kerítés "jog"


nellily # 2013.07.26. 12:23

Kedves Fórumozók,
adva van egy 6 lakásos kertes társasház, aminek a hátsó kerítése februárban ledőlt. A hátsó kerítés egy olyan ház telkével határos, aminek a bejárata a párhuzamos utcában van. A ház tulajdonosa évekkel ez előtt meghalt és üresen állt a ház.
A 81 éves nagynéném, akinek a lakásához tartozó kertrész határos ezzel a telekkel, szólt a közös képviselőnek, aki kijött, megállapodtak, hogy a nagynéném egy vállalkozóval megcsináltatja a kerítést, és a számlák ellenértékét "lelakhatja". A közös képviselő beszélt a többi tulajdonossal, a vállalkozóval is. Elkészült a kerítés, jóváírták a végösszeget a nagynéném társasházi számláján.
Időközben, amikor már folytak a munkálatok, előkerült a hátsó telekszomszéd, aki megörökölte a házat. Ő azt mondta, hogy a töredékéből fel tudta volna építeni (ami nevetéges állítás, de nem is ez a lényeg).
Az egyik tulajdonostárs felszólította a közös képviselőt, hogy menjen be az önkormányzat építési osztályára, és tudja meg, kié az a bizonyos hátsó kerítés. Állítólag azt a választ kapta, hogy az teljes kerítés a szomszédé, ezért a társasház az összehívott közgyűlésen úgy döntött, hogy nem vállalja a költségeket, és azonnal le is vették a néném számlájáról a jóváírt összeget.
Amikor a nagynéném felháborodva mondta a közgyűlésen, hogy ezt neki honnan kellett volna tudnia és miért nem tudta a közös képviselő, az azt mondta, hogy nem tudhat ő se mindent.
Kérdésem: valóban a szomszédhoz tartozik a hátsó kerítés? Lehet-e ebben az esetben valamilyen anyagi felelőssége a közös képviselőnek? Hová lehet fordulni ebben az esetben?

Előre is köszönöm a segítséget.

Vic29 # 2013.07.01. 14:04

Köszönöm a válaszokat.

A villanyoszlop már ott volt, amikor megvette. Gondolom nem ingyen és dalolva helyezi át az EON, ráadásul valami oka volt, hogy oda tette le.

A kerítés áthelyezéstől nem zárkóztunk el (bár mint leírtam egy több fából álló csoport közepén van a határ), kértük, hogy méresse ki az útját, hogy pontosan látni lehessen, hogy hol van az ő telekhatára, mert, hogy ami szerinte, az nagyon nem egyezek azzal, mint ami szerintünk. Én nem méretem ki a sajátomat, mert nem nekem van gondom. Sőt, ha kell le is bontom,és mivel azon az oldalon neki kell keríteni, így akár keríthet is. Persze előbb ki kellene vágnia a fákat, mert egyébként nem működik az áthelyezés.

Hétvégén próbáltunk vele normálisan kommunikálni, de nem lehetett, csak hümmögött, szóval nagyon nem egyenes. Bemondásra, meg csak ne helyezzem át a kerítést.

Az utat nem én alakítottam ki (kb. 25 ha nem több éve van, ahol van), nem is én használom, hanem ő, előtte az előző tulaj, meg az út másik oldalán lévő telek tulajdonosa, aki másképp jelenleg nem is tud, nem is akar bejárni a telkére.

lajcsó # 2013.07.01. 13:26

A villanyoszlop is áthelyezhető más helyre.

monalisa1 # 2013.07.01. 12:35

A telket úgy vette meg, hogy a villanyoszlop ott volt ahol...

Vic29 # 2013.06.29. 17:23

Kedves Fórumozók!

Segítséget szeretnék kérni.

