Majordomus,
Az a legujabb hír, hogy lesz kgyűlési, kiirva nem lesz.
Így megy ez a szelhamosoknál.
Azóta se függesztette ki a jegyző határozatát.
Ez egy bűnbanda.
Majordomus,
Az a legujabb hír, hogy lesz kgyűlési, kiirva nem lesz.
Így megy ez a szelhamosoknál.
Azóta se függesztette ki a jegyző határozatát.
Ez egy bűnbanda.
Erika!
Ezt ismerem. De ebben minden benne van,csak az nincs amit te állitottál,hogy jogellenes a panellakásokban. Ez nem igaz.
Az irányelv azt mondja ki amit a társasházról szóló törvény is,hogy a közösség kiadásait mindenki köteles viselni,akkor is ha nem veszi igénybe a közösség szolgáltatásait. Ezért kell földszinti lakóként fizetned a lifthasználatért.
Solnes
Szmsz-ben nem célszerű szabályozni. Az adott téma és helyzet ismeretében a Levezető Elnök rendelheti el ha elfajulnak az indulatok.
Én egyszer éltem ezzel,mikor a panelszigetelésről volt döntés és 80 ember anyázta egymást.
Éppenséggel nem rendelheti el a levezető elnök, ha az SzMSz nem teszi kifejezetten lehetővé.
Nem baj Béla!
Én azért továbbra is korlátozom a hülyéket.
Amíg senki nem támadja meg emiatt valamelyik határozatot, addig nincs baj. :) Azért biztosabb, ha benne van az SzMSz-ben ez a lehetőség.
Szomorú örökös
A demokrácia nem egyenlő a trollok anarchiájával! Az SZMSZ-ben meg lehet állapítani a határozatonkénti 2 perces felszólalást. "A szabályzatok megalkotásakor az adott szabályozási területet érintő jogszabályokra figyelemmel kell lenni, hiszen ellentétes szabályokat a társasház nem alkothat. Annak azonban nincs akadálya, hogy a jogszabályi előírásoknál szigorúbb normákat fogadjanak el, e tekintetben ugyanis kizárólag a tulajdonosi autonómia és az azonos tartalmú jogok egyensúlyának követelménye, mint korlát érvényesül." (Kúria Pfv. I. 20.284/2017.)
ragyasdezso
„A demokrácia nem egyenlő a trollok anarchiájával!”
Ez igaz, de ha nem adsz lehetőséget egy-egy lakónak még a lakógyűlésen sem, hogy a mondanivalóját tisztességesen el tudja mondani, akkor átmegy elégedetlenkedőbe, regisztrál Hapciusz vagy frozen néven és ide jön a Jogi Fórumra kattogni, hogy mekkora nagy gazember az ő közös képviselője. :-D
Üdv!A kérdésem egy társasházzá nyilvánításról lenne.Szüleim kb 15éve elváltak.A házat közös megeggyezéssel használják,és amúgy megfelelnek a körülmények a tásasházzá nyilvánításhoz.De édesanyánk és mi gyerekek /40év felett/nem
szeretnénk ezt.Kérdésem,ha mi nem eggyezünk bele ez akkor is megvalósítható?Előre is köszönöm!
Ha tulajdonosok vagytok,akkor nem!
A közös tulajdon megszüntetésének egyik módja lehet a társasházzá alakítás is, így nem zárható ki.
dr. Egyed Zoltán
ügyvéd
www.facebook.com/dregyedzoltan/
https://dregyed.business.site/
Csak nem ez volt a kérdés!
Egészen pontosan ez volt a kérdés.
Üdvözlök mindenkit.
Új társasházi lakást vásároltam, a vásárlás idején felszini parkolóhely már nem volt elérhető.
A beruházó először nem akarta a társasház tulajdonába adni a földterületet, de aztán mégis a társasház tulajdonába került.
Beruházó egyedül megalapította a társasházat, ahol használati jogot adott a parkolóhelyeket "megvásárló" tulajdonosoknak.Kiderült,hogy a parkolókra kivitelezőként szerződött Beruházó, és kivitelezési díjként szedte be a pénzt, külön szerződésben.
Jogosúlt vagyok területi igénnyel/ parkoló/ fellépni a társasház felé, hivatkozva, hogy a tulajdonostársak sem kaptak jogosultságot.Köszönöm.
Ha ez egy több mint 6 albetétés társasház, akkor borsot lehetne törni a ház (és közös képviselőjének) orra alá, az AO nem hiszem, hogy kiállná a törvényesség próbáját...... Ez menne szólóban is.
A lényegi megoldáshoz viszont kellene még tulajdonostársi támogatás is, félek, hogy az ellenérdekek miatt itt fog megakadni az ügymenet.
dr. Egyed Zoltán
ügyvéd
www.facebook.com/dregyedzoltan/
https://dregyed.business.site/
Tisztelt Ügyvéd Úr, Kedves Fórumozók .
Irásos "körszavazást " megtartásáról tájékoztatta a tulajdonosokat a közös képviselő.egyetlen kifüggesztett felhívással , minden mellékletet/határozati javaslat, számvizsgáló bizottság véleménye, árajánlat stb /mellőzésével.
A felhívásban , kijelölte a "szavazóhelyeket" ,kettőt is, az egyik az irodája a másik egy "baráti " Kft irodája !
