Miért kell neked azzal foglalkozni hogy fizetett e adót a bérbeadód? Van hozzá valami közöd? Vigasztal az hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is? Nem veszik el a gyereket a családtól. .
Április 30-ig nincs kilakoltatás. Miért lakoltatnak ki? Nem fizettél?
Üdv, Segítséget szeretnék kérni. Kilakoltatás-végrhajtás kapcsán hallottam pár infót, és szeretnék érdeklődni, hogy a fórumozók szerint ezek valóban helytállóak-e? Ha a közjegyző elindítja a kilakoltatást, és kiskorú is van a lakásban, akkor tényleg bevonják a gyámhatóságot is? Elvehetik a gyereket a csládtól? Ha igen, akkor ezt ugye csak a moratórium után teszik meg, amikor kilakoltatás végrehajtható lesz? Illetve, ha bérbeadó nem fizetett adót, akkor egy ilyen eljárásban (kilakoltatás, végrehajtás tartozásra) ő is megütheti a bokáját? Vagy az adóhatóságot ebbe nem vonják be automatikusan? Vagy hogy van ez? Köszönöm!
Köszönöm! Rendőrt véleményetek szerint hívjunk amikor visszük a tulajdoni lapot! Mi van ha úgy megyünk oda, hogy nem tudjuk ki van a lakásban és azt gondoltuk, hogy betörők pld., egyébként tényleg tartunk is tőlük. Az egyik egy tetovált fejű rosszarcú férfi ,a másik egy szintén rosszarcú termetes asszonyság. Mi ketten vagyunk nők, akik majd oda tudunk menni ,mert pont a tulaj törött lábbal fekszik a kórházban! A tulaj legkorábban a jövőhéten tud odamenni, ha tud, műtött lábbal! Én pedig csak egy családtag vagyok és félek is tőlük!
Emlékeim szerint az előző problémádnál is az volt a válasz, hogy ez nem annyira jogi probléma. Jogi szempontból az a válasz, hogy szólítsa fel a jogcím nélküli lakókat, hogy azonnal költözzenek ki. Ha ezt nem teszik, nemperes eljárásban (csak jogcím nélküliek esetén) kell kérni a bíróságtól a kilakoltatást. Ez eltarthat pár hónapig (per esetén akár évekig is), addig lehet néhány milliós közüzemi tartozása, meg egy lelakott rom lakása.
Ha én lennék a helyében (mármint, hasonló esetben, de van elég barátom, ismerősöm, akik hajlandóak támogatni), valszeg nem jogi megoldást keresnék. Sőt, valszeg kifejezetten jogszerűtlent...
Üdvözletem! Korábban már írtam a vagyonmegosztás témához, ezzel kapcsolatban adódott egy helyzet amit jól kellene kezelni A volt élettárs( bántalmazó), az 1/1 tul.h. bántalmazott tulajdonában lévő ingatlanba, (ahol nem laktak soha) beengedett egy házaspárt lakni Elmondás alapján tudjuk, hogy albérlők lesznek. De a bántalmazott mint tulajdonos erről nem tudott, nem kérdezték meg arról, hogy hozzájárul vagy sem. Semmit sem tud erről a párról! Néhány napja derült ki, hogy ott többen is laknak! Hogyan fogjunk hozzá ahhoz, hogy ki tegyük őket. Levélben értesítsük őket arról, hogy nem a tulajdonos járult hozzá az ottlakásukhoz ? Vagy hívjunk frissen gyorsan rendőrt, hogy legalább rákérdezzen valaki milyen jogcímen vannak ott? Csak a nevüket sikerült néhány órája megtudnom. Hogy miért tehette meg? Mert a bántalmazott mindent hátrahagyva menekült el és a két ingatlan egymásmellett van "szorosan", tehát amit közösen laktak 1/2 hányadban, és az 1/1 tulajdonú a bántalmazott javára, és az elköltözés időpontjától kezdve nem járt az ingatlanokban a rossz viszony miatt. Még fontos, ott élt a lakásban egy szívességi lakáshasználó( semmi gond nem volt vele), őt a volt élettárs szóban kitette ezek a "lakók" pedig a cuccát összepakolták és kitették az udvarra. Sajnos ez a szívességi lakáshasználó is már talán hónapokkal ezelőtt a volt élettárs engedélyét kérte ahhoz hogy beköltözhessenek, pedig tisztában volt vele, hogy nem a tulajdonostól kért engedélyt. Mit tehetünk? Hová kihez forduljunk segítségért ?
