GYED,GYES, táppénz

Moncsifanni # 2018.09.22. 12:18

Tisztelt Szakértő!

Ezúton köszönöm a forumozó sorstársaim nevében is, az Önök szívélyes segítségnyújtását, abban hogy eligazodhassunk a jogszabályok, rendeletek igen csak kacifántosan megfogalmazott sorai között.
Kislányom 20 hónapos, GYED-en vagyok vele otthon, a munàltatatómnál fizetés nèlküli szabadságomat töltöm. Mielőtt lejár a GYED munkába kívànok állni. Mikor kell és hogyan bejelenteni ezt a munkáltatónál?
Ha jól gondolom dolgozhatok 8 órában és megmarad a GYED-em is!?
Eleinte a felgyülemlett szabadságomat tölteném le aztán àllnék aktívan munkàba.
Mivel első gyermekünk is töbszöri próbàlkozàsok után fogant meg így a második babaproject is elindult már és az is előfordulhat, hogy mikor visszamegyek dolgozni hamarosan teherbe esem. Amennyiben így lenne gondolkozás nélkül elmennék táppénzre, mert veszélyes anyagokkal foglalkozom nem szeretnék terhesen dolgozni. Ebben az esetben milyen ellátásokat kaphatok? Jól gondolom, hogy Gyed + fizetés majd igazolt várandósság esetén Gyed+ táppénz? Ha első gyermekem január 25-én betölti a két éves kort azután pedig GYES + táppénz? Ha fent leírtak gyakorlatban kivitelezhetőek, milyen kötelezettségeim vannak akár a munkáltató irányában akár más hivatalos szerv irányába gondolok itt akàr az igénybejelentésekre?

Előre is köszönöm válaszait!
Üdvözlettel:
Mónika

szklara87 # 2018.09.24. 06:21

Tisztelt Szakértő!

Azért szeretném a segítségüket kérni, mert hetek óta szeretnék választ kapni a problémámra, így számos OEP ügyintézővel osztottam meg a problémámat, de sajnos egymásnak teljesen ellentétes információkat kapok.

2018.04.03-án létesítettem közalkalmazotti jogviszonyt.
2018.08.30-tól vagyok 9-es kóddal táppénzen, a babát 2019. április végére várjuk. A baba születéséig adott lesz a min. 365 biztosított nap.

Jelenlegi dilemmám a következő:

Az egyik ügyintéző szerint gyakorlatilag a terhesség első hat hónapjában megszerzett jövedelmem lesz a mérvadó, így a 6-ból 5 hónap táppénz, és ha növelni akarom a CSED, GYED összegét, akkor az lenne az érdekem, hogy vissza menjek még legalább 3-4 hónapot dolgozni (kb. január végéig), de minden munkával töltött nap javítana a CSED/GYED összegén. Így lenne meg a szülés várható időpontjától vissza számított 3. hónaptól visszakeresett 180 nap jövedelem.

A másik ügyintéző viszont azt az információt adta, hogy a keresőképtelenség első napjától (2018.08.30.) visszamenőleg fogják keresni a 180 napot, ami értelemszerűen nem lesz meg a jelenlegi munkahelyen, így csak az április-májusi béremet tudják figyelembe venni, illetve, hogy a szerződésbéli jövedelmem fogja a CSED és GYED alapját képezni.

Tehát amit tudni szeretnék az az lenne, hogy valóban megérné-e visszamennem 3 hónapot dolgozni (olyan munkahelyen dolgozom ahová ha nem muszáj nem mennék vissza a baba és a magam védelme érdekében, de nyilván ha esélyem lenne ily módon egy magasabb összegű CSED/GYED-re akkor tennék egy próbát)?

Az én értelmezésem szerint viszont ha a második verzió bizonyul igaznak, akkor felesleges lenne újra felvenni a munkát, mert mindenhogyan csak az április-májusi bérem lenne az alap.

Előre is köszönöm válaszát!

sortie # 2018.09.24. 09:19

szklara87

T. Kérdező!

Egy TB ellátás (táppénz, csed, gyed) összegének a kiszámításánál kizárólag a pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelmet lehet figyelembe venni.

  1. Mivel a 9-es kód alapján folyósított táppénz összegéből pénzbeli egészségbiztosítási járulékot nem kell (nem szabad) vonni, ezért ezt az összeget egy következő ellátásnál figyelembe venni nem lehet.
  2. Jelen fórumon a hogyan járnék jobban tipusú kérdésekre nem áll módunkban válaszolni.
  3. Viszont mivel közalkalmazott lehetősége van a MÁK Illetmény-számfejtési Irodavezetőtől személyes konzultációt kérni, aki a béradatai alapján minden kérdésére teljeskörű tájékoztatást tud adni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez közalkalmazottak részére itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

sortie # 2018.09.24. 09:30

Moncsifanni 2018.09.22. 14:18
Tisztelt Szakértő!
Ezúton köszönöm a forumozó sorstársaim nevében is, az Önök szívélyes segítségnyújtását, abban hogy eligazodhassunk a jogszabályok, rendeletek igen csak kacifántosan megfogalmazott sorai között.

Kislányom 20 hónapos, GYED-en vagyok vele otthon, a munàltatatómnál fizetés nèlküli szabadságomat töltöm. Mielőtt lejár a GYED munkába kívànok állni. Mikor kell és hogyan bejelenteni ezt a munkáltatónál?

