Albérlet felmondása


Szomorú örökös # 2024.07.01. 04:56

Linci

Azon túl hogy kérik a nevükre szóló eredeti számlákat, azt is kérik, hogy ami nem a nevükre szól, ahhoz tegyek átvételi elismervényt. Egyáltalán nem vagyok képben: ez azért kell, mert így tudják elkönyvelni majd a kauciót? Tényleg attól is félek: ha az ő nevükre szólnak a számlák, illetve a többi mellé átvételi elismervényt teszek, akkor olyan mintha a felújítást ők végezték volna el.

Ne aggódj már annyit!!! Ha ezt akarják majd később állítani, akkor tartaniuk kellene attól is, hogy a mesterek, akik a lakásodon dolgoztak, nehogy mást mondjanak egy esetleges perben, mint amire számítanak. Elviekben a mesterek nem is ismerhetik a bérlőket, mivel te voltál kontaktban velük. Azon kívül meg mit is keresnének nálad a számlák, amiket kiállítottak neked az egyesület nevére? Mint írtam, ha neten készültek online számlázó programmal és emailben kaptad meg, akkor az akárhány példányban kinyomtatható, mind ún. „eredeti” példány lesz. Az átvételi elismervény meg nyilván azért kell, mert a számlán nem szerepel nekik az, hogy ők kifizették a számlát, te pedig átvetted az összeget. Hogy ők ezt mire használják utána, azzal ne foglalkozz. Szóval kevesebb para és csináld így, ahogy írtam!

Linci # 2024.06.30. 14:28

A paranoia jogos, mert eddig teljesen inkorrekt módon viselkedett az Egyesület.
Még egy kérdés: a felújítást a kaucióból rendeztem. Azon túl hogy kérik a nevükre szóló eredeti számlákat, azt is kérik, hogy ami nem a nevükre szól, ahhoz tegyek átvételi elismervényt. Egyáltalán nem vagyok képben: ez azért kell, mert így tudják elkönyvelni majd a kauciót? Tényleg attól is félek: ha az ő nevükre szólnak a számlák, illetve a többi mellé átvételi elismervényt teszek, akkor olyan mintha a felújítást ők végezték volna el.
Én viszont nem adtam vissza nekik a kauciót, kérhetik tőlem.
Nem tudom elég érthető e a történet....de nem véletlenül tartok minden eshetőségtől.

Majordomus # 2024.06.27. 15:27

Ha az egyesület nevére kérted a számlát akkor az a számla az egyesületé!
Joguk van elkérni.

Ha ennyire aggódsz akkor közjegyzőnél készíttess hiteles másolatot ha nagy összegről van szó. Pár ezer ft miatt nem érdemes.

Szomorú örökös # 2024.06.27. 14:23

Linci

néhány helyreállítási számlát az egyesület nevére állíttattam ki. most minden számlát
eredetiben, postázva kérnek. követelhetik ezt tőlem, vagy elég ha beszkennelve küldöm?

Ha gépi számláról van szó, ergo emailben kaptad, akkor nyugodtan másold le jó minőségben és add oda nekik. Ugyanis ez esetben már nem létezik olyan, hogy 1. példány, meg 2. példány, gyakorlatilag mindegyik számla eredeti. Kézzel írott számlánál ez más szitu.

"nem szívesen adnám ki a kezemből, onnantól nem tudom bizonyítani,
hogy a munkálatokat én csináltattam, és a végén még a kaucióból is kérnének vissza

Egy kicsi enyhe paranoiát érzek a soraid mögött. Ha eddig kifizették a javításokat, akkor kétlem, hogy ilyesmi bekövetkezne

