Tisztelt Jogi Fórum!
Én most kaptam "kézhez" egy levelet a NAVtól (az új lakó, ahol az utolsó magyarországi címem volt, küldte el fotóként), miszerint 5 hónapnyi tb járulék elmaradásom van. Utána kutattam, és láttam a törvénymódosítást. Viszont a helyzetem az, hogy én még 2015ben kijelentkeztem a tb-ből, a NAVtól, az országból (Angliában élek), a régi lakcímemről, mindenhonnan, ahonnan kellett. Soha nem is kaptam tőlük semmi levelet, értesítőt, bármit.
Tekintve, hogy még mindig Angliában élek, nem is tervezek Magyarországra menni, semmilyen okból, sőt, hivalatos settled statuszom is van Angliába, nem igazán értem, hogy egyrészt miért kaptam a levelet. Másrészt, és főleg inkább ez érdekelne, fogalmam sincs, hogy hol tudnám a helyzetet rendezni velük? Ügyfélkapum nincs, ugyanis nem állok semmilyen jogi/tb/adó kapcsolatban az országgal, feleslegesnek tartottam csinálni. Ezért az országba tuti nem fogok utazni, hogy személyesen intézzem, miközben egy világjárvány tombol. Lehet nekik emailt vagy normális levelet küldeni bárhova? Ha igen, hova? Esetleg telefonon intézni valamit? A levélen konkrétan kb semmi elérhetőség nincs (vagy legalábbis azon a részén, amit én fotón megkaptam.
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdvözlettel: Eszter