Hallott már valaki ilyenről?


robertowinny # 2022.12.20. 08:08

Kedves Forumozók!

Megpróbálok röviden összefoglalni egy olyan esetet amellyel szerintem vagy senki vagy csak nagyon kevesen találkoztak.

Adott egy 2013-ban indult bűnügyi nyomozás amelyben 5 céggel eggyütt sértettként vettünk részt.A nyomozás elrendelése után, annak rendje és módja szerint a nyomozó hatóság (jelen esetben a NAV) kihallgatta a sértetti képviselő ügyvédet. Rá pár napra behívták valamennyi sértettet egy "informális beszélgetésre" amelyről jegyzőkönyv nem készült. Az eljárás folyamán egy sértettet hallgattak ki mint tanút. Eltelt 2 év a nyomozással úgy, hogy bármely kérdésünkre csak annyi érkezett vissza, hogy "a nyomozás folyamatban van". Egy személyes megkeresés alkalmával 2015-ben közölték, hogy a nyomozást befejezték de mi nem is vagyunk sértettek. Kiderült, hogy a nyomozás során becsatlakozott sértettként egy szervezet akinek a jogait szintén megsértették és valamikor a 2 év alatt az eljárást megindító sértetteket lesöpörték az asztalról és onnantól kezdve csak ezt az egy szervezetet tekintették sértettnek. Lesöprés alatt értem azt, hogy se egy megszüntető határozat, se jogorvoslati lehetőség, semmi. (Az ügyvéd természetesen írt panaszt ezzel kapcsolatban, amire 7 éve várunk a válaszra mind a NAV-tól mind az ügyészségtől.)
Az ügyet 2015-ben először közvetítői eljárásra utalták a terhelt és az időközben becsatlakozott szervezet között, miután a gyanúsított beismerte a bűnösségét, majd a sikeres közvetítői eljárás után 2015-ben megszüntették.
Arra a kérdésre, hogy akkor most mit lehet tenni akkor a NAV annyit közölt, "hogy ha akarunk valamit akkor adjunk be egy új feljelentést" amit meg is tettünk (újabb 4 év nyomozás) és ami alapján az új eljárásban részt vevő sértetti kör egy részének a gyanúsított az okozott vagyoni hátrányt megtérítette és ügyészi megrovásban részesült, más sértettek esetében pedíg bírósági szakaszban van jelenleg az ügy.

Kérdésem a 2013-ban indult, 2015-ben befejezett nyomozáshoz kapcsolódik. (egyáltalán találkozott-e valaki ilyen jogi helyzettel, tud-e rá megoldást)
A Be. elég jól megfogalmazza, hogy egy eljárás mikor szüntethető meg és, hogy a megszűntetésről határozatot kell hozni amelyet kézbesíteni kell a sértettnek is amire jogorvoslati lehetőségei vannak. A legjobb tudomásom szerint attól függetlenül, hogy egy sértettel szemben megszüntetik az eljárást, annak nincs hatása az eljárásban szereplő többi sértettre. (Pl kiderülhet, hogy a sértetti kör egy részénél nem követtek el bűncselekményt, másik sértett esetében viszont igen) Józan paraszti felfogás szerint, azoknál a sértetteknél akikkel szemben nem szűntették meg az eljárást, jogilag ez még mindíg tart hiszen esetükben nincs megszűntető határozat. (nincs, nem létezik, sose volt)
Viszont nem találtam se olyan jogi esetet, bírósági állásfoglalást, törvényi jogszabályt amely kimondaná, hogy mi van ebben az esetben.

A másik ehhez kapcsolódó kérdés, hogy bár beadtunk egy új feljelentést 2015-ben, az új ügyszámon indult el. tehát két külön ügy van jelenleg folyamatban aminek lényege egy és ugyanaz. Azaz véleményem szerint 2015-ben a régi eljárást vagy folytatni kellett volna vagy egyesíteni de erre a helyzetre se találtam semmit hogy ez a kettő mennyire befolyásolja egymást.

Találkozott már valaki ilyennel?