Kérjetek minden félévben szociális támogatást és annak egy része talán fedezi a tandíjat. Hova jártok?
Üdv
Kérjetek minden félévben szociális támogatást és annak egy része talán fedezi a tandíjat. Hova jártok?
Üdv
En is fujok rajuk, kesz csod a 'felnottoktatas' a jogi karon. Penzre utaznak, meg rajottek, hogy most kell szelektalni, mikor mar sokat fizettek a levelezos masoddiplomas hallgatok (pl. harmadikban).
Elkezdtem ezt a levelezot, es nem is volt baj, mig az orakra be tudtam jarni. A kepessegemnek megfelelo 2-3 atlag kijott az ev vegere, de most bizva az igert kredit rendszerben, meg az uj munkaltatom igereteben, hogy biztosit szabadidot a tanulasra, kijottem kulfoldre dolgozni.
Hajtottam mint allat, ejjel kellett tanulni, s ment is minden vizsga egybol, kiveve a Pp, az masodszorra se.
A kibalhezas a hallagtoval az, hogy a rendes vizsgaidoben csak egy vizsgalehetoseggel elhettem a szabi miatt, es ezek a minősítettek csak 'különös kegyetlenségből' adtak szeptemberi idopontot. Ezt sem tudtam biztosra, mert a postámat más bontja, és csak az jött ki telefonon, hogy dátum órakor mehetek.
Mivel millió levél váltódott korábbi vizsgaügyekben, kétlem, hogy nem tudják a helyzetemet. Nekem egyéni vizsgarendet mondtak, most meg nem használhatom ki a harmadik lehetőséget, nehogy eggyel kevesebb evismetlo legyen a tervhez kepest.
Mazsola a sztoriban: eddig a volt munkáltatónak kellett fizetnie a díjakat, s most nem hogy ezután saját zsebből kell álljam, de van esély, hogy perelni fognak visszamenőleg. Az kb 1.000.000 forint. Ez és egy év kiesés múlik azon, hogy így állnak a hallgatókhoz.
Szóval én együtt érzek veled, sőt, amondó vagyok, hogy valamit csinálni kellene a pénzhajhászásuk ellen. De hol a HÖT?
[i:ec9f4fae6e]Józsi[/i:ec9f4fae6e]
Jah és bocs a hibákért, meg egy két nyelvtani helytelenségért de kapkodnom kell, remélem azért érthető.
Ez egy kőkemény űgy !
1. Adott egy felvételizni szándékozó, határontúli diák (külföldi magánszemély, aki jóhiszemüen tájékozódni akar a felvételi (és egyéb) körülményekről, pl kelle neki tandíjjat fizetni?.
2.A HÖK külügyi bizottságának elnőke azt mondja (mindez irásban, aláírással, iktatószámmal), hogy bár a jelenlegi xx kományrendelet szerint kéne fizetni, az egyetem átvállalja a tandíjfizetési kötelezettséget, magyarúl ponz olyan helyzetben vagy nála mint a magyar állampolgát (pontosabban belföldi magánszemély).Ez szerintem egy egoldalú
jognyilatkozat.
3.Diák bejut, nagyon magas pontszámmal.Első évben elengedik a tandíj nagy részét (85%)ezért nem háborog. Továbbiakban szigoritás az egyetemen, és tőlle is behajtják a tandíjjat,(hiába próbálkozik dékánnal, hökkel, rektorral) annak ellenére, hogy tanulmányi eredménye alapján a tandíjmentes kategóriában lehetne.Hozzáteszem a tandíj kökeményen megterheli a diák családját.
4.Szerintem:
Az hogy, költségtérítéses kategóriába került az még nem gond, arról nem az egyetem tehet, hanem ez jogszabályi kérdés.
DE
az egyetem vállalta ezek átvállalását, ezért még azt sem mondhatja, hogy tévedésben volt, teljesen tisztában volt a szabályozással, és nem a szabályozás felől tájékozatott, hanem arról, hogy majd Õ átvállal minden, mind az 5 év során.Hozzáteszem, hogy a HÖKnek nincs önnálló jogalanyisága, így nyilatkozataiért az egyetem felel.
Ezekután persze nem azt lehet követelni az egyetemtől, hogy tegye tandíjmentes kategóriába, hanem hogy adjon neki min. annyi pénzt amennyiből a tandíjjjat ki lehetne fizetni.
Megjegyzés: a bíróság nem mindig szólhat bele az egyetemi autonómiába, pl. ha nem vesz fel, annak ellenére hogy megfeleltél (pontszám alapján), nem kötelezheti, hogy felvegyen.Azt mondja, hogy ez az egyetem magánügye, hogy kit vesz fel. De itt nem erről van szó.Kiindulhatunk a PTK generálklauzulájából (jóhiszemüség és tisztesség), vagy akár azért mert megszeget a jognyilatkozatát.
Asszem Kb ennyi, ha eszembu jut még valami hozzáteszem.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |