A tegnapi nap folyamán magánszemélytől vásároltam egy használt autót. Jó állapotút, piaci áron.
Ma az eredetiség vizsgálaton nem ment át szélvédő csere miatt, (a matricát átragasztották), és kiderült a fotó fotók alapján, hogy az autó törve volt. Szélvédőcsere, első lámpák, lökhárító, és a légzsákok is elszóltak.
Ezeket az eladó mind elhalgatta, csak annyit mondott, hogy a bal eleje meg lett húzva, de nem volt vészes. Ma felhívtam, és kértel az autó árleszállítását peren kívül, az eltitkolt eseményekről. (Törötten vette, megcsináltatta, és egy honapon múlva el is adta.)
Ő elzárkózik attól, hogy visszafizessen bármennyit is a vételárból, de visszavásárolja, ha úgy gondolom. Sőtt 72 órán belül ő bontaná fel a szerződést.
Elvileg az autó jól működik, nem szeretném vissza adni, de az árcsökkentéshez ragaszkodnék.
Mit tudok tenni ez ügyben?
Felbonthatja ő a szerződést?
Válaszukat előre is köszönöm
Adásvételkor eltitkolták, hogy az autó törött volt
Settes
2018.07.25. 15:15
b_tom09
#
2018.07.25. 21:41
Szia!
Igazabol nem hallgatott el semmit!
Teherhordo elem nem serult, lampaserules, meg lokharito csere meg oszt, nem szoroz!
Felesleges azt hajtogatnod, hogy torott auto!
Miruati
#
2018.07.26. 07:27
Azért egy ekkora törést laikus szemmel észre lehetett volna venni, új lámpák - gyáriak? A szélvédőben meg van egy gyártási év szám általában: ....8 így írják. Ha az a többi ablaküvegtől különbözik az gyanús. Csavar-hegesztés helyek a motortérben?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Címkék
adatvédelem
adózás
alapjogok
Alkotmánybíróság
alkotmányjog
bíróság
büntetés-végrehajtás
büntetőeljárás
büntetőjog
egészségügy
Európai Bizottság
Európai Parlament
Európai Unió
Európai Unió Bírósága
Európai Unió joga
fogyasztóvédelem
GVH
igazságszolgáltatás
Internet
jogalkotás
kereskedelem
kormányzat
környezetvédelem
közigazgatás
közlekedés
munkajog
médiajog
NAV
OBH - Országos Bírósági Hivatal
oktatásügy
ombudsman
Országház
polgári eljárásjog
polgári jog
pr
pénzügyi jog
rendőrség
Románia
szerzői jog
törvényhozás
versenyjog
választás
önkormányzatok
ügyvédség
ügyészség