeti, onnantól un. rokontartást kell majd az apujuknak fizetnie, és azt a pénzt már valóban ők fogják megkapni - gazdálkodnak: élnek belőle ahogy tudnak...

A csjt. kimondja, hogy bármennyire is édesszülő meg minden, a 18. életéve betöltése után az anya sem köteles gondoskodni a gyerekeiről - ha netán és esetlegesen méltatlanok lennének erre a továbbaikban.

Ha továbtanulnak, rendben, dicséretes és egyben elvárandó is tőlük, de a t.díj összegét a kötelezett kérheti a bíróságtól csökkenteni, mert hát egy nagykorú a tanulmányok mellett már vállalhat/találhat magának munkát.

Aqua # 2007.09.27. 16:54

monalisa1!
A válóper után ez a megoldás volt csak, de amióta apuka ismét aktiválta magát, és belekotyog, amibe nem kéne, és naponta vásárol ezt-azt nekik, azóta lett ez a márkás mánia. Én már nem is nagyon veszek ruhát, cipőt nekik, úgysem hordják, csak kidobott pénz.
A ráhangolódás sem megy nekik, mért is, ha lehet nagyzolni is...ebben apuka a főkolompos, így legalább hozzá húznak.
Erről a rokontartásról itt hallottam először. Azért érdekes, hogy sem a bíróság, sem a gyámügy nem közölte ezt, azóta is egyben kapom mindegyik gyerek után a gytdíjat. A válás óta egyik gyerekem már nagykorú, és hamarosan a másik is az lesz, és van egy még fiatalabb, de még tanulnak. A 17 éves nagyon az apjához húz, oda akar költözni. Tőle már sok "pofont" kaptam (nem szó szerint), megengedhetetlen ahogy viselkedik, de mit tehetek?
Mit és hol kell intéznem, hogy a nagykorúnak menjen a rokontartás?

ObudaFan # 2007.09.27. 18:51

Ha már most kapnak gyermektartst, és a nagykorúságuk elérése ellenére a tartásdíjra jogosultak maradnak, nem neked kell pert indítani a tartás iránt, hanem a tartásras kötelezett indíthat tartás megszüntetése pert, ha vitatja, hogy továbbra is járna tartás. Neked annyi dolgod van, hogy ha nem fizet, akkor végrehajtási eljárást indítasz ellene.

Aqua # 2007.09.27. 20:26

ObudaFan! Nagyon köszönöm!
Tehát ha fizeti a gyerektartást a nagykorúnak is, akkor nem fontos, hogy rokontartásként kapja.
A végrehajtási eljárást nem felejtettem el, de nagyon remélem, hogy nem lesz rá szükség.
A válás óta (lassan 5 éve) jócskán "meggazdagodott", igaz azt mondja, minden hitelből van. Kérhettem volna gytdíj emelést? Ilyenkor beszámolják az őstermelői tevékenységéből adott gytdíjat is?
Néhány hónapja nincs főállása, jelenleg passzív táppénzt kap(unk), ráadásul terhes az élettársa, gondolom, nem most kéne kérnem...
és ha megszületik a gyereke, és munkája is lesz, van rá esély, hogy kapnánk emelést?
Van -tól -ig összeghatár a gytdíjnál?

ObudaFan # 2007.09.27. 20:29

A jövedelem 50%-a a maximum gyermektartásnál.
Azért nagykorú gyermekre tartásemelést elérni nem olyan egyszerű, ahhoz nem elég az, hogy a kötelezett jövedelme megnőtt.