Ha jól gondolom dolgozhatok 8 órában és megmarad a GYED-em is!?
Eleinte a felgyülemlett szabadságomat tölteném le aztán àllnék aktívan munkàba.
Mivel első gyermekünk is töbszöri próbàlkozàsok után fogant meg így a második babaproject is elindult már és az is előfordulhat, hogy mikor visszamegyek dolgozni hamarosan teherbe esem. Amennyiben így lenne gondolkozás nélkül elmennék táppénzre, mert veszélyes anyagokkal foglalkozom nem szeretnék terhesen dolgozni. Ebben az esetben milyen ellátásokat kaphatok? Jól gondolom, hogy Gyed + fizetés majd igazolt várandósság esetén Gyed+ táppénz? Ha első gyermekem január 25-én betölti a két éves kort azután pedig GYES + táppénz? Ha fent leírtak gyakorlatban kivitelezhetőek, milyen kötelezettségeim vannak akár a munkáltató irányában akár más hivatalos szerv irányába gondolok itt akàr az igénybejelentésekre?
Előre is köszönöm válaszait!
Üdvözlettel:
Mónika

Kedves Mónika!

  • Köszönjük szépen.
  • Az úttörő (és a tb. ügyintéző) ahol tud, segít, és önként szolgálja a közösséget. (Ha esetleg kaphatnánk ezért egy Kossuth díjat…)
  • A munkába állás tervezett időpontját megelőzően, legalább 30 nappal korábban, írásban.
  • Igen jól gondolja, dolgozhat 8 órában és megmarad a GYED-e is.
  • Igen jól gondolja, hogy Gyed + fizetés, majd igazolt várandósság esetén Gyed+ táppénz, ha pedig első gyermeke január 25-én betölti a két éves kort azután pedig GYES + táppénz.
  • A munkába állást az egészségbiztosító felé (járási hivatal) nem kell jeleznie, azt a GYED lejártáig folyamatosan kaphatja akár dolgozik mellette, akár nem.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

sortie # 2018.09.24. 09:34

M.e. 2018.09.21. 11:22

Tisztelt Szakértő,

Abban szeretném kérni a segítségét,.hogy én jelenleg gyeden vagyok itthon és lehet megszűnik a cég ahonnan eljöttem. A kérdésem az lenne, hogy ami jár csed és gyed idejére szabadság azt kötelesek nekem kifizetni, ha tényleg megszüntetik a céget?

Köszönettel,

M. Eszter

Igen, kötelesek.

Lásd:

Mt. 125. § A munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani.

Mt. 63. § (1) A munkaviszony megszűnik (Pl.)

  1. a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével,
sortie # 2018.09.24. 09:37

(A megváltás alatt pénzbeni kifizetést kell érteni.)

P.Anita83 # 2018.09.24. 17:03

Tisztelt szakértő!

2 hónapos terhes vagyok és Meg fog szűnni a munkahelyem.Sajnos még nem tudom,hogy jogutódlással vagy anélkül, ugyanis egy új cég formájában továbbmegy.
Ha jogutódlással szűnik,akkor védettséget élvezek az állapotom miatt?
Ha jogutód nélkül,akkor nem kötelesek átjelenteni az új céghez?
Milyen szankcíók érvényesek a munkáltatómra?
Kapni fogok a csed-et ,táppént és mindent amit a kismamák?
Van bármi lehetőségem,hogy az új céghez bejelentessem magam,védettségemre hivatkozva?
Válaszukat előre is köszönöm !

contomarti # 2018.10.08. 07:54

Tisztelt Szakértő!
Szeretném a segítségét kérni abban hogy most 10.21-én tölti be a kisfiam a 2. évet. Ha a munkahelyemen kiveszem a felhalmozott szabadságot és igénylem a GYES-t majd táppénzre megyek mint veszélyeztetett terhes akkor ez mennyiben befolyásolja a következő gyermek után járó CSED valamint GYED összegét?
Köszönöm a válaszát!

monoszkop # 2018.10.08. 08:53

contomarti 2018.10.08. 09:54

Tisztelt Szakértő!
Szeretném a segítségét kérni abban hogy most 10.21-én tölti be a kisfiam a 2. évet. Ha a munkahelyemen kiveszem a felhalmozott szabadságot és igénylem a GYES-t majd táppénzre megyek mint veszélyeztetett terhes akkor ez mennyiben befolyásolja a következő gyermek után járó CSED valamint GYED összegét?
Köszönöm a válaszát!

T. Kérdező!

Pontosan mire gondol?

Az 50-60%-os mértékű táppénz nem alapja a következő csed-nek/gyed-nek, azaz emiatt nem fog a csed/gyed összege csökkenni.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

irodagabi # 2018.10.10. 11:40

Tisztelt Szakértő !

irodagabi # 2018.10.10. 11:48

Tisztelt Szakértő !

GYED ellátással kapcsolatosan szeretnék kérdezni egy speciális esetet:

Első gyermekemmel GYES-en vagyok jelenleg. A második gyermekem ez alatt született. A korábbi 3 munkahelyem közül kettőnél (az egyik TB kifizetőhely) megszűnt a biztosítási jogviszonyom. A harmadik munkahelyemen jelenleg is fenn áll. Kérdésem, hogy ebben az esetben az ellátás alapját a korábbi ellátás alapja adja - e meg, vagy ez már módosul, mert a két munkahelyemen megszűnt a jogviszonyom?
A két megszűnt jogviszonyú munkahelyemről esetleg újra be kell adni a korábbi ellátással kapcsolatos dokumentumokat? mi a teendőm?

Válaszát előre is köszönöm!

Jusztasz # 2018.10.10. 12:44

irodagabi 2018.10.10. 13:48
Tisztelt Szakértő !
GYED ellátással kapcsolatosan szeretnék kérdezni egy speciális esetet:
Első gyermekemmel GYES-en vagyok jelenleg.
A második gyermekem ez alatt született.
A korábbi 3 munkahelyem közül kettőnél (az egyik TB kifizetőhely) megszűnt a biztosítási jogviszonyom.
A harmadik munkahelyemen jelenleg is fenn áll.
Kérdésem, hogy ebben az esetben az ellátás alapját a korábbi ellátás alapja adja - e meg, vagy ez már módosul, mert a két munkahelyemen megszűnt a jogviszonyom?

A két megszűnt jogviszonyú munkahelyemről esetleg újra be kell adni a korábbi ellátással kapcsolatos dokumentumokat? mi a teendőm?
Válaszát előre is köszönöm!

T. Kérdező!

Az érdemi válaszhoz rendkívül kevés adatot adott meg. (Pl. Ön a GYED-re kérdez rá, de arról, hogy részesült-e a második gyermekkel csed-ben nem írt.)

  1. Általánosságban elmondható, hogy az igényt javasolt mindegyik jogviszonyban (beleértve a megszűnt jogviszonyokat is) előterjeszteni, ugyanis GYED ellátásra az is jogosult lehet, akinek megszűnt a jogviszonya, feltéve, hogy a jogviszony a csed folyósítása alatt szűnt meg.
  2. (Az un. előnyszabályra igaz az, hogy munkahelyváltás esetén alkalmazni nem lehet...)

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

Luca1234 # 2018.10.11. 11:45

Tisztelt Szakértők!

Az alábbi helyzettel kapcsolatban kérnék segítséget.
Több mint 15 éve egy cégnél dolgozom, jelenleg gyed-en vagyok. Tavasszal megbeszéltük a munkáltatómmal, hogy okt.1-től állományba kerülök, és a felhalmozódott szabadságaim kivétele után 2019.januárban elkezdek dolgozni. A fizetés nélüli szabadság okt.01-vel történő megszakításáról nyilatkozatot is küldtem. Időközben várandós lettem, és ezt okt. 09-én bejelentettem a munkáltatómnak írásban is.
A kérdésem az lenne, hogy utólag visszautasíthatják az állományba helyezésem? Úgy tervezem, hogy a szabadságok kivételét követően a szülésig betegszabadságon leszek.
Válaszukat előre is köszönöm!
Luca

Anett0927 # 2018.10.14. 08:58

Tisztelt Szakértő!

Hamarosan szeretnénk gyereket vállalni és szeretném tudni, milyen juttatásokra számíthatok.

Több, mint 1 éve Németországban dolgozom, de előtte Magyarországon is volt munkaviszonyom, a kettő közti időszakban, 0,5 hónapot voltam munkanélküli otthon, 1 hónapot pedig Németországban, viszont kint nem kaptam ellátást. A terhességem 6. hónapjáig munkaviszonyban állok a német céggel, de utána szeretnénk haza költözni. Szülés előtt 3 hónappal otthon nem hiszem, hogy alkalmaznának. Szeretném tudni, hogy ezek után milyen ellátásra számíthatok otthon, ha csak a munkanélküli marad, mi alapján fogják megállapítani a továbbiakban a gyes, gyed összegét. Hogy érdemes csinálni, hogy otthon se maradjak pénz nélkül a gyerekkel?

Segítségét előre is köszönöm!!

Jereván # 2018.10.15. 08:14

Anett0927 2018.10.14. 10:58
Tisztelt Szakértő!
Hamarosan szeretnénk gyereket vállalni és szeretném tudni, milyen juttatásokra számíthatok.
Több, mint 1 éve Németországban dolgozom, de előtte Magyarországon is volt munkaviszonyom, a kettő közti időszakban, 0,5 hónapot voltam munkanélküli otthon, 1 hónapot pedig Németországban, viszont kint nem kaptam ellátást. A terhességem 6. hónapjáig munkaviszonyban állok a német céggel, de utána szeretnénk haza költözni. Szülés előtt 3 hónappal otthon nem hiszem, hogy alkalmaznának. Szeretném tudni, hogy ezek után milyen ellátásra számíthatok otthon, ha csak a munkanélküli marad, mi alapján fogják megállapítani a továbbiakban a gyes, gyed összegét. Hogy érdemes csinálni, hogy otthon se maradjak pénz nélkül a gyerekkel?
Segítségét előre is köszönöm!

Kedves Anett!

CSED-re (csecsemőgondozási díj) és GYED-re (gyermekgondozási díj) főszabály szerint csak az jogosult, aki a szülés napján –Tbj. 5. § szerinti- biztosított (pl. munkaviszonyban áll) ÉS a szülést megelőző 2 éven belül rendelkezik legalább 365 biztosításban töltött nappal.

Látható, hogy a jogosultsághoz két feltétel együttes fennállása (konjuktív feltétel) szükséges.

Ez egyben azt is jelenti, hogyha a kettőből az egyik hiányzik, akkor a jogosultsági feltételek nem teljesültek, és így az ellátásra való jogosultság sem állapítható meg.

(Az álláskeresési járadékban részesülő személy a Tbj. 5. § taxációjában (zártkörű felsorolás) szerepel, ezért biztosítottnak minősül.

Összefoglalva, ha a szülés napján álláskeresési járadékban részesül Magyarországon, akkor biztosított, azaz a két feltételből az egyik teljesül…)

A külföldi jogviszony beszámít a 365 napba, ha azt az előírt módon (külföldi foglalkoztatási hivatal által kiadott igazolás) igazolja.

Az egyes tagállamokban szerzett biztosítási idők igazolására az E 301-es nyomtatvány szolgál, amelyet annak az államnak az illetékes intézménye (foglalkoztatási hivatalok, munkaügyi központok) ad ki, ahol munkanélküli korábban biztosított volt, tehát dolgozott.

Az összeg:

Vhr. 26. § Ha a csecsemőgondozási díjra vagy gyermekgondozási díjra való jogosultság az álláskeresési támogatás vagy vállalkozói járadék folyósításának ideje alatt, vagy ezek megszűnését követő 42 napon belül nyílik meg, a csecsemőgondozási díj és a gyermekgondozási díj összegét a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér alapján kell megállapítani, azonban a pénzbeli ellátás naptári napi alapja nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás vagy vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét.

A mérték 70%.

Fentiek hiányában csak alanyi jogú GYES-re jogosult.

Javaslom, hogy kezdeményezzen személyes konzultációt az illetékes vezetővel. Ennek módját lásd lentebb.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

Barbara41 # 2018.10.18. 11:52

Tisztelt Szakértő!
Jelenleg Gyeden vagyok 2019 novemberig.Ha még ez idő alatt leszek újra terhes,miként változnak a juttatások?Továbbra is kapom a gyedet+táppénz?Vagy a gyedet igényelheti a párom én meg a táppénzt?Valamint ha ez a következő terhesség belecsúszik a 2019 novembertől esedékes gyesbe,akkor ezt a gyest nem fogom kapni?
Szeretnék világosan látni,hogy anyagilag semmiképp ne jöjjek ki rosszul.
Köszönettel:
Barbara

monoszkop # 2018.10.19. 11:20

Barbara41 2018.10.18. 13:52

Tisztelt Szakértő!
Jelenleg Gyeden vagyok 2019 novemberig.Ha még ez idő alatt leszek újra terhes,miként változnak a juttatások?Továbbra is kapom a gyedet+táppénz?Vagy a gyedet igényelheti a párom én meg a táppénzt?Valamint ha ez a következő terhesség belecsúszik a 2019 novembertől esedékes gyesbe,akkor ezt a gyest nem fogom kapni?
Szeretnék világosan látni,hogy anyagilag semmiképp ne jöjjek ki rosszul.
Köszönettel:
Barbara

Kedves Barbara!

A jelen fórum keretein belül a hogyan járnék jobban jellegű kérdésre felelősséggel válaszolni nem tudunk.

Kérjük, hogy éljen a korábbi hozzászólások végén található, személyes konzultáció lehetőségével. Az arra illetékes közigszerv tud önnek teljeskörű tájékoztatást adni.

Az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Továbbra is főszabály, hogy aki GYED-en, vagy GYES-en van az ezzel egyidőben táppénzt nem kaphat, illetve ha GYED-re és táppénzre is (vagy GYES-re és táppénzre is) jogosult az ellátások között választhat és vagy az egyiket, vagy a másikat kaphatja.
Aki tehát a GYES/GYED mellett nem dolgozik, de a következő terhessége miatt keresőképtelenné válik és így táppénzre és GYED-re, vagy táppénzre és GYES-re is jogosult az választhat, hogy melyiket kéri.
Más a helyzet akkor, ha a GYED-en (vagy GYES-en) lévő biztosított a gyermek féléves kora után –a fizetésnélküli szabadságát megszakítva-, ismét munkába áll.
Ekkor kaphatja a GYED-et és a fizetését, ha pedig megbetegszik a GYED-et fizetés helyett a táppénzt, GYES esetén GYES-t és a fizetését, ha pedig megbetegszik a GYES-t és fizetés helyett a táppénzt.
A fizetésnélküli szabadság megszűnése iránti kérelmet viszont 30 nappal korábban jeleznie kell a munkáltatónak. (Mt.133. § (2) bek.)
Fontos még, hogy a keresőképtelenség elbírálása (megállapítása) orvos szakmai kérdés, azaz az orvos dönti el, hogy valaki keresőképtelennek minősül-e, illetve hogy indokolt-e keresőképtelen állományba venni. Ebtv. 45. § (2) bek.(Leegyszerűsítve az vehető keresőképtelen állományba, aki dolgozik, de munkáját betegség miatt ellátni nem tudja, azaz keresőképtelenné válik. Ekkor a TB. a befizetett járulékokért cserébe, mintegy az elmaradt kereset pótlásaként ad táppénz ellátást.)

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Merciccus # 2018.10.19. 12:17

Tisztelt Szakértő!

Jelenleg CSEDen vagyok első gyermekemmel (06.15-én szül.) 10.31-ig. A CSED alatt járt le a határozott idejű munkaviszonyom 06.30. A megfelelő mennyiségű biztosítási idővel rendelkezem, diploma után munkahelyen is lett. Tehát jelenleg minden ellátásra jogosult vagyok. Szeretnénk hamarosan még egy babát, és most ha jól tájékozódtam vannak változások az ellátásokat illetően. Szeretném tudni mind két esetben, hogy ha a GYED vagy a GYES alatt alatt születik a következő gyermek, akkor Ő uténa ugyanúgy jogosult vagyok CSED-re,GYED-re, ugyan azokkal a pénzbeli összegekkel mint jelenleg? Vagy ilyenkor hogyan működik ez a része a dolognak?

Várom válaszát!
Köszönettel,
Mercédesz

Maya_90 # 2018.10.20. 08:26

Tisztelt Szakértő!

Jelenleg táppénzen vagyok terhesség miatt október 1-től. Már adtam le három táppénzes papírt a munkahelyemen: okt.1-7-ig, okt.8-14-ig és okt.15-21-ig.
Szeretném tudni, hogy nagyjából mikor lehet számítani tb kifizetésre?

Illetve szeretném megkèrdezni, hogy mikor érdemes beadnom a CSED igénylő lapot, ha december 10. a szülès várható idő pontja? Tudom, hogy előtte 28 nappal már lehet igényelni, de ha igénylem november 12-én és a baba később születik, mint december 10, akkor a köztes időre milyen juttatást kapok, ha kapok egyáltalán valamit?
Vagy mi van akkor ha nem igénylem előre, csak a baba születése után kérem? A szülés után automatikusan az jár, vagy csak ha a kórházból hazatérve szólok a háziorvosnál illetve a munkáltatómnál?

Köszönöm a segítséget, remélem érhetően fogalmaztam meg a kérdéseim!

Mariann

sedorka # 2018.10.22. 11:31

Tisztelt Szakértő!

Jelenleg GYED-en vagyok, és a GYED lejárata előtt fog születni a második gyermekem. Az lenne a kérdésem, hogy változik-e így a második gyermekem után kapott GYED-em, és ha igen hogyan.
(Közalkamazott pedagógus vagyok, és onnan jöttem CSED-re majd GYED-re.)

Előre is köszönöm a segítségüket!
K.S. Dorka

Jusztasz # 2018.10.24. 13:13

Merciccus 2018.10.19. 14:17
Tisztelt Szakértő!
Jelenleg CSEDen vagyok első gyermekemmel (06.15-én szül.) 10.31-ig. A CSED alatt járt le a határozott idejű munkaviszonyom 06.30. A megfelelő mennyiségű biztosítási idővel rendelkezem, diploma után munkahelyen is lett. Tehát jelenleg minden ellátásra jogosult vagyok. Szeretnénk hamarosan még egy babát, és most ha jól tájékozódtam vannak változások az ellátásokat illetően. Szeretném tudni mind két esetben, hogy ha a GYED vagy a GYES alatt alatt születik a következő gyermek, akkor Ő uténa ugyanúgy jogosult vagyok CSED-re,GYED-re, ugyan azokkal a pénzbeli összegekkel mint jelenleg? Vagy ilyenkor hogyan működik ez a része a dolognak?
Várom válaszát!
Köszönettel,
Mercédesz

Kedves Mercédesz!

Mit hallott, milyen változások vannak? :)
Kitől hallotta?
Megbízható a hírforrás?

A jelenleg hatályos szabályozás szerint:

CSED-re (csecsemőgondozási díj) és GYED-re (gyermekgondozási díj) főszabály szerint csak az jogosult, aki a szülés napján –Tbj. 5. § szerinti- biztosított (pl. munkaviszonyban áll) ÉS a szülést megelőző 2 éven belül rendelkezik legalább 365 biztosításban töltött nappal.

Látható, hogy a jogosultsághoz két feltétel együttes fennállása (konjuktív feltétel) szükséges.
Ez egyben azt is jelenti, hogyha a kettőből az egyik hiányzik, akkor a jogosultsági feltételek nem teljesültek, és így az ellátásra való jogosultság sem állapítható meg.

Ha tehát a szülés napján a Tbj. 5. § szerinti biztosítással nem rendelkezik az új babára csed-re nem lesz jogosult.

(Az álláskeresési járadékban részesülő személy a Tbj. 5. § taxációjában (zártkörű felsorolás) szerepel, ezért biztosítottnak minősül.)

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

Jusztasz # 2018.10.24. 13:21

Maya90 2018.10.20. 10:26
Tisztelt Szakértő!
Jelenleg táppénzen vagyok terhesség miatt október 1-től. Már adtam le három táppénzes papírt a munkahelyemen: okt.1-7-ig, okt.8-14-ig és okt.15-21-ig.
Szeretném tudni, hogy nagyjából mikor lehet számítani tb kifizetésre?
Illetve szeretném megkèrdezni, hogy mikor érdemes beadnom a CSED igénylő lapot, ha december 10. a szülès várható idő pontja? Tudom, hogy előtte 28 nappal már lehet igényelni, de ha igénylem november 12-én és a baba később születik, mint december 10, akkor a köztes időre milyen juttatást kapok, ha kapok egyáltalán valamit?
Vagy mi van akkor ha nem igénylem előre, csak a baba születése után kérem? A szülés után automatikusan az jár, vagy csak ha a kórházból hazatérve szólok a háziorvosnál illetve a munkáltatómnál?
Köszönöm a segítséget, remélem érhetően fogalmaztam meg a kérdéseim!
Mariann

Kedves Mariann!

Ha a munkáltatója az igényt hiánytalanul leadta, akkor azt követően 8 napon belül az igényt el kell bírálni és az ellátást ki kell utalni.

Ha hibásan adták le az igényt, akkor 8 napon belül Önt függő hatályú végzésben (levél) értesítik Önt.
Jó tudni az alábbiakat:

• Az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog. ( Ákr. 2. § )

• A táppénz, csed, gyed, baleseti és gyermekápolási táppénz iránti igényt a munkavállalónak a foglalkoztatójánál kell előterjeszteni, azaz az orvosi igazolásokat a munkáltatójának kell leadni. (Ebtv. 62. §)

• Az ellátások igénylése –beleértve az esetleges jogorvoslati eljárást is- az ügyfél számára ingyenes, azaz illeték- és költségmentes. (Vhr. 75/A §)

A foglalkoztató a kérelem, illetve a dolgozó által leadott okmányok átvételét hitelt érdemlően (pl. átvételi elismervény adásával) köteles igazolni. (Vhr. 38. §)

• Ha foglalkoztatónál TB kifizetőhely nincs úgy köteles egy, a MÁK honlapjáról letölthető un. Foglalkoztatói igazolás formanyomtatványt kitölteni és az összes szükséges okmánnyal együtt 5 napon belül a járási hivatalnak továbbítani. (Vhr. 38. § )

Ha később születik, mint a várható időpont annak nincs jelentősége, ha a jogosultsági feltételekkel rendelkezik kapni fogja a megjelölt időponttól, azaz a szülés várható!!! időpontját megelőző 28. naptól.

Automatikusan semmit nem adnak mindent igényelni kell.

Dönthet úgy is, hogy csak a szülés napjától kéri a csed ellátást. (A táppénz mértéke 50, vagy 60%, a csed mértéke 70%. Ezért szokták korábbi időponttól kérni, mert 10%-kal több, mint a táppénz.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

Ezen túlmenően az igényelbíráló szervnél -a Megyei Kormányhivatal megyeszékhelyén működő Járási Hivatalnál, vagy ha a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájánál, vagy ha 100 főnél többet foglalkoztató cégnél dolgozik a munkáltatói TB kifizetőhely tb. ügyintézőjénél- lehetősége van személyes konzultációt is kezdeményezni.

Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

vagy ha a közszférában dolgozik itt:

http://aktaforum.hu/showthread.php?…

Lásd még:
https://egbiztpenzbeli.tcs.allamkincstar.gov.hu/

További, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos tájékoztatók, összefoglalók, segédletek, panaszlevél és egyéb beadvány minták itt:
http://aktaforum.hu/…mdisplay.php?…

Jusztasz # 2018.10.24. 13:23

sedorka 2018.10.22. 13:31
Tisztelt Szakértő!
Jelenleg GYED-en vagyok, és a GYED lejárata előtt fog születni a második gyermekem. Az lenne a kérdésem, hogy változik-e így a második gyermekem után kapott GYED-em, és ha igen hogyan.
(Közalkamazott pedagógus vagyok, és onnan jöttem CSED-re majd GYED-re.)
Előre is köszönöm a segítségüket!
K.S. Dorka

Kedves Dorka!

A táppénz, csed, gyed ellátások kiszámítása egy bonyolult folyamat, melynek a jogi alapját az 1997. évi LXXXIII. törvény 42-48 szakaszai szabályozzák, melynek leegyszerűsített változata így szól:

Táppénzszámítási sorrend 2015.07.01-től
az 1997. évi LXXXIII. törvény és a 2015/1. számú, valamint a 2015/2. számú, a TB kifizetőhelyek részére kiadott OEP Tájékoztató alapján, egyben figyelemmel a táppénzre vonatkozó kedvezményszabály 2017.01.01-től hatályos változására (ONYF 2017/1. számú tájékoztatóban foglaltak).

http://www.neak.gov.hu/…_reszere.pdf
http://www.neak.gov.hu/…ekoztato.pdf
http://www.neak.gov.hu/…_reszere.pdf

Fontos, hogy csak a jelen jogviszonyban elért keresetet lehet figyelembe venni, egy előző munkáltatónál elért jövedelem nem alapja az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásnak!
Ugyancsak fontos, hogy a jövedelem „keresése” során legfeljebb a tárgyévet megelőző év első napjáig (előző év január 01.) lehet visszamenni. Az ezt megelőző jövedelmet figyelembe venni nem lehet. Aki viszont ebben az időszakban jogviszonyt váltott annál a jövedelem „keresése” során legfeljebb a jelen jogviszony kezdetéig lehet visszamenni.

Az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai és a baleseti táppénz összegének megállapításánál az ellátásra való jogosultság kezdő napján fennálló biztosítási jogviszonyban, a személyi jövedelemadó előleg megállapításához, a NAV felé bevallott jövedelmet kell figyelembe venni.
2015. január 1-jétől tehát, csak azon pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem vehető figyelembe az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások és a baleseti táppénz naptári napi összegének megállapítása során, amely pénzbeli egészségbiztosítási járulékalapot képező jövedelem a számítási időszakban a NAV felé bevallásra került. (Ebtv. 5/C. és 39/A. §)

(Tekintettel arra, hogy a táppénz, csed, gyed, gyáp és a baleseti táppénz összegéből pénzbeli egészségbiztosítási járulékot nem kell vonni, így azok összegét egy következő pénzbeli egészségbiztosítási ellátás (táppénz, csed, gyed, gyáp stb.) összegének megállapításakor nem lehet figyelembe venni.)

Táppénz
számítási sorrend 2015.07.01-től (a 2017.01.01-es előny szabály módosítással.)

  1. A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi (bruttó) jövedelem. Ha nincs:
  2. A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább 180 napi, Tbj. 5. § szerinti folyamatos biztosításban töltött ideje. A folyamatos biztosítási időbe nem számít bele a biztosítás szünetelésének az ideje és pl. az az idő, amikor az igénylő az álláskeresési támogatás szünetelése alatt részesül CSED-ben, GYED-ben, GYES-ben) Ha nincs:

Vizsgálni kell, hogy van-e 180 (naptári) napi folyamatos biztosításban töltött ideje.

