Üdv. Mindenkinek
Egy olyan problémával fordulok hozzátok, hogy édesapám még márciusban kapott egy sima levelet, amelyben egy kísérőlevél és egy számla volt elhelyezve (nem tértivevényes). Egy korábbi munkahelye (2015-16-ban dolgozott ott) így 2018-ban úgy gondolta, hogy ő a céges telefont magáncélra is használta, ezért továbbszámlázott egy bizonyos összeget apu részére. Nyilván így a cégnek nagyon jó, hiszen az ÁFA 100%-t vissza tudja igényelni, de én nem érzem ezt túl szabályosnak.
A kilépéskor minden papírt megkapott és akkor levonásra került minden költség, amely felmerülhetett. Szállítmányozó cégről van szó, ahol a céges telefont arra kellett használni, hogy amikor odaértek egy le-, illetve felrakóra, akkor az ottani megrendelőt kellett felhívni vagy sms-t küldeni neki.
Természetesen a levélben azért megjegyezték, hogy ha nem fizetünk, akkor jogi útra viszik. Csekk nem volt, csak egy számlaszám.
Előre is nagyon köszönöm a segítő hozzászólásaitokat!
Üdvözlettel
Judit