A telkünk jobb oldalán egy magán út van, ami a mögöttünk lévő telektulajdonosé. Tavaly ősszel vásárolta meg az előző tulajtól. Amikor mi megvettük a telket, házzal (zártkerti ingatlan), akkor a telek baloldalán már régóta volt kerítés a jobb oldal nem volt kerítve, illetve se elől, se hátul a telek. Kb. 4 év után mi megcsináltuk a jobb oldali kerítést, illetve elöl és hátul is kerítettünk. Ami nem teszi egyszerűvé a dolgot, hogy a magánút mellett közvetlenül kb 10. darab viszonylag idős akácfák vannak egymás mellett. Mi a kerítést számításaink szerint kb.fél-1 méterrel raktuk kijjebb egy kb. 10 méteres szakaszon (a többi részen pedig kb 30 cm-re beljebb van, egy viszonylag hosszú telekről beszélünk), mint a telekhatár (aminek a jelzése már nincs meg, bár a szomszédot nem is érdekli saját elmondása szerint még ha meg is lenne, szerinte akkor sem ott van a telekhatár), mivel a fák gyökerei miatt máshol nem tudtuk lebetonozni az oszlopokat.

Ez a túlkerítés az elmúlt 9 év alatt semmilyen problémát nem okozott (sőt kb 2 éve egy villanyóra is el lett helyezve a most használatos út mellett, akkor sem jelezett az előző tulaj, hogy gondja van a kerítéssel), de mivel tavaly új tulajdonos jött a képbe, így most felszólított minket szóban, hogy vigyük beljebb a kerítést, mivel az ő területén van, amit persze nem tud használni útként, mert tele van fával. De ő persze szeretné, bár kérdés ugye, hogy miképp. A helyzet "habja", hogy ha mi arrébb is tennénk a kerítést, ő kivágja, gyökerestől kiszedi(elképzelése szerint ezt az önkormányzat fogja megcsinálni) az összes fát, akkor sem tudja használni a területét útként, mert hogy a közepén van egy villanyoszlop, amit pár évvel ezelőtt tett le az EON.

Természetesen elmondtuk, hogy mi nem vagyunk hajlandóak 60-70, vagy ki tudja hány ezret kifizetni, hogy újra kiméressük a telkünket az ő útja miatt, ha neki gondja van, tegye meg.

Szerettük volna normál módon intézni a dolgokat, de úgy néz ki, hogy nem fog menni. Már az útja melletti, hátrébb lévő birsfát rendesen megnyeste, persze nem szólt, hogy gondja van, mikor rákérdeztünk, letagadta, hogy ő volt. Gyanítom ez még csak a "hadjárat" kezdete.

Segítséget szeretnék kérni, hogy ebben a helyzetben nekünk milyen jogaink vannak, illetve az ilyen "kedves" szomszédnak jogilag milyen lehetőségei vannak velünk szemben és kb. mire számíthatunk.

Előre is köszönöm a segítő válaszokat!

Zöldövezeti11 # 2013.06.27. 17:23

A lehet és a szabad nem teljesen azonos !

Egyjogász # 2013.06.27. 13:23

"mi meg csak hétvégenként látjuk, hogy mit pusztított"

Egy ismerősönék házánál fel van szerelve egy webkamera, és a számítógépén így mindíg látja (és rögzíteni is tudja) mi történik az udvarában.

Ha így tudod dokumetálni, hogy a szomszéd birtokháborítást követ el, fel kell jelenteni a helyi jegyzőnél, ha konkrét károkat is okoz, perelhető kártérítésért.

Kenderice # 2013.06.27. 13:14

Honey1980:
Meg lehet kérdezni a helyi önkormányzatot a kerítésről.
Általában áttörhető ("fényáteresztő") kerítéseket lehet csinálni.
Szerintem nem szabályos a kerítése.

matthiasi # 2013.06.27. 13:12

Honey1980 !

Birtok háborítás.

Ha átjön, azt dokumentálni kell és panaszt tenni.
Amúgy a 70 cm beton + 150 panelból, hogy lesz 2,5 m ?
Amikor pedig ők nincsenek ott akkor a felőleteki oldalt bevakolni. Nem nagy haccacáré - elég a szórt vakolat is szép színesre.

Honey1980 # 2013.06.27. 13:06

Gondoltam rá, meg egy grizzlyre is, csak nincs, aki etesse hét közben. Bár, ha a szomszéddal jóllakik...nem is kell.

efi99 # 2013.06.27. 13:02

Esetleg egy véreb az udvarba ?

