napraforgo,
Talán ha lennél szíves ennél kicsit részletesebben. Mondjuk egy konkrét tényállást.
Mert erre legfeljebb azt lehet mondani, hogy de akár lehetne is, vagy nem, attól függ.
napraforgo,
Talán ha lennél szíves ennél kicsit részletesebben. Mondjuk egy konkrét tényállást.
Mert erre legfeljebb azt lehet mondani, hogy de akár lehetne is, vagy nem, attól függ.
Simán nem lehetne elbirtokolni az örökösöktől akiknek 25 évig nem kellett?
Muszáj fizetni?
Mekkora értékről (az 1/8-ad)van szó?
(Bocs, doktor, elsőre nem láttalak.)
Igen, akinek jogi érdeke fűződik hozzá, az bejelentheti, hogy póthagyatéki eljárás lefolytatására van szökség.
t.andrea,
A tulajdoni lapon nem feltétlenül az elhunyt utolsó címe van, legfeljebb az utolsó, amit a Földhivatalhoz (jellemzően valamilyen velük kapcsolatos eljárásban, adásvételben) bejelentett. Szóval nem biztos az.
Ha tudod a címet és az elhunyt halálának idejét, akkor a mokk.hu oldalon a kereső meg fogja adni az illetékes közjegyzőt. Keresd meg, hívd fel, kérj tanácsot, beszéld meg vele. Ő illetékes a póthagyatéki eljárásra is.
A póthagyatéki eljárást az indíthatja meg, akinek az eljáráshoz jogi érdeke fűződik. Ha te társtulajdonos vagy az éritntett ingatlanban, akkor szerintem a rokonok sem kellenek, ugyanis a közös tulajdon megszüntetése iránti per miatt, amelyet halott személy ellen nem indíthatsz el, jogos érdeked az, hogy a tulajdonviszonyok rendezésre kerüljenek, az örökös megnevezése megtörténjen. Úgyhogy próbáld meg ezt a közjegyzővel megbeszélni, te indítod az eljárást, ő meg beszerzi a régi (alaphagyatéki eljárás) ügy iratait, abból talán kiderülnek az örökösök, és ő me tudja keresni őket. Ha nem, akkor is hozhat érdemi végzést, amivel akár perelhetsz is, legfeljebb az ismeretlen helyen tartózkodó félnek ügygondnokot rendel ki a bíróság.
Köszönöm a válaszokat.
A 7/8 az enyém, csak az 1/8-ot kell megváltanom.
Lehetőség van arra, hogy én kérjem fel a területileg illetékes közjegyzőt a póthagyatéki eljárás elindítására megindítására?
Elég nonszensz, hogy nekem kellene valahol/valahogy rokonokra vadászni (jó eséllyel már unokákra)
A tulajdoni lapon látom az elhunyt utolsó ismert címét.
Az értékek természetesen behelyettesitendők.
Ha a tulajdoni lap a kezedben van,akkor az elhunyt utolsó címe alapján ki tudod nyomozni a területileg illetékes közjegyzőt,aki felvilágosit arról van e örökös vagy nincs. Ha van meg tudod keresni s megegyezni vele.
Lehet hogy nem jól értelmezem.
Most akarod megvenni az egész lakóházat,vagy a 7/8-ad már a tiéd,s a fennmaradó 1/8-ad kellene?
(szeretném a tulajdoni hányadot megvásárolni )
Ettől függetlenül megveheted az ingatlan 7/8-át. Senki sem fog akadályozni a 8/8 tulajdoni hányad használatában ráadásul úgy hogy nem is tudnak róla.
Ha már birtokon belül vagy,ráérsz megkeresni az örököst azzal az örömhírrel hogy küldjön neked 1 millió ft-ot,mert 8 millióba került a felújitás,s ennyi az ő része.
De te jó ember vagy,s nem kérsz tőle pénzt sőt megveszed az 1/8-át félmillióért.
Tisztelt Fórum!
Az alábbi problémába szeretném kérni a tanácsukat/véleményüket.
Adott egy ingatlan (lakóházként nyilvántartott) amelynek 1/8 része egy elhunyt tulajdonostársé.
Az örökösök az ingatlant vélhetősen nem vették fel a jegyzékbe (a társtulajdonos 25 éve elhunyt) de az ingatan rész még mindig az elhunyt nevén van. Szeretném a tulajdoni hányadot megvásárolni.
Mit tehetek ez ügyben? Az én kötelességem az örökösök felkutatása és felszólítása a pót hagyatéki eljárás megindítására?
Mit tehetek, ha nem találom meg ők/őket, vagy nem kívánják az eljárási procedúrát megindítani?
Létezik olyan megoldás, hivatal, ahol benyújthatom az igényemet és ők keresik/indítják meg az eljárást?
Az ingatlanba nem kívánok komoly összeget befektetni mind addig, amíg a teljes tulajdoni hányad a nevemre nem kerül.
Segítségük előre is köszönöm.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |