Törvénytár


A kereséshez egy feltétel megadása is elegendő.

 

2001. évi LXII. törvény

a szomszédos államokban élő magyarokról * 

Az Országgyűlés

– Magyarországnak a határon kívül élő magyarokért viselt felelőssége érvényesítésének érdekében, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolataik ápolásának és fejlesztésének előmozdítása céljából,

– figyelemmel Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozására, továbbá a nemzetközi szervezeteknek, különösen az Európa Tanácsnak az emberi jogok tiszteletben tartásával, a kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos alapelveire,

– tekintettel a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályaira és a Magyarország által vállalt nemzetközi jogi kötelezettségekre,

– tekintettel a közép-európai térségen belüli partneri és jószomszédi viszonyra, különösen Magyarországnak a szomszédos államokkal a jószomszédi kapcsolatok és együttműködés, valamint a kisebbséghez tartozó személyek jogainak biztosítása tárgyában kötött kétoldalú nemzetközi szerződéseire, továbbá a regionális együttműködés fejlesztésére, Magyarország stabilizáló szerepének erősítésére,

– a szomszédos államokban élő magyarságnak a szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való kapcsolatai fenntartásának, magyar nemzeti azonosságtudata megerősítésének, valamint a magyar kulturális örökséghez való kötődésének, mint a magyar nemzethez való tartozása kifejezésre juttatásának érdekében,

– a Magyar Állandó Értekezlet – mint a szomszédos államokban élő magyar közösségek nemzeti önazonosság tudatának megőrzése és erősítése érdekében működő egyeztető testület – kezdeményezésére és javaslatai alapján,

– a világ más részein a határon kívül élő magyar nemzetiségű személyek számára jogszabályban biztosított kedvezmények és támogatások érintése nélkül

a következő törvényt alkotja: * 

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK * 

1. § *  (1) *  A törvény hatálya a Horvát Köztársaságban, Romániában, a Szerb Köztársaságban, a Szlovák Köztársaságban, a Szlovén Köztársaságban vagy Ukrajnában (a továbbiakban: szomszédos állam) lakóhellyel rendelkező, magát magyar nemzetiségűnek valló személyre terjed ki. * 

(2) Ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, a törvény hatálya az (1) bekezdésben meghatározott személlyel együtt élő házastársra és közös háztartásukban nevelt kiskorú gyermekre (a továbbiakban: hozzátartozó) akkor is kiterjed, ha magát nem vallja magyar nemzetiségűnek.

(3) Nem terjed ki a törvény hatálya arra a személyre

a) aki magyar állampolgárságát önként tett nyilatkozata alapján veszítette el;

b) akinek magyar állampolgárságát azért vonták vissza, mert azt csalárd módon szerezte meg;

c) *  aki Magyarország területén huzamos tartózkodási jogosultságot, illetve menekült vagy menedékes jogállást szerzett.

2. § *  (1) *  A szülőföldön való megmaradást és gyarapodást, továbbá a kulturális és nyelvi azonosságtudat megőrzését Magyarország a törvény hatálya alatt álló, magát magyar nemzetiségűnek valló személyeknek vagy szervezeteiknek az e törvényben meghatározott kedvezmények nyújtásával és támogatások folyósításával kívánja elősegíteni.

(2) *  A törvény rendelkezéseit Magyarország nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeivel összhangban, továbbá a nemzetközi jog általánosan elismert elveinek tiszteletben tartásával kell alkalmazni, különös tekintettel az államok területi szuverenitásának, a szerződések kötelező erejének és jóhiszemű végrehajtásának, az államok közötti baráti kapcsolatoknak, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának elvére, beleértve a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét is.

3. § *  (1) *  A törvény hatálya alá tartozó személy Magyarország területén, az e törvényben meghatározott feltételek szerint biztosított kedvezményekkel élhet, és támogatásban részesülhet.

(2) A törvény hatálya alá tartozó, magát magyar nemzetiségűnek valló személy, kulturális és nyelvi azonosságtudata megőrzése érdekében, a szomszédos államban lévő állandó lakóhelyén kulturális és oktatási célú támogatásban részesülhet. Ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, a szomszédos államok területén igényelhető támogatások folyósításának rendjére e törvényt kell alkalmazni.

(3) A törvényben foglalt kedvezmények és támogatások nem érintik a hatályos jogszabályok által a világ bármely más részén élő, magyar állampolgársággal nem rendelkező, magyar nemzetiségű személyeknek jelenleg is biztosított kedvezményeket és támogatásokat.