3/A Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a tp plafon. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak ettől kevesebb (pl. 29 napi) az alap a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a tp plafon.
(Amikor a jogszabály a nap szót használja az alatt naptári napot kell érteni. Ha a jogalkotó munkanapra gondolt, úgy a jogszabály a munkanap szót használja.)
(Táppénz plafon alatt az Ebtv. 48. § (7) bekezdésében szereplő, a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér kétszeresének a 30-ad részét értjük.)

3/B Ha nincs: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, de van korlát. Korlát a minimálbér. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs legalább 30 napi jövedelme, csak attól kevesebb (pl. 29 napi, vagy 1 napi) jövedelme a táppénz alapja a szerződés szerinti jövedelem lesz. Korlát ebben az esetben is van. Korlát a minimálbér.

4. Előny/kedvezmény szabály:

Ha valakinek nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme) vizsgálni kell ennek az okát.

Ha az irányadó időszakban azért nincs 180 bérezett napja (tényleges jövedelme), mert legkevesebb 180 napig táppénzben, CSED-ben, vagy GYED-ben részesült a táppénzét és/vagy a GYED-et a jelen, elbírálandó ellátást megelőzően utolsóként megállapított eb. ellátás alapján kell megállapítani, azaz ezt kell hasonlítani a tényleges (legalább 30 napi), ha ilyen nincs a szerződés szerinti jövedelemmel és amelyik kedvezőbb, azzal kell adni. Ha tehát a fentiek miatt nincs 180 bérezett napja az alap az előző ellátás alapja, vagy a tényleges jövedelem, vagy ha nincs legalább 30 napi tényleges jövedelme a szerződés szerinti jövedelem. (A 180 napi időbe a méltányosságból megállapított ellátások időtartamát nem lehet figyelembe venni.)

CSED

  • csecsemőgondozási díj- (leánykori nevén terhességi-gyermekágyi segély, azaz thgy)

    alap számítási sorrend 2015.07.01-től

1.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi jövedelem. (Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

2.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti- 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje. Ekkor a CSED összegének felső korlátja nincs.) Ha nincs:

3. A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja. (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Korlát a minimálbér kétszerese.

4. Ha nincs az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. Korlát a minimálbér kétszerese.

5. Azon biztosítottaknál, akik 2015.06.30-át követően válnak jogosulttá CSED-re az alábbi előny/kedvezményszabályt kell alkalmazni.

Ha az anya a GYED, vagy GYES alatt, vagy a GYED/GYES megszűnését követő egy éven belül ismét szül az ezt megelőző gyermekre kapott CSED alapja magasabb, mint az újonnan született gyermekre az Ebtv. 42. § (2)–(4) bekezdés alapján (180 napi, 120 napi, vagy tényleges, ennek hiányában a szerződés szerinti jövedelem alapján) számított, csecsemőgondozási díj alapja, akkor ezen előző, magasabb alappal kell az új gyermekre járó CSED ellátást megállapítani.

Ez az un. kedvezőbb szabály viszont csak akkor alkalmazható, ha az anya nem váltott jogviszonyt, azaz most is ugyanott dolgozik, mint ahol akkor dolgozott, ahol az előző, magasabb összegű CSED-et megállapították. Amennyiben az anya munkahelyet változtatott az előző munkáltatónál elért CSED alapja hiába magasabb mint amit most állapítanának meg azt nem lehet figyelembe venni. (Fontos, hogy jogviszonyról és nem foglalkoztatóról van szó. Lehet valaki az önkormányzatnál kormánytisztviselő, majd közmunkás, a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

Szerződés szerinti havi jövedelem fogalma 2015.07.01-től:

 betegszabadságra jogosultak esetén az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított távolléti díj, illetve az illetmény egy hónapra járó összege,

 egészségügyi szabadságra jogosultak esetében az ellátásra való jogosultság kezdő napjának hónapjára számított, egészségügyi szabadság idejére járó távolléti díj,

 egyéni és társas vállalkozók esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér másfélszerese,

 a Tbj. 5. § (1) bekezdés g) pontja esetében a 30 napot meg nem haladó biztosítási jogviszony esetén az ellátásra való jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér, egyéb esetben a jogviszony alapjául szolgáló szerződésben meghatározott díj,

 mezőgazdasági őstermelő esetében a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér;

(A CSED adóköteles, de abból sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetni/levonni.)

Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának az ideje, vagy a folyósítás szünetelése alatt (például az első gyermek után GYED-ben részesül az anya, és emiatt szünetel az álláskeresési támogatás folyósítása, és ezen időtartam alatt születik az újabb gyermek), vagy az álláskeresési támogatás folyósításának megszűnését követő 42 napon belül szül, annak a CSED összegét a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét. (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

GYED (gyermekgondozási díj) alap számítási sorrend 2015.07.01-től

1.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 (naptári) napi jövedelem. Ha nincs:

2.A jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 120 (naptári) napi jövedelem. (Ha van legalább –Tbj. 5. § szerinti- 180 napi folyamatos biztosításban töltött ideje.) Ha nincs:

Vizsgálni kell, hogy van-e 180 napi –Tbj. 5. § szerinti- folyamatos biztosításban töltött ideje.

3/A Ha van: A tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max). (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs csak ettől kevesebb, az ellátás alapja a szerződés szerinti jövedelem. Korlát ekkor sincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max).

3/B Ha nincs: 2015.07.01-től ekkor is a tényleges jövedelem lesz az ellátás alapja, korlát nincs csak a minimálbér kétszerese (GYED max) (Tényleges jövedelemnél legalább 30 napi jövedelem szükséges.) Ha nincs csak ettől kevesebb az alap a szerződés szerinti jövedelem.
4.Előny/kedvezmény szabály változás 2015.07.01-től:

Ha a gyermek gyermekgondozási díj vagy a gyermekgondozást segítő ellátás (leánykori nevén gyermekgondozási segély) igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, és az újabb gyermek születését megelőzően utolsóként született gyermek jogán megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja magasabb összegű, mint a 42/D. § (2) és (3) bekezdés alapján ( 180 napi, 120 napi, tényleges, szerződés szerinti jövedelemből) számított gyermekgondozási díj naptári napi alapja, akkor a magasabb naptári napi alap alapján kell az új gyermekre a GYED ellátást megállapítani.

Ez a szabály csak akkor alkalmazható, ha az utolsóként megállapított csecsemőgondozási díj alapja kizárólag a jogosultság kezdő napján fennálló jogviszonyban elért jövedelem figyelembevételével került megállapításra.

(Fontos, hogy jogviszonyról (munkaviszony, megbízásos jogviszony, vállalkozói jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, kormánytisztviselői jogviszony stb.) és nem foglalkoztatóról van szó. Pl. Lehet valaki az önkormányzatnál közmunkás, majd közalkalmazott, vagy kormánytisztviselő a foglalkoztató ugyanaz, de a jogviszony változott.)

Annak, aki az álláskeresési támogatás folyósításának a szünetelése alatt válik GYED-re jogosulttá a GYED-et a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér alapulvételével kell megállapítani, de az összeg nem haladhatja meg az álláskeresési támogatás, illetve vállalkozói járadék alapját képező összeg harmincad részét. (217/1997. (XII.1.) Kormányrendelet 26. §. (2)

(A GYED adóköteles, de abból egészségbiztosítási járulékot nem, viszont 10% nyugdíjjárulékot kell fizetni/levonni.)
2016.01.01-től minden, maximális összegben megállapított (korlátozott) GYED-et felül kell vizsgálni (meg kell emelni).

NAGYON LEEGYSZERŰSÍTETT PÉLDA AZOKNAK, AKIKNEK A FENTIEK TÚL BONYOLULT:
Az ellátásokat az adott ellátásra való jogosultságot közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától visszafelé számított 180 napi jövedelemből kell kiszámolni.

Ha tehát valaki évek óta ugyanannál a munkáltatónál dolgozik és kieső napja (táppénz, igazolatlan távollét stb.) nem volt, majd 2019.02.01-től táppénzre megy a táppénz összegét -nagyon leegyszerűsítve- a 2018.11.30-2018.06.01. közötti jövedelméből fogják kiszámolni.
Ha a 2019.05.01-i szülésig végig táppénzen lesz 9-es betegségi kóddal (veszélyeztetett terhesség), úgy az ebben az évben induló csed ellátás alapja is ez lesz.

Tekintettel arra, hogy a korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által ellátott, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal (táppénz, gyermekápolási táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj), baleseti táppénzzel és utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladatok 2017. november 1-jétől a Magyar Államkincstár Központjához kerültek át, ezért esetleges további kérdéseit az elnok@allamkincstar.gov.hu e-mail címre küldheti el, ahol készséggel állnak a járulékfizető biztosítottak rendelkezésére.

mmm

További kérdéseivel –tekintettel arra, hogy a közszférában dolgozik a Magyar Államkincstár Illetmény-számfejtési Irodájához, mint a közszféra központi kifizetőhelyéhez fordulhat pl. ekként.
Minta személyes konzultáció kezdeményezéséhez:
http://staff.aktaforum.hu/…iewtopic.php?…

Viki0305 # 2018.10.28. 06:10

Tisztelt Szakértő!
Információt szeretnék kérni! 2019.05.28-ra vagyok első babámmal. Munkaviszonyom évek óta folyamatos, ám 2018.09.01-től megemelték a bejelentett béremet jelentősen az eddigi hét képest 300.000.- Ft-ra. Abban az esetben, ha márciustól táppénzre mennék, úgy a csed, GYED számításához a 2018.08.28-2019.02.28. időszakot veszik figyelembe vagy 2018.05.28-2018.11.28-ig tartó időszakot. Úgy tudtam a táppénz időszaka nem tartozik bele a szàmîtási időszakba, ám a bérszámfejtő most mégis azt mondta, hogy ennél az esetnél beleszámolják. Nekem természetesen nagyon jelentős lenne, mert pont szeptember 1-el történt emelés a béremben.

intentio # 2018.10.29. 13:20

Viki0305 2018.10.28. 07:10

A csed ellátást a jogosultságot (2019.05.28, feltéve, hogy azt nem 28 nappal korábban veszi igénybe) közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától (2019.02.28.) visszafelé számított 180 (naptári) napi (bruttó) jövedelemből fogják kiszámolni.

Ha ez időszak alatt részben, vagy egészben táppénzen volt addig mennek vissza amíg az irányadó időszakon belül nem találnak 180 napi jövedelmet.

A táppénz összege ugyanis soha nem alapja a csed/gyed ellátásoknak, mivel a tb. törvény (Tbj.) szerint abból nem kell pénzbeli egészségbiztosítási járulékot vonni.

A bér keresésénél viszont csak 2018.01.01-ig lehet visszamenni.

Táppénznél is ugyanezen elvek alapján kell eljárni, azaz a táppénz ellátást a jogosultságot (2019.március) közvetlenül megelőző harmadik hónap utolsó napjától (2018.12.31.) visszafelé számított 180 (naptári) napi (bruttó) jövedelemből fogják kiszámolni.