Nem kell nekem a szomszédba menni, itt ül kettő mellettem. Úgyhogy nem távolról védek senkit, csak látom azt az oldalt is, amikor a kívülállónak fogalma sincs dolgokról. Olyannyira, hogy a saját anyámék, akikkel jó darabig együtt laktunk, két évig tagadták, hogy a fiamnak betegsége van. Aztán ma már ők is másként látják. Pedig olyannyira problémás a kissrác (Asperger szindrómás autista), hogy egyáltalán nem biztos, hogy valaha is önálló lesz teljesen. Csak mivel szép, szőke, választékosan beszél, és jobban tudja a 2. világháború történetét, mint egy gyengébb történész, ezért könnyebb azt mondani, hogy áá, semmi baj. Nem csak annak lehet baja, aki értelmi fogyatékos, vagy hiányzik mindkét lába.
Ő jeleneleg egy magatartászavaros csoportba jár egy speciális óvodába. Ott minden kisgyereknek megvan a maga kis diagnózisa, problémája. Nemrég jött egy gyerek, akinek viszont valószínűleg tényleg nincs más baja, mint súlyos nevelési hiányosság. Higgye el, kilóg közülük nagyon. Tehát van ilyen valóban, nem is kevés, de nem összetévesztendő a kettő. (Meg persze egy autista gyerek is tud rosszalkodni, ez nem is vitás, nem szabad minden a diagnózisra fogni, az szent igaz.) A szomszéd meg persze csak azt látja, vagy hallja, hogy a gyerek üvölt... Arra kevesen veszik a fáradtságot, hogy megkérdezzék miért, mielőtt jelentgetnek.
Ezeket most csak úgy általánosságban írtam le, nem pont Önnek.
Ami viszont Önnek:
Hát a gyógypedagógus anyuka az tényleg gáz. Neki meg pláne üzenem, hogy azért már az a nézőpont is rég túlhaladott szakmailag is, hogy mindent lehet a gyereknek, mert akkor lesz szabad, meg majd akkor fejlődik. A gyereknek nagyon is szigorú határok kellenek. A fiam ovijában volt olyan gyerek, akinek az első pár hétben szó szerint egyfolytában fogták a kezét, mert vagy elszaladt volna, vagy ütött volna. Ma már egydül mosogat, ha arról van szó.
Első körben birotkvédelmet kellene kérni a jegyzőtől, tértivevény, levél, stb.. Ezt azonnal meg lehet tenni. Nem bemenni, mert az olyan öregasszonyos. Az se baj, ha egy jogász segít megfogalmazni. Tényekkel, időpontokkal, főleg az égetős, meg szilánkos dolgokra kitérve, és arra, hogy egészséget, és az ingatlan nyugodt használatát közvetlenül veszélyezteti. Ezt szerintem mindenképpen el kellene indítani. Ha mástnem, minden héten küldeni egy levelet, ha lehet, más érintett lakókat is erre bíztatni, mert az sokat számít, ha sokan mondják ugyanazt.
Egy-egy durvább helyzetben akár a rendőrséget is ki lehet hívni. Ők különösebbet tenni nem tudnak, de legalább a tényállásról lenne egy hivatalos papír.
A nevelési tanácsadóban tuti, hogy anyukát ismerik. Szerintem ők ilyen esetben nem kompetensek, bejelentést a gyermekvédelemnél lehetne tenni. Bár fel lehetne menni a helyi nevelési tanácsadó honlapjára, hátha ott is van valamilyen jó link, vagy ötlet. Mert egyébként attól, hogy ismerik anyukát, még nem biztos, hogy szeretik.
Meg kéne tudni, hogy jár-e intézménybe a gyerek, ott hogy viselkedik, van-e rá panasza másnak. Ha Önnek is van gyereke, akkor talán ennek könnyebb utánajárni.
Meg persze egy ismerős nem ártana valahol az önkormányzat környékén, hogy kicsit kontrázzon a problémára.
Őszintén remélem, hogy mindenki örömére meg fog a dolog oldódni, illetve a résztvevők meg fogják oldani a helyzetet.
Beírtam egy-két keresőszót a google-ba. A www.tegyesz.hu a budapesti gyermekvédelmi központ. Keressen ugyanilyet ott, ahol Ön él. Írja a lap, hogy szívesen veszik, ha bemegy valaki személyesen, másként nem igen lehet bejelentést tenni. Oda viszont az Ön helyében egyszer bemennék, és legszebb férfiúi mosolyomat elővéve elcsevegnék a problémáról valakivel. Persze nagyon toleráns, meg kedves képet vágva a dologhoz, véletlenül se habzó szájjal. Legfőképpen konkrét jogi lehetőségekre irányítanám a beszélgetést...