II. Fejezet

A TÖRVÉNY HATÁLYA ALÁ TARTOZÓ SZEMÉLYEK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ KEDVEZMÉNYEK ÉS TÁMOGATÁSOK

Művelődés, kultúra, tudomány

4. § (1) *  Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeknek Magyarország a területén biztosítja különösen: * 

a) a közművelődési intézmények használatának jogát és ezen intézmények szolgáltatásai igénybevételének lehetőségét,

b) a kulturális javak hozzáférhetővé tételét a nyilvánosság és a kutatás számára,

c) a műemléki értékek és a rájuk vonatkozó dokumentumok hozzáférhetővé tételét,

d) a védett személyes adatot tartalmazó levéltári anyagok tudományos célból történő kutatását, amennyiben a határon túli magyar személy állandó lakóhelye szerinti szomszédos állam részese a személyes adatok védelméről szóló nemzetközi egyezménynek. * 

(2) Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek jogosultak bármely állami fenntartású nyilvános könyvtár szolgáltatásainak igénybevételére, és ingyenesen illetik meg a következő alapszolgáltatások: * 

a) a könyvtárlátogatás,

b) a könyvtár által kijelölt gyűjteményrészek helyben használata,

c) az állományfeltáró eszközök használata,

d) információk a könyvtár és a könyvtári rendszer szolgáltatásairól,

e) beiratkozás esetén a nyomtatott könyvtári dokumentumok kölcsönzése a könyvtár használati szabályzatában meghatározott feltételek szerint.

(3) *  Az állami fenntartású muzeális és közművelődési intézmények szolgáltatásainak igénybevételével kapcsolatos, az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeket megillető további kedvezményeket külön jogszabály tartalmazza.

(4) *  Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott kedvezményekre való jogosultságot a „Magyar igazolvány”, illetőleg a „Magyar hozzátartozói igazolvány” igazolja.

5. § *  (1) A törvény 1. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozó magyar tudósok a Magyar Tudományos Akadémia külső, illetőleg köztestületi tagjai lehetnek.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tudósok magyarországi kutatásaikhoz külön jogszabály szerinti kedvezményekre jogosultak.

Kitüntetés, ösztöndíj

6. § (1) *  Magyarország biztosítja annak lehetőségét, hogy a magyarság szolgálatában, a magyar és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységük elismeréséül a törvény hatálya alá tartozó személyek Magyarország állami kitüntetéseiben, illetve a miniszterek által alapított kitüntető címekben, díjakban, oklevelekben részesüljenek.

(2) Az állami ösztöndíjak feltételeinek megállapításakor a törvény hatálya alá tartozó személyek számára biztosítani kell az ösztöndíjak odaítélésének a lehetőségét.

Társadalombiztosítási ellátás és egészségügyi szolgáltatás

7. § * 

Utazási kedvezmények

8. § (1) *  Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személy – a törvény céljaival összhangban, a magyar kultúrához való kötődés erősítésének érdekében – Magyarország területén a belföldi helyi és helyközi menetrend szerinti tömegközlekedési eszközön – vasúti utazás esetén annak 2. kocsiosztályán – utazási kedvezményekben részesül.

(2) *  Korlátlan számú díjmentes utazásra jogosult

a) a 6. életévét be nem töltött gyermek a helyi és a helyközi közlekedésben,

b) a gyermek 6 éves korától 14. életéve betöltéséig a helyközi közlekedésben, továbbá

c) a 65. életévét betöltött személy a helyi és helyközi közlekedésben.

(3) *  Díjmentesen utazhat a belföldi helyközi közlekedésben

a) az (1) bekezdésben meghatározott személy évente tizenkét alkalommal,

b) csoportos utazás esetén a 18 éven aluli, a törvény hatálya alá tartozó személyek legalább tíz főből álló csoportja, és a velük utazó két nagykorú kísérő évente egy alkalommal, előzetes bejelentés alapján.

(4) Az utazási kedvezmények részletes szabályait külön jogszabály tartalmazza.

(5) *  Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott kedvezményekre váló jogosultságot a „Magyar igazolvány”, illetőleg a „Magyar hozzátartozói igazolvány” igazolja.

