Sziasztok!
Ma estem túl az első körön és megosztanám a tapasztalataimat.
Közigazgatási jogból írásbeliztem, a jogesetemre nem teljesen emlékszem már, de valami ilyesmi volt.
Az egyik helyi lap beszámol arról, hogy miniszter rendeletben szabályozza, hogy a termálvíz visszaforgatása (vagy valami hasonló) esetén egyes feltételek fennállásakor az egyes vállalkozások nagyobb összeget takaríthatnak meg.
Hogyan érinti ez az egészséges környezethez való jogot?
Egy helyi lakos hogyan érheti el, hogy az ügyében az Alkotmánybíróság eljárjon?
Az első kérdésre gyakorlatilag az Alaptörvény adott rendelkezéseit, az állam és minden egyéb személy környezetvédelmi kötelezettségét kellett írni (és még azt is beleírtam, hogy mivel ez egy helyi lapban jelent meg, meg kell győződni arról is, hogy egyáltalán hatályos-e a rendelet, mert a miniszteri rendeletet a Magyar Közlönyben kell kihirdetni).
A második kérdésre én az alkotmányjogi panaszt írtam, ami nem volt jó, mert az alapvető jogok biztosának eljárását kell volna kezdeményezni, aki már élhet az utólagos normakontrollal.
A szóbelin közigből az alapvető jogok biztosát, az ket alapelveit, az önkormányzati alapjogokat és területi tagozódását kérdezték.
Munkajogból a munkaviszony létrejöttét kérdeznék és mivel gyakorlatilag végig minden kérdésre tudtam a válasz, tb-ből csak a szolgálati idő igazolását kérdezték, ami szintén ment, ezért ennek hamar vége lett.
Euból az Európai Ombudsmant (nagyon ráálltak a témára) a szolgáltatások szabad áramlását és annak bírói joggyakorlati fejlődését kérdezték részletesen.
Általános tapasztalatom az volt, hogy értékelték, ha tudtam válaszolni és nem arról szólt, hogy mint nem tudok és egy szép 3-5-4 kombinációval zártam a vizsgát.
Aki ezek után végigolvasta az írásom, annak felajánlom, hogy ingyen megkaphatja az összes hatályos jogszabályt, ami a követelményeknél megjelöltek. Csak szabaduljak meg ettől a papírtengertől.