Honey1980 # 2013.06.27. 09:23

Kedves Fórumozók,

Segítséget szeretnék kérni jófej szomszéd vs. kerítés témában. Fantasztikus viszonyunk évekkel ezelőtt kezdődött, amikor pont a mi nyaralónk melletti telket vásárolták meg. Mivel egy komplett erődöt akartak betonozni és a telket is fel akarták tölteni, ezért a jobb oldali telekhatáron lévő drótkerítést elbontották, majd távollétünkben átjöttek, kivágták a sövényünket és felhúztak egy kb 70 cm-ig zsalukő, felette pedig kb 150 cm-es paneles betonkerítést, aminek csak a legfelső paneldarabja lyukacsos. Irtó szép lett, a bokrok helyett ígértek nekünk tujákat, a mai napig egy szál füvet sem kaptunk.

Azóta kivágta szintén távollétünkben egy fűzfánkat, mert "átfújja a szél a leveleket a stégjére", egy másikat kipusztítottak, így az kidőlt magától. Fűzfa, 50 cm-re a vízparttól. Mindegy, túltettük magunkat rajta.

Egy másik fánkat lenyakalta, amíg nem voltunk lent, mert "felé dőlt".

A legutóbbi megmozdulása az volt, hogy a héten szintén amíg nem voltunk ott, a bevakolatlan, kb 2,5 m-es betonkerítésre felfutó borostyánt és egyéb növényeket (amivel próbáljuk takarni ezt az ocsmányságot) letépkedi, ergo átjön a mi telkünkre, mert maga felől tuti nem éri el, az összes kikötött virágot levágja, "mert elhúzza a kerítést". Mindeközben nem köszön és feltűnően odapakol a telkek közti átjáróba mindent (szekérkerék, vasállvány, még paradicsomot is ültetett oda), de az átjárót sajnos egy helyi rendelet miatt nem tudjuk lezárni. Mondjuk nem hiszem, hogy visszatartaná.

Mit tudok vele tenni? Szabályos ez a fajta kerítés? Van joga leszedni a virágokat úgy, hogy átjön hozzám? Az a legfőbb bajom, hogy ezek a barátságos és korrekt emberek ideköltöztek az üdülősávba, mi meg csak hétvégenként látjuk, hogy mit pusztított, én sajnos nem tudom őrizni a kertet...

Köszönöm szépen előre is és üdv,
Heni

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.08. 09:07

:)

wers # 2013.05.08. 09:07

a kerítés minimális magassága ” ?? (0-tól)

matthiasi # 2013.05.08. 09:02

Még mindig nem tudom mennyi a kerítés minimális magassága !!

nanemaaa # 2013.05.08. 07:21

Mugli
Szerintem tégy egy udvariassági látogatást az építésfelügyeleti hatóságnál (kiemelt járásszékhely szerinti járási építési hatóság) és kérdezd meg, ők hogyan értelmezik a rendeletet, mert csak nekik lesz joguk ellenőrizni. Csodálkoznék, ha nem lehetne egy kerítésben tömör szakasz.

efi
A példád sánta több okból:

  1. A Földön egy embernek átlagosan 2 melle van! Tekintettel arra, hogy minden embernek (férfinak és nőnek is) van melle, legfeljebb nem mind alkalmas szoptatásra.
  2. Hereileg is vitába szállnék. Tekintettel arra, hogy megadtad az érintett halmazt (a Föld lakossága) és köztudott, hogy a nők száma marginálisan magasabb a férfiakéhoz képest, így herék átlaga sem egyenlő 1-el, és akkor még nem vettük számításba azon férfiakat, akiket megfosztottak ezen alkotóelemüktől. Ha eredményként a limes tart az 1-hez kifejezést alkalmaztad volna, szerintem még akkor is tévedtél volna.
wers # 2013.05.08. 07:20

azért remélem a középkori várak, udvarkázak kőkerítéseit nem kell lebontani

Mugli # 2013.05.08. 06:50

Kösz, hát nem nyugodtam meg. :-( Jelenleg nád van feltéve. Ezt még a rendelet előtt tettem fel, de már kezd széttöredezni. Javítgatom, mert szerintem azt megtehetem. De előbb utóbb cserére szorul. Nem nagyon bízom abban, hogy változtatnak a kerítés rendeleten. Eléggé álomvilágban élnek a helyi vezetők, az országos érvényességű rendeleteket és szabályzatokat is rendszeresen még tovább szigorítják, építési, állattartási, stb..

wers # 2013.05.08. 06:14

Mugli, szívem szerint egyetértek veled, de ha ez a helyi szabályzás, amíg nem változtatnak rajta, ez van.

