Azon nem. Értelme sincs, de ez a közjegyző ezek szerint nem a segítő típus volt, beleírja amit kérnek, csak haladjunk. Nyilván ő is tudta, hogy semmit sem számít. Így gyorsabb, mint magyarázni nekik.
szja örökölt ingatlan értékesítés után
Szerintem ha az érdekeltek ragaszkodnak ahhoz, hogy benne legyen a végzésben az egyet nem értésük, akkor beleírja. Nem leányregény, hanem hagyatéktárgyalási jegyzőköny, és ebből lesz a végzés. Mi is beleírattunk mindenfélét, például ingóságokat.
Biztos nem fut a közjegyző sehova. A jegyzőnél (polg. hiv.) lehet panaszt benyújtani, legfeljebb kérni a közjegyzőt, hogy addig függessze fel az eljárást 30 vagy 60 napra.
??„ A közjegyző ebben az esetben tesz még egy kört az értékbecslés miatt” Biztos? Nekem nem körözött tovább.
Hogy számszerűsítve írta-e be a hagyatékiba, hogy szerintünk mennyi az ingatlan forgalmi értéke nem emlékszem.
bermuda,
A "szerepel"-t nyilván úgy kell érteni, hogy szóvá tették, a közjegyző meg beleírta, hogy a megjelentek ezt szóvá tették. Oszt annyi. Mit se számít.
akos_m,
- Nem. A közjegyzőnek ehhez semmi köze, az ingatlan értékbizonyítványát a polghiv adó osztálya állítja ki, nála lehetett volna panaszt tenni ellene - ezt mondjuk mondhatta volna a közjegyző. A 13.6M-val kell számolni.
- Nem az számít, mikor szerződtetek, az sem, mikor fizetik. Egy valami számít : az a nap, amikor az ügyvéd benyújtotta a szerződést a földhivatalba. Ha az még 2017, akkor 90%, ha 2018, akkor 60% a szorzó.
- A hagyaték megszerzésével összefüggő kölségek elszámolhatóak. A közjegyző díja és a földhivatali díj biztosan, a temetési költségben nem vagyok biztos, de azt hiszem azt is. HA máshol nem számoltátok el.
- SZJA szempontból? Attól függ hogyan és ki váltotta meg azt (feltételezem, nem annak fenntartásával adtátok el). Ez benne kell legyen abban a szerződésben.
Sziasztok!
Megerősítést szeretnék kérni, hogy jól kalkuláltam-e az adófizetési kötelezettségemet.
Édesapám 2015-ben hunyt el, egy lakóingatlant örököltünk egyenes ágon négyen, így a rám eső tulajdonrész 25%. Az ingatlant a közjegyző 13,4 mFt-ra értékbecsülte, mi szóban azt a hagyatéki tárgyaláson nem fogadtuk el és 16,0 mFt-ot mondtunk rá, de nem kértünk fel értékbecslőt. Ha jól értem, a 13,4 mFt-ot kell mérvadónak tekintenünk a számításkor.
A lakást végül 2018-ban adtuk el (2017. decemberében szerződtünk, de 2018. márciusában lett kifizetve és a tulajdonjog bejegyezve). Az eladás 20,0 mFt áron történt.
Számításom: (20,0 - 13,4) * 15% * 60% / 4 = 148 500 Ft
Kérdések:
- Jól gondolom, hogy a 13,4 mFt-os értéket kell figyelembe venni? Vagy van lehetőség ilyenkor a 16,0 mFt-ra hivatkozni? Szerepel a hagyatéki jegyzőkönyvben a 16,0 mFt-os.
- Jól számoltam a 148 500 Ft-ot? (Természetesen ha 16,0-t lehet figyelembe venni szerzésnek, más jönne ki)
- A temetés költségeit, a földhivatali díjat, valamint a közjegyzői díjakat le lehet még vonni az adóalapból?
- Édesanyám esetében még annyi kérdés merül fel, hogy ő az örökhagyó túlélő házastársa, holtig tartó haszonélvezeti jogra jogosult. Ez változtat bármin a fizetési kötelezettségét tekintve?
Nagyon szépen köszönöm a segítséget/megerősítést.
drbjozsef
Köszönöm! (66eFt-ról kaptam számlát, de tényleg mindegy ebből a szempontból.)
Ha földhivatali eljárási díj, akkor 6.600.-, nem 66.000.-.
De tényleg nem számít.
9.9M-9M = 900ezer a teljes különbözet, ennek 5/18-ada után kell adózni, és igen, 60% és 15%.
Vagyis ha jól tévedek 22.500.- forint.
drbjozsef
Igen, van nevemre szóló számla. De most nézem, hogy azt a Földhivatal adta ki, mert volt föld öröklés is és, annak a bejegyzésének a díja, Szóval akkor azt ne vegyük be a számításba.
(vagy ha a 66.000 illeték még a 2001-es örökléshez kapcsolódik, amikor még nem volt illetékmentes az egyenes ági öröklés, akkor az nem számít, mert az után valóban nem kell adózni, viszont ez nyilván nem számolható el a 2015-ös öröklésben)
szallac,
Mi volt az 66ezer illeték? Ha a nagyszüleidtől örököltél, akkor az illetékmentes (akkor is, ha közvetve szülőd ajándékozásán "keresztül" örökölsz).
Nem lehet, hogy az a közjegyző díja volt? Ha igen, van róla nevedre szóló számlád?
Sziasztok!
Egy örökölt ingatlan értékesítésének az adószámításával kapcsolatban kérném a segítségeteket.
A nagyszüleim családi házáról van szó, amit 2018-ban adtunk el, mint örökösök 9.900eF-ért. Ebből én 4.400eFt-ot kaptam. (8/18-ad rész)
A papa már 2001-ben meghalt, akkor 3/18-ad részt örököltem. Az akkori hagyatékiban a papa részének az értéke 1.050eFt-ért volt feltüntetve. Mivel ez 2001-es örökség, így tudomásom szerint ezután nem kell adózni.
A mama 2015-ben halt meg, az ő hagyatékában a ház része (3/6 - azaz fele volt az övé) 4.500eFt-Ft értékben volt feltüntetve. A mama után 5/18-ad részt örököltem.
Tehát összesen 8/18-ad rész az örökségem. Volt egy 66eFt-os illeték fizetésem is. Úgy tudom, hogy ilyenkor a bevétel és a költségek különbözetének a 60%-a után kell fizetni 15% szja-t.
Szerintetek mennyi a fizetendő adóm? Előre is köszönöm.
Elnézést, elnéztem, úgy számoltam az idén adja el.
Junik,
Bocsánat, nálam csúszott el.
Mégiscsak jól számoltál, 111.368.- forint az SZJA.
KBS,
Nem lehet, hogy a másik ingatlan szerzési értékét nézted? A 3milliós lett eladva 4,5M-ért, nem a 4.35M-es.
Szerintem a számítás jó, csak elcsúszott az a tizedesjegy valahol. Pont 11.137.- forint lesz az az SZJA.
Csak. De a számítás hibásnak tűnik, szerintem már a nagyságrend se jó.
Tisztelt Tanácsadó,
Örökölt ingatlan eladása után számoló SZJA ügyében kérném segítségét.
Testvérem 2015-ben hunyt el. Ekkor örököltem tőle 2 ingatlan részt 3 000 000 Ft és 4 350 000 Ft értékben. Az általam megfizetett illeték a két ingatlanra 643 311 Ft volt(ennek kiszámításánál figyelembe vették a 150 000 Ft-os temetési költséget és az 52 115 Ft-os közjegyzői díjat)
2018-ban értékesítésre került a 3 000 000 Ft-ra becsült ingatlan 4 500 000 Ft értékben.
Kérdésem az lenne hogy a teljes befizetett öröklési illetéket figyelembe vehetem az SZJA számításnál vagy arányosan nézzem csak a 3 000 000 Ft után fizetendő illeték "részt" (számításaim szerint:262 575 Ft). Amennyiben arányosan nézem úgy a befizetésre váró SZJA mértéke:111 368 Ft. Ennek kiszámítása így rendben van?
Válaszát előre is köszönöm!
Köszönöm szépen! Nagyszerű hír, akkor egy része a problémának semmis szerencsére. Legalább a fele után nem kell SZJA-t fizetni.
Igen.
Köszönöm szépen! Elnézést, akkor elnéztem ezt.
Annyival egyszerűbb, akkor nem kell a kedvezményen osztozni. Az sem volna egyszerű testvérek között.
- Viszont a szerzés évének továbbra is az elhunyt egyenes ági hozzátartozó elhalálozásának éve tekinthető örökölt ingatlan esetében, nem?
- Illetve ha először az egyik (2014-es elhalálozás, ez már SZJA mentes ha minden igaz), aztán a másik egyenes ági felmenő (2018-as elhalálozás) tulajdonrésze lett örökölve, akkor azon részek külön-külön vizsgálandóak SZJA befizetés szerint nem?
Nem jól érted. Évek óta nincs ilyen kedvezmény.
Kedves Fórumozók!
- Ha az örökölt ingatlan a hagyatékban feltüntetett értéknél többért kerül eladásra (a megörökléstől számított 5 éven belül), akkor a különbözet után SZJA-t kell fizetni, ha jól értem.
- De van olyan kitétel, hogyha az örökös egy éven belül vesz egy (kizárólag) kisebb értékű ingatlant, akkor ezt mégsem kell megfizetni. Jól értem?
- Ez hogy működik akkor, ha egy ingatlannak két örököse van? Mindkettőjük mentesülhet az SZJA alól, hogyha a saját részüknél olcsóbban találnak ingatlant egy éven belül? Vagy csak az egyikőjük mentesülhet, de az ingatlan teljes eladási áránál kell olcsóbb ingatlant találniuk, nem csak a rájuk eső felénél? Nehéz ezt igazságosan elboltolni...
Köszönöm előre is
Nagyon szépen köszönöm a hasznos információkat! :)
Kriszta,
Semmit sem kell csatolni, csak kitölteni a megfelelő sorokat, az adásvételit, és a számlákat meg eltenni (úgy 7 évre, az adó elévülés spec szabályai miatt). Ha kell nekik, majd kérik (bár a NAV látja a szerződésedet is).
Kedves József!
Elnézést kérek, most vettem észre, hogy az 1 millió be lett számítva ... :)
Így már csak az a kérdés, hogy be kell-e nyújtani a számlákat az adóbevalláshoz, vagy csak akkor, ha ellenőrzik?
Köszönettel, Kriszta
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02