Az SZMSZ nem ad erre lehetőséget. A felháborodás óriási a tulajdonosok körében ! A legfontosabb kérdésünk, kijelölhet a közös képviselő szavazó helyiségeket , mi az a körszavazás ?
Nem jó a kérdés.
drb..
A kérdés az volt,hogy a gyerekek megakadályozhatják-e a társasház alapitást,nem pedig az,hogy a közös tulajdon mrgszüntetésének mik a módjai?
Erre irtam hogy megvétózhatják,de csak akkor ha van tulajdonuk az ingatlanban.
Kógens
A kérdés az hogy mi a kérdés?
Erre utalt Kbs.
.
Az első kérdés az,hogy miről kell szavazni?
Ha tetőfelújitásról,akkor minimum szb vélemény,árajánlatok csatolása,8 nappal korábban kiküldve,ez alap.
.
Az viszont nem kérdés,hogy a közös képviselő bármikor kiirhat irásbeli szavazást a tv.41$ aapján. Hogy ez technikailag hogy zajlik le,az az ő dolga.
.
Én 4 éve egy kocsmában bonyolitottam le!
(A ház alatt van egy kocsma. A tulaj a mindenes,átveszi a postát stb. A kiirásban az szerepelt,hogy a szavazólapokat zárt boritékban a "Hangulat" presszóban kell leadni.) Ez nem támadható.
Nm ez a legfontosabb kérdés,hanem az hogy kifüggesztve nem lehet irásbeli szavazést kiirni!
Az ugyanis közgyűlési határozatnak minősül,tehát a formalitás egyenlő a közgyűlési meghivóéval! Minden tulajdonosnak írásban stb...
Bocs. Jav. 40§
A "körszavazásról"
40. § (1) Az e törvényben meghatározott eseteken kívül más közgyűlési határozat is meghozható írásban. Ebben az esetben a közgyűlési napirendre vonatkozóan a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke felhívásához mellékelt írásbeli határozati javaslatról - ha számvizsgáló bizottság működik, írásbeli véleményének ismeretében - a tulajdonostársak írásban szavaznak.
(2) * Az írásbeli szavazásnak és az eredmény megállapításának részletes szabályait a szervezeti-működési szabályzatban kell meghatározni.
(3) * Az írásbeli szavazás eredményét a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke - a 19. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően - írásban köteles közölni a tulajdonostársakkal.
Vestel
Nem fog menni!
A beruházó mint 100 %-os tulajdoni hányad birtokosa,egyszemélyi alapitást hajtott végre!
Azaz az Alapitó Okirat azt tükrözi ami az ő érdeke. Ezen már nem tudsz változtatni. Ha parkolót akarsz venni,akkor minden tulajdonosnak megváltozik a tulajdoni hányada,ebből következik,hogy az Alapitó Okirat
megváltoztatásához 100 % tulajdonosi beleegyezés szükséges. Ez az életben nem fog megtörténni.
Per esetén a bíróság itéletével az Alapitó Okiratot is pótolhatja,amit nagyon nem szeretnék.
A parkolók általában osztatlan közös tulajdonban vannak,arra a "tulajoknak" kizárólagos használati joguk van. Ebbe nem tudsz belekötni. Az, hogy alapitás előtt a beruházó hogy szedte be a pénzt,és kivel hogy szerződött, az - szerintem - nem tartozik rád.
Olyan dolgokat feltételezel, amelyeket senki nem állított. Ki mondta, hogy az alapító okiratban az a földterlület nem egyszerűen közös tulajdonú ingatlanrész?
Lakásszövetkezetünk 2016-banátesett az Otthon Meleg programon, felszereltek a radiátorokra hőmennyiségmérőt. Azóta -földszinten lakom - az utolsó fokozatra kapcsolva sem kapom meg azt a meleget, mint korábban. Közös képviselő a Főtávval napi 20-22 fokra szerződött. A fűtési rendszer úgy működik, hogy a pincéből 60 fokos víz felmegy a 10.emeltre, majd onnan jön le a földszinti radiátorokhoz, 20-25 fokos vízként, ami nem elég hőt ad le. A hőmennyiségmérők leolvasása után - átalánydíjas vagyok - még 63 000 Ft-ot kellett augusztusban fizetnem, holott soha nem volt 20 foknál melegebb. Főtáv, hőmennyiségleolvasó mind a közös képviselőhöz küldött, aki semmit nem lép ez ügyben, azt javasolja, bújjak össze valakivel, ha fázom (68 éves özvegy vagyok ). Kérdésem az, hogyan, miképp lehetne megoldani ezt a problémát? A költség sok, de fizetném, ha közben nem fáznék állandóan. Van valakinek ötlete, kihet forduljak?
Hmmmmm. Finoman próbáltam célozni arra, hogy részlegesen érvénytelen lehet az AO, mivel olyan tárgykört szabályoz, amely nem oda való. Ha a kérdező érvénytelenítteti bírói úton, akkor felteszem a költői kérdést, hogy mi az a társasházi dokumentum, amelyben szabályozni illik/szokták a közös tulajdon használati rendjét???
dr. Egyed Zoltán
ügyvéd
www.facebook.com/dregyedzoltan/
https://dregyed.business.site/
MD,
„Erre irtam hogy megvétózhatják,de csak akkor ha van tulajdonuk az ingatlanban.”
Igen, erre írtam, hogy NEM így van. Ez hülyeség.
Neked komoly szövegértési problémáid vannak.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |