MOKK FMH meghagyás


supercharger # 2023.03.30. 12:09

Szép napot mindenkinek.

A feleségem édesanyjához a minap hozott a postás egy levelet ajánlottan, amit át is vett annak ellenére, hogy a cím helytelenül lett kitöltve valamint soha nem laktam a címen de a postás tudta a nevemet és , hogy valamikor családi kötelék fűzött a helyhez bár a lakcímem sosem volt ott mivel 1991 óta külföldön élek.

Egy pár évvel ezelőtt segítettem, azaz gondoltam, hogy segítek egy ismerősömnek munkát találni egy adott országban aki magával vitt egy számomra ismeretlen embert. Kölcsönkért (az ismerősöm) tőlem egy autót amit elvileg átnézetett az útra, de ennek ellenére félúton az autóval gondok akadtak. Vásároltak hozzá egy új akkumulátort és további kb 600km után az autó teljesen megadta magát. Az autót ott is hagyták egy parkolóban. Sajnos egy hónap után szokás szerint elkezdett akadozni a munkabérük kifizetése és ezt azonnal jeleztem is a kollégának, hogy ne maradjanak ott mert ebből probléma lesz. Ennek ellenére tvább maradtak majd egyszer csak jött a telefon, hogy jönnének haza de ott állnak 1700km re se pénz se semmi.....mert az addig keresett összegeket felélték...

Egy közeli városig eljuttattam őket, majd onnan egy trélerrel amit sikerült oda szerveznem és az autóval haza tudtak érni magyarországra . Mindezt pár óra leforgása alatt (szószerint!) Az autó kuka, alkatrésznek el is adtam....

Nos az imént a köszönöm szépen, hogy segítettél helyett egy FMH-t levelett vettek át a fent említett módon,amelyben a kolléga számomra ismeretlen kollégája az elmaradt fizetését, élelmezési kiadásokat és új akkumulátor vásárlásának ellenértékét szeretné rajtam végrehajtatni.

Valaki értelmezné nekem az ebben rejlő lehetőségeket?

  • semmiféle viszonyban az illetővel nem állok vagy álltam
  • az akkut még talán anno ki is fizettem úgy emlékszem, talán a számla meg is van
  • nem lakom és nem is laktam a címen, onnan jöhetett az "ötlete", hogy úgy emlékszem onnan vitéék el a kölcsönautót 2020 ban.
  • a levélcím sem volt helyesen megadva (a házszám hibás rajta)

Mi a teendő ha van egyáltalán? Igazából innen kb a világ másik feléről nem is tudom, hogyan tudok ezzel foglalkozni érdemben.

Köszönöm az építő jellegű hozzászólásokoat.

osztap # 2023.03.30. 14:00

supercharger,

A legfontosabb: Ne hagyd figyelmen kívül, mert ha nem csinálsz semmit, a kézbesítéstől számított 15 nap után az FMH jogerős és végrehajtható. Írj a kibocsátó közjegyzőnek, hogy kéred az eljárás megszüntetését. Ha a normál posta nem érne oda, akár küldesd futárral.

Kéred a megszüntetést az FMH-törvény 34. § (1) a) alapján, konkrétan mert a 24. § (1) c) alapján az FMH kibocsátának a 3. § alapján nincs helye. A 3. § (2) a) és (4) szerint kell legyen belföldi "kézbesítési címed", ami a törvény szerint a (bejelentett magyarországi) lakóhely vagy a tartózkodási hely. Gondolom, nincs ilyened?
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

Ha a közjegyző az eljárást megszünteti, akkor embered perre mehet ellened. Alapesetben abban az országban, ahol laksz. Sőt, attól függően, hogy pontosan mire alapítja a követelését, előfordulhat, hogy magyar bíróság előtt indíthat pert. Mindenesetre az anyósodat kérd meg, hogy többet neked jövő levelet ne vegyen át, hanem címzett ismeretlenként küldesse vissza a postással.

Egy sima levelet is érdemes megeresztened az embernek, a címe rajta van az FMH-n. Jobb lenne megelőzni a pert.

Majordomus # 2023.03.30. 19:14

Ha viszont ellentmondasz akkor automatikusan perré alakul az ügy.
.
Kibicnek semmi sem drága,én ellentmondanék. Csak kiváncsiságból hogy mire alapozza a követelését?
.
Úgyis el fogja veszíteni és fizetheti a perköltségeket.

Ja,és mennyiről szól a fizetési meghagyás?

drbjozsef # 2023.03.30. 19:25

Ha viszont ellentmondasz akkor automatikusan perré alakul az ügy.
Nem egészen. Ahogy pereskedni nem tilos, de nem is kötelező.