Attól, hogy a bíróság kötelezi őt arra, hogy hagyja el a lakást, te még nem rakhatod ki. Azt csak a végrehajtó teheti. OFF „Ha törvényes úton megkapom a kilakoltatási végrehajtást a bíróságtól” Az átlagember gyakran mondja a jogászok által használt nyelvezetre, hogy 'bikfanyelv'. Az igazság ezek szemben az, hogy a bikfanyelv az átlagember nyelvhasználatának a torzszüleménye olyankor, akkor valami k. okosat akar mondani. Ld. az idézett félmondatot. ON
Az elmúlt 31 évben mire vártatok? Hogy a nevetekre írják az ingatlant?
Én 31 év alatt 5 lakást vásároltam igaz rengeteg munkával. Egy egész család nem volt képes összekaparni egy 2 szobás lakást. Jelenleg - nem tudom hányan - nem vagytok képesek kifizetni egy albérletet? Mégis: a csodára vártatok?
Birtokvédelem? Milyen alapon? 31 évig ingyen laktatok! Örüljetek neki. Most elő kell venni azt a pénzt amit 3 évtized alatt nem költöttetek el a lakhatásra.
Az elmúlt 31 évben mire vártatok? Hogy a nevetekre írják az ingatlant?
Én 31 év alatt 5 lakást vásároltam igaz rengeteg munkával. Egy egész család nem volt képes összekaparni egy 2 szobás lakást. Jelenleg - nem tudom hányan - nem vagytok képesek kifizetni egy albérletet? Mégis: a csodára vártatok?
Birtokvédelem? Milyen alapon? 31 évig ingyen laktatok! Örüljetek neki. Most elő kell venni azt a pénzt amit 3 évtized alatt nem költöttetek el a lakhatásra.
„Adott egy ház, amely négy személy osztatlan közös tulajdona. Ebben a házban lakik egy család (ezek vagyunk mi), akik nem vagyunk tulajdonosok, sem bérlők, hanem egy 31 éve történt, szóbeli megállapodás alapján lakunk ott. Ez jelent–e valamilyen jogviszonyt (szívességi használat vagy hasonló)?”
Ezzel az a baj, hogy nem nagyon fogod tudni igazolni, milyen jogcímen is laksz az ingatlanban. És a tulajdonosoknak fognak igazat adni, mert mégiscsak mások tulajdonában tartózkodtok jelenleg.
„A tulajdonosok szóban többször felszólítottak minket arra, hogy költözzünk ki az ingatlanból, de mindeddig ezt nem tudtuk teljesíteni, mert nincsen hová mennünk (albérletet jelenleg nem tudunk fizetni anyagi helyzetünk miatt).”
Erre lehet azt mondani, hogy nagyon senkit nem érdekel a helyzetetek, mi szerint nincs hová mennetek, ha kilakoltatásra kerül a sor:
„ Pár hónappal ezelőtt kaptunk tőlük egy írásbeli felszólítást az ingatlan elhagyására......Azóta a helyzet sajnos odáig fajult el, hogy ki akarnak lakoltatni minket. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Kérhetünk–e birtokvédelmet?”
A birtokvédelem nem erről szól. Itt bizony előbb-utóbb lakáskiürítési per lesz és akkor nagy valószínűséggel nem ti fogjátok megnyerni, sőt utána akár végrehajtóval is kitehetnek benneteket akár az utcára is. Én ezt a helyetekben nem várnám meg.
A bérleti díjról annyit, hogy kérhetnek bérleti díjat - hogy akár visszamenőleg 5 évre is, azt már nem tudom - főleg ha még a bíróság meg is ítéli nekik, mert ugyebár jelenleg az ingatlan jogcím nélküli használói vagytok a szemükben. Az már más kérdés, hogy ha valóban rossz anyagi helyzetben vagytok, akkor ezt hogy tudják majd behajtani tőletek. Lényeg, hogy ebből hamarosan komoly történet lesz és nagy valószínűséggel nem ti fogtok nyerni. De ugye nem gondoltad komolyan, hogy csak azért, mert rossz helyzetben vagytok, azért gyakorlatilag ingyen használhatjátok - a rezsi folyamatos fizetése ugyebár nem bérleti díj - más jogos tulajdonát úgy, hogy abból nekik semmi hasznuk nincs? Ez nem a máltai szeretetszolgálat intézménye, hanem a valóság, a privát világ.
Tisztelt Jogászok! Következő hozzászólásomat a "másik oldal", a kilakoltatni szándékozott fél személyében írom. Adott egy ház, amely négy személy osztatlan közös tulajdona. Ebben a házban lakik egy család (ezek vagyunk mi), akik nem vagyunk tulajdonosok, sem bérlők, hanem egy 31 éve történt, szóbeli megállapodás alapján lakunk ott. Ez jelent–e valamilyen jogviszonyt (szívességi használat vagy hasonló)? A tulajdonosok szóban többször felszólítottak minket arra, hogy költözzünk ki az ingatlanból, de mindeddig ezt nem tudtuk teljesíteni, mert nincsen hová mennünk (albérletet jelenleg nem tudunk fizetni anyagi helyzetünk miatt). Pár hónappal ezelőtt kaptunk tőlük egy írásbeli felszólítást az ingatlan elhagyására. Ebbe beleírták, hogy öt évre visszamenőleg akarnak bérleti díjat és rezsiátalányt felszámítani (a rezsi folyamatosan volt fizetve, nincs rezsitartozásunk, tehát még egyszer ki akarnák fizettetni, amit már egyszer kifizettünk a szolgáltatók felé). Ilyen lehetséges? Azóta a helyzet sajnos odáig fajult el, hogy ki akarnak lakoltatni minket. Mit tehetünk ebben a helyzetben? Kérhetünk–e birtokvédelmet? Előre is köszönöm, ha valaki tud segíteni ezekben a kérdésekben.
Annak, aki jogosult erre - tehát a tulajdonos és vagy a megbízott ingatlankezelő -, feltehetőleg lakáskiürítési perrel. Ami önmagában hónapokig tarthat. Nektek, a lakótársaknak sehogy. Ha társasházi tartozás is van, a Tht. szerint a jelzálogot be lehet jegyeztetni az ingatlanra. Jogszerűen kirakásukhoz nektek nincs közötök. Ha valami olyan történik (garázdaság, rongálás, zaklatás) rendőrt hívhattok, ha zajosak, büdösek akkor birtokvédelmet kérhettek a jegyzőtől, ha pedig kárt okoznak pert indíthattok ellenül.
Nem jogszerű úton meg vagy erőszakot kellene alkalmazni, de ezek szerint ilyen egyetértés nincs a 300 fő között, vagy esetleg megegyezni velük, hogy összedobtok nekik egy kis pénzt, csak tűnjenek el innen a fenébe...
„A rendőrnek elő kellett volna állítania az öreget, illetve te is bármikor kihajíthatod onnan.”
Elő kellett volna állítania, de nem tette, és mivel a kérdező önként szívességi használatba adta az ingatlant neki, így birtokon belül van, és most már legközelebb akkor sem kell előállítania, ha nem megy el. Jogcíme van, amit vita esetén a bíróságnak van joga eldönteni. A jogszerű út most már a lakáskiürítési per.
Üdvözlök mindenkit először is ! Segítséget szeretnék kérni, tanácsot. Pár mondatban leírnám a történteket. Adott egy több mint háromszáz fős lakópark, van egy lakás ami külföldi tulaj nevén van, lehetetlen elérni sem olyanra sem postai levélre nem válaszol, két hét múlva visszajött a levél. Állítólag egy ingatlan Irodának megbízása van kiadni ezt a lakást. Több mint hat hónapja olyan embereknek adtál ki, akik sem rezsit sem bérleti díjat nem fizetnek. Az ingatlan iroda felmondta a szerződést velük. Nem hagyják el a lakás, az ingatlan iroda levette róluk a kezét. Majdnem fél 1 milliós rezsi tartozás van már, a villanyóra le van szerelve, a víz csökkentve lett. A lakókkal szinte napi szinten veszekednek, rongáltak is már. Már megfenyegették az egyik lakót. Hogy a fenébe lehetne őket el távolítani innen ?