Az építőelemek áttörtségét négyzetméterre szokásos meghatározni.

Ha elég sokan lázadoznak a szabályalkotónál, talán finomítanak rajta.

Mugli # 2013.05.08. 05:34

Na hát ez az, mint látható itt is többen többféleképpen értelmezik a rendeletet. Ezért a dilemmám a kérdésben. Egyébként létezik olyasmi, hogy magánélethez való jog? Vagy valami hasonló, hogy a nem közszereplőknek ne kelljen a kirakatban élni(amennyiben a helyi körülmények ezt lehetővé tennék)? Utálom a valóság show-kat és főleg nem akarok bennük szerepelni sem. A kíváncsiskodó unatkozó öregasszonyokat kizárnám az életemből. Nézzenek TV-t van benne bőven olyan aki szívesen szerepel.

efi99 # 2013.05.07. 18:46

nanemaaa
A "megvan az 50 % akkor is" (vagyis mindig) helytelen (mert 1:1-nél sincs meg), a helyes: meg lehet az 50% akkor is.
Így a példád hiányos és kb annyi gyakorlati értelme van, mintha megállapítanánk, hogy a Földön egy embernek átlagosan 1 melle és 1 heregolyója van, ami stimmel is.

nanemaaa # 2013.05.07. 14:01

efi
Ki mondta, hogy egyformának kell lennie? Ezek szerint mégse árt matematikusnak lenni. :D

efi99 # 2013.05.07. 13:10

nanemaaa
"Nem kel nagy matematikusnak lenni ahhoz, hogy megvan az 50 % akkor is, ha egy szakasz 100 %-osan tömör és egy másik pedig 70 %-ig átlátható"
Hát ehhez tényleg nem, mert ez nincs meg 50%, csak 35%....
100-0 esetében lenne igaz, már ha a 2 szakasz egyforma. De egyébként sem így értik.

wers # 2013.05.07. 11:56

legalább 50%-os áttörtséggel készülhetnek

hát... ezt nehéz úgy értelmezni, hogy valahol 100% tömör, valahol drótháló

Mugli # 2013.05.07. 11:22

Köszönöm a válaszokat. Valahogyan én is úgy gondoltam hogy nem a teljes telekre kell átlátást biztosítani. A helyi újságban azonban nagyon méltatták a rendeletet és a céljaként jelölték meg hogy egymás telkére is vigyázhatnak a szomszédok, a betörések lopások ellen. Nálam riasztó van bekötve egy biztonsági céghez. Egyébként sajnos vagyunk túl jóban ezzel a szomszédunkkal így nem hinném, hogy sokat tenne az érdekemben ha észlelné, hogy valaki rossz szándékkal ólálkodik a telkünk körül. Annál érdekesebb mi történik nálunk, mert hát nem vagyunk egy hangoskodó az utcának élő emberek. Nem szeretem a színpadot inkább visszahúzódó életet élünk. Ezért is érdekes mi történik nálunk (semmi). A rendeletben nem igazán pontos a megfogalmazás az átláthatóságot illetően ezért is gondoltam valami hasonlóra, hogy a kertrészre megtartom a drótkerítést. De a ház vonalában bizony tömör kerítést fogok tenni. Ha éppen alsógatyában akarok reggelizni, ne krágogjon a szomszéd öregasszony nemtetszően. Csak kérdés, a jegyző mit szól a megoldáshoz, tekintettel a fenti újságcikk után. Sajnos nem mindenkivel lehet egy jószomszédi viszonyt tartani.
A rendelet így szól:
(2) A kerítések magassága legfeljebb 1,8 m lehet, a nem homlokvonali kerítések legalább 50%-os áttörtséggel készülhetnek.
(3) A külön használatú telekrészeket csak nem tömör kerítéssel, vagy élő-sövénnyel szabad elválasztani.
(4) A kerítés anyaga nem lehet nádszövet, vagy tetőfedés céljára szolgáló hullámlemez.