Majordomus # 2023.03.30. 19:37

De bizony. Van benne némi gyakorlatom.

osztap # 2023.03.30. 20:30

Majordomus,

A kérdező "a világ másik felén" lakik. Szerintem úgy hiányzik neki egy per Magyarországon, mint üveges tótnak a hanyattesés. De majd megmondja ő.

papinianus88 # 2023.03.31. 04:43

Majordomus#2023.03.30. 19:37
De bizony. Van benne némi gyakorlatom

Azzal itt sokra nem mész. Tökéletesen írta drbjozsef. Ha a kozjegyzo felhivasara 15 napon belul nem nyujtod be a keresetlevelet az illetekes birosag reszere, nem fizeted ki a kiegeszito illeteket (3% es a 6% kulonbozetet), nem kuldod meg a kozjegyzoi felhivast, mellekleteket stb., akkor azzal szerinted mi lesz? Nem fog pereskedni helyetted a közjegyző. Lehet, hogy valaki csak bepróbálkozott az FMH-val, de a perhez már fogtündér. Szóval a kiírásod nem badarság, de a laikusokat félrevezető. Egyebekben az Fmhtv 37.6. bekezdeset böngészheted, hogy a gyakorlatot kiegészítsd kicsit

Kovács_Béla_Sándor # 2023.03.31. 06:32

Szigorúan véve az ellentmondással valóban perré alakul az eljárás. Ha a felperes nem nyújtja be határidőben az érdemi keresetet tartalmazó iratot (nem keresetlevelet!), akkor a bíróság végzéssel szünteti meg a pert.

drbjozsef # 2023.03.31. 08:29

Technically igazad van, de MD úgy írta, hogy "el fogja veszíteni és fizetheti a perköltségeket".
Mintha az kötelező lenne.

papinianus88 # 2023.03.31. 08:35

KBS: Pontosan! Azért írtam így, mert valóban nem a keresetlevél visszautasítására kerül sor, hanem a pert megszünteti, de akkor ment volna az érvelés, hogy akkor szüntetheti meg a pert, hogyha van :D Ezért írtam azt, hogy a kiírása MD-nek félrevezető, mert lehet itt jogdogmatikailag szórakozni a témán, de ha egy laikusnak kellene elmagyaráznom, akkor az ellentmondással az ő általuk gondolt perré nem alakul át automatikusan , ahhoz még a tételes jog szerint pár feltételt teljesíteni kell. Ezért is írtam , hogy józsi jól foglalta össze, nem tilos pereskedni, de nem is kötelező. De akkor inkább úgy mondanám, hogy az ellentmondás még - önmagában - kevés.

Majordomus # 2023.03.31. 20:07

Hm. Eddig minden Fmh ellentmondás perré alakult nálam.

Én nem mulasztottam el a szükséges iratokat benyujtani...

supercharger # 2023.04.11. 14:36

Szép napot mindenkinek!

Tehát ha jól értem akkor:

1 ha ellentmondok akkor a kolléga döntése, hogy tovább megy e vagy sem. És járhatok Magyar bíróságra?

2 ha nem mondok ellent akkor automatikusan elismerem és végrehajthatóvá teszem az ügyet

3 ami ebben furcsa, hogy ezek szerint cimezhetek egy ilyen meghagyást valakinek a valamikori (soha sem volt a cimem!) címére, ott egy 80 éves nagyanyó átveszi mert mittudomain.... és nyert ügyem van ha a levél mondjuk a kukában landol?

Jelenleg úgy állunk, hogy a levél tényleg a kukában landolt mert nem találják. A tartalmát ismerem telefonon keresztül de , hogy pontosan melyik közjegyző küldte azt már nem.

Ha nem lenne meg akkor mi a teendő? Még van kb 3 napom ellentmondani pont e célból is telefonáltam.

Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2023.04.11. 16:22

Ha azt sem tudod, melyik közjegyzőnél kellene ellentmondani, akkor nagyjából annyi. (Esetleg majd ha végrehajtás indul, megtámadhatod a kézbesítést, ha szabálytalan volt. Önmagában az, hogy nem te vetted át, nem szabálytalan.)

osztap # 2023.04.11. 16:30

(Ha meglenne, a helyedben akkor sem ellentmondanék, hanem kérném a megszüntetést, amint alább írtam. Nem akarsz Te Magyarországon pereskedni, nem?)