Oktatás

9. § * 

Diákkedvezmények

10. § *  Az 1. § (l)–(2) bekezdésének hatálya alá tartozó, alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben tanulmányokat folytató kiskorúak vagy hallgatók Magyarország területén diákkedvezményekre jogosultak. A kedvezményekre való jogosultságot az előírt módon érvényesített „Magyar igazolvány” és a „Magyar hozzátartozói igazolvány” igazolja. A kedvezményeket és az azok igénybevételével összefüggő részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.

Pedagógusok és oktatók támogatása * 

11. § (1) *  Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, óvodai, alap- és középfokú oktatási intézményben tanító pedagógus a köznevelésért felelős miniszter által meghatározott éves keretszám terhére jogosult magyarországi rendszeres továbbképzésben részt venni, és a (2) bekezdésben meghatározott kedvezményeket igénybe venni. Ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, részt vehet továbbá magyarországi intézmények által a szomszédos államban tartott, akkreditált és elismert rendszeres továbbképzésben, és igénybe veheti a (2) bekezdésben meghatározott támogatásokat.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személy a továbbképzést végző magyar oktatási intézménytől a továbbképzésben való részvétele tartamára a külön jogszabályban meghatározott mértékben

a) *  a szállás- és étkezési költségének megtérítését,

b) az útiköltségének megtérítését, továbbá

c) a beiratkozási költségeihez történő hozzájárulást

igényelheti.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározott pedagógusok továbbképzésére vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.

12. § *  Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, óvodai, alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben tanító pedagógus és oktató Magyarország területén pedagógus-, illetve oktatói kedvezményre jogosult. A kedvezményekre való jogosultságot az előírt módon érvényesített „Magyar igazolvány” és a „Magyar hozzátartozói igazolvány” igazolja. A kedvezményeket és az azok igénybevételével összefüggő részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.

Határon túli kihelyezett képzés

13. § (1) *  Magyarország a határon túli magyarság anyanyelvének, kultúrájának, nemzeti azonosságtudatának megőrzését azzal is elősegíti, hogy támogatja az akkreditált magyar felsőoktatási intézmények tagozatának a szomszédos államokba történő kihelyezését, szervezését és működését.

Az ezek megvalósításához biztosítható pénzügyi támogatás összegét központi költségvetésről szóló törvény célelőirányzatként határozza meg. A támogatásra rendelkezésre álló keret felhasználásáról a felsőoktatásért felelős miniszter dönt a külön jogszabályban foglaltak szerint.

(2) *  Magyarország támogatja a szomszédos államban magyar nyelvű képzést folytató, az adott államban akkreditációt vállaló felsőoktatási intézmény (tagozat, szak) létesítését, működését, fejlesztését. A megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet a külföldi szervezettől [25. § (1) bekezdés] pályázat útján igényelhető.

A szomszédos államokban nyújtható oktatási támogatás * 

14. § *  (1) *  A szomszédos államban létrehozott, a magyar oktatás és kultúra ápolását céljának tekintő társadalmi szervezet közreműködésével az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, óvodai, alap- és középfokú oktatási intézményben magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában tanulmányokat folytató kiskorúak nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatásban, továbbá a felsőoktatásban tanulók hallgatói támogatásban részesülnek.

(2) Kétoldalú megállapodás alapján a támogatás címzettje lehet az oktatási és nevelési intézmény mellett működő szülői, illetve pedagógus szövetség.

(3) Az (1) bekezdés szerinti támogatás odaítélésének és folyósításának részletes szabályairól külön jogszabály rendelkezik.

Munkavállalás

15. § *  Az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó, a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény szerinti harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén történő munkavállalására a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésére vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni. Nemzetközi szerződés az általános szabályoktól eltérően rendelkezhet.

16. § * 

A közszolgálati hírközlő szervek feladatai

17. § (1) A magyarországi közszolgálati hírközlő szervek rendszeresen gondoskodnak a határon túli magyarokról szóló információk összegyűjtéséről és továbbításáról, valamint a határon túli magyarok számára a Magyarországról és a magyarságról szóló információk eljuttatásáról.

Ezek az információk szolgálják

a) a magyar és az egyetemes szellemi és kulturális értékek közvetítését,

b) a tárgyilagos kép kialakítását a világról, Magyarországról és a magyarságról,

c) a kisebbségben élő magyar nemzeti közösségek azonosságtudatának, anyanyelvének, kultúrájának megőrzését.

(2) *  Magyarország a határon túli magyarság számára közszolgálati televízió-műsor készítését és sugárzását a határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezménnyel összhangban, az e célt szolgáló szervezet létrehozásával és működtetésével biztosítja. Az ehhez szükséges pénzügyi forrásokat a központi költségvetés fedezi.

Határon túli szervezetek támogatása

18. § *  (1) *  Magyarország támogatja a szomszédos államokban élő magyar nemzeti közösségek azonosságtudatának, anyanyelvének és kultúrájának megőrzését elősegítő, a szomszédos államokban működő szervezeteket.

(2) A támogatás elnyerése érdekében a külföldi szervezethez [25. § (1) bekezdése] pályázatot nyújthat be az (1) bekezdésben meghatározott szervezet, amelynek célja különösen

a) a magyar nemzeti hagyományok megőrzése, támogatása, kutatása,

b) a magyar nyelv, irodalom, kultúra, népművészet megőrzése, ápolása,

c) a határon túli magyar felsőoktatás támogatása oly módon, hogy elősegíti magyarországi oktatók vendégtanárként történő fogadását,

d) a magyar kultúrkincs körébe tartozó műemlék helyreállítása, fenntartása, továbbá a vidék szellemi és tárgyi örökségének megőrzése.

III. Fejezet

A KEDVEZMÉNYEK ÉS TÁMOGATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE

A „Magyar igazolvány” és a „Magyar hozzátartozói igazolvány”

19. § *  (1) Az e törvényben meghatározott egyes kedvezményekre való jogosultságot az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek esetében a „Magyar igazolvány”, illetőleg a „Magyar hozzátartozói igazolvány” igazolja.

(2) *  A Kormány által erre kijelölt közigazgatási szervtől (a továbbiakban: elbíráló hatóság)

a) arcképes „Magyar igazolvány” kiadását kérheti az 1. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozó, magát magyar nemzetiségűnek valló személy, kiskorú esetén törvényes képviselője útján;

b) ha nemzetközi szerződés ettől eltérően nem rendelkezik arcképes „Magyar hozzátartozói igazolvány” kiadását kérheti az 1. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozó hozzátartozó (kiskorú esetén törvényes képviselője).

(3) *  Kérelmére „Magyar igazolvány”-ra jogosult a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott személy,

a) aki magyar állampolgár, vagy

b) aki tud magyar nyelven, vagy

c) akit a lakóhelye szerinti állam

ca) magát magyar nemzetiségűnek valló személyként tart nyilván, vagy

cb) területén működő, magyar nemzetiségű személyeket tömörítő szervezet tagként nyilvántart, vagy

cc) *  területén működő valamely vallási közösség nyilvántartásában magyar nemzetiségűként tartanak számon.

(4) Nem jogosult „Magyar igazolvány”-ra az a kérelmező

a) *  aki már rendelkezik érvényes „Magyar igazolvány”-nyal, vagy „Magyar hozzátartozói igazolvány”nyal, kivéve, ha a kérelmet az igazolvány adataiban bekövetkezett változás, az igazolvány elvesztése vagy megsemmisülése miatt terjesztette elő;

b) aki beutazási és tartózkodási tilalom, illetőleg kiutasítás hatálya alatt áll;

c) aki nem rendelkezik a 20. § (2) bekezdésében meghatározott igazolással.

(5) Ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, kérelmére „Magyar hozzátartozói igazolvány”-ra jogosult az a hozzátartozó, aki

a) a (3) bekezdésben meghatározott magyar nemzetiségű személlyel fennálló, az 1. § (2) bekezdése szerinti családi kapcsolatát okirattal igazolja, továbbá

b) olyan magyar nemzetiségű személyre tekintettel kéri az igazolvány kiadását, aki már rendelkezik „Magyar igazolvány”-nyal vagy arra egyébként jogosult.

(6) Nem jogosult „Magyar hozzátartozói igazolvány”-ra az a hozzátartozó

a) *  aki már rendelkezik érvényes „Magyar hozzátartozói igazolvány”-nyal, vagy „Magyar igazolvány”-nyal, kivéve, ha a kérelmet az igazolvány adataiban bekövetkezett változás miatt terjesztette elő;

b) aki beutazási és tartózkodási tilalom vagy kiutasítás hatálya alatt áll;

c) aki nem rendelkezik a 20. § (3) bekezdésében meghatározott igazolással;

d) aki olyan magyar nemzetiségű személyre tekintettel kéri a „Magyar hozzátartozói igazolvány” kiállítását,

da) aki nem rendelkezik a 20. § (2) bekezdésében meghatározott igazolással;

db) akinek a „Magyar igazolvány” iránti kérelmét az elbíráló hatóság elutasította;

dc) akinek a „Magyar igazolvány”-a érvénytelen.

20. § *  (1) *  A „Magyar igazolvány”, illetve a „Magyar hozzátartozói igazolvány” iránti kérelemnek tartalmaznia kell

a) a kérelmezőnek az igazolvány kiadására irányuló kérelmét, arcképét és lakcímét;

b) az igazolványban feltüntetésre kerülő személyes adatokat [21. § (3) bekezdés];

c) az eljárásban közreműködő magyar diplomáciai és konzuli képviselet megnevezését; valamint

d) az igazolás kiállításának helyét és idejét.

(2) A „Magyar igazolvány”-t kérelmező számára a lakóhelye szerinti államban működő magyar diplomáciai és konzuli képviselet igazolást állít ki a 19. § (3) bekezdésében meghatározott feltétel teljesítése esetén.

(3) A „Magyar hozzátartozói igazolvány”-t kérelmező számára a lakóhelye szerinti államban működő magyar diplomáciai és konzuli képviselet az igazolást akkor állítja ki, ha a kérelmező az 1. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozó személlyel fennálló családi kapcsolatát igazolja.

(4) *  A 19. § (3) bekezdés a) és c) pontjában, továbbá a 19. § (5) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek fennállása okirattal igazolható. Ha a 19. § (3) bekezdésének c) pontjában foglalt feltétel fennállásának okirattal történő igazolása akadályba ütközik, a magyar diplomáciai és konzuli képviselet a feltétel fennállásáról tájékoztatást kérhet a szomszédos államban élő magyar nemzeti közösség által létrehozott társadalmi szervezettől.

(5) Ha az igazolás kiadásának feltételei sem okirattal, sem tájékoztatással nem igazolhatók, a magyar diplomáciai és konzuli képviselet igazolást nem állít ki, a kérelmet azonban ebben az esetben is továbbítja az elbíráló hatósághoz.

21. § *  (1) Az igazolvány érvényét veszti:

a) ha az elbíráló hatóság visszavonja;

b) az igazolvány tulajdonosának halálával;

c) *  ha a tulajdonosának birtokából kikerült, illetve használatra alkalmatlanná vált.

(2) *  Az elbíráló hatóság az igazolványt visszavonja, ha

a) az igazolvány tulajdonosa valótlan adatokat közölt az igazolás, illetve az igazolvány igénylése során; vagy

b) *  annak tulajdonosa huzamos tartózkodási jogosultságot kapott; vagy

c) annak tulajdonosa Magyarországon lakóhelyet létesített; vagy

d) annak tulajdonosát a menekültügyi hatóság menekültként, menedékesként elismerte; vagy

e) *  annak tulajdonosát Magyarország területéről kiutasították vagy vele szemben beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el; vagy

f) az igazolványt jogosulatlanul használták fel vagy meghamisították; vagy

g) a „Magyar hozzátartozói igazolvány”-ra jogosító családi kapcsolat megszűnt vagy attól a személytől, akire tekintettel a „Magyar hozzátartozói igazolvány”-t kérték „Magyar igazolvány”-át visszavonják; vagy

h) az igazolvány tulajdonosa ezt maga kéri.

(3) Az igazolvány tartalmazza a jogosult

a) *  családi és utónevét (nőknél a születési családi és utónevet is), a lakóhelye szerinti szomszédos államban hivatalosan (latin betűs írásmóddal) használt módon, magyar nemzetiségű személy esetén magyarul is;

b) születési helyének a szomszédos államban hivatalosan használt és magyar megnevezését;

c) születési idejét, nemét;

d) anyja nevét a lakóhelye szerinti szomszédos államban hivatalosan (latin betűs írásmóddal) használt módon, magyar nemzetiségű személy esetén magyarul is;

e) arcképét, állampolgárságát, hontalanságát;

f) saját kezű aláírását; továbbá

g) az igazolvány kiadásának idejét, valamint az okmányszámot;

h) tájékoztatását arról, hogy az igazolvány nem minősül személyazonosító igazolványnak, úti okmánynak, és határátlépésre nem jogosít.

(4) A 8. §-ban, a 10. §-ban és a 12. §-ban rögzített kedvezmények és támogatások igénybevételéhez előírt bejegyzéseket és igazolásokat a „Magyar igazolvány” és a „Magyar hozzátartozói igazolvány” melléklete tartalmazza.

(5) *  Ha az igazolvány melléklete a kedvezmények igénybevételre jogosító igazolások bejegyzésére alkalmatlanná vált, betelt, akkor az adott kedvezmény (utazási, diák-, pedagógus-) igénybevételére jogosító pótfüzetet kell kérvényezni, amely nem minősül új igazolvány iránti kérelemnek. A pótfüzetnek tartalmaznia kell a „Magyar igazolvány”, illetve a „Magyar hozzátartozói igazolvány” okmányszámát és a jogosult nevét. A pótfüzet a „Magyar igazolvány”, illetve a „Magyar hozzátartozói igazolvány” elválaszthatatlan részét képezi.

(6) *  Az igazolvány hitelességének biztosítása, valamint a kedvezmények folyósításának ellenőrzése céljából a Kormány által kijelölt szerv (a továbbiakban: nyilvántartó szerv) nyilvántartást vezet, amely nyilvántartás tartalmazza:

a) az igazolványba bejegyzett adatokat,

b) az igazolvány tulajdonosának külföldi lakóhelyét,

c) az igazolványra jogosító családi kapcsolatot,

d) a tartózkodásra jogosító engedélye számát,

e) a (2) bekezdésben meghatározott adatokat,

f) az igazolvány kiadásának, cseréjének, pótlásának, kiadása megtagadásának, az igazolvány visszavonásának, érvénytelenítésének okát, időpontját, továbbá

g) a talált igazolvány visszaadásának tényét és időpontját.

(6a) *  A (6) bekezdés szerinti nyilvántartás a (2) bekezdésben, a (3) bekezdés e)–g) pontjában, valamint a (6) bekezdés a) és d)–g) pontjában foglalt adatok vonatkozásában közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(6b) *  A nyilvántartó szerv a nyilvántartásban tárolt adatokat az igazolvány visszavonásáig, vagy a tulajdonos haláláig kezelheti. A nyilvántartásban kezelt adatokból – a személyes adatok védelméről szóló nemzetközi egyezménnyel összhangban – adat továbbítható a jogosultság ellenőrzésére és a visszaélések megakadályozása céljából a kedvezményt, támogatást nyújtó szerv, a kedvezményeket és támogatásokat nyilvántartó szerv, a diplomáciai és konzuli képviseletek, továbbá a bíróság, az ügyészség, az állami adóhatóság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a bűnüldöző szervek, az idegenrendészeti hatóság, a menekültügyi hatóság, illetve a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szerv részére. A nyilvántartó szerv a (6) bekezdés szerinti nyilvántartással kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhat meg.

(6c) *  A nyilvántartásban kezelt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal részére – a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 28. §-ával összhangban a statisztikai cél előzetes igazolása alapján, az ahhoz szükséges mértékben – statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, térítésmentesen át kell adni és azok a Központi Statisztikai Hivatal által statisztikai célra felhasználhatók. Az átvett adatok körét és az adatátvétel részletszabályait a Stt. 28. §-ában meghatározott együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

(6d) *  A nyilvántartó szerv a (6b) bekezdés szerinti adatszolgáltatást az idegenrendészeti hatóság, valamint a menekültügyi hatóság részére az adatokhoz való közvetlen hozzáférés útján biztosítja.

(7) *  Az elbíráló hatóság a kérelem elbírálásához, illetőleg a visszavonási ok fennállásának vizsgálatához a következő szervektől igényelhet adatokat:

a) *  a központi idegenrendészeti nyilvántartásból a kiutasításról, a beutazási és tartózkodási tilalom fennállásáról, a huzamos tartózkodási jogosultság fennállásáról közvetlen hozzáféréssel;

b) a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból;

c) *  az állampolgársági ügyekben eljáró szervtől a magyar állampolgárság tekintetében;

d) *  a menekültügyi nyilvántartásból a menekült vagy menedékes jogállás fennállásáról közvetlen hozzáféréssel.

(7a) *  Az idegenrendészeti hatóság a kiutasításról szóló végleges határozata közlésével, illetve a beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésével, a menekültügyi hatóság a menekültkénti, menedékeskénti elismerésről szóló végleges határozata közlésével, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szerv a magyarországi bejelentett lakóhely címét tartalmazó, a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiadásával egyidejűleg – ha az idegenrendészeti hatóság, a menekültügyi hatóság vagy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szerv a (6) bekezdés szerinti adatigénylés során megállapítja, hogy az eljárásával érintett személy szerepel a (6) bekezdés szerinti nyilvántartásban – az igazolvány visszavonása érdekében haladéktalanul értesíti az elbíráló hatóságot.

