Törvénytár


A kereséshez egy feltétel megadása is elegendő.

 

1995. évi LXVI. törvény

a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről * 

Az Országgyűlés a történelmi múlt megismerésének elsődleges forrásául szolgáló, illetőleg a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, a nemzet kulturális örökségének részét képező levéltári anyag védelmének, folytonos gyarapításának és használatának alapvető szabályairól a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény célja

1. § E törvény célja annak biztosítása, hogy

a) a közfeladatot ellátó szervek irattári anyaga – ügyviteli és levéltári érdekekre, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságának elvére tekintettel – szakszerűen kezelt és rendszerezett, jól használható forrásanyaggá váljék;

b) bármely szerv irattári anyagának, továbbá a természetes személyek irathagyatékának maradandó értékű része – a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak anyagaként vagy védett levéltári anyagként – épségben és használható állapotban a jövő nemzedékei számára is fennmaradjon;

c) a levéltári anyag használata során a közérdekű adatok megismerését és a tudományos kutatás szabadságát garantáló alkotmányos alapjogok érvényesítése a személyiséghez és a személyes adatokhoz fűződő alkotmányos alapjogok védelmével együtt valósuljon meg;

d) *  a minősített adatok védelme érvényre juthasson.

A törvény hatálya

2. § E törvény hatálya kiterjed

a) a közfeladatot ellátó szervek irattári anyagára;

b) *  a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. melléklet I. pontjában meghatározott gazdasági társaságok irattári anyagára;

c) a közlevéltárakban őrzött levéltári anyagra;

d) a nyilvános magánlevéltárakban őrzött levéltári anyagra;

e) az a)–d) pont hatálya alá nem tartozó szervek és természetes személyek tulajdonában lévő maradandó értékű iratra.

Értelmező rendelkezések

3. § *  E törvény alkalmazása során

a) szerv: a jogi személy és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet;

b) *  közfeladatot ellátó szerv: a feladatellátás idejétől és helyétől függetlenül az állami vagy önkormányzati feladatot ellátó szerv vagy személy, továbbá a közhatalmat gyakorló, illetve a nemzeti vagyonnal gazdálkodó vagy azzal rendelkező szerv vagy személy, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. melléklet I. pontjában meghatározott, illetve többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság;

c) *  irat: valamely szerv működése vagy személy tevékenysége során keletkezett vagy hozzá érkezett, bármely jelrendszerrel és adathordozón rögzített, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes;

d) közirat: a keletkezés idejétől és az őrzés helyétől függetlenül minden olyan irat, amely a közfeladatot ellátó szerv irattári anyagába tartozik vagy tartozott;

e) *  magánirat: a köziratnak nem minősülő irat;

f) *  irattári anyag: rendeltetésszerűen a szervnél maradó, tartalmuk miatt átmeneti vagy végleges megőrzést igénylő, szervesen összetartozó iratok összessége;

g) *  irattár: az irattári anyag szakszerű és biztonságos őrzése, valamint kezelésének biztosítása céljából létrehozott és működtetett fizikai, illetve elektronikus tárolóhely;

h) *  iratkezelés: az iratokkal kapcsolatos bármely műveletet vagy azok összességét együttesen magába foglaló tevékenység, különösen az azok készítését, hitelesítését, továbbítását, nyilvántartását, rendszerezését és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatását, segédletekkel való ellátását, hiteles másolatkészítését, szakszerű és biztonságos megőrzését, használatra bocsátását, selejtezését, megsemmisítését, illetve levéltárba adását érintő feladatok;

i) irattári terv: a köziratok rendszerezésének és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatásának alapjául szolgáló jegyzék, amely az irattári anyagot tételekre (tárgyi csoportokra, indokolt esetben iratfajtákra) tagolva, a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatásköréhez, valamint szervezetéhez igazodó rendszerezésében sorolja fel, s meghatározza a kiselejtezhető irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát, továbbá a nem selejtezhető iratok levéltárba adásának határidejét;

j) *  maradandó értékű irat: a gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, nemzetbiztonsági, tudományos, művelődési, műszaki vagy egyéb szempontból jelentős, a történelmi múlt kutatásához, megismeréséhez, megértéséhez, a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, más forrásból nem vagy csak részlegesen megismerhető adatot tartalmazó irat;

k) levéltári anyag: az irattári anyagnak, továbbá a természetes személyek iratainak levéltárban őrzött maradandó értékű része, valamint a védetté nyilvánított maradandó értékű magánirat;

l) levéltár: a maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, levéltári feldolgozásának és rendeltetésszerű használatának biztosítása céljából létesített intézmény;

m) közlevéltár: a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár;

n) nyilvános magánlevéltár: a természetes személy, valamint a nem közfeladatot ellátó szerv tulajdonában vagy birtokában lévő maradandó értékű iratok tartós megőrzésére létesített olyan intézmény, amely megfelel a 30. § (2) bekezdésében foglalt követelményeknek;

o) levéltári kutatás: a levéltári anyag tanulmányozása, abból adatok kigyűjtése tudományos vagy más cél érdekében;

p) *  gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvényben meghatározott gazdálkodó szervezet;

r) *  illetékes közlevéltár: a közfeladatot ellátó szerv vagy közirat vonatkozásában a közlevéltári illetékességből fakadó feladatokat e törvény előírásai szerint ellátó levéltár;

s) *  levéltári gyűjtőkör: a maradandó értékű, köziratnak nem minősülő irattári anyagnak, ha arra vonatkozóan törvény közlevéltárba adási, illetve a levéltárfenntartó levéltárba adási kötelezettséget nem ír elő, továbbá a természetes személyek maradandó értékű iratainak az a köre, amelyet az adott levéltár az őrizetében lévő levéltári anyag forrásértékének gazdagítása céljából gyűjt (ajándékként elfogad vagy megvásárol);

t) *  metaadat: az iratkezelési folyamat során kezelt és nyilvántartott iratot leíró adat;

u) *  iratkezelési szoftver: az iratkezelés folyamatát támogató, jogszabályban meghatározott módon tanúsított informatikai alkalmazás, amely alapfunkcióját tekintve a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló kormányrendeletben foglalt iratkezelési műveleteket vagy azok egy részének végrehajtását támogatja, és emellett egyéb funkciókat is elláthat;

v) *  mintavétel: a levéltár által kezdeményezett eljárás olyan selejtezendő iratok levéltári átvétele érdekében, amelyeknél az irattári tétel egészének levéltárba adása nem indokolt, de egyes ügyiratok maradandó értékű iratként történő kiemelése és levéltárba adása a levéltári érdek érvényesítése céljából szükséges;

w) *  ügyviteli értékű irat: természetes vagy jogi személyek részére a feladataik folyamatos ellátásához, jogszabályból adódó kötelezettség teljesítéséhez, az állampolgári jogok érvényesítéséhez, jogok biztosításához, létfontosságú személyes érdek vagy jogos érdek érvényesítéséhez szükséges adatot tartalmazó irat;

x) *  selejtezés: az iratok meghatározott szabályok szerint történő selejtezési eljárás keretében történő kiemelése az irattári anyagból, megsemmisítésre történő előkészítése és ennek dokumentálása.

3/A. § *  (1) A közirat

a) annak a közfeladatot ellátó szervnek a tulajdonát képezi, amely irattári anyagába a közirat tartozik vagy tartozott, illetve ennek hiányában

b) az állam tulajdonát képezi

kivéve, ha a közirat jogszerűen más szerv vagy személy tulajdonába került (a továbbiakban: elszármazott közirat).

(2) Az 1957. január 1-je előtt keletkezett és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvény hatálya alá nem tartozó közirat birtokosát az ellenkező bizonyításáig tulajdonosnak kell tekinteni.

(3) A maradandó értékkel bíró elszármazott közirat esetében az államot elővásárlási jog illeti meg, amelyet a 7/A. § (2) bekezdése szerinti hatóság gyakorol.

(4) Az elszármazott köziratban foglalt személyes adatokat az irat tulajdonosa a hatályos adatvédelmi szabályokban foglaltak betartásával kezeli.

3/B. § *  (1) A maradandó értékű közirat és a maradandó értékű magánirat a kulturális javak részét képezi. A levéltári anyag és a 7/C. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő elszármazott közirat a védett kulturális javak részét képezi.

(2) Az (1) bekezdés szerinti iratok és a levéltári anyag védelmét, épségben és használható állapotban történő megőrzését az e törvényben, valamint a kulturális örökség védelméről szóló törvényben foglaltak szerint kell biztosítani.

Az irattári és a levéltári anyag védelmének általános szabályai

4. § *  Az irattári anyaggal rendelkező szervek és a maradandó értékű iratokat őrző természetes személyek kötelesek a szervesen összetartozó irataik egységének, illetve eredeti rendjének megőrzéséről, valamint a tulajdonukban vagy birtokukban lévő maradandó értékű iratok megóvásáról gondoskodni.

5. § (1) *  Köziratot, valamint közlevéltárban őrzött, köziratnak nem minősülő levéltári anyagot − az e törvényben meghatározott kivétellel − elidegeníteni, megrongálni, így különösen az abban szereplő adatok egy részét vagy egészét törölni, olvashatatlanná vagy egyéb módon használhatatlanná tenni, továbbá – a szabályosan lefolytatott selejtezési eljárást, illetve a hiteles másolatkészítési eljárást kivéve – megsemmisíteni tilos.

(2) *  A megrongálás, az egyéb módon történő használhatatlanná tétel, továbbá a megsemmisítés tilalma a nyilvános magánlevéltárban őrzött levéltári anyagra és a védetté nyilvánított maradandó értékű magániratra is kiterjed.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározott elidegenítési tilalom nem zárja ki a közlevéltárban őrzött, köziratnak nem minősülő levéltári anyagnak levéltár, muzeális intézmény, könyvtár részére csereszerződés útján történő elidegenítését. A csereszerződés megkötéséhez, valamint a nyilvános magánlevéltárban őrzött magánirat elidegenítéséhez a kultúráért felelős miniszternek engedélye szükséges. A védetté nyilvánított magánirat elidegenítésekor a kulturális örökség védelméről szóló törvényben foglaltak szerint kell eljárni.