Linci # 2024.06.27. 08:17

történetem folytatódik.
egyesület által bérelt lakásomban a fiatalok sok mindent tönkretettek. helyreállítást a nálam maradó kaucióból fizettem, kisebb összeg fennmaradt, amit utólag szeretnék az egyesülettől megkapni. mivel a fiataloknak volt felelősségbiztosítása, az egyesület a biztosítótól szeretne a károk miatt visszakapni, így néhány helyreállítási számlát az egyesület nevére állíttattam ki.
most minden számlát eredetiben, postázva kérnek. követelhetik ezt tőlem, vagy elég ha beszkennelve küldöm? nem szívesen adnám ki a kezemből, onnantól nem tudom bizonyítani, hogy a munkálatokat én csináltattam, és a végén még a kaucióból is kérnének vissza...

drbjozsef # 2024.04.22. 15:21

El ne felejtsd megemlíteni, hogy a bérlő ilyenkor visszaadja a kulcsokat a bérbeadónak. Ez is fontos!!4!!44!!

SolnesM # 2024.04.21. 13:44

Egyébként az átadás -átvétel az a csómó pont (esemény) amikor ezeket a követeléseket előlehet adni.

Praktikusan meg kell előznie ezt egy szemlének,amit az elmenőbérlőnek tűrni kell. Közre kell működni.
Ekkor a tulaj -bérbeadó felméri az ingatlan állapotát,majd egy nagyon rövid idővel megtörténhet az átadásátvétel.
Ekkora tulaj felsorolja a károkat,megbecsüli és a becsült értéket levonja a kaucióból. Ha megegyeznek, mindenki megy a dolga után.

SolnesM # 2024.04.21. 13:33

T. Linci !

Tehát már elmentek?t ..... „bérelte”..... „ külföldi fiatalok lakták.

sok mindent tönkretettek
Nyilván megvolt az átadás átvétel és abban felsorolva lettek a károk..Szőnyeg tisztítás, parketta helyreállítás, konyhapult stb.
Amennyiben fedezi a kaució ezeket a károkat nincs további teendő, de valószínűsíthető, hogy az egyenlegnél a károk a nagyobbak mint a fedezet. Ha nem akarod lenyelni akkor kell csak számlával igazolni.
Hogy a volt bérlők hogyan teremtik elő a fedezetet, az az ő dolguk.

Linci # 2024.04.20. 13:00

Üdv mindenkinek.

Még mindig itt....Röviden a történet újra: egyesület bérelte a lakásomat, külföldi fiatalok lakták. sok mindent tönkretettek, mely károkat most a kaucióból kezdtem el rendezni. Már kérdeztem, de újra: biztos hogy nekem tételesen számlával, árajánlattal(!) minden javítási munkálatot le kell fednem? A fiatalok van kint felelősségbiztosítása (Henner) ők állítólag ezeket kérik, az egyesület nyilván a károkat továbbnyomná a biztosító felé. De sem időm, sem energiám arra, hogy árajánlatokat szerezzek be, beszéltem szakemberrel, ad számlát, pont. Követelhető mindez tőlem? ilyenkor az én időmmel, benzinemmel mi van, amikor vegytisztítóba viszem a szőnyeget mert mocskosan hagyták ott, megyek az obiba leszabatni az anyagot mert tönkretették a konyhapultot , megyek a diegoba parkettáért mert feláztatták, tényleg szigorúan nézve el kell a kaucióval számolnom?...nyilván megtenném, de hogy még árajánlatot is bekérjek, hát vicc....
arról nem beszélve, hogy ápr végéig szólt a szerződés, kérték hogy hadd menjenek hamarabb, pontosan a sok károkozás miatt engedtem el őket hamarabb, de igazság szerint még kérhettem volna tőlük egy havi bérleti díjat is?....

drbjozsef # 2024.04.16. 18:18

Egy valami egészen biztos : MINDEN gond nem oldódik meg attól.

Zoltanuss # 2024.04.16. 16:42

Bérelni kell egy un. szociális szolgálati bérlakást és minden gond megoldódik.
15eft/hó,

Bp. 13 ker.

Szomorú örökös # 2024.04.16. 15:10

Nagy Izabella

A berbeado anno nem reszletezte, mibol all ossze a tarsashazi kozos ktsg, csak fizetni kellett a szerzodes szerint.
Szerintem ezzel meg is adtad saját magadnak a választ. Maradjon is így!

A felmondasos vegelszamolas miatt merult fel bennem ez a 12 honap alatt 60e ft-os tetel.
Tehát te még vissza is szeretnéd kérni? Érdekes lesz a tulaj válasza rá, szerintem ne lepődj meg rajta!

drbjozsef # 2024.04.16. 12:49

Nagy Izabella,

Benne szokott.
Én nem vitatnám. Ez így szokás a bérbeadásnál - még ha nem is ezer százalék korrekt.

Nagy Izabella # 2024.04.16. 12:22

Kedves Jozsef!

Koszonom a valaszat, a januari emelesrol ovatlanul a berbeado altal kuldott papiron, mint hivatkozasi alap a kk emeles indoklasara szembesultem vele, hogy ez a tetel is benne van a kozos koltsegbe.
A berbeado anno nem reszletezte, mibol all ossze a tarsashazi kozos ktsg, csak fizetni kellett a szerzodes szerint. A felmondasos vegelszamolas miatt merult fel bennem ez a 12 honap alatt 60e ft-os tetel.

Koszonom segitseget!

Udv: Iza

Nagy Izabella # 2024.04.16. 12:17

Kedves Jozsef!

Koszonom a valaszat, a januari emelesrol ovatlanul a berbeado altal kuldott papiron, mint hivatkozasi alap a kk emeles indoklasara szembesultem vele, hogy ez a tetel is benne van a kozos koltsegbe.
A berbeado anno nem reszletezte, mibol all ossze a tarsashazi kozos ktsg, csak fizetni kellett a szerzodes szerint. A felmondasos vegelszamolas miatt merult fel bennem ez a 12 honap alatt 60e ft-os tetel.

Koszonom sevitseget!

Udv: Iza

drbjozsef # 2024.04.16. 11:34

Nem jól Izabella !

De.
Főszabályként a felújítási alap kifejezetten a tulajdonjoghoz kapcsolódó költség, nem a használathoz. Haszonélvezet esetén sem kell azt a haszonélvezőnek fizetnie, analóg módon a bérlőnek sem - HA nem állapodnak meg ettől eltérően.

A pongyola módon "közös költség"-nek nevezett összeg a társasház részéről általában magában foglalja a felújítási alapot is, pedig ezt még a Tht. is külön részletezi, lásd : Tht. 13.§(2), 24.§(2).
Maga a Tht. szerinti "közös költség" kifejezetten az üzemeltetésre van (folyosói világítás és fűtés, lift üzemeltetés, takarítás, etc.)

Ha Izabella társasháza rendesen, a Tht. szerint szétválasztva veszi ezeket a költségelemeket, külön van felújítási alapba fizetendő összeg, és arra nem tér ki a bérleti szerződése, akkor azt neki nem kell fizetnie.

Alapos # 2024.04.16. 09:41

Jol gondolom,

Nem jól Izabella !

drbjozsef # 2024.04.16. 07:03

Nagy Izabella,

Fogalmazzunk úgy egyszerűen : eltérő megállapodás hiányában nem a bérlőt terheli.

Ugyanakkor, ha a bérleti szerződés "közös költség"-et említ fizetendőként, és a társasház "közös költség"-nek nevezi azt a fizetendő összeget, amelyben benne van a felújítási alap rész is, akkor ez már elég jó hivatkozási alap a bérbeadónak. El lehet rajta vitatkozgatni, kérdés, hogy érdemes-e.
Egyebekben : ha nem akarod fizetni, és úgy érzed, neked van igazad, ne fizesd. Legfeljebb, ha a bérbeadó úgy érzi, hogy nincs igazad, felmondja a bérleti szerződést.

