Üdvözlök Mindenkit!
A következő problémám lenne egy banki hitellel vásárolt gépjárművel kapcsolatosan:
2002 júliusának közepén vásároltam egy gépkocsit 2 743 000,- Ft-ért. A tavaji év első hónapjaiban megváltoztak az anyagi körülményeim, így a bevállalt havi törlesztőrészlet már túl soknak bizonyult. A szerződés szerinti eljárás alapján tavaj június elején a bank tulajdonba vette a kocsit. (Mivel én jeleztem a bank felé, hogy a gépjármű még mindig nálam van, észbe kaptak és fél óra múlva már itt is voltak érte. Sajnos - elkerülendő, hogy a kocsi értéke csökkenjen - a beépített cd-s rádiómat nem téptem ki a helyéről, csak az előlapja maradt nálam. Az átvevőtől illetve utólag több esetben is telefonon igéretet kaptam, hogy majd kiszerelik eladás előtt...)
Többszöri telefonos megkeresésre végül október végén kiküldtek egy elszámolásnak hívott egész oldalnyi irományt, amiben tételesen felsorolnak minden féle összeget (mert az átadást követően folyamatosan küldözgettek erről-arról számlát, de ezen számlák végösszegeiből egy sem szerepelt az elszámoláson, sőt... még olyan számlám is van, aminek összegét nem is vezették fel rá erre az elszámolásra), és a végén kihozták, hogy a kocsi nem egészen két évesen 1 305 000 ,- Ft-ra.
Újabb telefonálgatás és egy e-mail után végre megkaptam a "hivatalos" eurotax értékelési adatlapot. Mint kisült, az értékbecslést több, mint 1 hónappal az átadást követően csinálták meg és az eurotax ár azért volt ilyen alacsony, mert teljesen más típust vettek alapul, ami új árát is tekintve cca 400e-el kevesebb. Arról nem is beszélve, hogy a szériafelszereltséget tekintve pluszban beépítésre került még a szalonban egy klíma és egy rablásgátlós riasztó is. (természetesen ezeket az extrákat sem vették figyelembe, pedig értéküket tekintve ez is 300-350 e ft körül volt)
Természetesen jó szokáshoz híven a gépjárművet az októberi értékasítés alkalmával a Clarion CD-s rádióval értékesítették ( sajnos az okát nem tudom, mivel előlap nélkül gyakorlatilag használhatatlan). Ezt is megreklamáltam, válaszban annyit kaptam, hogy keressem fel az új tulajt és én alkudjak velük ( jópofán megadtak egy cégnevet, de elérhetőséget azt már nem)
Irásban megreklamáltam az alacsony értékbecslést, amire idén januárban kaptam is választ: a szokásos egy oldalas sajtpapíron a kocsi értékét 287 000,- Ft-tal megemelték. Természetesen most sem mellékelték az értékbecslési adatlapot.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor átadtam a gépjárművet, akkor egy ismerős autókereskedésében utána nézettem az eurotaxos árnak. Mivel extraként benne volt a klíma is így akkor 2 140 000,- Ft-os eurotax árat hoztak ki.
Elnézést kérek, hogy ilyen bő lére eresztettem a dolgot, de azt azért már barokkos túlzásnak tartom, hogy most, hogy a bank elkótyavetyélte a kocsit - mondhatni aprópénzért - ezért még én fizessek majdnem negyed milliót... ugyanis a bank ennyit követel tőlem.
Szóval várom a véleményeket illetve a tanácsokat, mert számomra kissé furcsa, hogy egy banknál ilyen előfordulhat (téves eurotax ár megállapítás és ez senkinek nem tűnik fel, szerződés szerint az átadás kori eurotax árat kellene megállapítani és nem azt követő 1 hónap múlva, ráadásul már késedelmi kamatok is megjelentek a második elszámoláson ...)
Előre is köszönöm a hozzászólásokat és tanácsokat.