(3a) *  Az 1957. január 1-je előtt keletkezett, elszármazott közirat − az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvény hatálya alá tartozó közirat kivételével − az e törvényben foglalt rendelkezések figyelembevételével elidegeníthető.

(4) *  Az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló kormányrendeletnek megfelelően lefolytatott hiteles másolatkészítési eljárást és a hiteles elektronikus példányok megőrzéséről történő gondoskodást követően, a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint az ügyviteli értékű közirat papíralapú példánya megsemmisíthető. Nem semmisíthető meg a maradandó értékkel is bíró iratoknak a levéltár által papíralapon is megőrzendőnek minősített példánya.

(5) * 

(6) *  A (4) bekezdés szerinti megsemmisítési eljárás feltétele:

a) a hiteles elektronikus másolatnak az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló kormányrendeletnek megfelelő elektronikus tárolása,

b) a selejtezhető iratok tekintetében a papíralapú példány megsemmisítését követően a megmaradó hiteles elektronikus másolatoknak – azok őrzési idejének lejártával – a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló kormányrendelet követelményei szerinti selejtezése, valamint

c) a maradandó értékű iratok tekintetében a megsemmisítést kezdeményező szerv által használt iratkezelési szoftvernek a levéltári átadás feltételeinek való megfelelősége.

6. § (1) *  A levéltári anyagot, továbbá a 33. § (1) bekezdésében meghatározott magániratot csak a kulturális örökség védelméről szóló törvényben foglaltak szerint lehet kivinni az ország területéről.

(2) *  A levéltári anyagról, annak külföldre vitele előtt, a Magyar Nemzeti Levéltár vagy az őrző levéltár biztonsági másolatot készít.

7. § A levéltári anyag közlevéltárban történő elhelyezése – ajándék, adásvétel, csereszerződés kivételével – a levéltári anyag tulajdonjogi helyzetét nem érinti.

Az irat közirati minőségének megállapításával összefüggő hatósági eljárás szabályai * 

7/A. § *  (1) Az irat tulajdonosa vagy birtokosa közigazgatási hatósági eljárásban (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: eljárás) kérheti annak megállapítását, hogy az irat köziratnak minősül-e, illetve azt, hogy az elszármazott közirat maradandó értékűnek minősül-e.

(2) Az eljárás lefolytatására a Magyar Nemzeti Levéltár (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: Hatóság) rendelkezik hatáskörrel.

(3) Az eljárást a Hatóság hivatalból is lefolytatja, ha egy hatósági eljárásban annak megállapítása szükséges, hogy egy irat magániratnak vagy köziratnak minősül.

(4) Az elszármazott közirat külföldre szállításának, illetve tulajdonjoga átruházásának feltétele az eljárás lefolytatása, kivéve, ha az eljárást korábban már lefolytatták.

(5) Valamely irat kereskedelmi forgalomba bocsátását – így különösen árverésen történő átruházását – megelőzően a kereskedő, amennyiben vélelmezhető, hogy az irat közirat, köteles azt a Hatóság részére bejelenteni.

(6) Ha a Hatóság olyan irat kereskedelmi forgalomba bocsátásáról értesül, amelyről vélelmezhető, hogy közirat, az eljárást hivatalból lefolytatja.

(7) A határforgalom ellenőrzésére jogosult szerv a jogosulatlanul külföldre szállítani szándékozott olyan iratot, amelyről vélelmezhető, hogy közirat, visszatartja és kezdeményezi az eljárás hivatalból történő lefolytatását.

(8) Az iratot annak tulajdonosa vagy birtokosa átadás-átvételi jegyzőkönyv és a mellékletét képező részletes iratjegyzék ellenében az eljárás időtartamára átadja a Hatóságnak.

(9) Az irat átadásától a Hatóság eltekinthet, ha az terjedelmi vagy egyéb okból aránytalan nehézséggel vagy költséggel járna, és az eljárás szemle megtartásával is megvalósítható.

(10) Az eljárás során a Hatóság megvizsgálja, hogy az irat köziratnak minősül-e, és ha igen,

a) mely közfeladatot ellátó szerv irattári anyagába tartozik, illetve

b) az elszármazott közirat maradandó értékűnek minősül-e.

(11) Az eljárás során szakértőként bevonható

a) az illetékes közlevéltár,

b) az 1990-ben és azt követően keletkezett iratok esetében a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszter, valamint

c) az iratokat keletkeztető közfeladatot ellátó szerv vagy annak jogutódja.

(12) A Hatóság a döntését 30 napon belül hozza meg.

7/B. § *  (1) Ha az eljárás során a Hatóság megállapítja, hogy az irat magánirat vagy maradandó értékkel nem bíró elszármazott közirat, dönt annak visszaadásáról.

(2) Ha az eljárás során a Hatóság megállapítja, hogy a maradandó értékkel nem bíró elszármazott közirat ügyviteli értékkel rendelkezik, a visszaadást megelőzően az iratról hiteles másolatot készít, amelyet átad azon közfeladatot ellátó szerv részére, amely a közirat őrzésére e törvény előírásai szerint kötelezett.

(3) Ha az eljárás során a Hatóság megállapítja, hogy az elszármazott közirat maradandó értékkel bír,

a) a tulajdonosnak az irat tulajdonjogának átruházására irányuló szándéka esetében dönt a 3/A. § (3) bekezdése szerinti elővásárlási jog gyakorlásáról, vagy

b) az irat megvásárlására vételi ajánlatot tehet a tulajdonos részére.

(4) A (3) bekezdés b) pontja szerinti vételi ajánlat megtétele során a Hatóság figyelembe veszi az irat

a) történettudományi forrásértékét,

b) eszmei értékét és

c) annak lehetséges piaci értékét.

(5) Ha az irat tulajdonosa a vételi ajánlatot elfogadja vagy a közirat tulajdonjogáról ingyenesen lemond az állam javára, a Hatóság határozatában dönt a köziratnak az illetékes közlevéltár részére történő átadásáról. A Hatóság a határozat véglegessé válásával egyidejűleg gondoskodik a vételár megfizetéséről.

(6) A maradandó értékkel bíró elszármazott köziratot a Hatóság visszaadja a tulajdonosnak, ha

a) a Hatóság nem él az elővásárlási jogával,

b) a Hatóság nem tesz vételi ajánlatot, vagy

c) az irat tulajdonosa a vételi ajánlatot nem fogadja el,

azzal, hogy a visszaszolgáltatást megelőzően az iratról a Hatóság elektronikus másolatot készít, és annak egy példányát átadja az illetékes közlevéltárnak.

(7) Ha az eljárás során a Hatóság megállapítja, hogy az irat olyan közirat, ami nem minősül elszármazott köziratnak, dönt a köziratnak azon közfeladatot ellátó szerv vagy közlevéltár részére további iratkezelés céljából történő átadásáról, amely a közirat őrzésére e törvény előírásai szerint kötelezett.

(8) A határozat véglegessé válását követő 15 napon belül a határozatban foglaltaknak megfelelően gondoskodni kell a köziratnak a jogosult részére történő átadásáról.

7/C. § *  (1) A Hatóság a 7/B. § (6) bekezdése alapján visszaszolgáltatott köziratokról nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a közirat

a) részletes leírását, valamint az azonosítását lehetővé tévő egyéb adatokat,

b) őrzési helyét,

c) tulajdonosának természetes személyazonosító adatait és lakcímét,

d) tulajdonjoga keletkezésének és változásának idejét, jogcímét,

e) esetleges vételárát.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(3) A közirat tulajdonosa az (1) bekezdés szerint nyilvántartott adatokban történt változást a Hatóság részére 30 napon belül köteles bejelenteni, amelyet a Hatóság bejegyez az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba.

(4) A közirat tulajdonosa az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő közirat tulajdonjogának átruházására irányuló szándékát köteles a Hatóság részére bejelenteni.

(5) Ha a Hatóság él az elővásárlási jogával, a közirat az illetékes közlevéltár levéltári anyaga részévé válik, és azt az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásból törölni kell.

A levéltári anyag védelmének irányítása

8. § *  A levéltári anyag védelmének ágazati irányítását a kultúráért felelős miniszter látja el. Ágazati irányító hatáskörében

a) *  működteti a levéltári szakmai testületet és a levéltári szakfelügyeletet;

b) *  szabályozza és ellenőrzi – az elektronikus iratok biztonságos másolatának átadására és tárolására vonatkozó kormányrendeletben meghatározott eltéréssel –

ba) a levéltári állomány gyarapításával és a levéltári gyűjtőmunkával kapcsolatos feladatokat, a maradandó értékű irattári és levéltári anyag illetékességből történő átvételét, az iratok cseréjét és letéti megőrzését,

bb) a levéltári anyag őrzésének és tárolásának követelményeit, a levéltári raktárak használati rendjével és az állományvédelemmel kapcsolatos követelményeket, az iratok levéltári feldolgozására, a levéltári anyag rendszerezésére, rendezésére vonatkozó előírásokat, a levéltári anyag selejtezésének, nyilvántartásának, leírásának és a segédletek készítésének követelményeit,

bc) a levéltári anyag használatának szabályait, a levéltári kutatás, tájékoztatás és kölcsönzés, valamint az ezzel összefüggő nyilvántartások vezetésének követelményeit, a hitelesített iratmásolat külföldre történő továbbítását,

bd) a levéltárakról vezetett nyilvántartás és a közlevéltárak által vezetett nyilvántartás adatkörét, meghatározza a nyilvántartás vezetésének szabályait, valamint az iratkezelés szabályozásában, ellenőrzésében és az iratselejtezés ellenőrzésében való részvétel kapcsán jelentkező közlevéltári feladatokat, valamint

be) a levéltári módszertani ajánlások közreadásával összefüggő, továbbá a levéltári szakmai tevékenységhez kapcsolódó tervezési és beszámolási feladatokat;

c) *  irányítja és felügyeli a Magyar Nemzeti Levéltárat;

d) dönt a hatáskörébe utalt egyedi ügyekben.

A köziratok kezelésének irányítása * 

8/A. § *  A köziratok kezelésének szakmai irányítását a Kormány által kijelölt miniszter látja el.

II. Fejezet

A KÖZIRAT

A köziratok kezelése és védelme

9. § (1) A közfeladatot ellátó szerv köteles

a) *  a hozzá érkezett és az általa készített, a szerv működése vagy feladatköre szempontjából érdemi adatot tartalmazó iratokat az érkezés, illetve a keletkezés időpontjában nyilvántartásba venni;

b) a nyilvántartást és az ahhoz kapcsolódó – az irattári anyag áttekinthetőségét szolgáló – ügyviteli segédleteket levéltári célra is használható módon vezetni;

c) *  az ügyintézés során az ügyviteli értékű és ennek megszűnésével selejtezhető, valamint a maradandó értékű és ezért nem selejtezhető iratokat az irattári terv megfelelő tételébe besorolni, a tétel jelét az iraton feltüntetni és azt a nyilvántartásba bejegyezni;

d) a nála keletkező, nem selejtezhető iratok készítésekor azok tartós megőrzését lehetővé tevő eszközöket, anyagokat és eljárásokat alkalmazni;

e) az elintézett ügyek iratait – az irattári terv szerinti rendszerezés és válogatás pontosságának ellenőrzése mellett – irattárában elhelyezni, s irattári anyagának szakszerű és biztonságos megőrzéséről, valamint használatra bocsátásáról gondoskodni;

f) *  irattári anyagának selejtezhető részét az irattári tervben megjelölt irattári őrzési idő letelte, illetve ügyviteli értékének megszűnése után az illetékes közlevéltár engedélyével kiselejtezni;

g) *  a nem selejtezhető irattári tételekbe tartozó, valamint a mintavétel során maradandó értékűnek minősített iratokat a kapcsolódó nyilvántartásokkal és segédletekkel együtt, olvasható formában, a 12. §-ban előírtak szerint az illetékes közlevéltárnak saját költségén átadni;

h) *  a köziratokról vezetett nyilvántartásban metaadatként rögzíteni az irat beazonosításához szükséges adatokat – ideértve az irat beküldőjének vagy címzettjének nevét, címét, elérhetőségét –, valamint az irat tárgyának meghatározásához elengedhetetlen személyes adatokat;

i) *  a köziratokról vezetett nyilvántartásban rögzített metaadatokat a nyilvántartásnak az illetékes közlevéltár részére történő átadásáig vagy a nyilvántartás egészének selejtezéséig épségben megőrizni.

(2) *  Elektronikus iratkezelés esetén a közfeladatot ellátó szerv kizárólag olyan iratkezelési szoftvert alkalmazhat, amely a külön jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelel és – az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel – tanúsítvánnyal rendelkezik.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározott követelmények teljesítéséért, valamint az iratok szakszerű és biztonságos megőrzésére alkalmas irattár kialakításáért és működtetéséért, továbbá az iratkezeléshez szükséges egyéb tárgyi, technikai és személyi feltételek biztosításáért, valamint a megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező iratkezelési szoftver használatáért a közfeladatot ellátó szerv vezetője felelős.

(4) *  Az e törvényben, valamint a 35/A. § (1) bekezdése szerinti kormányrendeletben meghatározott követelmények teljesítésének részletes szabályait a közfeladatot ellátó szerv által a 10. § (1) bekezdése alapján készített egyedi, a részére a 10. § (2) bekezdése alapján kötelezően előírt egységes iratkezelési szabályzat és irattári terv (a továbbiakban együtt: iratkezelési szabályzat) vagy a Kormánynak a 10. § (2a) bekezdése alapján kiadott rendelete tartalmazza.

(5) *  A közfeladatot ellátó szerv jogszabály-előkészítéssel összefüggő feladatának a Kormány rendeletében meghatározott elektronikus zárt rendszeren (a továbbiakban: jogszabály-előkészítési munkafolyamatot támogató szoftver) keresztül történő megvalósítása esetén a jogszabály-előkészítési munkafolyamatot támogató szoftverben keletkező irattal kapcsolatos iratkezelésre a jogszabály-előkészítési munkafolyamatot támogató szoftvert kell a Kormány rendeletében meghatározottak szerint használni. A közfeladatot ellátó szerv (3) bekezdés szerinti felelőssége a jogszabály-előkészítési munkafolyamatot támogató szoftverben keletkező irattal kapcsolatosan a Kormány rendeletében meghatározottak szerint áll fenn.

9/A. § *  (1) Közfeladatot ellátó szerv megszüntetése vagy feladatkörének megváltoztatása esetén a rendelkező szerv köteles intézkedni az érintett szerv irattári anyagának további elhelyezéséről, biztonságos megőrzéséről, kezeléséről és használhatóságáról.

(2) Ha a megszűnő szerv más szervbe olvad be, iratait a feladatait átvevő szerv irattárában kell elhelyezni.

(3) Ha a megszűnő szerv feladatköre több szerv között oszlik meg, vagy valamely szerv egyes feladatait egy másik szerv veszi át, az irattári anyagot csak irattári tételenként szabad megosztani. Az egyes ügyiratokra vonatkozó igényt másolat készítésével vagy kölcsönzéssel kell teljesíteni. Az irattári anyag irattári tételenkénti megosztását az illetékes közlevéltár egyetértésével kell elvégezni.

(4) *  Ha a közfeladatot ellátó szerv jogutód nélkül szűnik meg, irattári anyagának maradandó értékű részét az illetékes közlevéltárban kell elhelyezni. Az irattári anyag többi részének meghatározott ideig történő további őrzéséhez, kezeléséhez és selejtezéséhez szükséges költségek biztosításáról a megszüntetésről intézkedő szerv gondoskodik.

9/B. § *  (1) Köziratvédelmi bírsággal (a továbbiakban: bírság) kell sújtani azt, aki a 7/A. § (4) vagy (5) bekezdése vagy a 7/C. § (3) vagy (4) bekezdése szerinti kötelezettségének nem tesz eleget.

(2) A bírságot a 7/A. § (2) bekezdése szerinti hatóság szabja ki, amely a bírság összegének megállapítása során – a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben meghatározott mérlegelési szempontok mellett – figyelembe veszi a közirat ügyviteli szempontból vett értékét, történettudományi forrásértékét, eszmei értékét és annak lehetséges piaci értékét. A bírság összege 10 000 forinttól 250 000 000 forintig terjedhet.

(3) A bírság kiszabásának nincs helye, ha

a) az annak alapjául szolgáló magatartásnak, illetve cselekménynek a 7/A. § (2) bekezdése szerinti hatóság tudomására jutásától számított egy év, vagy

b) az annak alapjául szolgáló magatartásnak, illetve cselekménynek a befejezésétől számított tíz év eltelt.

Az iratkezelési szabályzatok kiadása

10. § *  (1) Az e törvényben meghatározott kivételekkel egyedi iratkezelési szabályzatot ad ki: * 

a) *  a közfeladatot ellátó szerv az illetékes közlevéltárral egyetértésben,

b) *  a központi államigazgatási szerv a Magyar Nemzeti Levéltárral, az illetékes szaklevéltárral és a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben,

c) *  a Főpolgármesteri Hivatal, a polgármesteri hivatal, a vármegyei önkormányzati hivatal, a közös önkormányzati hivatal, a társult képviselő-testületek közös hivatala és a nemzetiségi önkormányzat hivatala (a továbbiakban együtt: önkormányzati hivatal) számára a jegyző (főjegyző) a Magyar Nemzeti Levéltárral, a 18. §-ban meghatározott esetekben a Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott levéltárral és a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervével egyetértésben.

(2) *  Egységes iratkezelési szabályzatot ad ki:

a) *  a szakmai irányítást ellátó miniszter vagy a központi államigazgatási szerv vezetője a területi államigazgatási szervek, a honvédelmi szervezetek és a rendvédelmi szervek – kivéve a nemzetbiztonsági szolgálatok – részére a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel, a Magyar Nemzeti Levéltárral és az illetékes szaklevéltárral egyetértésben,

b) *  az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok, a legfőbb ügyész az ügyészségek részére a Magyar Nemzeti Levéltárral egyetértésben,

c) *  az igazságügyért felelős miniszter a közjegyzők, valamint azok kamarája, a bírósági végrehajtók, továbbá az igazságügyi szakértői tevékenység végzésére feljogosított természetes személyek és gazdasági társaságok, igazságügyi szakértői intézmények, hatósági tolmácsok, hiteles szakfordítók és büntető ügyekben közvetítői tevékenységet végző ügyvédek tekintetében a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel, valamint a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben.

(2a) *  A jogszabály-előkészítésnek a jogszabály-előkészítési munkafolyamatot támogató szoftveren keresztül történő megvalósítása tekintetében az iratkezelési szabályzat tartalmát a jogszabály-előkészítési munkafolyamatot támogató szoftver felhasználója által az abban létrehozott irattal kapcsolatos iratkezelésre kiterjedően a Kormány rendeletben határozza meg.

(3) *  A 10. § (1) bekezdés b) pontja és a 10. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti iratkezelési szabályzatokat a szakmai irányítást ellátó miniszter vagy a központi államigazgatási szerv vezetője egységes iratkezelési szabályzatban is kiadhatja.

(4) *  A szakmai irányítást ellátó miniszter az állami és helyi önkormányzati intézmények meghatározott csoportja részére a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel, valamint a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben egységes iratkezelési szabályzatot vagy egyedi iratkezelési szabályzatuk mellékletét képező egységes irattári tervet ad ki.

(5) *  Az önkormányzati hivatal számára – a (2a) bekezdésben meghatározott kivétellel – a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel és a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben egységes irattári tervet ad ki.

(6) *  Az önkormányzati társulás a társulási megállapodásban foglalt esetben rendelkezik az iratkezelés szabályozásáról.

(7) *  A Magyar Nemzeti Levéltár, az illetékes közlevéltár és a kultúráért felelős miniszter egyetértési joga az irattári tételek kialakításával és a nem selejtezhető irattári tételek kijelölésével, továbbá a nem selejtezhető iratok levéltári használatát befolyásoló előírásokkal összefüggő kérdésekre terjed ki.

(8) *  A Magyar Nemzeti Levéltár a Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott levéltár véleményének előzetes kikérésével gyakorolja a bíróság, az ügyészség, a központi államigazgatási szervek területi szervei részére készült iratkezelési szabályzatok kiadásával kapcsolatos egyetértési jogát.

