Munkajogi kérdések.


T-Boy81 # 2014.06.20. 16:10

Üdvözletem!

Itt is tanácsot szeretnék kérni hozzáértőktől!

06.15-én délután (ez múlt vasárnap) a volt társam/főnökasszonyom (együtt indítottunk vállalkozást, ő a nevét adta, én a szakmai tudásomat és a pénzemet) megszüntette a munkaviszonyom. Eleve ahhoz rendőri segítséget kellett kérnem, hogy sértetlenül el tudjak jönni a műhelyből, mert a nevelőapja fenyegetett, meg akart ütni több alkalommal is, a rendőrök jelenlétében IS!

Ez a dolog már eredményezett egy feljelentést... a problémám összetett.

1: az ott lévő szerszámokat, gépeket, anyagokat mind-mind én vettem a saját örökségemből, de ugye az elszámolás miatt a cég nevére.. van-e bármiféle jogi lehetőség arra, hogy ezeket sürgősen visszakapjam? nélkülük nem tudok dolgozni, és ismételten közel 500e ft-ot nem tudok kifizetni a pótlásukra.

2: a mai napon kaptam meg LEVÉLBEN a rendkívüli felmondásomat egy jegyzőkönyv kíséretében, miszerint 16-án ő megpróbálta átadni nekem először a rendes, majd a rendkívüli felmondásomat SZEMÉLYESEN! A gond annyi, hogy 70km-re voltunk egymástól, valamint sem akkor, sem azóta nem hajlandó kommunikálni velem, tehát ott és akkor nem is lehetett szó semmilyen irat átvételéről. Több tanú bizonyítja, hogy itthon voltam, illetve vasárnap délután óta a műhely közelében (még csak abban a városban sem) jártam.
Az indoklásban szerepel még egy mondat, ami számomra kimeríti a hamis vád fogalmát : "a cég hivatalos papírjainak eltulajdonítása". 15-én két rendőr kíséretében jöttem el a műhelyből, akik láthatták, hogy SEMMIT, még a munkaruhámat sem hoztam el a műhelyből!

Tehát itt a kérdésem a következő
érdemes, valamint lehetséges-e a felmondásban szereplő mondat miatt hamis vád miatt feljelentést tenni a főnökasszony ellen, illetve
érdemes-e a jegyzőkönyvön szereplő két tanú ellen hamis tanúzásért szintén feljelentést tenni (az egyik tanú az utódom, a másik egy barátja)

Elképesztő lejárató hadjáratot folytat ellenem, hogy a műhelybe fektetett pénzemet, munkámat ne kelljen semmilyen módon kifizetnie felém... lenne más megoldás, de az nem törvényes, így maradok ezen az úton...

a válaszokat előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.20. 16:23

Azt gondolná az ember, hogy ha azt állítod, hogy téged - a szerződésedtől eltérően - normaidő szerint fizetnek, akkor csak tudod, mi az.
(Egyébként normaidő az, hogy egy bizonyos feladatot, műveletet szokásosan mennyi idő alatt kell megcsinálni. De hogy ez az alapján hogyan lehet bért elszámolni, az nekem rejtély.)

MACSKAJANCSI # 2014.06.20. 16:33

rejtély ez sokunknak... de maga a normaidő, mint olyan manapság még használatos egyáltalán? mert a Mt. teljesítménybérezés feltételeit szabályozza. azt szeretném megtudni, hogy a normaidővel kapcsolatban hol tudnék komolyabban informálódni.

Mama2011 # 2014.06.20. 20:22

A felszámoló - megszüntetheti-e a munkaviszonyomat közös megegyezéssel? Nekem az lenne jó, ha nem rendes felmondás lenne, mert akkor nem kellene letölteni a felmondási időt. De közös megegyezés esetén jár-e nekem a végkielégítés, felmentési időre járó bér és a szabadság megváltás?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.20. 20:48

Közös megegyezéssel - micsoda meglepetés - a felek közösen szüntethetik meg a munkaviszonyt, és - nézz oda - olyan feltételekkel, amilyenekben megegyeznek.

Mama2011 # 2014.06.21. 19:58

Kovács Béla! Miért nem ad egyértelmű választ a feltett kérdésre? Ha nekem is a kis ujjamban lenne a munkajog ismerete, nem kérdeztem volna, és nem kaptam volna ilyen cinikus választ. Nem lettem okosabb a válaszától!

MACSKAJANCSI # 2014.06.21. 22:00

Hát ez az Kedves Kovács_Béla_Sándor!
Nem ad egyértelmű választ a feltett kérdésre, csak olyan érintőleges felszínes vélemény-szerűséget.
Mi kérdezők nem várunk mi itt teljes körű és alapos, pontos jogi felvilágosítást, tanácsadást, netán megoldást. Csupán tájékozódás jelleggel vagyunk jelen e fórumon mi kérdező laikusok. Mert gondolom ez volna e fórum létjogosultsága, ugye? Hogy az itt feltett kérdésekre, válaszokat, hozzászólásokat tesznek. A szakembereknek is hasznos lehet talán... hogy az egyszerű embereknek is lehet itt a jogi problémáját véleményezni... mert nyilván sok esetben nem jutnak el a befolyásos és ezáltal számukra megfizethetetlen ügyvéd szakemberhez.

Visszatérve a munkajoghoz.
Mindenki eldönti, hogy az adott helyzetben mit tesz, vagy mit nem tesz.
Egy biztos, ha többen és jobban szem előtt tartanák azt az elvet, hogy azt tedd mással, amit te magadnak is kívánsz, nem lenne itt sem ennyi kérdező, hozzászóló, a munkahelyén kialakult állapotok miatt. Az esetek többségében a "felsőbbrendű" munkáltató miatt vannak a kialakult s ezáltal sok esetben már tarthatatlan problémák (a nagyságrendileg kevesebb számban lévő kivételeket most nem említve)
A szakmunkás munkavállaló tűr, ameddig bírja. Mert az esetek túlnyomó részében nem az irodai és szellemi foglakoztatásban adódnak a legsúlyosabb problémák (pl. baleset, egészségkárosodás, betegszabadság, fizetett szabadság, túlóra, fizetés, stb. prolematikája)
És egyáltalán a felmondás... hiszen a legtöbb szakmunkás munkavállaló nem tudja a munkavállalói jogait, ezáltal hogyan is gyakorolhatná azt? Azért kérdez itt, másutt, próbál tájékozódni, informálódni, csak sajnos én is azt tapasztalom, hogy itt a munkajog témakörben nem mindig maradéktalanul sikerül ez. Miért van ez? Pedig már ez is értékelendő lehetne, hogy a társadalom alsóbb rétegeiben dolgozó szakmunkások igyekeznek tudatosan és felelősen döntést hozni.

A munkavállalói azonnali hatályú felmondás esetén nem kell letölteni a felmondási időt, a felmondás azonnal hatályos.
Jár a fizetett szabadság időarányos része.
Viszont a végkielégítés, a törvényben szabályozott 1 havi távolléti díj a munkavállalói azonnali hatályú felmondás esetén jár.
Ezeket biztosan tudom, hogy így van, tapasztalatból.

Viszont én is szeretnék majd választ kapni a NORMAIDŐVEL kapcsolatban, ha valaki majd hozzá tudna szólni. Egyáltalán hallott már valaki erről, hogy hol használatos? Természetesen csakis kizárólag tájékozódási és informálódási céllal. Nem pedig konkrét jogi tanácsként.

Köszönettel és tisztelettel várom a válaszokat és a hozzászólásokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.22. 08:07

OFF
mert nyilván sok esetben nem jutnak el a befolyásos és ezáltal számukra megfizethetetlen ügyvéd szakemberhez.

Akinek a vagyoni, jövedelmi helyzete nem engedi, hogy ügyvédet bízzon meg, az a megyei kormányhivatal igazságügyi szolgálatától kérhet támogatást, amellyel ingyenesen vagy az állam által előlegezetten az általa választott jogi segítő szolgáltatásait veheti igénybe.

A legtöbb ügyvéd nem befolyásos, és általában nem is annyira drága. Inkább úgy van ez, mint a kurvákkal: van nagyon drága és nagyon olcsó is; és többnyire pont ezekkel nem érik meg az árukat. Célszerű a derékhadból választani egy megbízhatót.
ON

Mama2011 # 2014.06.22. 16:40

Nagyon egyetértek MCSKAJANCSI hozzászólásával, a Kovács Béla Sándor témához való "hozzáállásával" kapcsolatban. Azért várjuk a Jogi fórumon a kérdéseinkre a segítő szándékú véleményeket, hozzászólásokat, mert lehetőség van rá, azért van ez a fórum. Egyébként a többi témakörben látszik, hogy a válaszolók valóban segíteni akarnak, nem leblamálni, kigúnyolni, ha már ide fordulunk segítségért.
Kovács Béla Sándor! Szíveskedne már nekem normális választ adni a 06. 20-án, 22.22-kor feltett kérdésemre?

MACSKAJANCSI # 2014.06.22. 17:10

A gyakorlatban a helyzet az, hogy pont a munkajog az a jogterület, ahol "kínlódva" vállalják el, ha és amikor elvállalják az ügyet, mert macerás, sokáig tart, lesz-e belőle pénz, ha lesz mikor stb. stb.
Pont ezen a fórumon (is) olvastam, hogy a kirendelt ügyvéd elfelejtett megjelenni a tárgyaláson, s a vádlott ott állt egy szál magában... (büntetőjogi eljárásban)
Nyilván ez kivételes eset, de azért az nem is elvárható, hogy egy bonyolult nyűgös munkajogi problémát időtlen ideig elemezgessen egy pártfogó ügyvéd, kivéve, ha annyira elkötelezett az igazságérzete, ami mindennek felett áll (a pénz felett) (Nekem volt szerencsém ilyen is találkozni, de az ellenpélda a gyakoribb)

Az életszerűség alapján itt is van hierarchia, tehát az ár is ehhez igazodik. Abban ugye azért egyetérthetünk, hogy minimálbéresek nem nagyon ugrálhatnak a jó ügyvédek után, akik tárgyalásonként minimum az 50 ezret elkérik, nem beszélve még az iratszerkesztés stb. költségekről...

A munkajogi peres eljárásokban kiemeltebben elmondható, hogy egyáltalán nem egyenlőek a pozíciók. A "sáros" munkáltató megfogadja a méregdrága ügyvédet, a pórul járt munkavállaló meg kínlódhat ameddig bírja. Ha már odáig merészkedett, hogy bírósághoz mert egyáltalán fordulni, s felperesként merészeli megpróbálni behajtani azt, ami jogosan járna neki. Itt most kiemelten a szakmunkások, minimálbéresekről van szó, mert ugye ők vannak a leginkább kijátszva (betegszabadság helyett fizetett szabadság, részmunkaidős adminisztrálás, kifizetetlen túlórák, rendkívüli munkaidővégzés után járó pótlék teljes hiánya és még sorolhatnánk a szabályok megszegéséből eredő anyagi károkat).

És most visszatérnék az eredeti témához a NORMAIDŐHÖZ, s ha lehet, szeretnék választ is kapni rá, köszönettel.
Hol lehet ezt alkalmazni milyen szakterületen és egyáltalán ki vezetheti be?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.22. 17:27

Szíveskedne már nekem normális választ adni a 06. 20-án, 22.22-kor feltett kérdésemre?
Teljesen normális választ adtam:

Közös megegyezéssel a felek közösen szüntethetik meg a munkaviszonyt, és olyan feltételekkel, amilyenekben megegyeznek.

Annyira bántottak a közbevetett megjegyzéseim, hogy azok miatt a többit sem értetted? Lásd milyen vagyok: kiszedtem őket. Sapienti sat.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.22. 17:32

OFF
MacskaJancsi, hülyeségeket beszélsz. Fogalmad sincs róla, hány munkaügyi perben jártam már el, és járok el most is. A többségükben ráadásul pártfogó ügyvédként. Amire a munkáltató alperes ügyvédje nem egyszer rá is csodálkozott: "nem gondoltam volna, hogy pártfogó vagy..."
Mert hogy munka közben eszembe sem igen jut, hogy mennyit kereshetek az ügyön. Ahogy az igazi profi focista sem számolgatja a pályán, hogy mit fizetnek egy gólért.

Arról pedig szó nincs, hogy a munkavállaló a perben hátrányban lenne.
ON

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.06.22. 17:36

A tapasztalatom inkább az, hogy munkajogi ügyekben (is) szívbaj nélkül indítanak a munkavállalók munkaügyi pereket, még akkor is, ha már kapásból látszik, hogy vesztes ügyük van, mert a munkaviszony megszüntetése nem volt jogellenes. Még jobban felbátorodnak, ha munkavállalói költségkedvezményben részesülnek és a bíróság tájékoztatja őket arról, hogy kaphatnak "ingyen" pártfogó ügyvédet.
A kirendelt ügyvédek, pártfogó ügyvédek és a megbízás alapján eljáró ügyvédek között felesleges különbséget tenni, mert mindegyik típus között találhatunk lelkiismeretes és kevésbé lelkiismeretes ügyvédeket.

MACSKAJANCSI # 2014.06.22. 18:49

Egyetértek az utolsó két hozzászólással. Ahogy írtam, nem mindenki, hanem vannak, ahogyan vannak ilyen-olyan esetek is.
A felbátorodott munkavállalók bíróságra vonulása? hát pl. ez a fórum sem ezt sugallja, hogy minden apró-cseprő problémával odamennének... azért ez túlzás arra ráfogni, hogy a költségmentesség erre feljogosítja...

visszatérve az eredeti témához, akkor kaphatnék választ arra is? normaidőre, még mindig.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2014.06.22. 18:55

egy tevékenység elvégzésére fordítható előírt idő (nem Mt., hanem google, Mt-ben nincs...)

MACSKAJANCSI # 2014.06.22. 19:21

köszönöm szépen. tudom, hogy a Mt-ben nincs benne, ott a teljesítménybérezés alkalmazhatósága van szabályozva.

Egyjogász # 2014.06.22. 20:53

"A munkajogi peres eljárásokban kiemeltebben elmondható, hogy egyáltalán nem egyenlőek a pozíciók."

Ez teljesen így van, csak nem úgy ahogy te azt gondolod. Ugyanis a munkaügyi perekben a munkáltató van alapból hátrányos pozícióban.

Azt már megszoktam, hogy munkaügyi perben a T. szegény elnyomott munkavállaló büntetlenül hazudozhat össze-vissza, meg hogy a munkaügyi bíró minden szarért engem, mint munkáltatói képviselőt szopat.

De azon már kissé én is meglepődtem, amikor pl. minden következetes joggyakorlatot leszarva simán jogellenesnek minősítettek első fokon olyan munkáltatói rendkívüli felmondást, amelyet azért bocsátott ki a munkáltató, mert a T. szegény elnyomott munkavállaló gátlástalanul lopott.

Jó, másodfokon megváltoztatták az ítéletet, de azért mégis.

