Ez nem várt örökség volt. Ez az, hogy nem is tudtam róla. Annyit, hogy anyum lemondott róla. Anyu meghalt, örököltem a családi házat, és ezt a nyavajás telket. Örökös társam nem volt . Eddig a legjobb tanács: ajándékozzam tovább. Na jó de kinek?
Adó, illeték : Ingatlan adásvétel, haszonélvezeti jog
(Megjegyzem várt örökségről nem az örököstársakkal, hanem az örökhagyóval még életében kötött szerződésben lehet lemondani.)
Nekik ajándékozod. Vagy még jobb, ha kifizetik ellenszolgáltatásul a rád eső tartozást.
Sziasztok. Magyarországi ingatlannal, örökléssel kapcsolatban , elrontott ügyvédi adásvételi szerződéssel kihez lehet fordúlni?A helyzet a következő. Két éve halt meg édesanyám. Akkor örököltem a szülői házat. Megdöbbenésemre az anyai nagyszülői házból is örököltem 12/144- ed részt. Már akkor is tíltakoztam, de mivel a szülői házra volt vevő, muszáj volt elfogadnom az örökséget együtt. Annyit tudtam, hogy anyukám a két unokatestvéremmel, lemondott a nagyszülői " házról" ami már csak telek, ügyvéd előtt , nagybátyám részére, aki már szintén elhunyt. Az ügyvédi papírt nem találtam meg sajnos. Két éve én ezt hagytam is, baromira elegem volt , anyum, apum 4 hónap alatt eltemettem. Nem bírtam foglalkozni vele. Míg, most meg nem talált a csatornázási művek, miszerint fizessek be 16 ezret. Vagy végrehajtóhoz kerül az ügy. Újra nekiestem, hogy kerűlhetett rám az a telekrész? Földhivatal, ügyvéd aki a papírt készítette. Bizony az ügyvéd cseszte el. Anyumnak volt 2* 12/144- ed része, ő meg a szerződésbe 1*144- ed részt írt. Ez most derűlt ki. Anyum szegény észre se vette a bakit, a két unokatestvérem se. Tehát a lényeg. Most megyünk haza a férjemmel. Beszélek az ügyvéddel, kikérem a papírt, az ajándékozásit. Nekem ott a két unokatestvérem, akik bizonyítanák, hogy a szerződéskor, mindhárman lemondtak minden nagyanyai részről. Ilyenkor lehet- e korrigálni, vagy az ügyvédet felelősségre vonni? Mert itt nem a 16 ezres csekk a csatornaműfelé a lényeg. A nyakamon maradt egy értéktelen telek, aminek csak költségvonzata van, amiről az én édesanyám lemondott. Ezt még az ügyvéd is elismerte. Szeretnék úgy menni szerdán a megbeszélésre, hogy kicsit legyek képben, ne csak a kezét tárja fel: sorry! Köszönöm ha valaki tud érdemleges választ adni.
A vagyonszerzési illeték kedvezménye nem vonatkozik az eladásból származó jövedelem adójára.
Házastársnak között kell adót fizetni... ?
Valahogy kétlem.
Nem logikus.
Judit,
házastársak között minden ügylet illetékmentes. Azt tehát nem kell fizetni a szerzőnek.
Az eladó az eladási ár 25%-a után fizet 15% adót - tehát teljesen függetlenül az ajándékozásiba írt értéktől -, ha a három év azt jelenti, hogy 2015-ben kapta, akkor ennek csak a 60%-át kell befizetni.
Házastársak közötti ingatlanadásvétel esetén mennyi adót kell fizetni?
Férjemtől vásárolnám meg az ingatlan 1/4 részét, ő az ingatlant 3 évvel ezelőtt kapta ajándékozással az édesanyjától(12 millió ft van a szerződésben).
Akkor majd azzal. De igazából az illetékről szóló fizetési meghagyás kézhezvétele után is ráértek nyilatkozni a kedvezményről.
Árverési vétel. Még nem tartunk ott, hogy a végrehajtó kérte volna a bajegyzést.
A tulajdonjog bejegyzési kérelemmel nem nyújtottátok be? Nemigen szokta a földhivatal anélkül elfogadni.
Üdv! B400 beküldésének van határideje? Ha igen mennyi idő? A 3 éven belül történt vétel esetén járó illetékmentességet szeretném feltünteni, ehhez elég a 6 A oldal kitöltése? Az 5 A B C oldalak üresen maradhatnak? Köszönöm!
Házastársak között minden átruházó ügylet illetékmentes. (De egyébként sem okos dolog anyagi megfontolásból fiktív szerződést kötni.)