Egyébként ilyen esetekben hallgatnak a jogászok, én is azért regisztráltam ide, hogy hátha konkrét jogszabályokat, jogeseteket hallok elejétől a végéig. Mert általában ezek az ügyek az utálkozásnál tovább nem jutnak, pedig jó lenne tudni a tényleges lehetőségeket pro is és kontra is.
A kerítés építéséhez nem kell a szomszédok hozzájárulása. (Más építéshez sem.) Ugyanakkor az általad is felvetettek okán a szomszéd keresettel fordulhat a bírósághoz értékcsökkenés címén. Mint ahogy most pl te tehetnéd ezt meg az ő építkezésük alapján. Ha mindketten megépítitek amit akartok, akkor akár egy perben mehetne ez oda-vissza alapon. ;)
Egyébként meg a családok zajtöbbletének problémája nem gondolom, hogy elsősorban családjogi probléma lenne, bár nyilvánvalóan van ilyen vetülete is. Ha már itt tartunk akkor sokkal inkább társadalomtudományi kérdés, meg szociológiai. De valahol előbb-utóbb a jognak is állást kell foglalni valahogy, mert itt a fórumokban is pont az látszik, hogy van probléma, de egyenes megoldás gyakorlatilag nincsen.
Az lenne a cél, hogy valahogy el lehessen választani a sz.t a májától, ahogy mondani szokás. Szóval a tényleg problémás családokat azoktól, akik meg csak élnek, és gyerekeket nevelnek, ami előbb-utóbb, így vagy úgy egy egyedülállónál, vagy középkorú párnál mindenképpen zajosabbá teszi őket, ha mást nem azért, mert ők többet mosnak, többet húzzák le a vécét, többet csukják az ajtót. Meg azért olyan gyerek kevés van, akinek ne lenne kiabálós, zörgős, később zenehallgatós korszaka.
Valahol a megoldást talán a szülők magatartásánál, egy általános életvitelnél kell kellene keresni, mert a gyereké az esetek 95%-ában másodlagos. Tehát ahol egyébként döntően a szülők életmódjával van a baj, ott valóan ne lehessen a gyerekre hivatkozni.
Ahol meg egyéb okból kell lépni, mint Józsefék esetében is, ott ezt is hatékonyan meg lehessen tenni mindenki érdekében.
A jogszabályok ugyanis tág teret hagynak a kérdésnek, elég sokat olvasgatom őket. Mert ugye jogai vannak a gyereknek is, de vannak a lakónak (szomszédnak) is. Ezért itt személyre szabottabb segítség kellene. Valami olyasmi, hogy igenis a bejelentéseket vizsgálják ki, ha kell, akkor összetett szakmai csoport gyermekpszichológussal, jogásszal, gyermekvédelmi szakemberrel, a szomszédokat, tanárokat, óvónőket meghallgatva. Így lehetne talán a tényleges problémákat kiszűrni, kezelni a szomszédok örömére, és ezzel párhuzamosan a tényleg csak kukacos lakótársakat leállítani.
Elvileg ez most is így van, de valamiért mégse működik.
Egyébként részben mégis igaza van. Valószínűleg annyi jogágat érint ez a kérdés, hogy senki sem mer az alapján nyilatkozni, amihez jobban ért, mert érvelésére döntő befolyással lehet egy másik..
Ez őrület! Tele van a hócipőm azzal, hogy össze-vissza jelennek meg a fórum témákon belül a kérdések. Nem lehet ezt valahogy az oldal gazdájának rendbe tenni? És tök mindegy, hogy mi van felül "régebbi elől", "újabb elől"... össze-vissza áll az egész. Ráadásul hiába nyomkodom a kis gombját, meg sem tudom fordítani. :(
Üdvözlet, kissé hosszú lesz a problémám, kérdésem, viszont nagyon számíatok pár vlaszra, tanácsra, mert most a tanncstalanság az Úrn nálam. 2007-óta adjuk ki kertes házunkat egy üdülőfaluban, ahol a lakosok kb 30-40 százaléka evvel az egyéb szálláshely üzemleteéssel keresi meg a kenyerét ...mikor belefogtunk, hitelre vettük meg a ház egy részét, mivel a törlesztőrészletet kitermeli a kiadás címszoval és egy ksi keresetkiegészités, de nem is itt a lényeg, mellettünk egy üres telek állt..rá két évre megvette egy hzaspár a mellettünk lévő telket . elkezdtek épitkezni, mi említettük nekik, hogy itt falusi vendéglátás keretein belül adjuk ki a házunkat a nyáron /3 hónap az egész) , semmi ellenérvük nem volt, természetesen Jegyző által kiállított működési engedéllyel rendelkezünk. azóta eltelt pár év, lassan de készülget a hzuk, viszont bekattant a figura, átjött balhézni, hogy neki ebből elege van már most (ott sem éél) hogy itt nyáron nyüzsgés, gyerekzsivaj van, a turistáknak kint van az udavron az életterük (hol máshol lenne , ha nem a teraszon meg az udvaron ....stb és ő addig nem nyugszik meg, mig mi fel nem adjuk a házkiadást ...már el is kezdte többfronton a támadást, egy pergolás terasztengedélyeztetést kezdtünk el, de már felnyomott minket , lesz is szemle, bár minden oké volt, mert szabálytm törvényt nem sértettünk, de ugye helyini szemle, utánajárás, időhúzás lesz ...sztem neki ez a lételeme, h embereket készitsen ki. az előző lakhelyén ahogy hallottuk, nem örvend nagy sikereknek, ott is volt műsora... kérdem én, ha ő kárt nálunk nem is tesz, de mentálisan igen, hogy smi a teendőm? Kisgyerekes család vagyunk, nem azért éljük az életünk, hogy huzamosabb ideig pereskedjünk, ilyen olyan jogcimen... valahogy ugy érzem, h az életünkből szakít ki darabokat ... ezt lehet csinálni ??
Hozzáteszem, nem gondolt még abba bele, ha nem családokat fogadnánk nyáron (hozzáteszem normál, átlag családok jönnek, nem bulizós csapatok...arra direkt figyelünk) tehá hozzáteszem, hogyha nem adjuk ki a házunkat s mi ott élünk egy kamasszal és egy kisgyerkőccel, akkor mi is maradjunk csenbe, ne használjuk az udvart , ne jöjjenek hozzánk gyerekek, rokonok, mert őket ez esetlegesen zavarja ? annyira kéne egy rámenős segitség ... kérlek írjatok, köszi !!!
A szomszédban lakik egy család, 3 gyerekkel. A hangzavarral már nincs is akkora baj, bár nem is a gyerekek a leghangosabbak, hanem az anyuka. A probléma a gyerekek kedvenc játékaival van. Az egyik játék, hogy nekiszaladnak a kerítésnek, élvezik, hogy döng és remeg az egész. Ha kidöntik, akkor meg tuti az lesz, hogy nekem kell megcsináltatnom, ha nem akarom őket még bámulni is. A másik kedvenc játékuk, hogy feldobálják a labdákat a tetőre, ami nálam landol. Anyagi kárt valami csoda folytán még nem okoztak vele, személyi sérülés majdnem volt, amikor a teraszon ültem és a labda a fejemnek repült, szerencsére nem tört össze a szemüvegem, mert abból maradandó fogyatékosság is lehet. Ma este 6-kor értem haza, 7-kor már 5 labda volt a kertben, az utolsónál kint voltam, hallottam, hogy kiabálnak, hogy "dobjuk át, dobjuk át", a parabola antennára céloztak, szerencsére nem találták el. Szülőkkel nem lehet beszélni, nem is akarok, találtam már döglött macskát, szemetet és petárdát is a kertben, olyan részen, ahová csak tőlük lehet átdobni. Tuti elkapnának egyik éjjel, vagy megrongálnák az autómat, ha jelezni próbálnám nekik a gondot. Már beérném azzal, ha lenne valami kiskapu, hogy ne kelljen visszaadnom a labdákat! Mert nem lenne jó, ha simán kidobnám a kukába aztán feljelentenének jogtalan elsajátításért. Tudom, hogy a legjobb megoldás a költözés, de jelenleg az nem kivitelezhető. Albérletbe se mennék a saját házamból.
Az én pszichológiai ömlengéseim azon alapulnak, hogy van két fogyatékos gyerekem. (Mellesleg egy szerkezeti szakirányú építészmérnöki diplomám is, ami nem egy további nézőpontot felvet) Sokféle joghelyzetbe kerültem már ezáltal, és van szerencsém több szempontból látni a kérdést. Szerintem legalább annyira kell szemléletben helyre tenni a problémát, mint jogilag, sőt az egyiknek a másikból kellene következnie. Nem én vagyok az egyetlen aki arra utal, hogy jog, és nem igazságszolgáltatás zajlik sok esetben. Ha egyáltalán zajlik. Nálam okosabbak is mondtak már ilyet.
Mert az vagányabb, hogy itt ezeken a fórumokon a következők váltakoznak 3 hsz-enként:
Jaj jaj nem lehet már bírni a szomszéd gyereket.