(9) *  Az irattári terv az iratkezelési szabályzat szerves részét képezi, annak kötelező mellékleteként. Elfogadási rendje – kivéve az önkormányzati hivatal, az állami és helyi önkormányzati intézmények meghatározott csoportja részére kiadott egységes irattári terveket – nem válik el az iratkezelési szabályzattól.

(10) * 

A köziratok kezelésének levéltári ellenőrzése

11. § A nem selejtezhető köziratok fennmaradásának biztosítása érdekében a közfeladatot ellátó szerv iratainak védelmét és iratkezelésének rendjét – az iratkezelési szabályzat alapján – az illetékes közlevéltár ellenőrzi. Ellenőrzési feladatának ellátása során

a) *  az iratkezelői és az irattári helyiségbe beléphet, az iratokba – a minősített adatot tartalmazó iratok kivételével – és az iratkezelési nyilvántartásokba betekinthet, az iratkezelési tevékenységet folyamatában vizsgálhatja;

b) iratkezelési kérdésekben szaktanácsot ad, a nem selejtezhető iratok épségben és használható állapotban történő megőrzését súlyosan veszélyeztető hibákat és hiányosságokat jegyzőkönyvbe foglalja, megszüntetésükre vonatkozóan határidőt állapít meg;

c) *  ha a közfeladatot ellátó szerv a b) pont alapján szükséges intézkedéseket határidőben nem teszi meg, az illetékes közlevéltár 15 napon belül a köziratok védelmére irányuló hatósági eljárást kezdeményez.

Köziratok védelmére irányuló hatósági eljárás * 

11/A. § *  (1) A 11. § c) pontja alapján az illetékes közlevéltár, a szerv iratkezelésének felügyeletére vagy ellenőrzésére jogosult egyéb szerv, szervezet vagy személy, illetve a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszter a közfeladatot ellátó szerv irattári anyagának szabályszerű megőrzését súlyosan veszélyeztető körülmény fennállása esetén 15 napon belül kezdeményezi a köziratok védelmére irányuló hatósági eljárás (e § alkalmazásában a továbbiakban: eljárás) hivatalból történő lefolytatását.

(2) Az eljárásra a Magyar Nemzeti Levéltár (e § alkalmazásában a továbbiakban: Hatóság) rendelkezik hatáskörrel.

(3) Ha az eljárás során a Hatóság megállapítja a közfeladatot ellátó szerv irattári anyaga szabályszerű megőrzése súlyos veszélyeztetésének tényét, − az (5) bekezdésben foglaltak kivételével − figyelmeztetést tartalmazó döntésében felhívja a közfeladatot ellátó szerv figyelmét a jogszabálysértésre, és megfelelő határidő megállapításával, valamint a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel kötelezi a veszélyeztetés megszüntetésére.

(4) Ha a közfeladatot ellátó szerv határidőben nem gondoskodik az irattári anyag szabályszerű megőrzését súlyosan veszélyeztető hibák és hiányosságok megszüntetéséről, a Hatóság kötelezi a szervet az irattári anyagának a szerv költségére a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló kormányrendelet szerint kijelölt központi szolgáltatónál (a továbbiakban: központi szolgáltató) történő elhelyezésére.

(5) A Hatóság határidő kitűzése nélkül kötelezheti a szervet irattári anyagának vagy annak meghatározott részének a közfeladatot ellátó szerv költségére a központi szolgáltatónál történő elhelyezésére, ha a köziratok megőrzése csak azonnali intézkedéssel biztosítható.

(6) Ha az (5) bekezdésben foglaltakat követően a közfeladatot ellátó szerv az irattári anyag szabályszerű megőrzését súlyosan veszélyeztető hibákat és hiányosságokat megszünteti, kérelmére a Hatóság engedélyezi az irattári anyaga visszaadását és annak iratkezelését.

A köziratok levéltárba adása

12. § *  (1) *  A nem selejtezhető köziratok teljes és lezárt évfolyamait – a (2)–(8) bekezdésben meghatározott kivétellel – a keletkezés naptári évétől számított tizenötödik év végéig kell az illetékes közlevéltárnak átadni.

(2) A nem selejtezhető köziratok átadásának-átvételének időpontjáról az átadó szerv és az illetékes közlevéltár közösen állapodik meg.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározott átadás-átvételi határidő abban az esetben, ha a közfeladatot ellátó szervnek a nem selejtezhető iratokra ügyviteli szempontból még rendszeresen szüksége van, vagy akkor, ha az illetékes közlevéltár az iratok átvételéhez szükséges raktári férőhellyel nem rendelkezik, további tíz évre külön engedély nélkül meghosszabbítható. Az átadási-átvételi határidő tíz éven túli meghosszabbítását egy alkalommal, legfeljebb további tizenöt év időtartamra a kultúráért felelős miniszter engedélyezi.

(4) A közlevéltár tizenöt éven belül keletkezett közirat átvételére csak jogszabály alapján kötelezhető.

(5) *  A tizenöt évnél régebben keletkezett, minősített adatot tartalmazó, nem selejtezhető iratokat a minősítő által meghatározott érvényességi idő lejártát követő naptári év végéig kell az illetékes közlevéltárnak átadni.

(6) *  Az iratokat őrző szerv kezdeményezésére az illetékes közlevéltár az érvényességi idő lejárta előtt is átvehet minősített adatot tartalmazó iratokat, ha azok megfelelő őrzésének és kezelésének feltételeit biztosítani tudja.

(7) A közfeladatot ellátó szerv azoknak a nem selejtezhető iratoknak a használatát, amelyek a 22. § (1) bekezdésében meghatározott kutatási korlátozási idő eltelte után is az őrizetében vannak, a közlevéltárban lévő anyagra vonatkozó szabályok szerint köteles biztosítani.

(8) *  Az elektronikus formában megőrzött maradandó értékű iratokat jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelően kell átadni az illetékes közlevéltárnak.

III. Fejezet

A KÖZLEVÉLTÁR

A közlevéltár feladatai

13. § A közlevéltár feladatkörében

a) a 31. §-ban meghatározott kivételekkel kizárólagos joggal átveszi és megőrzi az illetékességi körébe tartozó szervek nem selejtezhető köziratait;

b) *  jogszabály alapján átveszi, gyűjti, valamint ingyenes letétként megőrzi a maradandó értékű magániratot;

c) *  az átvett és a gyűjtött levéltári anyagot nyilvántartja, szakszerűen kezeli, biztonságosan megőrzi, és az őrizetében lévő levéltári anyagot – annak szükség szerinti átselejtezésével, rendezésével, valamint a tudományos igényű áttekintést biztosító segédletek készítése és közzététele útján – feldolgozza, s az anyag használatát lehetővé teszi;

d) az őrizetében lévő levéltári anyagról hiteles másolatot vagy tartalmi kivonatot ad ki;

e) *  ellenőrzi az illetékességébe tartozó közfeladatot ellátó szervek iratkezelését, a közfeladatot ellátó szerv maradandó értékű köziratai megfelelő szintű védelmének megvalósulását;

f) *  megrongált vagy pusztulásnak indult levéltári anyagának konzerválásáról és restaurálásáról gondoskodik, ezekről és a különösen jelentős levéltári anyagáról biztonsági másolatot készít vagy készíttet, és annak egy példányát – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a Magyar Nemzeti Levéltárnak átadja;

g) levéltár- és történettudományi kutatásokat végez a levéltári munka fejlesztése és a levéltári anyag felhasználásának elősegítése céljából, s közzéteszi a kutatás eredményeit, illetve a tudományos munkamegosztás keretében részt vállal az általa őrzött iratanyag publikálásában;

h) *  a levéltári anyag oktatási, közművelődési célú felhasználását, valamint a levéltári tevékenység megismertetését kiadványokkal és egyéb módon elősegíti;

i) a maradandó értékű magániratok kiválogatására, szakszerű kezelésére vonatkozóan szaktanácsot adhat, a maradandó értékű magániratok védetté nyilvánításában közreműködik;

j) *  az őrizetében lévő levéltári anyag használatának elősegítése érdekében – digitalizálási terv alapján – gondoskodik kutatási célú digitális másolatok készítéséről és használatba adásáról.

13/A. § *  (1) A közlevéltár segítségnyújtás keretében átmeneti tárolást biztosíthat más közlevéltár, nyilvános magánlevéltár vagy más maradandó értékű iratokat őrző intézmény számára a veszélyeztetett maradandó értékű iratanyag megőrzése érdekében, az annak épségére jelentős kockázatot jelentő körülmények kialakulása esetén. A segítségnyújtást a közlevéltár szabad raktári kapacitásai függvényében biztosítja, amennyiben saját levéltári anyagát ezzel nem veszélyezteti.

(2) A közlevéltár a segítségnyújtást az (1) bekezdés szerinti segítségre szoruló intézmény vagy annak fenntartója kérelmére, saját fenntartójának egyidejű tájékoztatása mellett teljesítheti. A felmerülő költségek a segítségre szoruló intézményt, illetve fenntartóját terhelik.

A közlevéltárak és illetékességük, valamint gyűjtőkörük * 

14. § (1) *  A közlevéltár az általános levéltár, az állami szaklevéltár, a felsőoktatási levéltár, továbbá települési önkormányzat vagy nemzetiségi önkormányzat, köztestület, közalapítvány vagy jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv levéltára.

(2) *  A közlevéltár az e törvényben meghatározottak szerint az illetékességi körébe tartozó közfeladatot ellátó szerv esetében ellátja iratkezelésének ellenőrzését, jóváhagyja iratkezelési szabályzatát és iratselejtezését, meghatározza a szerv maradandó értékűnek minősülő iratainak körét, valamint jogosult és kötelezett irattári anyaga maradandó értékű iratainak átvételére.

(3) *  A közlevéltár gyűjtőköre minden olyan, a 3. § s) pontjában meghatározott maradandó értékű magániratra kiterjed, amely a közlevéltár őrizetében lévő levéltári anyaghoz illeszkedik, annak forrásértékét gazdagítja.