Majordomus # 2023.04.11. 20:11

Az ellentmondás biztosabb.

supercharger # 2023.04.11. 20:30

Meglett. Most már eléggé billegek :)

Az egyértelmű, hogy a kézbesítés szabálytalan de akkor hívatkozzak rá és mondjak is ellent és tanúztassam is és indokoljam?

Ha ellent is mondok akkor borítékolhatom, hogy Magyar bíróság eljárást indít?

Külföldön kivel tanúztassam a Magyar szöveget? Azt olvastam csak így szabályos.

A feladás napja számít , vagy a közjegyzőhöz beérkezés? Azt is olvastam, küldessem futárral ha nem vagyok benne biztos, hogy odaér. ( biztos nem ér oda mert kb 15 nap lesz mire elviszik)

Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2023.04.12. 05:43

Az egyértelmű, hogy a kézbesítés szabálytalan
Nem hozzátartozód az átvevő?

Kovács_Béla_Sándor # 2023.04.12. 05:46

kivel tanúztassam a Magyar szöveget?
A tanú nem a "szöveget" tanúzza. Nem is kell azt ismernie.

A feladás napja számít ,
A határidő megtartott, ha az ellentmondást az utolsó napján ajánlott levélben postázod.

osztap # 2023.04.12. 06:01

Futár: A közjegyző az ellentmondási határidő utolsó napja után kb. egy hetet szokott várni, aztán jogerősít. Mert belföldről elég ennyi, hogy a posta meghozza a levelet. És honnan tudná, hogy Te nem belföldön laksz?

Szerintem neked nem az a gondod, hogy a kézbesítés nem volt a Pp. szerint szabályszerű (hiszen végül hozzátartozód mint helyettes átvevő átvette a levelet), hanem az, hogy az FMH-t nem lett volna szabad kibocsátani az FMH-törvény szerinti kézbesítési címed hiányában. A helyedben, elsődlegesen kérném a megszüntetést, másodlagosan pedig ellentmondanék...

Írd az egészet kézzel és írd alá. Akkor nem kell tanú, hogy teljes bizonyító erejű magánokiratod legyen. Csak legyen olvasható a kézírásod.

Csuklósbusz # 2023.06.16. 22:21

Küldtem egy FMH-t de a leánykori nevére az adósnak, miközben már sok éve változott a keresztneve.

Nem kerestével visszajött, ilyenkor akkor bebuktam, kezdhetem elölről, vagy próbáljam meg kérni a végrehajtást ugyanúgy mintha nem tudnám hogy már nem a leánykori nevét viseli?

drbjozsef # 2023.06.17. 05:22

Ha tudod, hogy nem az a neve, miért csináltál ilyet???

Ha elinditod a végrehajtást, akkor kifogást fog beadni, és megszüntetik azt, pont úgy, mint ha rossz címre küldted volna.

Csuklósbusz # 2023.06.18. 11:59

Akkor még nem tudtam hogy ez a neve! Sőt a címe sem stimmel, elköltözött onnan, függetlenül attól hogy a tulajdoni lapon az a címe meg neve szerepel amire ment az FMH és még jogerős is lett mert nem kereste.

Akkor a végrehajtásra melyik névvel adjam le? Amire ment az FMH vagy a már mostani nevére?

Szomorú örökös # 2023.06.18. 13:56

Csuklósbusz

Akkor a végrehajtásra melyik névvel adjam le? Amire ment az FMH vagy a már mostani nevére?

Van egy érvényes jogerős fizetési meghagyásod egy konkrét névre és egy másik névre akarod leadni a végrehajtást?
Szerinted lesz egyáltalán végrehajtó az országban, aki ezt így beveszi?

Majordomus # 2023.06.18. 19:40

Nemigen.

gerbera317 # 2023.06.19. 06:53

Szerinted lesz egyáltalán végrehajtó az országban, aki ezt így beveszi?
Nem a végrehajtón múlik ez. Ha a végrehajtást elrendelték, akkor a végrehajtó foganatosítja azt, és az első dolga az lesz, hogy pontosítja az adós nevét. A közjegyző is el fogja rendelni a végrehajtást, tehát gond ezzel sem lesz. Hanem, ha az adós tudomást szerez az ellene folyó végrehajtásról, kézbesítési kifogással fog élni a fizetési meghagyás kézbesítése ellen, és esélyes, hogy sikerrel. ennek a jogkövetkezményeit pedig már ismerjük. Tanácsos lenne már most megismételni azt a fizetési meghagyásos eljárást, de most az adós viselt nevével.
Csuklósbusz vagy csak a problémás vagy elbaxott ügyeit hozza ide, és a problémamenteseket nem ismerjük, vagy pedig nincs neki egyetlen nem elbaxott ügye sem.