Ügyeletes válasz: Írjon tértivevényes levelet az illetékes jegyzőnek
No hát ez aztán tényleg nagyon magas szintű szakmaiságra utal. Egyébként meg tessék megcáfolni a szemléletemet, magas szakmai színvonalon, jogszabályhelyekkel alátámasztva. :-) A gyerekezős fórumokkal mire mennék szerinted?
Meg fogsz lepődni, megtelt a mail fiókom ezen témával kapcsolatban, erről a fórumról is elég durva eseteket leírva. Úgyhogy gyűlik már az anyag.. Nem csak engem izgat ez a kérdés kicsit tágabb összefüggéseiben is.
Egyébként meg a fórum nyilvános, téged meg szeretlek.
A szomszédom rendszeresen rongálja a magántulajdonomat (autó kerék kiszúrás, lépcsőházból tárgyak eltulajdonítása, stb), illetve engem és a családomat is zaklatja. Az a kérdésem, hogy ilyenkor milyen lehetőségeim vannak a megfékezésére. A rongálásra nincs bizonyítékom, mert mindig akkor csinálja, ha nem tartózkodunk otthon. Zaklatás alatt a levelezéstől a felmosóvízzel nyakon öntésig terjed a portfólió.
Sajnos nem épelméjű, de nincs felügyelet alatt. A lakás a testvére tulajdona. Bármilyen segítséget köszönök, természetesen anyagi áldozatot is vállalok, ha sikerül azzal őt távol tartani magunktól, vagy elérni hogy ne lakjon ott. Bővebben is leírom a történetet, ha bármiben segítségre lehet.
30 éve élek egy kertes családi házban. Szomszédaim évekkel ezelőtt meghaltak. A fiuk 2 éve bérbe adta az épületet egy magánóvodának. Kezdetben csak pár gyerkőc volt, mára azonban kb 50-60 főre duzzadt a létszám. Több problémám is van. Tudomásom szerint a magán óvoda vállalkozásnak minősül, ehhez a szomszédok engedélye is kell. Mivel az én telkem magasabban van mint az óvoda telke, ezért 30 évvel ezelőtt építeni kellett egy földtámaszos betontámfalat. Ez meg is történt. Az óvodának azonban nagyobb udvarra volt szüksége, így a földtámaszt egyszerűen elbontotta. Mi lesz ha a betontámfal az agyagos talajon megadja magát a megfelelő támaszték nélkül? Ki lesz ezért a felelős? Mi lesz a teraszommal, ami már elkezdett süllyedni, rajta a lapok sorban repednek meg?És akkor még nem beszéltem arról, hogy reggeltől estig micsoda ricsajban élünk, hétvégén sincs nyugalom, mert a 80 ezer forintos havi díjban benne szerepel az eseti gyermekfelügyelet, tehát ha papi mami estig dolgozik, akkor még 8 órakor is óvodában van a csemete vagy ha hétvégi program van akkor is egyszerűbb bedugni ide a gyerkőcöt. Mivel zsákutcában lakunk, időnként autóval nem tudunk hazajönni, mert a Mercik, BMV-k, Lexusok egyszerűen megállnak egymás mellett még egy kerékpárnak sem hagyva helyet. Szörnyű, de lassan eljön az az idő, hogy szívesebben vagyok a munkahelyemen, mint a saját otthonomban. Mit tegyek? Kihez forduljak? Az óvoda vezetői szó szerint a szemembe nevettek amikor a támfal miatti aggályaimat megosztottam velük. Kértem, hogy nézessék meg egy statikussal, erre az volt a válasz, hogy az én támfalam, nézessem meg én.
TF! Kérdésem az alábbi lenne: 2010. évben a szomszédom a helyi Önkormányzattól engedélyt kért strucctartásra. Az engedélyhez a környező szomszédoknak is szükséges volt a hozzájárulása. Most úgy tűnik nemcsak struccot tart, őzet, bírkát stb., „miniállatkertet” akarna megvalósítani. Nem történt itt szabálysértés? Hol tudnék utánanézni? Köszönettel!
Ikerházas ingatlan egyik felét vásároltuk meg egy éve. A két szimmetr. lakás nem azonos méretű telken fekszik, / 54-46 % / . A kisebb ingatlanrésszel rendelkező ikertárs / a tulajdonba kerülésünket közvetlen megelőző időszakban / kerti tárolót épített, ezzel a max. beépítettségét kihasználva a teljes ingatlannak. Az önkorm. szerint mi már nem építhetünk a nagyobb telekrészünkön ilyet, még a már fennálló kertitetőnk alatt sem. Van-e megoldás? A lakás semmilyen tárolóhellyel nem rendelkezik ahová a kert karbantartásához szükséges szerszámokat, kerékpárt, gyerekjátékokat kulturáltan elhelyezhetném
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.