(4) *  A közlevéltár a fenntartó szerve tekintetében illetékességből végzett, az iratkezelés ellenőrzésével, az iratkezelési szabályzat, valamint az iratselejtezések jóváhagyásával kapcsolatos feladatai ellátása tekintetében a fenntartó által nem utasítható, ezen feladatait szakmai függetlensége biztosításával látja el.

A közlevéltár fenntartójának kötelezettségei

15. § (1) A közlevéltárat fenntartó szerv köteles gondoskodni arról, hogy levéltára

a) rendelkezzék a 13. §-ban meghatározott feladatok ellátásához szükséges szakképzett személyzettel és technikai felszereléssel, továbbá

b) rendelkezzék a levéltári anyag rendszeres átvételét biztosító, zárt, tűzbiztos, száraz, megfelelő páratartalmú és hőmérsékletű, a levéltári anyag őrzésén kívül egyidejűleg más célra fel nem használható, a szakszerű őrzéshez szükséges tárolóeszközökkel felszerelt raktárral (raktárakkal), kutatóteremmel és a működéséhez szükséges egyéb feltételekkel.

(2) Közlevéltárat létesíteni csak az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feltételek együttes biztosításával lehet.

(2a) *  A közlevéltárnak, valamint a felsőoktatási intézménynek a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján levéltári feladatokat ellátó szervezeti egysége elnevezésében szerepelnie kell a „levéltár” kifejezésnek.

(3) *  A közlevéltár vezetőjét pályázat útján

a) a Magyar Nemzeti Levéltár esetében a kultúráért felelős miniszter,

b) a Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott levéltár esetében a kultúráért felelős miniszter egyetértésével a fenntartó,

c) *  az állami szaklevéltár, a felsőoktatási levéltár, a települési önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat,, a köztestület, a közalapítvány és az egyéb közfeladatot ellátó szerv levéltára esetében a kultúráért felelős miniszter véleményének kikérésével a fenntartó

nevezi ki és menti fel.

(4) *  A Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott levéltár alapító okiratának, szervezeti és működési szabályzatának elfogadásához és módosításához a kultúráért felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges.

(5) *  A Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott levéltár

a) * 

b) munkatervének, beszámolójának elfogadása,

c)–d) * 

során a kultúráért felelős miniszter véleményezési jogot gyakorol.

Általános levéltárak

16. § (1) *  Az e törvényben meghatározottak szerint más közlevéltár illetékességébe nem tartozó közfeladatot ellátó szervek, illetve azok irattári anyaga az általános levéltárak illetékességi körébe tartozik. Általános levéltárat törvény létesíthet, illetve szüntethet meg, a megszűnő levéltár anyagának átvételére illetékes közlevéltár megnevezésével.

(2) *  Általános levéltár a Magyar Nemzeti Levéltár és a Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott levéltár.

17. § (1) *  A Magyar Nemzeti Levéltár központi általános levéltár, amely vármegyei szervezeti egységekkel (tagintézményekkel) rendelkezik. A tagintézmény * 

a) *  vármegyei szinten ellátja a Magyar Nemzeti Levéltár feladatait,

b) a Magyar Nemzeti Levéltár költségvetésén belül az egyes tagintézmények szakmai feladatainak figyelembevételével meghatározott éves elkülönített költségvetési kerettel működik,

c) vezetőjét (igazgatóját) a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója nevezi ki a kultúráért felelős miniszter egyetértésével.

(1a) *  A Magyar Nemzeti Levéltár illetékességébe tartozik – a 18. §-ban és a 19. § (2) bekezdésében meghatározott kivétellel –

a) *  a köztársasági elnök és a Sándor-palota, az Országgyűlés és az Országgyűlés Hivatala, az Alapvető Jogok Biztosa és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, az Alkotmánybíróság és az Alkotmánybíróság Hivatala, a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal, a Legfőbb Ügyészség, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank,

b) a miniszterelnök és a központi államigazgatási szerv,

c) a központi államigazgatási szerv területi szervei és a rendvédelmi szerv,

d) illetékes közlevéltárral nem rendelkező országos köztestület és közalapítvány,

e) illetékes közlevéltárral nem rendelkező helyi önkormányzat és nemzetiségi önkormányzat testülete, hivatala és intézménye, továbbá

f) az a)–e) pontban meghatározott szervek jogelőd szervei

iratkezelése, iratai, valamint minden olyan közfeladatot ellátó szerv iratkezelése és minden olyan közirat, amely nem tartozik más közlevéltár illetékességi körébe.

(2) *  A Magyar Nemzeti Levéltár a 13. §-ban meghatározott feladatokon kívül

a) *  a külön jogszabályban meghatározott szakmai követelmények érvényesítése érdekében módszertani ajánlásokat és egyéb segédanyagokat dolgoz ki, s azokat a kultúráért felelős miniszter egyetértésével közzéteszi;

b) *  mint elektronikus ügyintézés biztosítására kötelezett szerv biztosítja az elektronikus ügyintézésre vonatkozó jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítését;

c) *  nyilvántartja a közlevéltárakat és a magánlevéltárakat;

d) feltárja, nyilvántartja és gyűjti (másolatban beszerzi vagy megvásárolja) a magyar vonatkozású külföldi levéltári anyagot;

e) őrzi a törvények eredeti példányát;

f) levéltár-tudományi szakkönyvtárat működtet;

g) levéltári állományvédelmi kérdésekben szaktanácsadást nyújt más levéltáraknak;

h) a hazai közlevéltári anyagról készült biztonsági másolatok egy példányát biztonsági filmtárában megőrzi;

i) részt vesz a levéltárosok felsőfokú képzésében, és ellátja a középfokú levéltári szakképzéssel kapcsolatos feladatait;

j) *  évente nyilvánosságra hozza a közlevéltárak gyarapodását és működésük fontosabb adatait;

k) *  ellátja a levéltári szakfelügyelet működtetésével kapcsolatos teendőit;

l) *  gyakorolja a 34. § (1) bekezdésében meghatározott elővásárlási jogát;

m) *  a kultúráért felelős miniszter által meghatározott szempontok szerint gyűjti és feldolgozza a közlevéltárak, valamint a nyilvános magánlevéltárak működésével kapcsolatos adatokat.

(3) *  A Magyar Nemzeti Levéltár a levéltári anyaggal kapcsolatos, a Kormány rendeletében meghatározott elektronikus adatokról – ha jogszabály szigorúbb követelményt nem állapít meg – legalább a Kormány rendeletében meghatározottak szerinti gyakorisággal és rendben biztonsági mentéseket hoz létre, valamint a biztonsági mentéseket a Kormány által kijelölt, az adatok őrzéséért felelős szervnek megküldi. A biztonsági mentés adataiba az adatok őrzéséért felelős szerv nem tekinthet bele.

18. § *  A Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott levéltár területi általános levéltárként Budapest Főváros Önkormányzata közvetlen felügyelete és irányítása alatt működik. Illetékességi körébe tartozik a fenntartó önkormányzat, a Budapest közigazgatási területén működő helyi önkormányzatok és nemzetiségi önkormányzatok képviselő-testületeinek, hivatalainak és intézményeinek, ezek jogelődeinek, valamint a fővárosi és kerületi önkormányzatok többségi tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, továbbá a központi államigazgatási szervek, a rendőrség, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv és a büntetés-végrehajtási szervezet területi szerveinek, valamint az alap- és középfokú köznevelési intézmények Budapest közigazgatási területén keletkezett levéltári anyaga és minden olyan, Budapest területén keletkezett levéltári anyag, amely nem tartozik más levéltár illetékességi körébe.

Állami szaklevéltárak

19. § *  (1) *  Állami szaklevéltár a Hadtörténelmi Levéltár, a Földügyi és Távérzékelési Levéltár, a Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, valamint az állam által fenntartott tudományos, kulturális vagy egészségügyi szolgáltatást végző intézmény levéltára.

(2) *  A szaklevéltár illetékessége – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár kivételével – * 

a) *  a Hadtörténelmi Levéltár esetében a honvédelemért felelős miniszter, valamint – a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat nemzetbiztonsági vonatkozású iratai kivételével – a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 3. § 14. pontja szerinti honvédelmi szervezet,

b) a Földügyi és Távérzékelési Levéltár esetében a térképészetért felelős miniszter felügyelete alá tartozó ingatlanügyi hatóságok és a kataszteri program megvalósításáért felelős szerv állami alapadatok előállításával kapcsolatos,

c) a Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár esetében a környezetvédelemért felelős miniszter és a vízgazdálkodásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó szervek,

d) a tudományos, kulturális vagy egészségügyi szolgáltatást végző intézmény esetében a fenntartó szerv, továbbá a fenntartó szerv által fenntartott intézmény vagy felügyelt gazdasági társaság

iratkezelésére és irataira, továbbá mindezek jogelődeinek, a jogelődei által fenntartott intézménynek és a jogelődei által felügyelt gazdasági társaságnak az irattári irataira terjed ki. * 

(3) *  Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának illetékessége az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvényben meghatározott iratokra és szervekre terjed ki.

(4) *  Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára működésének speciális szabályait, valamint az e törvényben meghatározottakon túlmenően ellátandó feladatait a (3) bekezdésben említett törvény határozza meg.

(4a) *  A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár illetékessége a Kormány rendeletével kárpótlási hatóságként kijelölt igazságügyért felelős miniszter kárpótlási hatósági feladatköréhez kapcsolódó ügyekben keletkezett iratokra terjed ki.

(5) *  A (2) bekezdés d) pontjában meghatározott szaklevéltár létesítését és megszüntetését – a szerv felügyeletét vagy irányítását ellátó miniszter, az autonóm államigazgatási szerv vagy az önálló szabályozó szerv vezetője véleményének előzetes kikérésével – a kultúráért felelős miniszter engedélyezi.

(6) *  Megszűnő szaklevéltár anyagának közlevéltári elhelyezéséről a megszüntetést kezdeményező költségén a kultúráért felelős miniszter gondoskodik.

Felsőoktatási levéltárak * 

19/A. § *  (1) Felsőoktatási levéltár az állam által elismert felsőoktatási intézmény által fenntartott közlevéltár.

(2) *  A felsőoktatási levéltár illetékessége kiterjed a fenntartó felsőoktatási intézményre, a fenntartó felsőoktatási intézmény által felügyelt gazdasági társaságra és fenntartott intézményre, továbbá mindezek jogelődeinek és a jogelődei által felügyelt gazdasági társaságnak a működése során keletkezett irataira.

(3) Felsőoktatási levéltár létesítését és megszüntetését a kultúráért felelős miniszter engedélyezi, az állam által elismert felsőoktatási intézmény fenntartójának előzetes egyetértésével.

(4) *  A megszűnő felsőoktatási levéltár iratanyagának közlevéltári elhelyezéséről a megszüntetést kezdeményező költségén a kultúráért felelős miniszter gondoskodik.

Települési vagy nemzetiségi önkormányzat levéltára * 

20. § (1) *  A települési vagy nemzetiségi önkormányzat a képviselő-testület, a hivatala és intézménye, valamint ezek jogelődei, továbbá a települési önkormányzat közigazgatási területén, a nemzetiségi önkormányzat működési területén működő vagy működött, a települési vagy nemzetiségi önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaság iratkezelésére és irattári anyagára kiterjedő illetékességgel közlevéltárat létesíthet. A levéltár a fenntartó települési vagy nemzetiségi önkormányzat közvetlen felügyelete és irányítása alatt működik.

(2) *  Települési vagy nemzetiségi önkormányzat levéltárának létesítéséhez a kultúráért felelős miniszter előzetes hozzájárulása szükséges. A miniszter megtagadhatja a hozzájárulást, ha a létesítendő levéltár folyamatos működésének személyi és dologi feltételeit [15. § (1) bekezdés] hosszabb távon nem látja biztosítottnak. Ha a levéltár működését meghatározó feltételek megszűnnek, a miniszter visszavonhatja hozzájárulását. Ebben az esetben a fenntartó önkormányzat köteles a levéltárat megszüntetni.

(3) *  Ha a települési önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat megszünteti levéltárát, annak anyagát a települési önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat székhelye szerint területileg illetékes közlevéltárban kell elhelyezni. Ilyen esetben a települési önkormányzat a levéltár céljait szolgáló vagyonát használatra köteles átengedni az illetékes közlevéltár fenntartójának.

Köztestület, közalapítvány és egyéb közfeladatot ellátó szerv levéltára

21. § *  Köztestület, közalapítvány vagy jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv saját maradandó értékű iratainak őrzésére és iratkezelésének ellenőrzésére közlevéltárat létesíthet. A létesítést és a megszüntetést a közlevéltárakról vezetett központi nyilvántartásba be kell jegyeztetni. Megszűnés esetén a köztestület, a közalapítvány és az egyéb közfeladatot ellátó szerv levéltári anyagának közlevéltári elhelyezéséről a megszüntetést kezdeményező költségén a kultúráért felelős miniszter intézkedik.

IV. Fejezet

A KÖZLEVÉLTÁR ANYAGÁNAK HASZNÁLATA

A közlevéltár anyagában történő kutatás

22. § (1) *  A közlevéltárban őrzött, a keletkezés naptári évétől számított harminc éven túli levéltári anyagban – a 24. §-ban és a 25. §-ban foglalt kivételekkel –, továbbá időbeli korlátozás nélkül abban a levéltári anyagban, amelyet már jogszerűen nyilvánosságra hoztak, vagy amelynek tartalma az adatvédelmi jogszabályok rendelkezései alapján bárki számára kutatható, a kutatni kívánt téma megjelölését tartalmazó kérelemre bármely természetes személy ingyenesen kutathat és a kutatásra kiadott levéltári anyagról saját költségén másolatot készíttethet.

(2) *  A közlevéltár az őrizetében lévő levéltári anyagban kutatást végző személy részére – a kutatás megkezdése előtt – látogatói jegyet ad ki. A látogatói jegy tartalmazza a kutató természetes személyazonosító adatait és lakcímét. A látogatói jegy az adott közlevéltárban – évenkénti meghosszabbítással – folyamatosan használható.

(3) *  A látogatói jegy kiadásakor a közlevéltár nyilvántartásba veszi a kutató természetes személyazonosító adatait és lakcímét.

(4) *  A közlevéltár a kutatásra átadott levéltári anyagról nyilvántartást vezet, és a kutató személyes adatainak védelméről a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint gondoskodik.

23. § *  A keletkezés naptári évétől számított harminc év lejárta előtt is folytatható kutatás, ha azt az átadó szerv vagy annak az érintett levéltári anyag tekintetében illetékes jogutódja hozzájárulásával a levéltári anyagot őrző levéltár engedélyezi. Jogutód nélkül megszűnt szerv levéltári anyagában a kutatást a levéltári anyagot őrző közlevéltár engedélyezi.

24. § *  (1) *  Ha törvény másként nem rendelkezik, a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag az érintett halálozási évét követő harminc év után válik bárki számára kutathatóvá. A védelmi idő

a) az érintett születésétől számított kilencven év, ha a halálozás ténye és annak ideje nem ismert, és az csak aránytalanul nagy erőfeszítéssel volna megállapítható, vagy

b) a levéltári anyag keletkezésétől számított hatvan év, ha az érintett születésének és halálozásának időpontja egyaránt nem ismert és azok ideje csak aránytalanul nagy erőfeszítéssel volna megállapítható.

(2) A védelmi idő lejárta előtt is kutatható az (1) bekezdésben meghatározott levéltári anyag, ha

a) a kutatás – a kérelmező költségére – anonimizált másolattal is megvalósítható, vagy

b) *  a kutatáshoz az érintett, vagy annak halálát követően bármely örököse, a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozója vagy bejegyzett élettársa a kutató kérésére hozzájárult, vagy

c) *  a kutatásra tudományos célból van szükség – feltéve, hogy a 22. § (1) bekezdésében meghatározott harminc év már eltelt – és a kutató a (3) és (4) bekezdésben meghatározott követelményeknek eleget tesz.

(3) A közlevéltár a (2) bekezdés c) pontja szerinti tudományos célú kutatást akkor köteles engedélyezni, ha a kutató csatolja a tudományos kutatást rendeltetésszerűen végző, közfeladatot ellátó szervnek – a kutató részletes kutatási terve alapján megadott – támogató állásfoglalását.

(4) *  A (2) bekezdés c) pontja alapján történő tudományos kutatás esetén a kutató a levéltári anyag kutatása során megismert személyes adatot köteles a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint kezelni. A kutatás megkezdését megelőzően, annak feltételeként a kutató írásban nyilatkozik az e bekezdésben foglaltak tudomásulvételéről, valamint arról, hogy az adatok megismerése tudományos kutatás céljából szükséges.

(5) *  A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott hozzájárulás megadásakor írásban nyilatkozni kell a kutató által megismert személyes adat – kutatás célja szerinti – felhasználásának elfogadásáról, valamint a személyes adatot tartalmazó iratok másolhatóságáról.

(6) *  A kutató a (2) bekezdés c) pontja alapján végzett tudományos célú kutatás során feltárt személyes adatot tartalmazó iratról az (1) bekezdésben meghatározott védelmi idő lejárta előtt is készíttethet nem anonimizált másolatot.

24/A. § *  (1) A 24. § (2) bekezdés c) pontja alapján történő tudományos kutatás a személyes adatok megfelelő szintű védelmét biztosító ország kutatója számára abban az esetben engedélyezhető, ha eleget tesz a 24. § (3) és (4) bekezdésében foglalt követelményeknek.

(2) *  A 24. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően az I. és II. világháború során hadifogságba esett vagy elhurcolt személyekkel, továbbá az 1956-os forradalomban résztvevő személyekkel kapcsolatban az 1989 előtt a hadifogságukkal, illetve elhurcolásukkal, illetve az 1956-os forradalom során betöltött szerepükkel összefüggésben keletkezett személyes adatot – ideértve a különleges, valamint a bűnügyi személyes adatot is – tartalmazó levéltári anyag az érintett személy halálozási évét követő öt év után nyilvánosságra hozható.

(3) A bárki számára kutatható, valamint a (2) bekezdés szerinti levéltári anyagot és azok másolatát a levéltári anyagot őrző közlevéltár közzéteheti.

(4) A személyiadat- és lakcímnyilvántartást kezelő szerv a levéltári anyagban azonosítható személyek elhalálozásának időpontjáról kérelemre adatot szolgáltat az iratanyagot őrző közlevéltár számára a 24. § (1) bekezdése és a (2) bekezdésben meghatározott védelmi idők leteltének megállapíthatósága céljából.

25. § (1) *  A minősítő által meghatározott érvényességi idő lejártáig a minősített adatot vagy törvényben meghatározott egyéb más titkot tartalmazó levéltári anyagban csak a minősítő hozzájárulásával folytatható kutatás.

(2) Nem engedélyezhető a kutatás

a) *  a nemzetközi kötelezettségvállalás körében keletkezett, vagy külföldi szerv vagy személy által átadott iratokban a nemzetközi szerződésben, vagy az átadó által meghatározott ideig;

b) abban a köziratnak nem minősülő levéltári anyagban, amely az átadó szerv vagy természetes személy által meghatározott feltételek alapján még nem kutatható.

(3) *  Ha a levéltári anyag fizikai állapota miatt nem bocsátható a kérelmező rendelkezésére, a közlevéltár – saját költségére – másolat készítésével teljesíti a kérelmet, ha a másolat készítése nem jár az eredeti levéltári anyag további megrongálódásának vagy megsemmisülésének veszélyével, vagy a szokványos másolatkészítési díj ötszörösét meghaladó költséggel. Az utóbbi esetben azonban, ha a kérelmező a többletköltséget megfizeti, a közlevéltár köteles másolat készítésére.

26. § *  A kutatási kérelem részleges vagy teljes megtagadását a közlevéltár köteles írásban megindokolni.

A használat egyéb módjai

27. § *  (1) *  A közlevéltár a kérelmező által megadott – az azonosításhoz szükséges – információk alapján egyedi adatról tájékoztatást nyújt, ha a kérelmező igazolja, hogy az egyedi adat, illetve annak igazolása a kérelmező jogainak vagy érdekének érvényesítéséhez, illetve jogszabályon vagy hatósági határozaton alapuló kötelezettsége teljesítéséhez szükséges.