Szomorú örökös # 2024.04.16. 04:51

Nagy Izabella

Jol gondolom, hogy a kozos koltseg reszet kepezo tarsashazi felujitasi alap nem a berlot terheli?
Laikusként én úgy gondolom, hogy ezt mindig a tulajdonossal kötött szerződés határozza meg. Lehet éppen azért kicsit kedvezőbb, kevesebb a bérleti díj, mert a közös költségbe épített felújítási alap még hozzá számolandó. Nyilván nem zsebból fogja minden hónapban ezt a tulajdonos kicsengetni úgy, hogy nem is ő használja a lakást, hanem a bérlő. Szóval erre konkrét paragrafus szerintem nem létezik. Nem biztos, hogy emiatt akadékoskodni kell a tulajdonossal, mert az ember előbb-utóbb kénytelen lesz másik bérletet keresni magának.

Nagy Izabella # 2024.04.16. 04:31

Sziasztok!

Jol gondolom, hogy a kozos koltseg reszet kepezo tarsashazi felujitasi alap nem a berlot terheli?

Koszi: Iza

Linci # 2024.04.10. 16:23

Utolsó kérdésem (remélem) az albérlőkkel kapcsolatban.
Egyik szoba parkettacserés, mert a lakók eláztatták a mosógéppel. A szoba 10 nm, ebből 2 nm károsodott. A kinti biztosító csak azt akarja kifizetni, ami tönkrement, azaz a 10 nmből kb 2 nm-t. Mivel a szoba kb 15 évvel lett leparkettázva, nincs már ez a modell, szín, árnyalat. Az csak nem elvárható hogy kétszínű parketta legyen innentől, illetve egy foltban más színű. Ha a biztosító nem is fizet az egyesületnek, én ragaszkodhatok a teljes parkettacseréhez a szobában, az egyesület felé, igaz? Szerződésben az áll, hogy minden kárt kötelesek megtéríteni.

drbjozsef # 2024.04.10. 12:31

Nekem egyszerű a képlet: a felújítást velem akarják megfizettetni. Kikalkulálták kb mennyi lenne, annak az összegével kínáltak kevesebbet.

Ez teljesen jó így. Pont így vennék ingatlant : a felújított árból (ha nincs felújítva) levonnám a felújítás árát, és annyiért venném meg. Ha az eladónak kevés, legfeljebb nincs üzlet. Ha pedig nekem sok az ő igénye, akkor esetleg fizetnék többet, ha van bármi olyan, ami miatt, mégis szeretném ezt az ingatlant. (fekvés, infrastruktúta, közeli dolgok, etc). Vagy találkoznak az igények valahol, vagy nem. Vagy lesz üzlet, vagy nem. Nem kötelező az. Ők ajánlanak, te meg nem fogadod el.

Linci # 2024.04.10. 12:12

Entropia:
Nekem egyszerű a képlet: a felújítást velem akarják megfizettetni. Kikalkulálták kb mennyi lenne, annak az összegével kínáltak kevesebbet.
Azért bosszant mert 1. nem irányárat adtam meg. 2. Erre rákérdezhetett volna az első megtekintésnél, azaz - mégis- alkuképes e, akkor második alkalommal már nem is kellett volna jönniük. Így csak raboltuk egymás idejét, teljesen feleslegesen.

Linci # 2024.04.10. 12:06

Igen ez megtörtént, alàîrtàk hogy a kauciòbòl lesz mindez rendezve.

Szomorú örökös # 2024.04.10. 10:51

Linci

Én csináltatom meg a kaucióból, abból levonom első körben, elvileg nekem utána már nincs vele dolgom,
az Egyesület rendezi tovább, hajtja be az ősszegeket. Ilyen munkálatok mint parkettázás, asztalosmunka, vegytisztító, stb.

Én azért ezt előtte részletesen papírra vetném az egyesület képviselőjével,
hogy a kaucióból lesznek kifizetve, nehogy aztán visszafelé süljön el a fegyver.