@Juda Minekutána birtokba kaptad az ingatlant, amit az öreg csinált, az nem visszatérés, hanem önkényes elfoglalás, más szóval betörés. A rendőrnek elő kellett volna állítania az öreget, illetve te is bármikor kihajíthatod onnan.
Az esetem a következő: Másfél éves procedúra után az ingatlanomat végrehajtás útján az végrehajtótól átvehettem. Az adós a kulcsokat leadta végrehajtó részére és nem tartózkodott az ingatlanban abban az időben mikor végrehajtóval jegyzőkönyvileg birtokba vehettem az ingatlant. Mivel én az ingatlant korábban lakottan vásároltam meg azzal, hogy a bérlő azt a bérleti szerződés lejáratakor megvásárolhatja, amit nem tudott megtenni, így az ingatlan adottságait nem ismertem, tehát ugyan a birtokba adás napján zárat cseréltettem az épület két bejáratán is, de pl a kapun ez nem volt megoldható és a házhoz tartozó garázskaun sem volt zár amit cserélni lehetett volna, így mint később kiderült a korábbi lakó még aznap visszament az ingatlanba. Amikor ezzel szembesültem (azért mentem az ingatlanhoz hogy további zárhatóságát biztosítsam) rendőrt hívtam illetéktelen ottatrózkodás okán. Sajnos a rendőr nem tudta kitenni, az ott lakó pedig önként nem ment el, ezután rendőr megkérkért,és sajnos (nagyon bánom már) belementem humánus okok miatt (78 éves öreg), hogy egy hetet maradjon a bácsi. Ha a meghatározott napon sem megy el mit tudok tenni?
Rendőr szerint bírósághoz menjek, de hiszen ezen már egyszer túljutottunk, végrehajtó már nem tud mit tenni hiszen átadta részemre az ingatlant ő is azt mondja újra bíróságnak kell ismét dönteni. Megjegyzem közjegyzői okiratba volt eredetileg is foglalva a bérleti szerződés, amit közjegyző záradékkak látott el tehát ez alapján végrehajtható lett volna. A gond amiért bíróságra került az ügy, hogy adós, akivel szerződésben álltam egyik vármegye területén lakik, míg az ingatlan egy másikban van, ezért az adós szerinti vármegyei végrehajtó csak bírósági döntés után járhatott el az ingatlan szerinti vármegye területén. Szóval illetéktelenül ott lakik korábbi lakó és tehetetlen vagyok annak ellenére, hogy közjegyzői záradékkal ellátott iratom van, hogy bírósági határozatom van és végrehajtás is megtörtént. Mit tudok tenni? Milyen eszközeim vannak, hogy eltávolítsam a személyt? A végrehajtói papíron az áll elszállíthatom saját költségemen az ingóságait pl egy raktárba, és 60 napig őrizni vagyok köteles, addig érte mehet 1 alkalommal. Ezt meg is fogom tenni. Illetve ügyvéd szerint nem büncselekmény, ha kikisérem ingatlanon kívülre. Ugye ez jogszerű eljárás részemről? Ha önkényes bentlakó bezárta előlem a bejutást levághatom pl a lakatot? Mik a lehetőségeim?
Felajánlani nem tilos. Persze hogy lehet, de nem kötelezi ez semmire a lakót.
Lakáshasználati díj akkortól jár, amikor 1. jogerősen is el kellett volna hagynia az ingatlant, és 2. erre felszólítottad, és ennek elmaradása estén követeled tőle a használati díjat.
Üdvözlöm! Az lenne a kérdésem, hogy a végrehajtás során megvásárolt ingatlanunk helyett – amelyet a kilakoltatási moratórium miatt nem tudtunk birtokba venni – ajánlhatunk-e fel másik (albérlet) ingatlant a bent lakó régi tulajdonosnak? A másik kérdés az, hogy a kilakoltatási moratórium idejére számolhatunk-e fel neki használati díjat?
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.