(1a) *  A tájékoztatási kérelemhez csatolni kell a kérelmező nyilatkozatát, hogy a megismert egyedi adatokat kizárólag a kérelemben meghatározott célból használja fel. A nyilatkozat hiányában vagy hiányos nyilatkozat esetén a tájékoztatási kérelem teljesítését a levéltár megtagadja.

(2) A tájékoztatási kérelem részleges vagy teljes megtagadását a közlevéltár írásban köteles közölni.

(3) Tájékoztatás érdekében közlevéltár kutatást – díjtalan szolgáltatásként – csak jogszabály alapján vagy fenntartója utasítására végez.

28. § *  A közlevéltár az őrizetében lévő levéltári anyagot kutatási célból más levéltárnak, vagy kiállítási, illetve állományvédelmi vagy ügyviteli célból e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendeletben meghatározott módon, határozott időre kikölcsönözheti. Az iratot átadó szerv vagy jogutódja, illetve ezek felügyeleti szerve részére a kölcsönzést ügyviteli célból a levéltár köteles engedélyezni. A kölcsönzési kérelem kutatási vagy ügyviteli célból másolattal is teljesíthető.

Jogorvoslati kutatási vagy tájékoztatási kérelem megtagadása esetén

29. § *  (1) A kutatási vagy a tájékoztatási kérelem részleges vagy teljes megtagadása esetén a kérelmező bírósághoz fordulhat.

(2) *  A per megindítására és az eljárás lefolytatására – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek a közérdekű adat megismerése iránti igény elutasítása esetén megindítható perre vonatkozó szabályai az irányadóak.

(3) *  A kérelmező saját adataira vonatkozó tájékoztatási kérelmének megtagadása esetén a bírósági eljárásra az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek az érintett jogainak bírósági érvényesítésére vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

V. Fejezet

A MAGÁNLEVÉLTÁRI ANYAG VÉDELME

Nyilvános magánlevéltár

30. § (1) *  Az a természetes személy, továbbá az a nem közfeladatot ellátó szerv, amely a tulajdonában vagy birtokában lévő maradandó értékű iratainak tartós megőrzése céljából levéltárat létesít vagy tart fenn, és vállalja a (2) bekezdésben foglalt követelmények teljesítését, a kultúráért felelős miniszternél kérelmezheti levéltárának nyilvános magánlevéltárként történő bejegyzését. A nyilvános magánlevéltárként történő bejegyzést – a levéltári szakfelügyelet javaslatára – a kultúráért felelős miniszter engedélyezi.

(2) A nyilvános magánlevéltár

a) *  levéltári anyagának jegyzékét – nyilvántartás céljából – a Magyar Nemzeti Levéltárnak átadja;

b) *  levéltári anyagának nyilvántartásával, szakszerű, biztonságos őrzésével, feldolgozásával és használatának biztosításával összefüggő feladatait a nyilvános magánlevéltárak részére előírt szakmai követelmények szerint látja el;

c) levéltári anyagából a közlevéltárakra vonatkozó rendelkezések szerint tájékoztatást nyújt, adatokat szolgáltat, iratokat kölcsönöz és anyagában – saját szabályzata szerint – a kutatást ingyenesen lehetővé teszi.

(3) *  Ha a nyilvános magánlevéltár a (2) bekezdésben meghatározott követelményeket nem teljesíti, a kultúráért felelős miniszter – a levéltárban őrzött iratanyag védettségének fenntartása mellett – elrendeli a levéltár nyilvántartásból való törlését.

(4) *  A nyilvános magánlevéltár a 34/C. §-ban foglaltak szerinti költségvetési támogatásban részesül. A költségvetési támogatás a pártok által fenntartott nyilvános magánlevéltárakat is megilleti.

31. § *  (1) A nyilvános magánlevéltár köziratnak minősülő levéltári anyag kivételével bármilyen levéltári anyagot gyűjthet. A vallási közösség levéltára az illetékes közlevéltár egyidejű értesítése mellett a közlevéltár illetékességébe tartozó feladatok átvállalásával gyűjtheti a vallási közösség által fenntartott intézmény köziratnak minősülő maradandó értékű iratait is, ha a levéltár fenntartója a levéltári anyag őrzését, kezelését és használatát illetően biztosítja a 15. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeket, és az anyag kutathatóságát a közlevéltárban őrzött levéltári anyagra vonatkozó szabályok szerint lehetővé teszi, továbbá az általa őrzött köziratok esetében az egyedi adatokról a 27. § szerint tájékoztatást nyújt.

(2) A kultúráért felelős miniszter engedélyezheti a káptalani vagy konventi hiteleshelyi levéltárak levéltári anyagának a vallási közösség levéltárában, valamint más köziratnak nyilvános magánlevéltárban történő elhelyezését, ha a levéltár fenntartója a levéltári anyag őrzését, kezelését és használatát illetően biztosítja a 15. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeket, és az anyag kutathatóságát a közlevéltárban őrzött levéltári anyagra vonatkozó szabályok szerint lehetővé teszi, továbbá az általa őrzött köziratok esetében az egyedi adatokról a 27. § szerint tájékoztatást nyújt.

(3) Az illetékes közlevéltár az illetékességébe tartozó, vallási közösség által fenntartott szervekre vonatkozó feladatkör (1) bekezdés szerinti átadásáról jegyzéket vezet és azt honlapján nyilvánosságra hozza.

31/A. § *  (1) A nyilvános magánlevéltár megszűnése esetén a nyilvántartásában szereplő iratok védett kulturális javaknak minősülnek. Az iratok megfelelő elhelyezéséről a fenntartó gondoskodik.

(2) Vallási közösség levéltárának megszűnése esetén az őrizetében lévő köziratok elhelyezéséről a fenntartó gondoskodik az illetékes közlevéltárba vagy – ha van ilyen – a köziratok kezelésére jogosult, a vallási közösség által fenntartott másik levéltárba történő átadással.

A maradandó értékű magániratok védelme

32. § (1) *  A nem közfeladatot ellátó szervek – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – irattári anyaguk kezelésének módját maguk alakíthatják ki, de a közlevéltártól szaktanácsot kérhetnek, vele a segítségadás rendszeres módjára, illetve az iratok ajándékként vagy ingyenes letétként való megőrzésére vonatkozóan megállapodást köthetnek.

(2) *  A közlevéltárnak az (1) bekezdés szerinti megállapodással átadott iratok kutathatóságát az ajándékozó vagy a letétbe adó meghatározott időtartamra korlátozhatja.

(3) *  A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. melléklet I. pontjában meghatározott, valamint azon gazdasági társaságok, amelyek többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban állnak, kötelesek iratkezelésüket az illetékes közlevéltárral egyetértésben szabályozni, irattári anyagukat a szabályzatban foglaltak szerint kezelni, a helyszíni tájékozódást – az üzleti titkok védelmének biztosítása mellett – a közlevéltár számára megengedni, nem selejtezhető irataikat – ha azok feladataik ellátásához már nem szükségesek – részére átadni. Ezen szervek közlevéltárba adott irataik kutathatóságát illetően a (2) bekezdésben foglaltak szerint rendelkezhetnek.

33. § *  (1) *  A kulturális javak hatósági feladatkörében eljáró kulturális örökség hatósága (a továbbiakban: hatóság) a kulturális örökség védelméről szóló törvény alapján – a (2) bekezdésben felsorolt kivételekkel – védett levéltári anyaggá nyilváníthatja a nem levéltárban, muzeális intézményben és könyvtárban őrzött, 50 évnél régebben keletkezett maradandó értékű magániratokat, továbbá a keletkezés idejétől függetlenül: * 

a) a társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és tudományos életben jelentős szerepet betöltő személyek irathagyatékát;

b) *  a jogutód nélkül megszűnt, nem közfeladatot ellátó szervek irattári anyagának maradandó értékű részét, kivéve a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényben meghatározott iratokat;

c) a privatizált állami gazdálkodó szervezet privatizálás előtt keletkezett irattári anyagának a 34. § (3) bekezdésében meghatározott részét;

d) működő, nem közfeladatot ellátó szerv irattári anyagának maradandó értékű részét, ha azt a tulajdonos – a gazdálkodó szervezet eladásával együtt történő irattárátadást kivéve – kereskedelmi forgalomba kívánja bocsátani;

e) * 

(2) Nem nyilvánítható védetté:

a) az a magánirat, amely tulajdonosával kapcsolatos, vagy annak személyes tevékenysége során keletkezett, és amelyet a tulajdonos rendeltetésszerűen tart magánál;

b) működő szerv irattári anyaga, kivéve az (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott iratokat.

(3) *  A hatóság határozatban kötelezheti a tulajdonost arra, hogy védetté nyilvánított levéltári anyagát biztonsági másolat elkészítése céljából – meghatározott időtartamra – a Magyar Nemzeti Levéltárnak átadja. A levéltári anyag oda- és visszaszállításáról – a tulajdonossal történt megállapodás szerint – a Magyar Nemzeti Levéltár gondoskodik.

(4) *  A (3) bekezdésben meghatározott biztonsági másolatot a Magyar Nemzeti Levéltár őrzi meg. A biztonsági másolatról további másolat készítését, valamint az abban folytatható kutatást a tulajdonos, ha a kutatás személyiségi jogait vagy jogos érdekeit sértené, meghatározott időtartamra szólóan megtilthatja.

(5) A magániratok védetté nyilvánítására és a védetté nyilvánított levéltári anyagra egyebekben a kulturális örökség védelméről szóló törvényben foglaltakat kell alkalmazni.

34. § (1) *  Az a tulajdonos, aki 50 évnél régebben keletkezett iratait, továbbá a 33. § (1) bekezdésének a)–b) és d) pontjában meghatározott iratait – a nyilvános árverésen történő értékesítés kivételével – kereskedelmi forgalomba kívánja bocsátani, köteles azt először a Magyar Nemzeti Levéltárnak megvételre felajánlani vagy védetté nyilvánítás céljából bemutatni. Ha a Magyar Nemzeti Levéltár megállapítja, hogy a bemutatott irat (irategyüttes) tartalmát vagy egyéb jellegzetességeit tekintve megfelel a 3. § j) pontjában meghatározott ismérveknek, de a tulajdonos által megjelölt vételárat nem tudja kifizetni, kezdeményezi a hatóságnál az irat (irategyüttes) védetté nyilvánítását.