Szép napot! Illetékkel kapcsolatban szeretnék információt. Adott egy külterületen lévő zártkerti ingatlan, a tulajdonlapon az épület mint gyümölcstároló szerepel, de a valóságban egy nyaralóról van szó, amit 2010-ben vettünk meg a férjemmel.Akkor még nem voltunk összeházasodva és mivel én nem vagyok magyar állampolgár így nem lehetett 1/2 - 1/2 részben az én nevemre is írni. Összeházasodtunk 2012-ben. Most van folyamatban a honosításom és miután megkapom a magyar állampolgárságot szeretnénk a fele részt rám iratni. Az lenne a kérdés milyen formában ajánlatos ezt megcsinálni (pl.ajándékozással) hogy minél kevesebb illetéket kelljen fizetni érte? Köszönöm.
Köszönöm a válaszokat!
"Kell pótolnom mindenképp a B400 leadását, vagy tekinthetem ezzel lezártnak az ügyet?"
Ha már az illetéket a B400 adatalap nélkül kivetették, akkor lezártnak tekintheted az ügyet!
Ha szükség lett volna rá akkor az adóhivatal felszólított volna a beadására.
Az adóhivatal bizonyára az árverési jegyzőkönyv alapján állapította meg az illetéket.
Ha már megfizetted az illetéket, akkor minek? (A B400-as lényegében önbevallás az illetékkivetéshez.)
Mondjuk, nekem rejtély, hogy vetették ki az illetéket, ha a szerzést be sem jelentetted.
Sziasztok! Elnézést ha rossz topicba írok, de nem találtam jobbat. :-)
Szóval árverésen vásároltam egy ingatlant de a földhivatalnak nem adtam le a B400-at, és a végrehajtó sem küldte el. Ennek ellenére a tulajdonjog bejegyzésre került, és az illetéket is befizettem.
Kell pótolnom mindenképp a B400 leadását, vagy tekinthetem ezzel lezártnak az ügyet? Köszönöm előre is.
Alibaba,
szerinten nem. A tulajdonrészek nincsenek nevesítve, amikor külön elidegeníted. Szerintem Te választhatod, melyik részt, melyik szerzéssel állítod szembe, úgyhogy simán mondhatjuk azt, hogy a most eladott részt 15 éve szerezte, és nincs adófizetési kötelezettsége (és kvázi a 2016-ban örökölt részt ajándékozta el).
Ez a kedvezőbb összességében, mert a megajándékozott gyermeknek mindenképpen az eladási ár 25%-a után adóznia kell, vagyis nála 1.781.250.- Ft lesz az adóalap.
Ganadero,
ezt nem tudom pontosan, de feltételezem, hogy jelzálog van bejegyezve az ingatlanra. Ha elidegenítési tilalom nincs, akkor elvileg elajándékozhatod, csak rajta marad a jelzálog. De általában a jelzálog szerződések önmagukban tiltják az elidegenítést.
A bejegyzéseket a tulajdoni lapon tudod megnézni (ügyfélkapun ingyen), a jelzáloggal kapcsolatos dolgokat meg a munkáltatói kölcsön szerződésében kellene megnézni, esetleg a munkáltatónál kérdezni.
Tisztelt Szakértő!
A kérdésem a következő lenne:
Adott egy ingatlan, aminek a felének (apai rész) az 1/4-ed részét 15 éve megörökölte az ismerősöm.
2016-ban megörökölte a másik felének (anyai rész) az 1/4-ed részét. (hagyatéki szerint az ő része 4.250.000 Ft)
Így a teljes ingatlannak az 1/4-ed része a tulajdonában volt.
2017-ben eladták az ingatlant, viszont még előtte elajándékozta a teljes örökségének a felét a lányának, így csak 0,125 arány illette meg a vételárból. (7.125.000 Ft)
Kérdésem az lenne, hogy a 7.125.000-4.250.000=2.875.000 Ft után kell szja-t fizetnie?
Mintha az apai részt ajándékozta volna el?
Előzőeket kiegészíteném, hogy munkáltatói kölcsönnel terhelt az ingatlan, ahol feleségemmel közösen vagyunk adóstársak. Szóval ilyen feltételekkel mi a folyamata az átírásnak? Milyen okmányokra, iratokra van szükség? Köszönöm a választ.
Értem és köszönöm a gyors választ. Kicsit pongyola módon fogalmaztam. A családi ház rám eső, azaz 1/2 rész tulajdonjogára gondoltam. A feleségem társ tulajdonos
De azt érdemes tudni, hogy onnantól az ingatlan a gyereké,többé nem rendelkezhettek vele szabadon, a gyámhivatal beleszólhat a döntésekbe védve a gyerek érdekeit.
Házastársak és egyenes ági rokonok között minden jogügylet illetékmentes. Az ajándékozás is, a vagyoni értékű jog megszerzése is. (ha jól értem, hogy az ingatlan 1/1 tulajdonosa vagy, de ha a feleségeddel közösen, akkor sincs illeték a fentiek alapján)
A költségeitek néhány tízezer forint lesz, az okiratokat (de lehet akár egy okiratban is) szerkesztő ügyvéd és az ingatlannyilvántartási eljárás díja.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02