kerítés "jog"


Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.17. 08:59

Kedves groszfater! Az ilyen ügyekben a felek gyakorta semmit nem adnak az arányérzékre.

Sándor Ignácz # 2014.10.17. 08:39

Tiszteletem! Bodza felvásárlási árat szóban szokták a felvásárlók közölni a termelőkkel, általában a mintavételkori felvásárlási árat szokták kifizetni a felvásárlók. Sajnos 2014. évben az idén a mintavételkor a bodza brix értéke magas volt és a felvásárló szóban azt mondta hogy vihetem a bodzámat és 170 FT/ kg áron átveszi. Két nap múlva vittem is a leszedett 57 mázsa bodzámat, amit a felvásárló felvásárolt de csak 60 Ft/ kg árat fizetett érte, amivel jelentősen megkárosított. A felvétel Kft ügyvezetőjének írásban jelezve lett sérelmem, aki azt válaszolta hogy a bodza kifizetése a felvásárlás napi árán történik, és ezért nem történt szabálytalanság. Az bizonyítható hogy a korábbi években e kifizetések a mintavételkor aktuális áron történtek, de 2014. évben is több termelőnek így fizette ki a Kft a bodza termését.A Fogyasztóvédelmi hatóság a NAV már vizsgálatot folytat ez ügyben, a Kft vezetői fenyegetéseket tettek családomra is személyemre is, és megfenyegettek hogy többé oda bodzát meg ne próbáljak vinni mert nem veszik át tőlem.Kérdezem hogy e két hatósági vizsgálat elegendő e a káraim megfizetéseire , vagy külön kártérítési pert kell indítanom a Kft ellen? Köszönöm a választ tanácsokat.

groszfater@gmail.com # 2014.10.17. 07:59

arányérzék...
az eddigihez képest 1.5 méterrel arrébb vagy birtokvédelem,

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.17. 07:35

Majd megszokják,
Vagy kérnek birtokvédelmet.

nanemaaa # 2014.10.17. 06:44

szanami
Ha keríteni akarsz, akkor keríts. A többiek gondja nem a te gondod. Majd megszokják, hogy máshol kell megközelíteniük a kaszálót. Szerencsés esetben a telked mellett új csapást fognak kitaposni maguknak. Vagy kerülnek pár száz métert a régi úton.

szanami # 2014.10.16. 11:05

Szeretnék segítséget kérni, vagy inkább megerősítést!
faluban lakunk már 11 éve , és a telkünk egy hatalmas mezőre kaszálóra végződik, viszont nem a telekhatáron hanem a telkünkön halad át egy nem út minősítésű térképen földhivatali papírokon nem szereplő földút. A Problémám az hogy az utóbbi időben olyan szinten megnőtt a forgalom hogy szeretnénk bekeríteni a saját telkünket, ami az "út" alatt 1,5 m-rel végződik. Utána is jártam hogy semmi akadálya viszont erre sokan felháborodtak itt a faluban mi az hogy le akarom keríteni. Mivel lettek állataink kecske aminek kell a legelő úgy gondolom jogilag ennek nincs akadálya hogy a saját telkemet egy vadhálós kerítéssel bekerítsem hogy tudjanak szabadon legelni.A válasz sürgős lenne.
Köszönöm

garyballdy # 2014.09.09. 20:16

Kedves forumozók! segítségeteket kérem.
Zártkertet vettem a tavasszal. Mielőtt lekeríteném, gondoltam felméretem. A mérés a meglepetésemre azt mutatta ki, hogy az begyik szomszédom a telkemből 4.5m széles sávot eltulajdonított, ami kb.230m2 a telek 1873m2 összterületéből. A szomszéd gyümölcsfái mellet még részben a hétvégi háza is az én területemen van. Mi ilyenkor a teendő?
Köszönöm a segítséget.
U.I. Én a békét többre értéklem mint a pört, de a szomszéd a hívatalos elbirtoklást fontolgatja, gondolom esélytelenűl.

tenantdoctorwho # 2014.09.09. 16:09

Üdvözlök Mindenkit!
Élettársam 2010-ben vált el nejétől. A telket kétfelé osztották, ő csinálta meg az elválasztó kerítést (L alakú, 110 m )A volt felesége eladta a telket melynek új tulajdonosa a kerítésre nádszőnyeget tett fel annak ellenére, hogy a párom a tulajdonjogra hivatkozva felhívta figyelmét, hogy ne tegye! Mi úgy látjuk, hogy ez birtokháborítás! Mit tehetünk annak érdekében, hogy lekerüljön a kerítésünkről a nádszőnyeg? Válaszukat megköszönve!
Tisztelettel:
tenantdoctorwho

nanemaaa # 2014.09.08. 08:40

:)
Megérti, megérti, de mégsem értette meg elsőre. ;)

Davi # 2014.09.05. 14:30

Szarkazmus nélkül is megérti az ember! Azért kösz! Kell a francnak a közterület, elég nagy a telkem.
Akkor pont van egy valaki a világban akinek ez eszébe jutott, Jejejeeeee.

nanemaaa # 2014.09.05. 06:55

Az nem fog menni. A közterületet ne kerítheted el magadnak. Magyarországon, de a világban nagyon sok helyen az épületek az utcavonalon állnak, mégsem jut senkinek eszébe, hogy elbarikádozza azokat. ;)
Akinek ilyen mértékű intimitás igénye van, az kiköltözik tanyára. Ott garantáltan még a szomszéd is legalább 2 km-re van. :)

Davi # 2014.09.04. 18:39

Hömmm...köszönöm a választ!
Igazából itt az a szituáció áll fenn, hogy a kerítés a ház falával van egy vonalban. A ház falai közvetlen a telek oldalhatárán vannak, így bárki oda tud lépni az ablak alá és akár be is kopogni. Ezt a "lehtőséghet" szeretném kerítéssel megoldani.

nanemaaa # 2014.09.04. 07:17

...természetesen csak abban az esetben, ha a kerítés teljes terjedelmében a te telkeden megvalósítható.

nanemaaa # 2014.09.04. 07:16

Ha helyi építési szabályzat nem tiltja, akkor van.

Davi # 2014.09.03. 17:05

Tisztelt Fórumozók/Üdvözlet!

Azt szeretném megtudni, hogy az oldalhatáron álló családi ház mellé lehetőségem van-e kerítést építeni, úgy hogy közvetlen utcák határolják. Nagyon zavar az utca/úttest közelsége. Nagyjából 2m távolság van a ház fala és az úttest között. A kettő között füves terület/sövény van.

Előre is köszönöm!

nanemaaa # 2014.08.29. 06:31

Szándékosan kárt okozni akkor sincs joga, ha ez egyébként a te esetleges birtokháborításod következménye lenne. A fólia a tiéd, épp annyi joga van ahhoz nyúlni, mint neked a kerítéshez, ha az az övé. ;)
Még mindig azt mondom, hogy az szmsz-ben a válasz, mert egyébként a kertben sincs enyém-tiéd-övé. ;)
(szerintem)

Betty3 # 2014.08.28. 17:50

Köszönöm! És ha átlóg a fóliám az ő területére a kerítésen, nem a földön, akkor joga van levágni a fóliát? Mert most ezzel fenyeget.

nanemaaa # 2014.08.27. 08:04

Betty3
Akkor kénytelen leszel az alapító okiratban, vagy az szmsz-ben bogarászni. Mert ez telken belüli kerítés, itt nem él a jobbkézszabály. Ha elfajul a dolog, akkor kénytelenek lesztek bírósághoz fordulni a vita eldöntésére.

Betty3 # 2014.08.26. 15:10

Ezeket a fakerítéseket még a sorház eladója építette. Egyik szomszéd se. Akkor melyik oldal a mienk?

nanemaaa # 2014.08.26. 07:43

Betty3
Azé, aki építette.

nanemaaa # 2014.08.26. 07:42

gy kérdés, hogy szabályosan került-e oda az épület. A lényegen viszont nem változtat a tény, hogy ott van. AZ alapkérdés az, hogy az átlógó ág korlátozza-e őt az ingatlana zavartalan használatában, illetve hogy az ág és a róla lehulló levelek veszélyeztetik-e az épület állagát? Vita és per elkerülése érdekében jobb vágni. Ha jobb a háborús állapot, akkor érdemes még feszíteni kicsit a húrt. Ha ő vágja le a te ágadat és az betöri az épület tetejét, majd a bíróság eldönti, hogy az kinek a költsége lesz. Ha neked kellett volna levágnod, akkor valószínűleg a tiéd. Ilyenkor pedig szerintem gyakrabban hullik le "véletlenül" az ág is. ;)

Betty3 # 2014.08.25. 17:58

Tisztelt Fórum!
Érdeklődni szeretnék hogy egy 3 lakásos sorházban lakunk, ami előtt szolgalmi út van. Az elválasztó kerítések falécekből vannak megoldva. Mi lakunk pont középen, vita miatt kérdezném hogy a szolgalmi útról befele nézve melyik a mi kerítés részünk? Én úgy gondoltam a jobb oldali a mienk, és mertem rárakni ponyvát fóliát száradni, ez a szomszédnak már probléma volt hogy az az ő kerítése.
Köszönettel

longest # 2014.08.25. 16:42

nanemaaa: Értem, köszönöm. Egyébként jobban megnézve kb. 30cm lóg át a lombból. Kíváncsiságból ma hazafele direkt nézegettem a kerteke, gyakorlatilag szinte mindenkinek átlóg mindenkihez valamije. Persze, hogy pont én fogok ki egy ilyet. Ha ő vágja vagy vágatja le akkor a költsége engem terhel? Nem szívesen vágnám én, mert ha meg ráesik az ág és megsérülnek a cserepei, akkor persze gondolom azért is én lennék a hibás. Amúgy az, hogy a telekhatárra húzott egy ilyen épületet az nem szabálytalan? Megjegyzem nem kívánok ilyen feljelentgetésbe vagy vitákba menni vele, csak érdekel.

Mufurc_nagyon # 2014.08.25. 15:51

Kedves Zoazza!

A megoldást a társasház alapító okirata tartalmazza.
Ott pontosan megnevezve vagy általános részben kizárásos alapon meghatározzák a tulajdonost.

Én úgy gondolom, hogy t.házi közös tulajdon, mint a lépcsőkorlát.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

nanemaaa # 2014.08.25. 12:30

longest: Jogos a követelés, le kell vágni. Ha te nem vágod le, ő levághatja.