(2) *  Ha az (1) bekezdésben felsorolt iratokat, valamint a védetté nyilvánított levéltári anyagot a tulajdonos vagy annak hozzájárulásával a jogos birtokos külföldre kívánja vinni, a kiviteli engedély iránti kérelmét a Magyar Nemzeti Levéltárnál vagy annak bármely vármegyei szervezeti egységénél nyújthatja be. A levéltár a kérelmet – a szakvéleményével együtt – a hatósághoz továbbítja.

(3) *  Állami gazdálkodó szervezet működése során keletkezett irattári anyagot a gazdálkodó szervezet privatizálását követően is csak az illetékes közlevéltár által meghatározott szempontok szerint lehet selejtezni. Ha a nem selejtezhető iratokat az új tulajdonos nem kívánja megőrizni, azokat az illetékes közlevéltár részére át kell adnia. Ha az új tulajdonos a nem selejtezhető iratokra igényt tart, az illetékes közlevéltár kezdeményezheti az iratok védetté nyilvánítását.

(4) * 

V/A. Fejezet * 

A levéltárak költségvetési támogatásával összefüggő egyes kérdések * 

34/A. § *  (1) *  A közlevéltárakban és a nyilvános magánlevéltárakban őrzött levéltári anyag évi 2%-ának átvizsgálásához, a szükséges selejtezés elvégzéséhez és a 13. § f) pontjában meghatározott biztonsági másolatok elkészítéséhez, valamint a veszélyeztetett állapotú iratok és a bennük lévő információk tartós megőrzését szolgáló egyéb teendők ellátásához szükséges pénzügyi feltételeket a kultúráért felelős miniszter által vezetett minisztérium fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatából kell biztosítani.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatnak a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak közötti elosztásáról a kultúráért felelős miniszter pályázat kiírásával gondoskodik. A pályázat kiírásának, elbírálásának és az előirányzat felhasználásának szabályait a kultúráért felelős miniszter állapítja meg.

(3) * 

34/B. § *  A 17. § (2) bekezdésében felsorolt feladatok elvégzéséhez szükséges költségvetési előirányzatot a Magyar Nemzeti Levéltár éves költségvetésének elkülönített tételeként kell meghatározni.

34/C. § *  (1) *  A nyilvános magánlevéltárak költségvetési támogatására szolgáló költségvetési előirányzatot a kultúráért felelős miniszter által vezetett minisztérium fejezeti kezelésű előirányzataként kell évente meghatározni.

(2) A nyilvános magánlevéltárban őrzött anyag 1 folyóméterére vetített költségvetési támogatás mértéke nem lehet kevesebb, mint az általános levéltárakban őrzött anyag 1 folyóméterére az adott költségvetési évet két évvel megelőző esztendőben jutó működési kiadás – intézményi működési bevételekkel csökkentett – összegének 25%-a.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti előirányzat nyilvános magánlevéltárak közötti elosztásának rendjét a kultúráért felelős miniszter állapítja meg.

34/D. § * 

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK * 

35. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 1996. január 1-jén lép hatályba.

(2) A törvény 3. §-a, 12. §-a, 22–29. §-a és 36. §-a 1995. július 1-jén lép hatályba.

(3) * 

(4) *  Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel, valamint a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben szabályozza a közjegyzők, valamint azok kamarája, a bírósági végrehajtók, továbbá az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett természetes személyek és gazdasági társaságok, igazságügyi szakértői intézmények, hatósági tolmácsok, hiteles szakfordítók és büntető ügyekben közvetítői tevékenységet végző ügyvédek iratkezelését. * 

(5) * 

(6) *  Felhatalmazást kap a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, hogy a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel, valamint a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben az önkormányzati hivatal számára egységes irattári tervet adjon ki. * 

(7) *  Ahol jogszabály „történeti értékű iratot” említ, azon „maradandó értékű iratot” kell érteni.

(8) *  Az 1944–1989 között működött Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és jogelődei, Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), ezek társadalmi szervezetei (Magyar Partizánszövetség, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, Magyar Nők Országos Tanácsa), ifjúsági szervezetei (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, Dolgozó Ifjúság Szövetsége, Kommunista Ifjúsági Szövetség, Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, Magyar Úttörők Szövetsége), valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a szakszervezeti tanácsok és ágazati szakszervezetek iratai, továbbá a Magyarok Világszövetsége és jogelőd szervezeteinek 1989 előtt keletkezett iratai az állam tulajdonát képezik. Az iratok őrzési helye az illetékes közlevéltár.

(9) * 

(10) *  Felhatalmazást kap a szakmai irányítást ellátó miniszter, hogy az állami és helyi önkormányzati intézmények meghatározott csoportja részére a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel, valamint a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben egységes iratkezelési szabályzatot, vagy egyedi iratkezelési szabályzatuk mellékletét képező egységes irattári tervet adjon ki.

(11) *  A külföldi magyar levéltári kirendeltségek működtetésének és szervezetének, a levéltári kiküldöttek kiválasztásának, szakmai irányításának és feladatának részletes szabályait a kultúráért felelős miniszter a közigazgatás-szervezésért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.

35/A. § *  (1) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeit, valamint a központi államigazgatási szervek, az önkormányzati hivatal és az önkormányzati társulások iratkezelési szabályzatai végrehajtásának ellenőrzési rendjét. * 

(2) *  Felhatalmazást kap a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszter, hogy az e-közigazgatásért felelős miniszter, a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter, valamint a kultúráért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítsa meg a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményeket. * 

(3) *  A (2) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján kiadandó rendeletet a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal elnöke, az ügyészségek, a közjegyzők, a bírósági végrehajtók, valamint ezek kamarái, továbbá az ügyvédi kamara, az igazságügyi szakértői névjegyzékbe bejegyzett természetes személyek és gazdasági társaságok, igazságügyi szakértői intézmények, hiteles szakfordítók, tolmácsok, a jogi segítségnyújtást, kárpótlást, áldozatsegítést, valamint büntető ügyekben közvetítői tevékenységet végző szervek és személyek tekintetében az igazságügyért felelős miniszterrel egyetértésben kell kiadni.

(4) *  Felhatalmazást kap a kultúráért felelős miniszter, hogy rendeletben szabályozza a levéltári szakfelügyelet és a levéltári szakmai testület működését.

(5) *  Felhatalmazást kap a kultúráért felelős miniszter, hogy az elektronikus formában tárolt iratok közlevéltári átvételének eljárásrendjét és műszaki követelményeit az e-közigazgatásért felelős miniszterrel és a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg. * 

35/B. § *  (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverek megfelelőségét tanúsító szervezeteket kijelölő hatóságot. * 

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az (1) bekezdés szerinti szervezetek vonatkozásában

a) a kijelölt szervezetekkel szembeni alapvető személyi és tárgyi követelményeket,

b) a kijelölt szervezetek tevékenysége végzésének alapvető szabályait,

c) a megfelelőségértékelési tevékenység elvégzésére irányuló szerződésre vonatkozó rendelkezéseket,

d) a kijelölési kérelem elbírálásának részletes szabályait,

e) a kijelölt tanúsító szervezetek kijelölést követő ellenőrzésének szabályait, és az alkalmazandó jogkövetkezményeket, valamint

f) a kijelölés felfüggesztésének, megszűnésének eseteit

rendeletben állapítsa meg. * 

(3) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg a jogszabály-előkészítési munkafolyamatot támogató szoftverként a köziratok e törvényben meghatározott kezelésének és védelmének követelményeit megvalósító szoftvert és az annak felhasználója által az abban létrehozott irattal kapcsolatos iratkezelésre kiterjedően az iratkezelés követelményeit és az iratkezelési szabályzat tartalmát.

35/C. § *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a Magyar Nemzeti Levéltárnak a levéltári anyaggal kapcsolatos adatai biztonsági mentésének rendjét és gyakoriságát, a biztonsági mentéssel érintett adatok körét, valamint az adatok őrzéséért felelős szervet.

36. § *  Felhatalmazást kap a kultúráért felelős miniszter, hogy rendeletben szabályozza * 

a) a levéltári állomány gyarapításával és a levéltári gyűjtőmunkával kapcsolatos feladatokat, a maradandó értékű irattári és levéltári anyag illetékességből történő átvételét, az iratok cseréjét és letéti megőrzését,

b) a levéltári anyag őrzésének és tárolásának követelményeit, a levéltári raktárak használati rendjével és az állományvédelemmel kapcsolatos követelményeket, az iratok levéltári feldolgozására, a levéltári anyag rendszerezésére, rendezésére vonatkozó előírásokat, a levéltári anyag selejtezésének, nyilvántartásának, leírásának és a segédletek készítésének követelményeit,

c) a levéltári anyag használatának szabályait, a levéltári kutatás, tájékoztatás és kölcsönzés, valamint az ezzel összefüggő nyilvántartások vezetésének követelményeit, a hitelesített iratmásolat külföldre történő továbbítását,

d) a levéltárakról vezetett nyilvántartás és a közlevéltárak által vezetett nyilvántartás adatkörét, meghatározza a nyilvántartás vezetésének szabályait, valamint az iratkezelés szabályozásában, ellenőrzésében és az iratselejtezés ellenőrzésében való részvétel kapcsán jelentkező közlevéltári feladatokat, valamint

e) a levéltári módszertani ajánlások közreadásával összefüggő, továbbá a levéltári szakmai tevékenységhez kapcsolódó tervezési és beszámolási feladatokat.

37. § *  (1) A 2012. január 1. napjával állami tulajdonba került, a Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményeinek elhelyezéséül szolgáló ingatlanok, ingatlanrészek térítésmentesen a Magyar Nemzeti Levéltár vagyonkezelésébe kerülnek. A vagyonkezelői jogviszonyra egyebekben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kötendő vagyonkezelési szerződésben foglaltak az irányadók.

(2) A Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményei által levéltári célra használt önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok esetében a Magyar Nemzeti Levéltárat ingyenes használati jog illeti meg.