21/A. § *  A 21. § (6) bekezdése szerinti közhiteles hatósági nyilvántartásba történő bejegyzés, valamint az onnan való törlés során az alábbi bizonyítási eszközök használhatóak fel:

a) okirat,

b) az ügyfél nyilatkozata.

22. § *  (1) A közigazgatási hatósági eljárás költségeit az állam viseli.

(2) Az elbíráló hatóság eljárásának részletes szabályairól, valamint a kiállított igazolványok nyilvántartásának rendjéről, továbbá az igazolvány adattartalmáról és formájáról jogszabály rendelkezik.

A kedvezmények biztosítása Magyarország területén * 

23. § *  Az e törvény szerinti kedvezményeket nyújtó állami fenntartású szervezetek és intézmények, valamint az utazási kedvezményeket nyújtó gazdálkodó szervezetek számára a kedvezmények biztosításához szükséges pénzügyi fedezetről a központi költségvetés gondoskodik.

24. § * 

A szomszédos államokban igénybe vehető támogatások igénylésének rendje

25. § (1) *  A 13. § (2) bekezdésében és 18. § (2) bekezdésében foglalt támogatások iránti pályázatot a kérelmező székhelye szerinti szomszédos államban, az adott állam jogszabályainak megfelelően bejegyzett és működő, a pályázatok elbírálását végző, nem nyereségérdekelt szervezethez (e törvény alkalmazásában: külföldi szervezet) nyújthatja be.

(2) *  A támogatások elbírálása és folyósítása céljából a Magyarországon létrehozott közhasznú szervezet és a külföldi szervezet között megkötött polgári jogi szerződés tartalmazza a pályázat elbírálásához szükséges – okirattal, nyilatkozattal, tervdokumentációval stb. alátámasztott – adatok körét.

(3) *  A Magyarországon működő közhasznú szervezet a pályázatot a (2) bekezdésben meghatározott polgári jogi szerződésben foglalt adatok és a külföldi szervezet véleménye alapján elbírálja.

(4) Az elnyert támogatást a magyar közhasznú szervezet polgári jogi szerződés alapján folyósítja a kérelmezőnek. E szerződés tartalmazza a támogatás feltételeit és összegét, meghatározva a felhasználás célját és az arról való elszámolás rendjét.

26. § * 

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

27. § (1) Ez a törvény 2002. január 1-jén lép hatályba.

(2) * 

(3) *  Nemzetközi szerződés alapján a 10. és 14. § rendelkezéseit alkalmazni kell arra a személyre is, aki a szomszédos állam óvodai, alap- vagy középfokú oktatási intézményében tanulói jogviszonyban áll és magyar nyelven tanul, továbbá arra a hallgatóra is, aki a szomszédos állam felsőoktatási intézményében magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában tanulmányokat folytat.

(4) *  Nemzetközi szerződés alapján a 11. és 12. § rendelkezéseit alkalmazni kell a szomszédos állam óvodai, alap-, közép- vagy felsőfokú oktatási intézményében magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában oktató pedagógusra vagy oktatóra is.

(5) *  A (3) és (4) bekezdésben meghatározott kedvezményeket és az azok igénybevételével összefüggő részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.

28. § *  (1) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben szabályozza

a) *  az elbíráló hatóság és a nyilvántartó szerv kijelöléséről, hatáskörének meghatározásáról, továbbá a „Magyar igazolvány” és a „Magyar hozzátartozói igazolvány” kiadásának, cseréjének, visszavonásának eljárási szabályairól szóló előírásokat;

b) a 8. § (4) bekezdése alapján, az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeket megillető, a 8. § (1)–(3) bekezdése szerinti utazási kedvezmények részletes szabályait;

c) az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeket a 10. § alapján megillető diákkedvezmények részletes szabályait; * 

d) az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeket a 11. § (1)–(3) bekezdése alapján megillető pedagógus-továbbképzési kedvezmények, valamint a 12. § alapján járó pedagógus és oktatói kedvezmények részletes szabályait; * 

e) a 14. § (3) bekezdése alapján, az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeket a 14. § (1)–(2) bekezdése szerint megillető támogatások odaítélésének és folyósításának részletes szabályait; * 

f) a 25. § alapján a szomszédos államokban igénybe vehető támogatások igénylési rendjének részletes szabályait; * 

g) *  a „Magyar igazolvány” és a „Magyar hozzátartozói igazolvány”, továbbá önálló mellékleteinek nyilvántartására vonatkozó, valamint a nyilvántartásból adatszolgáltatásra jogosult központi államigazgatási szerv kijelöléséről és a nyilvántartás eljárási szabályairól szóló előírásokat;

h) a 27. § (5) bekezdése alapján, az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó személyeket a 10. §-ban és 14. §-ban, továbbá a 11. §-ban és 12. §-ban meghatározott kedvezményekkel és támogatásokkal kapcsolatos részletes szabályokat. * 

(2) A Kormány a 3. § (2) bekezdése alapján felhatalmazást kap a 14. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott támogatásoknak a szomszédos államokban történő folyósítását, valamint a 27. § (3) és (4) bekezdésének végrehajtását szolgáló nemzetközi szerződések megkötésére.

(3) A Kormány gondoskodik az e törvényben foglalt támogatások elbírálását és folyósítását végző magyar közhasznú szervezetek létrehozásáról, illetőleg az ilyen céllal már működő közhasznú szervezetek tevékenységének összehangolásáról, azok létesítő okiratának megfelelő módosításáról, továbbá ennek keretében a támogatások átcsoportosításáról, valamint a szomszédos államokban élő magyar nemzeti közösségek által létrehozott társadalmi szervezetekkel való együttműködés fenntartásáról.

29. § *  (1) *  Az állampolgársági ügyekért felelős miniszter a nemzetpolitikáért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben – az oktatási kedvezményekre vonatkozóan a köznevelésért felelős miniszterrel és a felsőoktatásért felelős miniszterrel egyetértésével is – határozza meg a „Magyar igazolvány” és a „Magyar hozzátartozói igazolvány” tartalmi és formai követelményeire vonatkozó részletes szabályokat. * 

(2) *  A kultúráért felelős miniszter – a nemzetpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben határozza az állami fenntartású könyvtári, muzeális és közművelődési intézmények szolgáltatásainak igénybevételével kapcsolatos, az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeket, a 4. § (1)–(3) bekezdése alapján megillető kedvezmények igénybevételének, valamint a (3) bekezdés szerinti további kedvezmények részletes szabályait. * 

(3) *  A felsőoktatásért felelős miniszter – a nemzetpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben határozza meg az 1. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozó, a Magyar Tudományos Akadémia külső, illetőleg köztestületi tagjait az 5. § (2) bekezdése szerint magyarországi kutatásaihoz megillető kedvezmények részletes szabályait.

(4) *  A felsőoktatásért felelős miniszter – a nemzetpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben határozza meg a 9. § szerinti, az 1. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá tartozó személyeket magyarországi felsőoktatási képzésben való részvételük során megillető támogatások részletes szabályait.

(5) *  A felsőoktatásért felelős miniszter rendeletben határozza meg a 13. § (1) bekezdése szerinti támogatási keret felhasználásának részletes szabályait. * 

(6) *  A kultúráért felelős miniszter – a nemzetpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben határozza meg a 18. § (1) bekezdése szerint a szomszédos államokban élő magyar nemzeti közösségek azonosságtudatának, anyanyelvének és kultúrájának megőrzését elősegítő, a szomszédos államokban működő szervezetek támogatásának részletes szabályait.

(7) *  A felsőoktatásért felelős miniszter – a nemzetpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben határozza meg a magyar kultúra tárgyában folytatott felsőoktatási tanulmányok és magyar kultúra tárgyában való oktatás részletes szabályait.

30. § *  E törvény alkalmazásában

a) magyar kultúra különösen: a magyar nyelv, az irodalom, a történelem, a művelődéstörténet és a magyar tudományosság;

b) adatszolgáltatás: a nyilvántartásban szereplő polgárok és igazolványok adatainak a törvényben meghatározott tartalmú és terjedelmű közlése. Ezen belül

ba) egyedi adatszolgáltatás: egy polgár vagy igazolvány adatainak közlése,

bb) csoportos adatszolgáltatás: az adatigénylő által vagy jogszabályban meghatározott szempontok szerint képzett csoportba tartozó polgárok vagy igazolványok adatainak rendszeres vagy eseti közlése.

31. § *  Ez a törvény az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.