Azt meg egy neves munkajogász mondta egy fejtágítón, hogy egyszer meghívták egy munkaügyi bírói értekezletre, de meg kellett néznie, jó helyre jött-e, mert úgy érezte magát, mintha szakszervezeti bizalmik vándorgyűlésén lenne...:)))

MACSKAJANCSI # 2014.06.23. 10:23

általánosságban nem lopás miatt szokás azonnali hatályú felmondással megszüntetni munkaviszonyt ez is egy eset, de gyakoribb azért az, amikor a munkavállaló nem bírja már már tovább az egész állapotot, tehát a munkavállaló szünteti meg a munkaviszonyát ez a gyakoribb, nagyságrendileg ez van többségében, ezekből pedig nagyon-nagyon kis arányban fordul elő a munkavállalói azonnali hatályú felmondással történő bírósághoz fordulás esete, hogy a jogos követelése behajtása érdekében. (kifizetetlen túlórák, szerződésellenes és törvényellenes alkalmazás)
az életben a legtöbben leszarják, mert nem is tudják a munkavállalói jogaikat.

visszatérve még az előző hozzászóláshoz, ha egybeesik a bírói gyakorlat a törvényi szabályozással, akkor a korábban említett példa alapján a munkavállalói azonnali hatályú felmondás megalapozott oka alátámasztva (munkáltatói fizetési kötelezettség megszegése, nem törvényes foglalkoztatás stb. stb.)

vagy mi lenne akkor kellően megalapozott ok egy munkavállalói azonnali hatályú felmondás esetére?

MACSKAJANCSI # 2014.06.23. 10:25

azért a hazudozhat össze-vissza az csak remélem, hogy nem lehet elegendő egy bírósági eljárásban...
büntetlenül?

a felperesen van a bizonyítási teher, tehát az alperesnek kellően megalapozott védekezést kell előadnia.
ugye ez így van?
mert ha nem, akkor megette a fene az egészet, úgy ahogy van...

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.23. 10:41

Munkaügyi perekben általában nem a perbéli állás határozza meg a bizonyítási terhet (tulajdonképpen más perekben sem). A munkáltatói felmondás jogszerűségét pl. vita esetén mindig a munkáltatónak kell bizonyítania. Jellemzően alperesként.

Mária20 # 2014.06.23. 12:18

Szép napot mindenkinek.
A páromnak felmondták a munkaviszonyát, eü-re hivatkozva./57 éves/Még tudna más munkakörben dolgozni. Végkielégítést kap.A részletekben történő végkielégítés mellett /állományban tartanák/ milyen módon tudna munkát vállalni, milyen feltételekkel? Vagy előnyösebb az egy összegű kifizetés?Köszönöm a választ.

Erzsa # 2014.06.23. 13:47

Szép napot!
A munkáltatómnál személyes bosszú alapján eltávolítottak a munkakörömből 30 év után és másik munkakört ajánlottak sokkal kevesebb bérért!
Lecsökkentheti e a fizetésemet, ha nem szűnik meg a munkaköröm,csak más munkakörbe helyeznek? És milyen százalékban?
Segítségét előre is köszönöm!!!
Sürgős választ várok ha lehet. 2napom van dönteni!
Tisztelettel Erzsa

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.23. 15:41

A részletekben történő végkielégítés mellett /állományban tartanák/
Szerintem ilyen nincs.

De ha csak az a kérdés, akkor egy embernek akárhány munkaviszonya lehet egyszerre, ha bír velük.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.23. 15:42

Erzsa, ugye ezek költői kérdések?

Erzsa # 2014.06.23. 16:26

Sajnos nem költői ez a valóság!
Nem tettem semmi törvénybeütközőt,csak az új főkönyvelőnek nem feleltem meg.mert nem hagytam magam
megalázni. ledegradálni.Pszihikai terrorban kellett dolgozni ahol mást sem hallottam, csak azt, hogy mehetek amerre látok mert 100 másik jön helyettem,mindenhez hülye vagyok, semmihez nem értek stb.A munkámat 30éve végeztem becsülettel, tisztességgel, és azt egy percig sem állítottam, hogy én hibátlan vagyok.
Ennyi a személyes bosszú lényege.